Dögöljön meg mindenki
- Részletek
-
Készült: 2024. szeptember 04. szerda, 09:35
-
Találatok: 1800
Mint az ismeretes, Albert Speer – a Harmadik Birodalom főépítésze, később egyben fegyverkezési minisztere, tehát korának Pintér Sándora, aki mindenhez is ért – megtagadta a főnöke, Hitler tata parancsát, és nem hajtotta végre a Néró-parancsot. Ez, a nevében egyébként mókás, de amúgy félelmetes terv azt tartalmazta, hogy az országban mindent (ipari létesítmények, utak, hidak, vasutak és a többi) el kell pusztítani a szövetségesek odaérte előtt.
Ez nem csak egyszerűen a „
felperzselt föld” régóta jól ismert taktikája volt Hitler tata utasításában, hanem abból a mély meggyőződésből fakadt, „Ha a német nép alulmarad ebben a háborúban, akkor gyengének bizonyult, nem állta meg a történelem próbáját, s pusztulásra van ítélve”. Ez csak úgy eszembe jutott kies hazánk mindennapi történéseit figyelve, de tegnap leginkább Klenik Sándorné fideszista asszonyság cselekedetei miatt.
Klenikné Penészlek fideszes polgármestere (most még, szeptember végéig), és mindent megtesz, hogy kő kövön ne maradjon akkor, amikor távoznia kell. Penészleket a legutóbbi adatok szerint kilencszáztizenhárman lakják, tehát kicsinek mondható település, amely azonban kies hazánk egészét mintázza, amire az jellemző, hogyha az organizmusok nem a Fideszre szavaznak, akkor dögöljenek meg, pusztulásra vannak ítélve.
Lásd a korábbi Néró-parancsot. Klenikné nagyon jól időzítve – amikor méltatlan utódja elfoglalja a hivatalt, arra a napra – felmondta a saját magával kötött közétkeztetési szerződést. Hogy megértsük (és nem tudjuk egyébként ez eddig hogy), Klenik Sándorné polgármesterként a saját cégével kötött szerződést a helyi gyerekétkeztetésre, hétfőn pedig bejelentette, hogy ezt a szerződést a cég igazgatójaként szeptember 30-ával felmondja. Saját magával.
Klenikné azt hiszi, az utódjával cseszik ki, pedig nem, hanem azzal a közel száz óvodással és iskolással, illetve a szüleikkel (így beszorozva a falu harmadával), akik netán ott maradnak kaja nélkül (mármint a gyerekek). Így az új testületnek az első munkanapján kell megoldania a gyerekek ellátását, az új polgármester, Bíró Péter azonban azt nyilatkozta, ő már hónapok óta készült erre, és van terve a helyzet megoldására. (Kiderül.)
Ez Kleniknétől eddig szimpla kisstílű genyóságnak tűnik, de távozásának drámaiságát még azzal is fokozza, hogy kijelentette, otthagyja az önkormányzatot a falugondok, a pénzügyes kolléga, az adóügyeket, szociális feladatokat ellátó dolgozó és az igazgatási feladatokat ellátó kolléga is. „Októbertől egyedül a jegyző és az üres hivatali épület marad” – dörzsölte elégedetten a tenyerét, még szerencse, hogy a hivatalt nem dózeroltatja le, és hinti be sóval a helyét.
Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy ilyen tempóval és mentalitással ebben a faluban Klenikné élet és halál ura volt. Éppen ezért sajnálatosan meglátjuk a penészleki történések okán az egyesben az általánost, és van víziónk arról, mi folyhat a legtöbb magyar faluban a Fidesz irányítása alatt, illetve arra is bizonyságot nyerünk, mi történik a bukásuk után. De nemcsak az egyes és általános, hanem a kicsi és nagy példázata is ez.
Rálátunk ilyképp az ellenzéki vezetésű városok közismert sorsára, de mintát kapunk arról is, mi történne, ha ezek országos szinten veszítenének választást, így első ránézésre kő kövön nem maradna, mielőtt azonban mindent kiszednének belőle, ami él és mozog. Erre utaló jelek már vannak, ahogyan Magyar Péter feltűnt, az oligarchák elkezdték kiszedni a cégükből a pénzüket (illetve pénzünket, aminek közpénz jellege a közismert módon eltűnt).
Ahogyan a penészleki szomorú történések kicsiben, úgy a lázadó városok sorsa nagyban (és az ország végezetül egészen) sorsa mutatja, mire kell a hatalom ezeknek. A köz szolgálatának ideája – és kötelessége – ha volt is egyáltalán, már régen elveszett, itt életre-halálra megy a harc, aminek egyáltalán nem kellene így lennie, de nekünk ezt dobta a gép. Illetve ezt dobattuk vele magunknak. Momentán, ha lázadunk, akkor bosszút állnak.
Eddig csak Orbánon szörnyedtünk el (lásd például Iványi iszonyú sorsa), milyen hidegen és szenvtelenül nyírja ki az ellenállókat vagy a csak másképp gondolkozókat, ami még régebben az ő megfogalmazásában úgy indult, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Most pedig látjuk a penészleki ovisok ebédjét meg uzsonnáját, hogyan is értik ezt: dögöljön meg mindenki, aki nincs velük, felperzselik az egész országot, ha úgy hozza a sors (vagy a választói akarat).
nyugatifeny.hu
Megérkezett a fideszes bosszú: Utolsó munkanapján vágja taccsra egy teljes település életét a bukott polgármester / 2024.09.03.
A bukott fideszes Klenik Sándorné az egész településsel kiszúrt: október 1-től felmondta a közétkeztetési szerződést Penészleken.
Kapcsolódó cikkeink:
Jéghideg / Készült: 2024.08.28
Törölte Iványi egyházának iskoláit és óvodáját a nyilvántartásból a kormányhivatal. Most, az iskolakezdés előtt, arra hivatkozva, hogy a MET nem képes biztosítani a törvényben előírt működési feltételeket, ami helyzet azért állott elő, mert az állam elszedte a pénzüket, azután, hogy még azt sem adta oda nekik, ami törvényileg járna. Hosszú évek hadjárata vezetett erre a gyászos eredményre, az az üldözés, amit Iványi azért szenvedett el, mert nem állt be a sorba.
Lopás, átnevelés / Készült: 2024.08.16
Emlékezhetünk, hogy Pakson alig is győzött az ellenzéki polgármester, máris jött a büntetés a kormánytól elsősorban neki, de voltaképp az ottani lakosoknak. Mivelhogy a Fidesz bármit megtehet, és nem is rest az aljamunkára, azonmód vettek el a várostól néhány milliárdot, a költségvetés közel negyven százalékát. Ilyen elvonás mindenhol a működést veszélyezteti, ez azonban a fideszfiúkat egyáltalán nem érdekli, a fő a „statuálás”, ahogyan Pelikán gátőr kislánya mondta az apukának arról, kivégzik-e vagy sem.
Tróger banda / Készült: 2024.08.02
Pakson a választások előtt a fideszesek azzal kampányoltak, ha nem rájuk szavaz a nép, elszedik a város pénzét. Ez ugyan a NER-ben bevett szokás, a paksiak mégis azt hitték, blöffölnek a fiúk, de aztán kiderült: nem. Bosszúálló kormányunk különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi erőmű területét, és egy tollvonással elvett így a várostól hétmilliárd forintot, ami uszkve a költségvetés harmada. Megígérték, megcsinálták.