Ez most fájhat nekik
- Részletek
-
Készült: 2024. szeptember 01. vasárnap, 09:38
-
Találatok: 1721
Nem lennénk most az imperialisták helyében, akiknek alaposan túljártunk az eszén. Hogy kontextusba tudjuk helyezni kormányunk – és az élén minden hatalmak ura, Orbán – aktuális csalafintaságát, egy kicsit vissza kell mennünk az időben, amikor, mint emlékezhetünk, a kedves vezető kijelölte az irányt, a gondolkodás ösvényét mintegy egy mondatban, miszerint „hogyan oldjuk meg, hogy nekik jobban fájjon, mint nekünk”.
Látjuk ebben a titokzatos alanyt, akiket jellemezhetnénk a „
tuggyukkik” összeesküvésre, az ellenünk való szövetkezésre utaló konkrétabb meghatározással is, akik a woke-okok, mi meg vagyunk a bustersek. Ezek azok, akik olimpia-megnyitókat szerveznek, lányaink ellen férfiakat küldenek a ringbe, a brüsszelsorosgyurcsányok, akik elevenen akarják felfalni keresztény hazánkat. A hanyatló nyugat, tehát az imperialisták, hogy körbeérjünk.
Azonban nem ártana konkretizálni a világméretű összeesküvést, ami nem is olyan régen bírósági ítéletben is manifesztálódott. Mint emlékezhetünk, a Brüsszel alá dolgozó Európai Bíróság lángoktól öleltünket egyrészt egyszeri kétszáz millió ajróra, ezen kívül a késedelmekért naponta további egymillióra büntette. Mi nem fizettünk (nem is akarunk), s ekkor jelentette ki Orbán azt, amit, jelesől, úgy oldja meg ezt az ügyet, hogy „nekik jobban fájjon, mint nekünk”.
Nos, kedveseim, ennek voltunk szem és fültanúi a héten, mikor is megjelent a Magyar Közlönyben egy rendelet (mert rendeleti kormányzás van), amely arról szól, hogy a kormány hogyan próbál kibújni a migrációval kapcsolatos pénzbüntetés alól. Ezért tételezzük, hogy ez már az, tehát konkrétabban ez az, ami fáj nekik ezek szerint. Mielőtt azonban nekilátnánk röhögni rajta, idézzük meg, hogy Orbán és a rendszere miért is kapta a tetemes büntit.
Röviden, mert a menekültekkel állat módján bánt, hosszabban, mert Magyarország nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait. Viselkedésével, jogtalanságával úgymond precedens nélküli módon sértette meg a közösség elfogadott szabályait, más országoknak okozott tetemes kiadásokat, ezért fizetnie kell (vagy kellene). Viszont nem fog, illetve nem áll szándékában, amire most csalafinta rendeletet hozott (hogy nekik fájjon).
Első ránézésre nehezen értelmezhető a Magyar Közlönyben megjelent szöveg – ha ez a bikkfanyelv egyáltalán annak nevezhető -, a lényege azonban annyi, hogy a kormány (Orbán) a hasára csapott, és kijelentette, hogy az EU tartozik nekik kétmilliárd ajróval (nyolcszáz milliárd mimagyari forint), így a magyar „hatáskörrel rendelkező döntéshozó” intézkedjék, hogy az EU a kiszabott büntetést ebből a képzelt nyolcszáz milliárdból vonogassa le.
Még, ha sikerülne is a nagy vezércsel, akkor sem látjuk be, ez miért „fájna nekik jobban”, a csavar azonban az a dologban, hogy az Uniónak ilyen és ekkora tartozása nincsen, ezt Orbán a hasára csapva találta ki már elég régen, következésképp már az is az idők homályába vész, amikor az Unió először mondta nekik, hogy coki, nincs tartozás, nincsen pénz, semmi sincs. Gőzös álmok vannak, de ezt csak mi tesszük hozzá.
Hogy értsük azonban, a NER a határvédelemre mutogatva akar pénzt kizsarolni az Unióból már hosszú évek óta azt hazudva, hogy erre nem kapnak (dehogynem), csak épp a közösség van annyira óvatos az európai adófizetők pénzével, hogy bemondott tételeket nem fizet ki. Orbán sem számlával, sem egyébbel nem igazolta, hogy ennyit költött volna, illetve még az a csont is van a dologban, hogy ugyanezzel egyszer már fölsült, elzavarták mintegy az anyukájába.
Még az idők kezdetén, a GYODA (képünkön) bűvöletéből kikerülve, és a kerítést állogatva az EU erről elmesélte nekünk (Orbánnak), hogy nem tartják jó ötletnek a kerítést, de ha akarja, akkor a zsebpénzéből csinálhatja, de ők anyagilag nem járulnak hozzá. Azóta viszont minden adandó alkalommal előveszik, és már ők maguk is kezdik elhinni, hogy ezzel a pénzzel tartoznak nekik. Ennek látjuk most egy újabb felvonását, és a végeredményre is lehetne nagy tétben fogadni.
Ez pedig az, hogy kormányunk kap majd egy felemelt középső ujjat, de addig is telik az idő, múlnak a napok, és halmozódik a büntetés, amit végül így vagy úgy, de kifizetünk. Maximum úgy, hogy nem kapjuk meg, ami járna, igaz, ezt más módon is elérték már, Navracsics tudna erről sokat mesélni. De, hogy el ne feledjük, az eredeti büntetés oka a bírósági ítélet végre nem hajtása. Mint ahogyan amúgy a többi pénz meg a jogállam hiánya miatt nem jön.
Ez az egész történet abból a szempontból érdekes, hogy rámutassunk, mennyivel egyszerűbb volna betartani a klub játékszabályait, amivel sok kellemetlenségtől megóvnánk magunkat, de tudjuk, hogy mi inkább meghosszabbítjuk Bicskéig, ha az ország belegebed, akkor is. Röhejes, hogy ennyi volt Orbán mesterterve a nagy pofával előadott duma után, mert ugyan tudja, de nem akarja belátni, hogy a kassza kulcsa az Uniónál van, a széf pedig tutulásra nem nyílik.
Nem olyan súlyos történet ez, csak azért volt érdemes nyomogatni miatta a billentyűket, hogy meglássuk, milyen kisstílű maffiózók ezek. A legszebb az egészben, hogy ezzel az ötleteléssel Rétvári kiállt a nagyközönség elé, és nem hasonlott meg, a plafon sem szakadt rá, azaz, a nap vidáman sütött a temetésünkön. Viszont megint látszik, hogy ezek ennyit tudnak, egy grammal sem többet, a végeredmény pedig ott van az ország füstölgő romjai alatt.
rtl.hu
800 milliárdot követel a kormány az Európai Bizottságtól, amiért Európa határait védi / 2024.08.31.
Jogi úton hajtaná be a kormány az Európai Bizottságon azt a 800 milliárd forintot, amellyel szerintük a testület tartozik Magyarországnak az uniós határok megvédéséért. Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet – amelyről először a vg.hu számolt be – ugyanakkor lehetővé tenné, hogy a bizottság levonja ebből az összegből azt a 80 milliárd forintot, amelyet Magyarországnak kellene befizetnie, amiért nem tartotta be az uniós bevándorlási szabályokat. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint az unió így biztosan nem fog fizetni.
Kapcsolódó cikkeink:
Napi négyszáz millió / Készült: 2024.06.14
„Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! Megvédjük a határokat, és megvédjük a magyar embereket” – ezt óbégatta doktorminiszter urunk tegnap. A legszebb az egészben, hogy így első ránézésre meg nem tudjuk mondani, mi kapcsán szakadt ki belőle a „megvéggyük” és a Brüsszel, mert évek óta annyit halljuk, hogy ebben a formában már semmit nem jelent. Ilyen pusztába kiáltott, értelem nélküli betűhalmaz ez, Mária néni a sparhelt mellett is unja, csak kavar egyet a rántáson, hogy oda ne égjen.
Elzavarni Brüsszelt / Készült: 2024.05.25
Magyarország (mint jogállam, ami azonban fideszileg megfoghatatlan) nem hajtott végre egy bírósági ítéletet. Ez mindennapos amúgy a maffia működésében, közkeletű az, ha valamely ítélet nekik nem tetsző vagy számukra hátrányos, akkor vastagon tesznek rá. Ezt az ítéletet még 2020 decemberében hozta az Európai Bíróság, s anélkül, hogy a részleteibe belemennénk, nagyjából azt takarja, hogy a magyar menekültügyi rendszer számos ponton sérti az uniós jogot. Sok minden más is, ezért vannak mindenféle kötelezettségszegési eljárások.
Felépült végül a háza / Készült: 2023.10.28
Kukacoskodó újságírók kiszámolták, hogy az amúgy bérből és fizetésből élő Orbán Viktor éves jövedelme uszkve száznyolcvanezer ajró, ami hatvankilenc millió magyari forintokat kóstál. Nem panaszkodhat erre a bérre és fizetésre, azonban ez sok mindennel nem áll arányban. Legfőképpen a hatvanpusztai uradalom felújítási költségeivel, ami becslések szerint harmincmillió ajró, mindösszesen tehát tizenegy és félmilliárd magyari forint. És itt luk keletkezik a számolásban és számadásban, még akkor is, ha az uradalom a nemzetvezető apjának nevén van.
Orbánt megerőszakolták / Készült: 2023.10.07
Az élet szép. Egy friss közvéleménykutatás szerint a Fidesz népszerűsége és támogatottsága meglehetősen lecsökkent (harminc százalék, ami fix kétharmad még mindig, ugye), de nem ez a legérdekesebb. Az inkább, amit amúgy is tudtunk, de most izmosabban jelent meg, hogy kormányzó pártunk a legszegényebbek, és a legiskolázatlanabbak köreiben őrzi masszív első helyét, leegyszerűsítve és előre elnézést kérve, de mégis az igazsághoz közelítve: leginkább a hülyék szavaznak vagy szavaznának rájuk. Ez viszont sok mindent megmagyaráz.
Kerítés a fütyivágók ellen / Készült: 2021.12.01
A bátor százharminchármak tegnap természetesen megszavazták, hogy az országgyűlési választás napján egy csomagban népszavazást is tartsanak „gyermekvédelem tárgyában”. Ha ezek a bátrak annyira keresztények, mint amennyire hazudják, akkor tisztában kell lenniük azzal, hogy emiatt (is) a pokol tüzén fognak égni az idők végezetéig, bátorságuk tehát hatalmas. Vagy pediglen hitetlenek. Minket azonban kevéssé érdekel az ő sorsuk, más filozófia felől szemlélve ugyanis a karma majd elvégzi, amire hivatott, így sokkal inkább a magunk tragédiája felől szemléljük azt a cirkuszt, ami az ország házában szokás szerint lezajlott.
Varangykerítés / Készült: 2017.03.15
"Nagy egy hülye vagy te Árpi, nagy egy hülye. Az összes létező hely közül, pont ide kellett letelepítened a magyarokat, a lejtő aljára?! Erre aszongya: szélvédett hely volt. Hát, mondom, szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is!?" (Hofi)