Hírek

Boldogság a statisztikában

cv20Ez a gusztushusz olyanná vált mostanában, mint egy monumentális falusi búcsú. Nem lehet véletlen, és már 2001-ben elkezdődött, amikor Orbán első országlása idején a korona másolatát Esztergomba úsztatták. Szakrális jelleget akartak ennek az aktusnak adni, de már akkor is arról szólt a dolog, hogy pár milliárdot el lehessen számolni baráti zsebekbe. Ugyanakkor nem tudjuk, az akkori másolat fröccsöntött műanyagból – vagy miből – készült, de az út szinte nyílegyenes volt a bádog, csattogó kerekű Szent Istvánig és a tizenöt milliárdos tűzijátékig, ami szintén nagyrészt a zsebeknek szól.

Az ünnep és a rendszer szerves fejlődése mutatkozik meg ebben, hogy a második hatalom tizenötödik évében a Karmelitában szabják meg a sör és a fröccs árát, hogy ez az egész voltaképp nem az, ami, nem az államalapítás ünneplése, hanem divertissement a gombáknak, a feledés aktusa, ha még van olyan tartalom az agyukban, ami kimosható, majd pátoszokkal kiöblíthető. Illetve alkohollal leszorítható a gyomorba. Cirkusz lett az ország, Orbán cirkusza, cukormáz a valóságon, s ha az immár négynapos búcsú nem lenne elég a talpasoknak, kapnak hozzá evangéliumot Kövértől. Nagyon aktív a napokban a pedellus.

bena4

Ha jól emlékszem, Churcill mondta, hogy annak a statisztikának hisz, amit ő hamisított, és ez akkora igazság, hogy a NER is él vele, most már Kövér et. is. Mert erre a mérési eszközre hivatkozva tett közzé az ünnep okán egy diadalmi jelentést, valami olyasmi lebeghetett a szeme előtt, hogyha a hazugságot számokkal támasztja alá, akkor jobban hihető lesz. Az az érdekes helyzet állott elő azonban, hogy számokat nem mondott, csak sejtette, hogy igaznak tűnjön a hamis, amikor azt jelentette ki, „statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz egybefüggő éve az országnak, mint amilyen ez az évtized volt”.  
 
Íme, hölgyeim és uraim, a statisztika, mint bűvszó, a hazugság takarása mint az arra való hivatkozás. Ugyanakkor ilyenkor nem árt pár adatot odabiggyeszteni, Kövér et. azonban ilyennel nem bíbelődik, és nem biztos, hogy azért, mert lusta, hanem, mert amikről beszél, az esetleg számokkal ki nem fejezhető. De nézzük egészében ezt az egészet: „Statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz egybefüggő éve az országnak, mint amilyen ez az évtized volt, legyen ez gazdasági vagy életszínvonalbeli értelemben.” Delikát, de van folytatása is, meg kell ismerkedni vele a boldogsághoz.
 
Kövér szerint „a kiemelt időszak, amely alatt a Fidesz kormányzott, mindenféle területen, így a kulturális életben, a védelempolitikában és a nemzetpolitikában egyaránt olyan sikereket hozott, amelyekre vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon messze találhatók példák a magyar történelemben”. Mindehhez persze egy rohadt szám nincsen társítva, csak egy adatot tudunk meg, a magyarságnak ez a feledhetetlen életszakasza 2012 és 2022 közé tehető, ami korrelál a kedves vezető 2022-es kijelentésével, csak akkor még azt is hozzá tette (a választás előtt): „Magyarországnak továbbra is előre kell mennie, nem hátra!
 
Mint kitetszik, Kövér et. a főnökét használja szakirodalomként, ugyanakkor feltűnő, hogy ott valami a fideszes legendáriumban is megszakadt, csak azt nem tudjuk, azóta már olyan szar a helyzet, mint ahogyan érzi az ember, vagy netán még rosszabb. Mert erről egy rohadt szó nem esik. Ám, hogy a totális boldogság miért torpant meg, nem igazán tudható, hacsak nem épp Kövér et. egy nappal azelőtti, szintén ünnepinek szánt hőbörgése nem utal rá, miszerint, mint emlékezhetünk, immár emberségünkben támadnak minket (a tuggyukik, a wokok). Kultúránkat rombolják, a csattogó Szent Istvánt tagadják.
 
Mi marad így már, csakis a tűzijáték, a legnagyobb és leghatalmasabb. Viszont megint vihar fenyeget, azaz nem lennénk sem a meteorológusok, sem az operatív törzs helyében, sem az ünneplő sokadaloméban, amely tagjai majd alkalmasint nem tudják eldönteni, mi az az égen, rakéta vagy istennyila, mert álom és való ennyire végletesen keveredett össze bennünk. A helyzet tehát nem egyszerű, viszont annyira jó, hogy a Holdról is látszik. Arra azonban felhívnánk a figyelmet, hogy az ottani kép kábé egy másodperces csúszásban van az eredetihez képest, tehát onnan nézve sem igaz aktuálisan semmi.
 
Meg Kövér dumájában sem. Az űrból megfelelő távolságból figyelve még csak a korona úszik Esztergom felé, még messzebbről csak ott tart a történelem, hogy épp Orbán beszél az újratemetésen, és az ufók nézik a nagy távcsövükön, ki ez az alak, illetve azon gondolkoznak, megmentsék-e az emberiséget tőle. De, látjuk, nem léptek közbe valami különös ok miatt, tán azt gondolták, elég érettek vagyunk, hogy magunk lépjünk ez ügyben, de nem rendelkezünk ilyen tulajdonságokkal. Helyette hallgatjuk a dumát a soha nem volt aranykorról, csattog a Szent István, és vedeljük a fix áras szeszt. Mondom, divertissement, úgy is, mint feledés.
 
 

youtube / videó
Ilyen volt a kormány idei augusztus huszadikája  / 2024.08.20.

rtl.hu
Zászlófelvonáson, Margit-szigeten, közösségi médiában ünnepelték augusztus huszadikát a politikusok / 2024.08.20.
Újra nemzeti ügy lett a hazaszeretet és a honvédelem – erről beszélt az ünnepélyes zászlófelvonáson és tisztavatáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter augusztus 20-án reggel a Kossuth téren. Az ellenzéki politikusok többsége a közösségi oldalán emlékezett meg az államalapítás ünnepéről, többen arról írtak, hogy Szent István a nyugati kereszténység mellett köteleződött el. A Tisza Párt családi pikniket szervezett a Margit-szigetre, ez a Híradó adása alatt is tartott.

nepszava.hu
Magyar Péter megtalálta a pénzt az egészségügy valódi fejlesztésére, az Orbán-kormány gyanús ingatlanügyleteitől venné el a milliárdokat / 2024.08.20.
A Tisza Párt elnöke most már a bíróságon találkozna Orbán Viktorral, amiért  580 milliárd forintot fizettek ki három ingatlanprojektért. - „Miniszterelnök úr, jelentem megtaláltam azt a pár száz milliárd forintot, amire szükség lenne az egészségügy működőképességének fenntartásához” – közölte hétfőn Facebook-posztjában Magyar Péter. – Miközben önök a kórházi fertőtlenítőszereken, valamint a kórházi klímák kötelező fertőtlenítésén és karbantartásán spórolnak és ezzel veszélyeztetik sok ezer honfitársunk életét, aközben ön hűtlen kezelést elkövetve, titkos kormányhatározatokkal vásárol teljesen feleslegesen, a piaci ár legalább másfélszereséért, 600 milliárd forint közpénzen a saját vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető magántőkealapoktól irodaépületeket – jelölte meg a hiányzó forrást …

youtube / videó
Drámai a magyar GDP-növekedés  / 2024.08.19.

youtube / videó
Felcsuti Péter: Orbán Viktor stratégiája a barkácsolás  / 2024.08.19.

 

Kapcsolódó cikkeink:

537c7ebb-cx8fOrbán Viktor nagy napja / Készült: 2023.08.21
A Viasat Historyn látható egy pár részből álló sorozat VIII. Henrik számos feleségéről, amely bepillantást enged nekünk az elhíresült király – és kora – életébe „férfi, uralkodó, szörnyeteg” alcímmel. Most aktuálisan az a jelenet jutott az eszembe, amikor a szerencsétlen sorsú Boleyn Annával összekavarodtak, illetve annak az első aktusa, mikor is Henrik (a férfi, uralkodó és szörnyeteg) ücsörgött a trónusán, a hűbéresek és alattvalók pedig sorban járultak elé kifejezni hódolatukat. Mint Orbán tegnap a Karmelitában.

6pblws08mrvNáci értékeink / Készült: 2023.08.19
Novák Katalin, kijelölt Sándor-palota immár egyértelművé tette, milyen eszmék mentén nem képviseli a nemzet úgynevezett és soha nem létező egységét. Augusztus 20. a giccsparádé mellett a kitüntetések ideje, így az arra hivatottak nagy valószínűséggel már jó előre bújják rothadó társadalmunkat, hogy megtalálják az arra méltókat. Sikerült. S ha annak idején elborzadtunk vagy csodálkoztunk Bayer lovagkeresztjén – gusztus szerint -, akkor ma már igazából szavunk sincs, de mégis meg kell találni az idei felhozatalra.

5uuktkpturbmMár csikorog a bádog Szent István kereke / Készült: 2023.08.14
Vasárnap kaptuk az örömöket, miszerint az idei augusztus 20-i népnemzeti ájtatos köldöknézés fénypontjául harmincnégyezer rakétát (lásd tűzijáték) lőnek fel az éjfekete égbe, elpuffogtatva jónéhány tankerület pedagógusainak béremelését. Mert Brüsszel, meg a dollárbaloldal. A szervezők abbéli reményüknek is hangot adtak, lehetőleg lengedez majd egy kis szellő, hogy a főváros nem fulladjon bele abba a füstbe, amit ezek a készségek keltenek, de ha lesz is légmozgás, az így is borítékolható, hogy a bávatag tömeg minimum Mariupolban érezheti magát, ahogyan Putyin épp szarrá lövi.

vgy_hlebaSzevasz, kenyér / Készült: 2022.08.04
Mindannyian emlékszünk, mert hogyan is feledhetnénk, amikor jótevőnk tavaly a királyi erkélyen megszegte a böhöm nagy, legalább három kilós ünnepi kenyeret, ami nemzetiszínű szalaggal volt feldíszítve. Nemzeti kenyér volt az így, azzá transzformálta a szalag, és a megszegés helye. A szakrális jószágot egy akkora késsel szelte a kedves vezető, akárha lovagi kard, már csak a páncéling és más hasonló középkori készségek hiányoztak róla, hogy abba a múltba röpüljünk vissza, ahová ma az ispánok, főispánok, vármegyék és más, nemzeti nagymúltunkra utaló avas szagú szarságok juttatnak bennünket.

orujjeA nagy durranás / Készült: 2022.07.28
Nézzünk körül így indulásképp az elmúlt száz év tíz legsikeresebbike után a kietlen pusztaságban. Hogy hol is élünk. Mi az, ami elibénk tárul, ha nem Orbán szétfolyó képét kell bámulnunk. Nos, hát, kedveseim: kilóg az ország valaga a lukas gatyából. A forint fost se ér. Egekben az infláció. Milliók nem tudják, télen miből fizetik ki a rezsit. A hiány hegy nagyságú. A gazdaság összeomlás előtt. Utálunk mindenkit. Nincs jövő, amit várhatnánk. A jelen kilátástalan. És még a fülünk is lekonyul. Ilyenkor elmereng a fajtiszta kipcsak Európa DNS-ével a valagában, mi marad, illetve és legfőképp mi az, ami hiányzik az elaléló boldogsághoz.

240159601_3nOrrcsont és zabálás / Készült: 2021.08.22
Körülbelül abban a pillanatban, amikor Orbán erkélye fölött a tajtékos égen az egymilliárdodik forint füstölt el – és még hátra volt háromszáz milliónyi durranás –, szóval a három napos ünnepségsorozat első napjának estéjén, épp az orgazmus közepén a költői nevű Aba településen úgy képen töröltek egy helyi képviselőt, hogy eltörött az orra. Voltaképp, ahogyan minden falusi búcsú szükségszerűen torkollik verekedésbe, Orbán gagyija is akkor és ott ért fel a csúcsra, pedig még hátra volt két nap, és most is van még egy. Soha nem látszanak véget érni az örömök. Hogy betörték a képviselő orrát, az csak magyar virtus, mert mit is tegyen az a nép, amelyiknek egy utcai harcos a miniszterelnöke, pofán vágja politikai ellenfelét.

stephen_i_o9Az évszázad mérkőzése, a ketrecben Szent István! / Készült: 2017.08.19