Hírek

Novák és a gyerekek

fogu_zsepiTeljes szívünkből reméljük, hogy élénken él önökben a komplett Fidesz képe, amint habzó szájjal gyermekvédelmeznek, fóliázzák a könyveket, és colstokkal mérik a távolságot a könyvesbolt meg az iskola között. Illetve más hasonló, elborzasztóan, undorítóan aljas dolgok életünk lapjairól. Azt mindenki tudta – még a Fidesz is -, hogy ez az egész cirkusz egyáltalán nem a gyerekek miatt van, hanem valami egészen másért, és ez most be is igazolódott.

Ahogyan mindenre és mindenkire magukon kívül, a Fidesz a gyerekekre is nagy ívből szarik, olykor jók díszleteknek valami keresztényi ünnepen a hideg flaszteron térdepelve, lehet nekik pöttyöslabdát vinni a kamerák előtt. Ennyiben azonban ki is merül a közjószágokról való gondolkodás és gondoskodás, illetve lehet szám szerint sorolni őket anyaságunkra hivatkozva, de annyira, hogy azt már Afrikában is unják, ahogyan az Novák nacsasszonnyal fordult elő.
 
Nem véletlenül jut eszünkbe a kijelölt ’álamelnök, hiszen most ő lesz tépelődésünk hőse, s nem azért, hogy mivégre van a világon, mert azt már tudjuk – a rontás miatt -, hanem azon tűnődünk eredmény nélkül, miért teszi, amit tesz, ki utasítja erre, s ha dirigálnak neki, akkor vannak-e olyan elvei, hogy hozzájuk ragaszkodva a teljesítést megtagadja. Ő lesz szagos ettől a csinovnyik-léttől, nem nekünk, hanem önmagának, és így élni elég szar lehet.

miedesanyak

Novák nacsasszony nyomora most épp annyiban foglalkoztat minket, hogy a pátoszos hangon óbégatott „háromgyerekes édesanyaként” lét mellett a többi közjószágra miért nem gondol. Bár lehet, a sajátjai is csak ilyen szólamokra jutnak az eszébe, ám ezt még nem tételezzük. Majd, ha bizonyság lesz reá. Arra azonban már most is van, hogy gyermekvédelemmel ő nem törődik egyáltalán, a fólia elég neki, az undorító valóság hidegen hagyja.
 
Ugyanis, amikor a pápa látogatása alkalmával kegyelmet adott egy terroristának, ami meg nem magyarázható, de annak mégis sejtettük az okát, hogy egyszer majd kérnek valamit Budaházytól, azt nem tudjuk, egy pedofil-botrányba keveredett, azért el is ítélt volt iskolai igazgatóhelyettes miért kapott ugyanakkor kegyelmet tőle. Mert ezt józan ésszel vagy undor nélkül megmagyarázni nem lehet, s ha magát Novákot kérdeznénk, ő se tudná.
 
De feltehetően nem is akarná. Minket viszont érdekelne, hogy ezek szerint egy ilyen alak kevésbé veszélyes gyermekeinkre, mint a világirodalom remekei. Illetve föltolul bennünk az emlék, amikor Kocsis Máté szájával kezdődött a habzás a törvény genezisekor, ami „pedofiltörvény” néven lett eladva. Hogy mi lett belőle, azt látjuk és tudjuk, azonban egyetlen apró megjegyzésünk volna (eszünkbe jutva Kaleta is), hogy a látszatra legalább adni kellene.
 
Nincs azonban ilyen szerencsénk. Ezzel nem törődünk, akarja a fene azt a szerencsét, Novák nacsasszony azonban a fentieken túl (ki diktál neki, mit, és van e benne csöppnyi morál) érdekel minket, hogy mire gondol, amikor azt a kegyelmi papírt aláírja, amellyel szabaddá tesz egy ocsmány bűntől terhes embert, de nem is ez. Hanem a gyerekek, hogy nem jutnak az eszébe az áldozatok a „háromgyermekes édesanyának”.
 
Innen nézve erősen delikát a történet, hogy más, illőbb jelzőt ne keressünk, sőt, Novákot se minősítsük, mert oly sokszor megtettük már. Mert azt ugyan elnéztük neki, hogy mintha valami bakancslistája volna, úgy röpköd a kerek világban, hogy mindent is aláír, amit elétesznek, mert erre lett szerződtetve, ez azonban már túl van minden jón és rosszon Nietzsche tata szavaival, azaz, ez már maga az erkölcsi nihil. És hullaszag.
 
Novák nem érdekes, az lenne az érdekes, aki megkérte erre, ahogyan Budaházy szabadon engedésére is, de nem fog kiderülni a tettes. Mindenhol vannak strómanok. A pénzvilágban is, a politikában és most már az erkölcsben is. Ilyen szerencsétlen, koszlott bábuk mindenütt Orbán akarata szerint. Nem akartunk messzeringó következtetést levonni, de mégis erre jutottunk a logika és a megfontolás alapján.
 
Annyi azonban még ide kívánkozik, hogy az elkövetkezőkben nem szívesen hallanánk, amint ’álamelnök asszonyelvtárs a három gyermekére hivatkozna, mint élete értelme és szerelmei, mert világosan kitetszik, ezt, ezeket a magánvalókat másutt kell keresni. Nem kell túl messzire menni, föl a várba, a nevezetes erkélyre, ahol minden azért van, és minden azért válik relatívvá, hogy az erkély tulajdonosa megőrizze a nyamvadt hatalmát. És ennyi az egész.
 
 

nepszava.us
Az Orbán-család érintett a pedofilbotrányban / 2024.02.04.
A Novák Katalin által kegyelemben részesített K. Endre Orbán Viktor öccsével volt közös birkózóprojektben, de közvetlen kapcsolatban állt az Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Akadémiával is. K. Endre a bicskei gyermekotthonban vallomásuk visszavonására akarta kényszeríteni az intézet pedofil igazgatója által szexuálisan zaklatott gyerekeket, amiért börtönre ítélték. Novák Katalin viszont elnöki kegyelemben részesítette. - Az eset túlmutat önmagán. Az ügy elmondja, mennyit ér az uszító fideszes propagandában emlegetett gyermekvédelem, mit jelent nekik a gyermekvédelmi törvény, Orbán szónoklata arról, hogy a gyerekeket nem hagyjuk. Kiderült, hogy az Orbán-család a törvények felett áll és bárki mentesül a törvények alól, ha velük kapcsolatban áll, valamint Novák Katalin egy lelkiismeretlen báb, aki parancsra bármit megtesz, és visszaél a kegyelmi jogkörével …

rtl.hu
Herczog Mária a bicskei igazgatóhelyettes elnöki kegyelméről: Elfogadhatatlan és védhetetlen / 2024.02.03.
A Momentum szerint le kellene mondania Novák Katalinnak, miután pénteken kiderült, hogy az államfő még tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki fedezni próbálta a pedofil exigazgatót. A bíróság 3 év 4 hónap börtönre ítélte, mert arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomást. Herczog Mária gyermekvédelmi szakember szerint elfogadhatatlan és védhetetlen az államfő döntése.

444.hu
A kormánymédia védelmébe vette a pedofil igazgató bűnsegédjét / 2024.02.02.
„Álhír, hogy Novák Katalin egy pedofil bűnözőnek kegyelmezett meg” – ez a címe a Magyar Nemzet péntek este publikált cikkének. Csakhogy nem ezt állította a 444 – és nyomában a fél magyar média –, hanem azt, hogy a pedofil bűnöző bűnsegédjének adott kegyelmet a köztársasági elnök …

rtl.hu
Szégyellje magát – üzente a bicskei gyermekotthon egykori lakója Novák Katalinnak / 2024.02.02.
Kegyelmet adott a köztársasági elnök a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki fedezni próbálta a pedofil exigazgatót – írta meg a 444.hu. A férfit annak idején a bíróság első és másodfokon is 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, mert arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomását. Az ügyet 2016-ban kirobbantó fiatal Híradónknak nyilatkozva a köztársasági elnöknek azt üzente, szégyellje magát.

 

Kapcsolódó cikkeink:

64foguKegyelmes asszonyunk / Készült: 2024.01.12
Novák Katalin az elmúlt másfél évben 104 napot töltött külföldön, 36 alkalommal 30 különböző országban járt, és Magyarországon is mintegy száz diplomáciai eseményen vett részt. Mindemellett sokat sportolt, átúszta a Balatont, vívott, röplabdázott, kirándult, de még ennyi bokros teendője mellett is szakított időt arra, hogy tavaly 40 elítéltnek kegyelmet adjon. A hvg.hu által ismertetett adatok 19 éves rekordnak számítanak, ennél többször - 41 alkalommal - csak 2004-ben kaptak kegyelmet elítéltek, ám akkor a kérelmek száma a mostaninak háromszorosa, 1266 volt.

6pblws08mrvNáci értékeink / Készült: 2023.08.19
Novák Katalin, kijelölt Sándor-palota immár egyértelművé tette, milyen eszmék mentén nem képviseli a nemzet úgynevezett és soha nem létező egységét. Augusztus 20. a giccsparádé mellett a kitüntetések ideje, így az arra hivatottak nagy valószínűséggel már jó előre bújják rothadó társadalmunkat, hogy megtalálják az arra méltókat. Sikerült. S ha annak idején elborzadtunk vagy csodálkoztunk Bayer lovagkeresztjén – gusztus szerint -, akkor ma már igazából szavunk sincs, de mégis meg kell találni az idei felhozatalra.

baltas_nNovák keresztanyu / Készült: 2021.03.02
Eddig csak elborzadva röhögött az ember, hogy Novák Katalin – aki papírzsepivel is tud ablakot pucolni – mennyire otthon van a bugyogók, boxerek, spermiumok és petesejtek, nászéjszakák meg válások világában. Erről a területről szokott diadalmi jelentéseket közzé tenni, emlékszünk, ahogyan csattogtak a budapesti hidakon a családok évének zászlajai. Tudjuk, hány milliárd maradt a családok zsebében, mennyi csokos autót vásároltak, egy nagy, szocreál mosolygás a magyar család. Anyu főz, apu meccset néz, a kisdedek a napon vannak, vasárnap misére mennek, hét közben lövészklubba, jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a Füles mára.

31517577_2emHeteró-e a pedofil? / Készült: 2020.02.11
No most, a fentebbi dilemma, miszerint heteró-e egy pedofil organizmus, esszenciálisnak bizonyul, ha Niedermüller polgártársra, a Fideszre és bizonyos Kaleta Gáborra egyszerre gondolunk, ha nem is egy halmaznak képzeljük őket Niedermüller polgártárs jó hírének megőrzése végett. Hogy nem akarjuk őt dehumanizálni, pedig az esnék meg vele, ha csak úgy közös nevezőre hoznánk a másik kettővel, viszont az elbeszélés szempontjából alakja szükséges, ezért odatesszük őt a lap szélére, vagy aljára inkább, mint tudományos dolgozatokban a hivatkozásokat szokás.

43380292Gyerekszag / Készült: 2019.09.07
Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?