Hírek

A soknevű hadügyminiszter elégedetlen tesója

szbvMint az egy véletlenül napvilágra került e-mailből kiderült, a soknevű hadügyminiszter édestestvére, egy bizonyos Szalay-Bobrovniczky Vince, aki amúgy a NER-től már kapott egy helyettes államtitkári széket és apanázst – bizonyára érdemei elismerése mellett -, szeretett volna még egy kis mellékest. Fusit vagy gmk-t (gusztus szerint) kalácskára, habra a kakaóra, ilyenek, és kérte a tesót, hogy intézkedjék. Tudjuk, hogyan megy ez, egy telefon, kikacsintás, egyebek, mint Kádár apánk idejében, és máris sínen vannak a dolgok.

Napjaink gmk-ja az igazgatósági tagság, kuratóriumi szék, ami azért az előbbitől olybá különbözik, abban valamit azért csinálni kellett, hogy legalább olajos legyen az ember keze. Itt azonban semmit sem. Ingyenlóvé a haveroknak. No most, egyrészről innen kell vizsgálni a történéseket, hogy ha így ad a rendszer, miszerint a valagunkat sem kell fölemelni az apanázsért, akkor nincs jogunk elégedetlenkedni, hanem inkább meghúzzuk magunkat, hogy nem visznek el a zsandárok, vagy nem les ránk huhogva a rézfaszú bagoly.
 
Illetve, ami soha nem történhetik meg mifelénk, a nép közelít netán az egyenes kaszájával erősen morcos hangulatban. De ehhez képest, mint az elfogott e-mailből kiderült, az édestestvér első körben kevesellte az apanázst, ami közpénz is ráadásul, tehát az enyém meg a tiéd. Így, amikor nyilatkozott róla, áttételesen nekünk is mondta a felajánlott havi százötvenezerre, hogy: „A kurva anyját, de tényleg”. Így nyilvánult meg kéretlenül az édestestvér erre az összegre, ami gesztusról még azt is mondhatnánk, szíve joga. Ő ilyen.
 
Ezzel az ilyennel azonban érékítéletet is alkottunk róla, behelyezve hősünket az őt megillető fakkba, ahonnan majd az ítélet napján vagy mi – de ez kevéssé valószínű – vagy a Jóisten előráncigálja illetlen és végsorsot alkotó szavakkal. Ennyit Szalay-Bobrovniczky Vincéről. A továbbiakban már csak annyira hősünk nekünk, amennyire az ezután történteket generálja. Ő tehát a katalizátor. A késztetője mintegy a továbbiaknak, ami mese nem egyéb, mint hogy a soknevű hadügyminiszter, úgy is mint az uborkafán fentebb csimpaszkodó, intézkedjék.
 
Fölemelje azt a nyüves telefont újólag és megint, aminek folyományaként egy másik igazgatóság ajtaja és széke legyen felajánlva a tesónak immár négyszázötvenezer magyari pénzekért, és akkor ő ezzel elégedett legyen. Küzdelme véget ért, ezek után havonta a megadott időben pittyen a telefon, gyarapszik a számla, lehet a boltba fáradni kalácsért. Ez az összeg a NER világában nem játszik, a nagyhalak közt ennyire kevés pénz nincs is, ennyiért még egy Sarka Kata sem hajol le, más NER-es nagyasszonyokról (és urakról) nem is beszélve.
 
Ilyképp nem a pénz fáj már nekünk, hanem a pofátlanság, se vele együtt természetszerűleg a rendszer, amely lám, így működik. S ha ezúttal és ez alkalommal kicsiben is, de itt van az esszenciája az orrunk előtt, így csak rajtunk múlik, hogyan reagálunk rá. De nagy valószínűséggel, mint az körünkben szokásban van immár tizenhárom hosszú éve, sehogyan sem. Feltehetőleg alig is jut el valakihez ez a kis affér, amely során egy senki morgott ki magának pluszban annyi pénzt, amennyiről a legtöbb szavazója még csak nem is álmodik.
 
Én is mire megyek a buzgalmammal. Semmire sem, mint tíz hosszú éve, amióta napra nap dokumentálom az ilyen és még ilyenebb történéseket, én vagyok tehát a halottnak a csók, a teljesen fölösleges ember, aki magában ül a hegyen. De nem az én nyomorúságomat gyűltünk most egybe csodálni Buddhában testvéreim, hanem, ha ítéletet mondani nem is, de legalább újólag rácsodálkozni arra a szemétdombra, aminek magunk is a részesei vagyunk, bizony. Egyébiránt a Nemzeti Filmintézetnél lett igazgatósági tag a tesó majdnem havi fél milláért.
 
Innentől fogva egyéb föladatunk nincs, mint figyelni a magyari filmalkotások sorsát, ahogyan Vince barátunk szakértelme megnyilvánul majd azokban minden bizonnyal. S ha ilyet nem tapasztalunk, mert miért is tapasztalnánk, tán a falba verjük a fejünket a kidobott pénz sorsa fölött búsongva? Á, dehogy. De mégis kellene valami csattanó, valami katarzis, hogy mindezek olvasása (befogadása) után kerekebb lélekkel álljunk fel a betűk elől, de olyan itt nincsen. Megy tovább a tyúkszaros életünk, mintha mi sem történt volna. Kirielejszon.
 
 

nepszava.hu
Szitkozódva utasította vissza Szalay-Bobrovniczky Kristóf öccse, hogy csak egy havi 150 ezer forintos igazgatótanácsi tagságot ajánlottak fel neki / 2023.10.27.
Sikerült elintézni neki egy jobban fizető mellékest. Felvetődik a befolyással üzérkedés bűncselekményének gyanúja. - Meglehetősen zavarbaejtő levelezést közölt Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

alfahir.hu
Eltussolták Szalay-Bobrovniczky Vince ittas vezetését, pedig sérüléseket okozott, és a gyerekei is a kocsiban ültek / 2021.02.02.
A telex.hu írta meg, hogy nyolc éve Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi nagykövetként részegen, gyerekeivel az autójában karambolozott az osztrák fővárosban. Az ügyet csendben elrendezték, pedig Ausztriában letöltendő börtönbüntetés is járhatott volna érte. Az esetnek azonban Magyarországon sem lett következménye, sőt a Külügyminisztériumhoz a baleset leglényegesebb részletei el sem jutottak.