Hírek

Bunkó-e Lázár János?

lezer11Az a malőr esett meg nemrég, az az aprócska baleset, hogy a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon sebességkorlátozást kellett bevezetni egy szakaszon, lévén, úgy szétrohadt a pálya, hogy különben bajok lehetnének, amelyekbe jobb bele sem gondolni. Ettől a korlátozástól aztán megborult néhány menetrend, a vonatok ott döcörésznek, akárha Thomas a gőzmozdony, és ez nem vet jó fényt kies hazánkra. Mert mindenféle masiniszták, akik a rothadó nyugatról erre keverednek, még rájönnek, rájönnének, jobb volna kétökrös szekéren haladni a magyari Mordorban. Azaz, kiderülne, hogy kilóg a seggünk a lukas gatyánkból.

Valami ilyen lehetett, ami Lázár Jánost zavarhatta ebben az afférban. Vagy az, hogy ez szívének oly kedves vasúti vonal, mert ezen jár Bécsbe migránsos filmeket forgatni, vagy valami más. De az indokoltnál hangosabban és érzelmesebben reagált a történésekre, s mint Orbántól erre a célra (is) felkent gauleiter, ráförmedt a MÁV vezetőire, ne nyüszögjenek és panaszkodjanak, hanem tegyék, amire utasította őket. Azaz, ragadjanak csákányt, és tegyék rendbe azt a nyüves vasúti vonalat. Úgy hangzott ez az egész felszólítás, mint amikor Virág elvtárs követelte a sódert és a kavicsot a föld alól is előteremtve parancsolva azokat.
 
Még annyit a történet ezen szeletéhez, hogy a MÁV vezetői azért nyafogtak, mert pénz kellene a munkálatokhoz – illetve kellett volna már előtte is -, ilyen készsége azonban a magyar vasutaknak közkeletűen nincsen. Ez látszik amúgy a MÁV vonatainak általános állapotán, amelyek vagy el sem indulnak már, vagy meg sem érkeznek, illetve, ha mégis, akkor valami más idősíkon és dimenzióban. A többi baj azonban Lázárnak nem fáj, csak ez az egy. De ez látványosan, és ezért jogos a feltételezés, hogy Béccsel lehet kapcsolatban ez az erős érzelmi töltet a fentebb emlegetett okok és indokok miatt.
 
Fekete-Győr András azonban Lázár ilyetén fölhorgadását hallva, amikor úgy beszélt a MÁV vezéreivel, mintha kapcák volnának a poros csizmájában, egészen egyszerűen azt jelentette ki, hogy „Lázár János bunkó”, és most ezen kell nekünk – illetve a folyományain – tűnődni kicsinyég. Hiszen Fekete-Győr ezzel a jelzővel egy keresztet, billogot vagy stigmát rakott Lázárra. Ott virít a homlokán a bélyeg, miszerint bunkó volna, de jelentéstanilag nem egyértelmű, ez a jelző mit takar, illetve mivel lehet kiérdemelni, milyen tulajdonságok és cselekedetek szükségesek hozzá. Az egyesben az általánost keressük tehát megint.

No most, utolsó emlékeink szerint ilyen határozottan kijelenteni ezt a fogalmat a Már megint dühbe jövünk című Bud Spencer filmben hallottuk, mikor is a bandavezér mondta többször is a málé bandatagnak „Bunkó vagy Bugsy” – mint emlékezhetünk. Éppen ezért, ennek az inkriminált Bugsynak megláttuk az észbéli képességeit, a bamba ábrázatát, a hülye vigyorát, s azt is, hogy a jelzőt megjegyezte, és a végén már nem is kellett a képébe mázolni, csak föltenni a kérdést, miszerint „tudod, mi vagy Bugsy”, és válaszolt is rá önmaga: „tudom, főnök, bunkó”. Lázár például erre a szintre nem fog eljutni, de ő nem is filmbéli alak.
 
Hús-vér formájában van itt nekünk, és meglátásunk szerint ha azért nem is jelenthető ki róla Fekete-Győr állítása, mert a MÁV vezérekkel pattog, korábbról, amikor közzé tette a tételét, miszerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”, már sokkal inkább mondható lett volna róla. Akkoriban azonban ezt elfeledtük, mert szóhoz sem jutottunk a meglepetéstől. Voltaképp azóta sem, ám ebbe belegondolva mégis igaza lehet Fekete-Győrnek, de a mániánkat, hogy a tágabb kör felé haladjunk elmélkedésünkben, nem tudjuk levetkőzni sehogyan, és eszünkbe jut például Menczer államtitkár meg az összes többi alak.
 
Mészárosról most nem beszélünk, mert ő e szempontból egy külön univerzum. De Szijjártó hőbörgéseit már fölemlegethetnénk, és sorolhatnánk a példákat végeláthatatlanul, eljutva egészen Orbán Viktorig magáig. Ha az ő kapcsán egyébre nem is gondolunk, mint a mostanság terjesztett hét törvényére, azok szellemiségére és tartalmára, akkor sokkal inkább tűnik Bugsynak, mint Lázár, és ezen a ponton jutunk el oda, hogy nagy valószínűséggel bunkó ez mind. Ki így, ki pediglen úgy, de kiérdemlik a jelzőt, ahogyan kórusban vonyítják az Orbán által előírt primitív tételeket, s ezen a ponton látjuk, egy brancs ez. Most zabálják meg a gombócot épp. 
 
 

nepszava.us
Lázár kenderesi „vasúttörténeti kiállítása” hadüzenet a zsidóságnak / 2023.09.05.
Ha eddig nem lett volna világos, Lázár János, az Orbán-kormány közlekedési minisztere, Facebook posztjában világossá tette, hogy a Horthy Miklós kenderesi újratemetése 30 évfordulójának napjára időzített kenderesi „vasúttörténeti kiállítás” a holokauszt óta elkövetett legdurvább antiszemita provokáció, támadás és holokauszttagadás. Lázár Horthy személyét és rehabilitációját a MÁV vagonjaival kapcsolta össze, amelyekben a Horthy által kinevezett magyar kormány – embertelen körülmények között – az auschwitz-i haláltáborba deportálta a vidéki magyar zsidóságot. - Ennél rafináltabb, cinikusabb és aljasabb antiszemita támadás még nem volt, mióta Horthy Miklós 437 ezer magyar zsidót feláldozott és odadobott a német náciknak meggyilkolásra …

rtl.hu
A DK szerint Lázár durva üzenete a tehetetlenségét bizonyítja / 2023. augusztus 31.
Ne okoskodjanak, hanem csinálják, amire utasította őket – üzente a MÁV vezetésének Lázár János miniszter, a Szabad Európa kérdésére. A Budapest-Hegyeshalom vasútvonal helyreállítására kért pénzt a vasúttársaság, erre válaszolt szokatlan stílusban a miniszter. Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár szerint furcsa, hogy miután pénzhiány miatt vasútvonalakat zárt be a kormány, azt várják a cégvezetéstől, hogy teremtsék elő a helyreállítás 32 milliárdos költségét. A DK szerint Lázár nyilatkozata a tehetetlenségét bizonyítja.

 

Kapcsolódó cikkeink:

magyar_jani2Lázár, a dzsentri / Készült: 2019.11.18
Kenderesen járt Lázár János, virágot vitt Horthy sírjára, főt hajtott előtte, amitől megint meghasonlott az ország. Kétségtelenül minimum ízléstelen a háborús bűnös számonkérés elől alig megmenekült, az országot Hitler karjaiba vezető, áttételesen a magyar holokausztért felelős, kétszázezer magyar katona halálba küldését jóváhagyó, fehérterroros, szalonnáci és igazi fasiszta mókus emléke előtt hajbókolni, de Lázár nem ilyen megfontolásokból teszi ezt.

fustmentes-gLázár János munkát oszt / Készült: 2019.08.13
Mi a Fideszben soha nem pozíciót, hanem munkát ajánlunk mindenkinek. Aki csatlakozik hozzánk vagy aki közénk tartozik, arra számíthat, hogy mindenkinek lesz munkája. Azoknak is, akik a képviselő-testületekben dolgoznak, azoknak is, akik a városházán és azoknak is, akik civilként segítik ennek a közösségnek a boldogulását.” – Ezt Lázár János mondta bele a langymeleg makói légbe és a rajongók képibe, mert valljuk meg, ki más járna Lázár Jánost hallgatni, hacsak nem az elalélós eszementek. Illetve természetszerűleg, akit megfenyegettek, ha holnap is dolgozni akar, legyen ott rajongani. Ilyenre is van példa dögivel.

wien-740x383Lázár János kiment a világ legélhetőbb városába, és elborzadt a látványtól / Készült: 2018.03.07
Lázár János kiment Bécsbe, és onnan egy hatásvadász tudósítással jelentkezett. Szomorú zongoraszó közepette, a hidegben fagyoskodva azt látta, hogy Ausztria fővárosa borzasztó hely lett a migránsok miatt. János majdnem sírt is.

lezer_farokTe vagy a farok, János - üzentek Lázárnak a pedagógusok / Készült: 2016.06.11
Tanévzáró, tüntetés, eső. A pedagógustüntetések velejárója az eső, kiegészítője az esernyő. Érdekes tüntetés ez. Nem volt akkora hírértéke, hogy foglalkozzon vele a sajtó. Most sincs. Nem érdekli a vezető médiumokat. Igaz is, itt a foci, az most mindent felülír. Az Origónál már régen, az Indexnél ki tudja, mi a helyzet és mi lesz a jövőben.

harc Bántják szegény Lázár Jánost / Készült: 2014.05.29
Lázár Jánosnak nem könnyű. - Igen, a lézerblokkoló nem volt elegáns, elnézést is kért érte, a kocsit meg leadta. Aztán az ellenségei kiforgatták a szavait, amikor azt találta mondani, hogy aki nem vitte semennyire az életben, az annyit is ér. Nem úgy értette, de mindegy, azért is elnézést kért.