Hírek

Most jönnek a templomból

Jesus_huElválik tehát a Tóth Gabi. Nem nagy ügy, akárkivel megeshet, elég bizonytalan intézmény ez a házasság, azaz, hogy hősünk fölbontja, az engemet bulvárilag egyáltalán nem érdekel. Maga az organizmus sem izgatott, míg meg nem találta magában az Istent, vagy annak hűlt helyét, hogy mit óbégat, érdektelen. Amit előad, olyan messze van tőlem zeneileg, hogy csak üveggolyós távolságban lehet mérni, egy egészen más univerzumban élünk, viszont, hogy most válik, az átjött a féreglyukon, szüremkedett a szingularitáson túl, és idepottyant elibém.

Mégis föl kell hívjam a figyelmet arra, ennek ellenére sem Tóth Gabiról írok, hanem az egyesben fölfedezve az általánost egyszersmind Szájer ereszéről, Varga Juditról és név nélkül mind a többiekről, akik végül lebuktak. Így megy ez, a végén minden kiderül, még csak az utolsó ítéletet sem kell megvárni, ha már ez a mezsgye is játékban van, illetve máma ez lesz igazán. Arról lesz szó többek között, hogy mit adott nekünk a Fidesz kereszténysége, ami nincs, és hogyan nyomorította meg azokat, akik ezt az egész cirkuszt nekünk hazudják.
 
Nem tudom, érezni-e, milyen higgadtnak tűnik a hangom, pedig olyan gyomorideg munkál bennem, amilyentől régebben egyszer már kilukadt a pejslim, s hogy ez ne történjék meg újra, meg kell írnom ezeket a nyavalyásokat, akik azt hitték és hiszik még most is, hogy megmondhatják, hogyan éljünk. Holott ők egészen más elvek szerint pergetik a napjaikat, mint amit velünk szemben követendő mintaként előadnak, de tudjuk, hogy mindig a legszentebb családok mélyin rejtőznek a legmocskosabb titkok és bűnök. Így megy ez.

ovi_zsarnokdonto

Fura egy dolog ez a hit, ami vagy nincs, vagy van. De egy bizonyos szint fölött nehéz nem agnosztikusnak lenni, ám ez általában magánügy, mint az is, ha valaki önszántából leborul. Még furább a vallás, ami már tanításokon alapul, s általában valamikor a holocénban azért jött létre, hogy az emberek ne falják föl egymást elevenen. És még kiábrándítóbb az egyház intézménye, amely emberi felépítményként azért született, hogy a hit és a vallás segítségével uralkodjon az embereken. Ilyen foglárok a papok, akik a lelkeket tartják rabságban.
 
És még legangolóbb egyház és állam összekapcsolódása, amely út a totalitárius rendszerek felé, ahol a népség testét és lelkét is magáénak tudja a hatalom, ezért prüszköl az ész ez ellen, és erről szólt századokkal ezelőtt az úgynevezett felvilágosodás. De nem akarnánk itt sem történeti, sem vallástörténeti esszét írni, bár Jézus, mint a mágikus kultúra szülötte megérne egy vasárnapi nagymisét. Hogy bemutassuk, mennyire nincs köze hozzá annak a képnek, amit a keresztény egyházak mára kialakítottak csakis a saját hasznukra.
 
Mert hát, Tóth Gabiból indultunk ki, aki a lelkét a magyar államegyháznak adta el, aminek a feje Orbán Viktor, és ezen nem kellene csodálkozni. Az ő eszméi és torz világképe terjed a szószékekről, és ennek az egésznek lett a felkent papnője Tóth Gabi, amikor nem is olyan rég csak az ennek megfelelő igét hallhatuk tőle, miszerint ők mekkora szent család, és milyen keresztényi szeretetben énekelgetnek, főznek a pápának, meg nevelgetik egyszem gyermeküket. És akkor most Tóth Gabi huss, lecsúszik az ereszen.
 
Mindeközben arra kérve mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a magánélet szentségét. Viszont épp a fentiek miatt nem lehet, ugyanis gondolkozásunk tárgya épp most köpte szemen magát, ott csordogál a csula az orcácskáján. Visszamenőleg hiteltelen minden, amit a megtalált kereszténységről nagy hangon hadovált, leolvadt a máz, mint ahogyan Varga Juditról is. Hogy nincs itt kereszténység, nincsen hit, az ég egy világon semmi sincs, csakis a baksisért előadott cirkusz van, hogy mi meg a pofánkat befogjuk, de az nem megy.
 
Orbán Viktor is most jön a templomból, hogy az áhitattól szóhoz sem tud jutni, Szájer ügyéről meg ne is beszéljünk, mert már kitárgyaltuk, és akkor is fölfordult a gyomrunk. Meg az összes többi Borkaistól, Kaletástól, a buzgó keresztény pedofilig. Ők a NER életvezetési mintái, és erkölcsének hordozói. Abban egyébként biztos vagyok, hogy Tóth Gabi most sem fogja érteni, miért foglalkoznak a válásával, mert ez meghaladja a képességeit, de ez legyen az ő nyomora. Belefér az eddigiek közé, csak kicsit színesebb a paletta.
 
Milyen szépen és higgadtan tudtam mindezt végigvinni, az igen. Még akkor is, ha bizonyára lesz olyan vélemény, kit érdekel ez, fontosabb dolgokkal kellene foglalkozni. De ujjamat intőn fel kell emelnem, hogy de bizony, fontos ez, mert ebben rejlik a Fidesz legfontosabb hazugsága, amire az összes további mocskot építi. Mintha Nietzschét olvastak volna az aljanép számára kitalált erkölcsről, amivel azokat féken lehet tartani. Így jobb, ha tudod, ezt a játékot űzik veled a keresztény értékeket hazudva, és innen láthatod, hogy csak untermensch vagy a szemükben. Bizony, én nyájasom.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_szcsZakatol a szent család / Készült: 2023.04.30
Ferenc látogatása kampányszempontból voltaképp már tegnap délelőtt elérte a csúcspontját, amikor Orbán elkészíttette a családi fotót. Minden, ami azután történt, már csak járulékos elem, cafrang, amit e kép miatt el kell viselni. Ez az a kép, ami minden pénzt megért, ez az, amivel Orbán immár évtizedes keresztény óbégatása beteljesült. Innen már nincs feljebb, pedig ez nagyon mélyen van. Ferencet nem értjük, a Vatikánt igen. Ez a látogatás az, amely egy rezsimet legitimál, hiába próbál más üzeneteket belecsempészni, azzal, hogy idejött, Orbán és a NER fogja lett.

templomosokEmber, most jönnek a templomból / Készült: 2023.02.09
Mielőtt megszületnének a népszámlálás lehangoló adatai, amelyek minden valószínűség szerint azt mutatják majd – mint voltaképp eddig is -, hogy szerencsétlen hazánk egyáltalán nem keresztény ország, még gyorsan tenni kellett valamit. Semjénről elég régen hallottunk, mintha hetek óta nem is lenne. Most azonban azért a törvényjavaslatért, amit benyújtott, és a bátrak meg is szavaztak, tessenek a nevét mindörökre megjegyezni. Bár a nagy többséget ez sem nagyon fogja érdekelni, az ellenzék és a lehetséges kárvallottak pedig kussolnak majd mélyen, mert a valláshoz, egyházhoz van köze, és ettől a területtől úgy tartanak, mint stílszerűen az ördög a tömjénfüsttől.

vgy_mindenorasKét temetés és egy homár / Készült: 2023.01.05
Mottó: „A konyak a dolgozó nép itala, amelyet a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság választott képviselői útján fogyaszt.

2b902817a099Szájer és a Fidesz őszödi beszédei / Készült: 2020.12.02
Szájer József ősfideszes alapító atya, a kollégiumi szobatárs szombaton lemondott EP mandátumáról, mert, mint önmagát elbocsátó szép üzenetében írta: „…Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra…”. Ez kiegészült pártja hálanyilvánításával, miszerint köszönetet mondanak neki, annak az embernek, „akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai térképen”.

33007208_d4xSötét oldal / Készült: 2020.07.02
Kaleta, volt perui nagykövetnek azért volt közel húszezer pedofil képe az ügyvédje szerint, mert megkísértette őt a sötét oldal. Mindemellett mélyen vallásos, és rendszeresen gyakorolja a hitét. Ezt büntetését érintő enyhítő körülményként adta elő ügyvéd úr, de túl sok szükség nem volt rá, ugyanis az ügyészség, úgy is, mint vádló, gondoskodott róla, hogy ne kapjon túl szigorú ítéletet. Nem hagyták őt az út szélén, de adott időben, a végső harsonaszókor vagy rendszerváltás esetén mindenki elszámol majd az életével Isten vagy egy másik bíróság előtt.