Hírek

Magyar ispánnak magyar fogatot

vgy_kokasokPutyin bácsi tegnap kiadta a napiparancsot, miszerint orosz csinovnyiknak orosz autót. Azaz, felszólította az úgymond orosz tisztviselői kart, hogy az összesnek „hazai gépkocsival kell közlekednie”. Nincs semmi baj azzal, ha szerinte „szerényebbre fogják az igényeiket”. Minden oroszok elnöke ezt azzal indokolta, hogy „az alapvető cikkek előállítását a hazai termelők felé kell irányítani”, amitől nem lennénk az imperialisták helyében. De a csinovnyikokéban sem igazán, illetve leginkább az ő bőrükbe nem bújnánk bele.

Ugyanis az orosz autógyártásról manapság az hírlik, hogy a szankciók miatt – amelyek tudvalévően nem működnek – a gyártósorról legördülő orosz autókról mindig hiányzik néhány apróság, olykor szétesnek, vagy nem lehet beindítani őket. Ez a rendelkezés mindemellett ideológia, a köldöknézés egy sajátosan orosz módja, amivel azonban nincsenek egyedül a világban. Mert például nálunk is mi magunk főzzük a kisüstiben az „alapvető élelmiszert”, mint ahogyan a nemzeti tőkésosztályt is erővel hozza létre a mi urunk, Orbán.

40lolo

Aki nem tudjuk, mikor jut el arra a szintre, mint az ő parancsolója, Putyin, de magyar személyautó híján vagy azt adhatná parancsba, hogy a magyar csinovnyik Ikarussal járjon, de leginkább hatökrös szekérrel. Mégis inkább a parádés fogat illenék hozzájuk, és erre már láttunk is ékes példát, amikor a soknevű hadügyminiszterünk ilyen készséggel ment meglátogatni a katonalovakat. A kép, ami erről készült, olyan volt, mintha a Noszty fiúból került volna elő, ami nem véletlen, mert ez az a világ, ahová ezek visszaálmodják magukat.
 
Putyin fejébe teljesen nem látunk bele, de nem is akarnánk, hiszen ki a rosseb kíváncsi a pokol fortyogására, de az önmagába fordulás és a hazai szar termékek erőltetése nem csak hazafias gesztus, hanem a nyugatellenesség megnyilvánulása is. Itt kellene utalnunk a mi kedvelt Spenglerünkre, aki száz évvel ezelőtt látta azt, amin mi most csodálkozunk, hogy a bűnös emiatt minden oroszok akkori cárja, Nagy Péter volt a nyugatimádatával, mert egy olyan életformát akart a muzsikokra erőltetni, amire nem álltak készen.
 
Spenglernél a kultúrának ki kell forrnia magát, mintegy szervesen kell fejlődnie, hogy a civilizáció szakaszába léphessen, s ha ez nem természetes úton történik, abból bajok fakadnak. Innen eredezteti Szentpétervár és Moszkva ellentétét, voltaképp Tolsztoj tragédiáját, aki úgy tekintett a nyugati civilizációra, mint valami borzalomra, ami az orosz lélektől idegen, és ez a szembenállás máig megvan. Innen nézve Putyin nyugatellenessége is érthető, bár el nem fogadható. A következtetés viszont az, hogy nem lehet ráerőltetni egy népre semmit.
 
Ezért nem lehet demokráciát exportálni iszlám országokba, s ha belegondolunk, ezért haldoklik ugyanez Magyarországon is, mert a feudalizmus után nálunk előbb kommunizmus, majd kapitalizmus jött, a polgári demokrácia pedig megbukott. Amikor a magyar nép szolgalelkűségére csodálkozunk rá, az eredőjét valahol itt kell keresnünk, nincs meg a génjeinkben az erre való igény és készség. Ahogyan az oroszoknál volt a ’Pétervár Moszkva ellentét, minálunk meg az urbánus, népies vita és fogak vicsorgatása.
 
Ha belegondolunk, már a rendszerváltás ezzel kezdődött, Csurka és csapata, Antal és körei, illetve az SZDSZ és eszmeköre. S hogy a Szabad Demokraták megbuktak, ezzel is magyarázható, a magyar társadalom nem állt készen rájuk, és a jelek szerint nincs felkészülve rá ma sem. A Fidesz volt a kakukktojás a maga elvtelen hataloméhségével, de a jelek szerint a mi vidékünkön ez működőképes, legalábbis a hatalom megszerzése és megtartása szempontjából. Ám, hogy a magyar nép kulturális – szigorúan spengleri értelemben – szintje hol tart, az mára kiderült.
 
Nem nyafognék, de most már késő. Másfelől csak arra szerettem volna rámutatni, hogy mostani létünk úgyszólván determinált, ami viszont mégsem jelenti azt, hogy ellene tenni semmit nem lehet, csak momentán azt nem tudjuk, mit. Oldva azonban nyomorunkat, és szem előtt tartva Kierkegaard papa intését, miszerint legyen mindig velünk a nevetés, tényleg várjuk Orbán atyuska megnyilvánulását, mivel kötelező járnia a főispánoknak, mert enélkül egyáltalán nem kerek a történet, ami a nyüves életünk.
 
És innen van az is, hogy nem kell bántanunk a mindenkori Mária néniket és Feri bátyámokat, akik atyuskák szorításában szocializálódtak. Horthy, Kádár és Orbán, mint akik úgy mutatják nekik az utat, amire semmilyen liberális alak nem képes, mert az ő szavai szabadságot tételeznek, amire a magyarnak nemhogy igénye nincs, de fél is tőle, mert valami ismeretlen van a túlparton. Ezért jó neki a gémes kút, malom alja, fokos, és ezért nem kérdi, hogy mit keres a Tisza partján. Azt hiszem, úgy kell búcsúznom: jóccakát.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgypaleszFeljegyzések az alapvető élelmiszerről / Készült: 2023.07.29
Mint Orbán nagyvezír TikTok szerepléséből megtudtuk, ha töményet iszik, akkor két centtel kezd, aztán jöhetnek a felesek. Az nem derül ki, hány két cent után mennyi feles jön, illetve kell ahhoz egyetlenünknek, hogy úgy „becsiccsentsen”, hogy ne is emlékezzen rá, mert ilyen is van a TikTok szerint. Illetve az a szomorúság, hogy amiként öregszik, úgy tart egyre hosszabb ideig a másnaposság, ami maga a tragédia. Ilyen intimitásokat osztott meg ifjú rajongóival a félisten, amiből egy dolog derül ki, bensőséges viszonyban van az alkohollal, de erről szólnak már elharapott pletykák. Illetve olykor rá is van írva az ábrázatára.

kokasokKakastollas helikopter / Készült: 2022.07.09
Szalay-Bobrovniczky fegyverkezési miniszter meglátogatta a huszárlovakat. Hogy megy a soruk, jó-e a wellness, selymes-e az abrak, illetve mivel töltik az idejüket a melegben. Valószínűleg ilyesféle érdeklődésekkel. Vendégeskedéséről a miniszter Facebook-oldalán számolt be kisfilmen és fotókon mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére. Amint nézegettük a mozgó-, és állóképeket, olyan érzésünk támadt, mintha magyar filmalkotást néznénk, amely Kádár apánk alatt készült valamely Móricz vagy Mikszáth regényből, és az a rész pörög éppen, ahogyan a dzsentri érkezik a birtokra megrontani a fiatal lányt, és elszedni az apja pénzét, mert rendezni kell a kártyaadósságát.

csokos_vmHé, paraszt / Készült: 2021.01.05
Havasi uraság, a Berci, aki Orbán sajtófőnöke, tiszta és világos magyarázatot adott arra, hogy gazdája miért nevezte „asszonyságnak” Karikó Katalin biokémikust, a BioNTech cég alelnökét. Azért – fejtegette egészen ártatlanul –, mert „uraságnak mégsem nevezheti”, amiből kitetszik, a megnevezés oka, hogy Karikó Katalin szoknyát hord és nem nadrágot, ilyképp az „asszonyság” kifejezés megfelel a nemi kritériumoknak, más tehát nem határozza meg a magyar géniusz nyelvezetét. Gyerekszoba nuku, etikett-protokoll nuku, kiesett a száján az ólajtó. Értjük immár, miért nyáladzza össze Merkel kezét is rendre, ahogyan kéretlenül rábukik a trottyos gatyájában.

6115_bar_688Szívhangok / Készült: 2019.05.20
Azt mondja Gulyás Gergely, akinek a foglalkozása politikus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizáló szavazók tegyék a szívükre a kezüket, és ismerjék el, hogy csakis a jobbközép polgári kormánynak köszönhető, hogy Magyarország az első pillanattól szembeszállt a bevándorlással. Ebben a mondatban nagyon sok csont van, ebből egy kutyafalka jól lakna, és még el is kaparna belőle rosszabb napokra.