Hírek

Orbán megmagyarázta az áremelkedést: az árspekuláns multik összejátszanak Brüsszellel

vgy_mesetarA kormány szerencséje, hogy uborkaszezon van. A társadalom gazdasági séA nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek: olyan körülmények között is emelik az árakat, amikor annak semmifajta alapja nincs – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

A kormányfő kiemelte: miközben az egész ország az infláció ellen harcol, különösen az élelmiszer-áremelkedések ellen, „sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből, sőt, kihasználják ezt a helyzetet".
 
Azt mondta: a multik az import élelmiszerek árait is emelik, és amíg a magyar termékek árának növekedéséből egy rész legalább visszamegy a magyar gazdákhoz, az import élelmiszer-árak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan.
 
Hangsúlyozta: ez egy szimpla „nyerészkedés". „Mi meg föllépünk velük szemben", de ők Brüsszelben „följelentenek bennünket" – fogalmazott.
 
Kifejtette: Brüsszel „megpróbál bennünket letéríteni az emberek védelmének az útvonaláról", az árspekuláns multik pedig összejátszanak a brüsszeli bürokratákkal.
 
Megjegyezte: kiszabtak már 3 milliárd forintnyi bírságot, a hivatalok, a fogyasztóvédelem „oda-odacsap", és ezt a csapásszámot növelni kell.
 
Kijelentette: „nem fogadhatjuk el, hogy csak mert egy ilyen magasabb inflációs korban élünk, az élelmiszerek tekintetében indokolatlan árspekuláció történjen", ez felháborító, helytelen és ez ellen fel kell lépni.
 
Forrás: MTI

 

Cikk: https://hirklikk.hu/kozelet/orban-megmagyarazta-az-aremelkedest.../419113

atv.hu / videó
Nyerészkednek a multik az élelmiszerárakon? / 2023. július. 28.
Az Egyenes Beszéd vendége Büttl Ferenc közgazdász.

atv.hu / videó
Orbán: A multik nyerészkednek az élelmiszerárakon és növelik az inflációt / 2023. július. 28.
Akadályozzák az infláció csökkentését, és spekulálnak az árakkal - ezzel vádolta meg a kormányfő az élelmiszeripari multikat az állami rádióban. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a jövőben még keményebben fognak fellépni a spekulációval megvádolt multikkal.

hvg.hu
A multik az igazi spekulánsok vagy a kormány? Ez a hvg.hu júliusi bevásárlókosara / 2023.07.28.
Orbán Viktor azzal rúgta be a pénteket, hogy közölte: a multi kiskerláncok árspekulánsok. Hogy lehet, hogy mégis ők a legolcsóbbak? Júliusi bevásárlókörünk során erre is kerestük a választ. Na meg arra, milyen árakon mondhatunk búcsút a talán túl hosszú ideig velünk maradt árstopoknak. - Segítenénk a miniszterelnöknek az „árspekuláció” megértésében: az import élelmiszerárak jobbára azért növekednek, mert gyengül a forint. A gyenge árfolyam inflációra gyakorolt hatását a Magyar Nemzeti Bank is negatívként értékelte nemrég megjelent elemzésében …

atv.hu / videó
Orbán szerint elképzelhető, hogy az EU Ukrajnának adta azt a pénzt, ami Magyarországnak járna / 2023. július. 28.
Az Egyenes Beszéd vendégei Lukácsi Katalin történész, hitoktató és Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársa.

hvg.hu
Bármit is állít Orbán, az EU nem adta és nem fogja Ukrajnának adni a magyaroknak járó pénzeket / 2023.07.28.
A kohéziós alapok egy része, valamint az 5,8 milliárd eurós helyreállítási alap azért nem érkezik, mert a magyar kormány nem teljesíti az ehhez szükséges jogállamisági feltételeket. Ukrajnát valóban támogatja az EU, de nem a tagállamoknak szánt költségvetésből. Nem is tehetné, hiszen Kijev nem az Európai Unió tagja …

 


Kapcsolódó cikkeink:

kutyfalviHámori János: Hozzászólás Tusványoshoz az elhallgatott államcsődről / Készült: 2023.07.25
Nem szép dolog egy írást azzal indítani, hogy a magyar kormány – és az általa uralt teljes államigazgatás – krónikusan hazudozik, de a következőkben leírtak nem lennének hitelesek, ha nem ezzel a felütéssel kezdenénk.

szorgos_ner„Vajon lehet-e jobbra várni?” / Készült: 2023.07.13
A kormány szerencséje, hogy uborkaszezon van. A társadalom gazdasági sérültjei sebeiket nyalogatják, a médiában nem áll össze összkép – az ellenzékiben sem – a válságban lévő magyar gazdaságról. E sorok írója e hiányt próbálja pótolni 2023 aktuális „eredményeinek” felvázolásával és a mögöttük húzódó kormányzati „gazdaságpolitika” felfejtésével.

vgy_szaszAz orbáni infláció, mint hungarikum / Készült: 2023.05.08
Pár héttel ezelőtt jelentette be a kedves vezető, hogy beadta a vakcinát az infláció ellen, amit régebben megígért, és – tette hozzá diadalittasan – az injekció íme, hatásos. Nem lett az, mert nincsen vakcina, vagy, ha van, az ilyen összedobott kínai lötty, mint amiket jó pénzért a járvány idején szokott fogadni a reptéren harsonaszóra, hogy azzal kezeljék a nyugdíjasokat, akik ennek megfelelően hullottak is, mint a legyek. Ha már itt tartunk, arra is emlékezhetünk, hogy a Fidesz-mantra szerint az egész világ csodájára járt a magyar járványkezelésnek, amelynek eredményeképpen lakosságarányosan nálunk haltak meg a legtöbben szinte.

vgy_inflIndul lefelé az infláció a világban, a magyar még 21 százalék felett van / Készült: 2022.11.30
Elérhette a csúcsot a globális infláció, több jel szerint innentől már lassulni fog a drágulás üteme a fejlett gazdaságokban. Gyors csökkenésre viszont nem érdemes számítani, és ha az oroszok zárják a csapot, az okozhat még gondokat.

szf_intezOrbán leutcaiharcolja az inflációt / Készült: 2022.10.15
A nyár végén pár hétig nem tudtuk, miért hiányzik nekünk (bár üveges tótként) Orbán péntek reggelenkénti szeánsza a Kossuthon, de tegnap megint ráéreztünk az ízére, és jöttek is a megszokott gyönyörök. Nem ragoznánk túlságosan, nem fecséreljük az időt kappanhangok megmutatásával, felszopó mikrofonállvány méltatásával, hanem in medias res csapunk a lecsóba, mert egyből a kedves vezetőt idézzük, hogy mit sikerült neki megint delirálni: „Tisztelettel megkértem a jegybankelnököt, és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére az inflációt felezzék meg.