Hírek

Magyarország elárulása

petimin_lolFeltételeztem, bár nem volt nagy merészség, hogy amikor Szijjártó azzal búcsúzott a lakájmédiás pincsijeitől, hogy „most megindulok Kínába”, zsebében egy akkumulátorgyárral fog hazatérni megint. Kishitű voltam, és alábecsültem petiminisztert, mert kettő lett belőle. Büszkeséggel és határtalan megelégedéssel közölte az újabb óriási sikert azon az úton, hogy a kínaiak szemétlerakóhelye lesz Magyarország, amire viszont senki nem kérte, és senki nem adott sem neki, sem a Fidesznek felhatalmazást.

Mi több, sőt, különösképp, ezzel szemben elég erős a tiltakozás mindenütt, ahová ezeket az energia-, és vízzabáló készségeket telepíteni és építeni kívánják, de a mindig hivatkozott magyar emberekkel, mint akiért élnek állítólag, egyáltalán nem törődnek. Sőt, el akarják hallgattatni őket. Már közmeghallgatást is online tartanak, telefonon lehet kérdéseket feltenni, amelyekre aztán Youtube-on válaszolnak. Ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy nem igazán lehet közmeghallgatásnak nevezni, hanem az, nem mernek az emberek szemébe nézni.
 
Ez amúgy lelkiismeretet tételezne, de nem az, csak ennyi kellemetlenséget sem akarnak vállalni, a nyűgöt, hogy magyarázkodni kell arról, amit már mindenképp eldöntöttek, és a lényeg tán ezen van. Hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. És leginkább arra kellene rájönnünk – bár erősen sejtjük –, mi az oka és indoka, hogy a magyar nép érdeke és akarata ellen kormányoznak, miközben permanens a hazugság arról, nekik ki az első. Nem az ország és nem annak lakói, akik csak számok egy mocskos képletben.
 
A legnagyobb tiltakozásra számítható dolgokat ezen felül sunyiban is csinálják, ahogy csak véletlenül derült ki az is, hogy szintén kínaiak által építendő méreglerakatot terveznek Budapestre, amiről nem, hogy megkérdezték volna az érintetteket, hanem a hátuk mögött boltoltak, mert okkal feltételezték a felháborodást. Hogy most Karácsony főpolgármester tűzoltómunkával akarja ezt megakadályozni, az egy dolog, ha nagyon akarják, nem sikerül neki, a rendeleti kormányzással egy nap alatt lehet annak is keresztbe tenni.
 
Egyébiránt a Szijjártó által most bejelentett kínai gyár építői feltétlen boldogságuknak adtak hangot, hogy Európa olyan országába érkezhetnek, ahol a legkevesebb adót kell fizetniük, és arról még nem is számoltak be a tenyerüket dörzsölgetve, még állami támogatást is kapnak ahhoz, hogy idehozzák a mocskukat. Úgy néz ki a menyasszony, hogy mindez a magyar adófizetők pénzéből épül, külföldi munkasok fognak ott dolgozni, a keresetük nagy részét hazaküldik, adókedvezmenyek miatt az állam sem sokat fog belőle látni, a cég pedig kiviszi az országból a profitot.

16877932fogcsi

Kies hazánk kínai vegyihulladék lerakóhely lesz, mert Orbán nem tudja az országot gazdaságilag fenntartani, már sehonnan sem tud pénzt szerezni, ezért a kínaiakéra szorul. A harmadik világhoz hasonlóan Magyarország a világ szemétlerakó telepe lesz, amely tömegesen fogja elpusztítani a környezetet, az élővilágot, a föld és a víz tisztaságát, és legfőképpen a magyar embereket. Valamit – ha nem is mindent – sejt ebből a nagyérdemű, ezért nem is kötik az orrára. Nem tiltakozhat, s ha mégis, akkor is lenyomják a torkán.
 
Brüsszel „gyarmata” nem kívánt lenni Orbán, míg viszont ezek szerint Kínáé meg igen. És vannak rémítő példák a Balkánról, illetve Afrikából, milyen is ez a kínai gyarmati lét, mert ezek az elején kedvesen mosolyognak, utána viszont nem sokat szaroznak, bekebelezik, amit tudnak, és még annál is többet. Éppen ezért kérdezhető meg: cui prodest, mert az országnak és a magyar embereknek semmi. Egy dolog miatt lök Orbán a kínaiak kezébe, hogy a jelenlegi status quo, a hatalom és a lopás lehetősége fennmaradjon. Nincsen más magyarázat.
 
Azt nem hihetjük, hogy Orbánnak ne lennének víziói egy normális szerkezetű gazdaságról, és mégis, már több mint egy évtizede ennek homlokegyenest az ellenkezőjét teszi, nagy valószínűséggel az elébb megállapított ok miatt. Mint ahogyan az oktatást, a kultúrát, a magyar szellemi életet sem önszándékúan, hanem diktatórikus céljainak alárendelten veri szét és dönti nyomorúságba. Így árulja el hazáját, így árulja el annak lakóit, akiknek egy szelete, akik őt hatalomban tartják, mindennek bambán tapsol, és ők határozzák meg az ország jövőjét, ahol neked egyre inkább nincsen helyed.
 
 

Egész Európát egy magyarországi lerakatból látnák el kínai vegyi anyagokkal - 2023.06.27. - A Direkt36 oknyomozó portál szerint évi akár kétmillió konténernyi vegyi anyagot hoznának az országba, hogy innen szállítsák tovább magyar és európai gyárakba. A papírok szerint az akkumulátor gyártáshoz használt veszélyes anyagokat is innen osztanák szét. Az ellenzék tiltakozik, a kormány annyit írt, egyelőre nem született ilyen döntés. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/06/27/kinai-vegyianyag-europa-magyarorszag-lerakat

 

Kapcsolódó cikkeink:

szijpeterPetiminiszter forródrótja / Készült: 2023.06.27
És most megindulok Kínába” – így zárta Petiminiszter tegnapi sajtótájékoztatóját, mintha valami tank volna vagy rohamcsapat, amely elkezd dübörögni. Ezt a sajtótájékoztatót szinte már szokás szerint egyébként kizárólag fideszbaráti lapok „újságíróinak” tartotta a külügyminiszternek csúfolt petiminiszter, feltehetőleg azért, mert a másfajta újságírók valószínűleg kérdésekkel provokálták volna, és hová vezetne ez, ahogyan Mrs. Lipton szokta zárni bölcsességeit a Csengetett Mylordban. Pedig lett volna mit kérdezni petiminisztertől, aki először szólalt meg Prigozsin kabaréba fulladt villámforradalma után.