Hírek

Anyák fehérben

fityesz_kozt1Az a kérdés, a készenléti rendőrség mit tesz majd vasárnap, amikor épp anyák napján csupa fehérbe öltözött nők (anyák, nagyanyák, lányok) vonulnak a várba tiltakozva az ellen, hogy a gyerekeiket verik és könnygázazzák. Hogy a nőknek is kijár-e a hasonló bánásmód, vagy azért ők fölemelhetik a szavukat a rezsim ellen, amely mindent ledarál és tönkre tesz, ami a családdal kapcsolatos, hiába pucolta annak idején Novák kijelölt álelnök seggtörlővel az ablakot, mint a nagy, magyar anya. Talán épp a családok évében.

További bizonytalanság az elkövetkezendőkben, hogyha – mint a felhívásban is olvashatni – fehérbe öltözött férfiak is támogatják az anyák ügyét, őket külön kiemelve a sorból meg lehet-e agyalni, vagy, ha úgy fordul, mindenkit lehet ütni válogatás nélkül, ha már a gyerekeket is. Számos példa van a jelenkorból is, amikor nők tüntettek a diktatúra ellen, most a tavaszon Iránban és Erdogan birodalmában is, mindkét országban megkapták a magukét a demonstrálók, mert nem igazán szokták az ellenség nemét nézni a rendrakók.
 
Mint a legutóbb történtekből is látszik, utólag meg kell indokolni – ma még -, ha valakit a rendőrség lefúj, megver vagy másképp gondoskodik róla, ilyenkor veszik elő a rendőrök elleni erőszak vádját. Bevett dolog ez, utána pedig lehet ordibálni a csürhéről, aki magából kivetkezett. Most is ez történik, már megszülettek a feljelentések a bántalmazott készenlétisekről, majd arra leszünk kíváncsiak, hogyan adják elő vasárnap, hogy az ötven kilós nagyi vagy feleség a fehér ruhájában a kigyúrt rendőrt terrorizálta.
 
Bár ilyet is ki lehet találni. Illetve van az a szint, amikor már indoklás sem kell a rendőrattakhoz. Viszont, ha a dúvadakban az eddig föl nem merült, hogy akár az ő gyerekük is a tüntetők között lehet vagy lehetne, ha egy nőt kell megütni, az sem lesz visszatartó erő, hogy a saját anyukája is ugyanúgy tiltakozhatna. Az ellenség az ellenség, mégis kíváncsiak leszünk, mi lesz a vasárnapi demonstráció vége, mert ilyen eddig nem volt, ez egy új szint, új mélység és kilátástalanság, ahová országunk jutott. Illetve Orbán hatalomféltése.
 
Amúgy látjuk a Fidesz reakcióit is szinte, amikor majd a baloldal (libsik, Soros, Gyurcsány gusztus szerint) saját aljas céljai elérésére már a nőket sem rest felhasználni, a saját anyjukat, feleségüket küldik csatába maguk helyett. Mindemellett érdekes és tanulságos lesz majd látni ezen a napon, hogy miként szólal meg a hatalom az anyákról és az anyaság intézményéről, mit hazudozik össze párhuzamosan azzal, hogy épp az anyák tüntetnek ellene, s mit szól majd a két családvédő vezéranya – Novák és Varga – ehhez az egészhez.
 
Varga tegnap is arról hadovált a Fidesz nácikonferenciáján, hogy megvédi a családokat és a gyerekeket, mint ahogyan a fehérbe öltözöttek is ezt fogják tenni. Ezen a ponton tehát Vargának meg kellene hasonlania, de ő nem az a meghasonlós fajta. Ez okozza majd, legyen bármi is a történés a várban vasárnap, hogy a készenlétis rendőrségen túl megmutatkozik majd a NER tömény hazugsága, s ha másra nem is lesz jó ez a demonstráció, erre legalább alkalmas lesz. Viszont ne várjuk, hogy ezek elszégyellik magukat.
 
A demonstráció szervezői azokat várják fehérben tiltakozni, akik úgy érzik, nem jó ebben az országban nőnek lenni, nem jó gyereket nevelni, és a gyereknek nem jó itt felnőni sem. Nem kevesebb ez visszafogottsága ellenére, mint a mai Magyarországon való élet lehetetlenségének felmutatása, ilyképp, bár lehet, halkabb lesz, mint a diákok szava, de mélyről jövőbb és elkeseredettebb. Azonban nagy valószínűséggel itt minálunk tanulni kell a gandhiságot, mint a tiltakozás új módját, és nem is biztos, hogy sikerül.
 
Mert a tüntető diákok is baloldali huligánok lettek, a fehér ruhás nőkből is képesek boszorkányokat faragni, bemutatva, hogy igazából ezek nem is anyák, nem is magyarok, legjobb esetben is megtévesztett tömeg, akik képtelenek felfogni azt a sok áldozatot és jót, amit a rendszer és személyesen Orbán Viktor tesz értük. S ha már itt tartunk, arra is kíváncsiak vagyunk, milyen megható képpel és szöveggel jelentkezik majd épp ezen a napon a kedves vezető, mitől kell majd azt éreznünk, hogy le kell hánynunk a képernyőt. Meglátjuk.
 
 

atv.hu / videó
Kordonbontás a Karmelitánál: panasszal él a Momentum a rendőri eljárás miatt / 2023. május. 4.
Az Egyenes Beszéd vendége Tompos Márton országgyűlési képviselő, Momentum.

atv.hu / videó
Kifizetné az előállított tüntetők szabálysértési bírságát a Párbeszéd / 2023. május. 4.
Az Egyenes Beszéd vendége Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője.

atv.hu / videó
Tüntetés a Budai Várban: könnygázt vetettek be a rendőrök / 2023. május. 3.
Az Egyenes Beszéd vendége Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes, Momentum.

atv.hu / videó
Tüntetés az oktatásért: megint a Karmelitához vonultak a diákok és a pedagógusok / 2023. május. 3.
Az Egyenes Beszéd vendégei Antal Attila politológus, az ELTE oktatója és Rajnai Gergely elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ.

atv.hu / videó
Kunhalmi: A fasiszta időket idézi a státusztörvény / 2023. május. 3.
Az Egyenes Beszéd vendége Kunhalmi Ágnes társelnök, MSZP.

Megint tüntetnek Budapesten a státusztörvény ellen, a könnygáz használata ellen is tiltakoznak - 2023.05.03. - Diákok és tanárok is demonstrálnak a státusztörvény ellen szerda délután Budapesten. Múlt héten is tartottak ilyet, akkor tucatnyi résztvevőt könnygázzal fújtak le a rendőrök. Ez ellen is tiltakoznak ma. A közoktatásért felelős Belügyminisztérium a törvénytervezetről tegnap egyeztetett a pedagógus szakszervezetekkel. A PDSZ szerint történt ugyan előrelépés, de nem elégszenek meg ezzel. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/05/03/tuntetes-tanar-diak-statusztorveny-konnygaz-budapest-demonstracio

 

Kapcsolódó cikkeink:

odabudaEgyszer majd kérnek tőle valamit / Készült: 2023.04.28
Novák Sándor-palota kegyelmet adott Budaházy Györgynek, az indoklás szerint azért, mert jön a pápa. Budaházy a magyar szélsőjobb ikonikus alakja, a bíróság terrorizmus, testi sértés, kényszerítés vádjával ítélte először tizenhárom, most márciusban hat évre, amit Novák Sándor-palota most nagy kegyesen megszüntetett. Budaházy „közéleti” tevékenysége letartóztatása előtt megfelelt az SA német birodalmi ügyködésének, amolyan verőlegények voltak ők a Hunnia mozgalommal, amelynek – hogy el ne feledjük – más tagjait is szabadon engedte most Orbán Viktor bábja.

vgy_toronyMagyarország világít a fasizmus egén / Készült: 2023.04.27
Hogy jófajta képzavar a cím, üsse kavics, vállalom a botozást érette. Ám mentségemül előadom, csak belehelyezkedtem az Alapjogokért Központ főigazgatója, bizonyos Szánthó Miklós gondolatiságába, amit nekünk Kovács Levelező államtitkár beszédes nevű (A merész igazság Magyarországról) című podcastjében delirált össze. Jó látni ebben a halmazban, hogy nem csak O. V. degenerált az élcsapatban, hanem mások is. Voltaképp a belépő, a közéjük tartozás követelménye mintegy, hogy ne legyen normális az egyed, ha a NER-ben címet, rangot és nem utolsó sorban jó sok lóvét szeretne.

158_ficsakTámad a FiCSAK / Készült: 2023.03.02
A Fiatal Családosok Klubja (FiCSAK) azt szeretné, mi több, követeli, hogy nagyböjt idején az ovisok és iskolások ne farsangozhassanak, mert ez szerintük „a kevésbé vallásos emberekben is rossz érzéseket kelt”. Itt az elején miheztartás végett szögezzük le, énbennem – mint kevésbé vagy nem fennakadt szemmel, illetve netán másképpen – vallásos emberben egyáltalán nem okoz lelki törést, ha a kis húgyosok jól érzik magukat a bőrükben, mert nagy valósszínűséggel a gyerekkor erre való. Sárban tapicskolásra, játszódásra és kergetőzésre nagy ricsajjal, nem pediglen zsoltárok éneklésére a papbácsi felügyelete mellett.

nk_vigyoriNovák Katalin óhajtozik / Készült: 2022.10.27
Novák Katalin Győrben tárgyalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével, ahogyan erről a Facebook-oldala beszámolt. A Nemzeti Pedagógus Kar az a gyülekezet, amelyet azért hoztak létre, hogy legyen, aki a Fidesznek vigyorog. Számos szakmában vannak ilyen nemzeti jelzővel ellátott, mesterségesen létrehozott képződmények (színészek, újságírók, talán már nemzeti mozdonyvezetők is vannak), amelyeknek az a feladata, hogy az adott szakmát megosszák, a valódi érdekképviseletet szétverjék, és azokban bólogató Jánosok üljenek. Velük szoktak szóba állni (ha egyáltalán), az úgynevezett társadalmi egyeztetés címszó alatt.

nkhKatalin hercegné / Készült: 2022.06.01
Novák Katalin megbukott. Egy hónapja köztársasági elnök a NER-ben, és máris kimutatta a foga fehérjét, amikor szó nélkül aláírta a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvényt, amivel a nagy elődök, Schmitt Pál és Áder János nyomdokaiba lépett, miszerint a nemzet töltőtollává vált. A pedagógusok bíztak benne, a pedagógusok csalódtak, és az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Itt sem várhatnak túl sok jót az álmoskönyvek szerint, azaz, ahogyan már most jövendölik, az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtanak be keresetet, összefoglalva tehát a pedagógusok sztrájkjoga elveszett.

fityesz_kozt1Töltőtollünnep / Készült: 2022.05.15
Mintegy a csudálatos nap végpontjaként, mikor is az eszme célt ér és a tanítás beteljesedik, a bávatag, rajongó népek (vö.: mimagyarok) megtekinthették, hol lakik a Katika. Helyesebben a mi Katikánk, ahogyan egynémely szájakból el is hangzott, akikkel előtte elnök asszonyunk, mi egyetlen örömünk szóba ereszkedett, nem feledve honnan jött (popsitörlős ablakpucolás), és nem véve tekintetbe hová igyekszik (a fellegek közé, sőt, fölé). Levitálása ekkor sem ért véget teljesen, ez az állapot azóta tart nála, mióta a gazda kijelölte arra, hogy őt meg fogják választani minden kétséget kizáróan. És így is lett.