Hírek

A háború: béke

Beketabor1Pár napja plakátok (kékek, nagyok) jelentek meg Neria kietlen tájain magától a kedves vezetőtől vett szöveggel, miszerint „Ruszkik haza”. Emlékezhetünk, amikor Orbán a rendszerváltáskor ezzel a mondattal robbant be a köztudatba, mikor is mindenki elalélt a gyönyöröktől, milyen bátor ez a mi fiunk, hogy így egymaga szembeszáll egy világhatalommal mellét kitárva tankjaik előtt. Holott azidőtájt a „ruszkik” már Záhonytól integettek visszafelé, ahogyan robogott velük a vonat a nagy orosz pusztaság mélyibe. Így fogant hazugságban egy politikai karrier, így világlott ki egy jellem vagy annak hiánya, és most itt csücsül.

Sajnálatos, hogy ezek a szavak, ez a mondat ma újra aktuális, de az. Ha ugyan nem a mi vidékünkön dúl is az orosz imperialista medve, mert mi azóta egy szövetség (NATO) és egy közösség (EU) tagjai lettünk, élvezve ezek minden védernyőjét és anyagi hasznait. Más kérdés, hogy az, aki annak idején egy hazugsággal indította a pályáját, ma is kétszínű alak, és valami ismeretlen okból elárulja azt a közösséget, amely biztonságát és jólétét szavatolja. Mindenki tátott szájjal figyeli, hogy ezt mért vagy mi okból, akiket pedig teljesen elkábított, tapsolnak neki és vicsorognak azokra, akik a barbárság helyett a kultúrát választanák.

Ilyen körülmények között jelentek meg ezek a plakátok, amelyek arra szólítják fel szimbolikusan a medvét, iramodjon ki a megtámadott országból (Ukrajna), s ha ez megtörténik, akkor a formállogika szerint is béke lesz, mert a leigázni kívántaknak nem lesz okuk és indokuk lőni rájuk, hogy hazájukat felszabadítsák. Annak idején is, amikor Orbán ordította bele hamisan a légbe ugyanezt, népszerűségét azzal szerezte meg, hogy íme a nagy szabadságharcos, aki a rabigában senyvedő Magyarországért kiáll. Innen nézvést az ukránoknak is joga van ehhez, a plakátban tehát kivetnivalót találni nem lehet.
 
Ámde a Fidesznek mégis sikerült. Hiszen a pufók-óvodás képű, ámde sunyi szemű Gulyás Gergely kijelentette, hogy kormánya szerint a felszólítás, miszerint „Ruszkik haza”, nem egyéb mint háborús uszítás, így az első rácsodálkozás azt kérdezteti velünk, mi az anyánk valaga van. Miként lehet az, hogy a béke úgyszólván egyetlen lehetséges útja és módja, tehát, hogy az agresszor hagyjon fel bűnös akcióival, a lakosság irtásával, gyerekek elrablásával és városok porig rombolásával, tehát az az igény, hogy ne háborúzzon, a Fidesz szerint háborús uszítás, akkor az embernek Orwell jut az eszébe és az újbeszél jelmondatai.
 
Ezek közül is elsőként „A háború: béke”. Mert másképpen nem értelmezhető, ha valaki azt tartja a béke lehetőségének, hogy a harc ne érjen véget, illetve úgy érjen véget, hogy egy országot megszállnak, a megtámadottak pedig elmosolyodnak és bájosan mondják az agresszornak, gyertek, csináljatok velünk, amit csak akartok. A Fidesz egész csürhéje ezt szorgalmazza a békét óbégatván, nem békéről beszélve, hanem megadásról, ami felfogás árulás a közösség és szövetség ellen, aminek tényleg nem tudjuk az okát, és lassan már nem is sejtjük. De alapos lehet, ha nem csak a morált, de a józan észt is odahagyják miatta.
 
A háború kitörése egyébként úgy jött-érkezett Orbánnak és csapatának, mint egy falat kenyér. Mert volt mire fogni a kudarcaikat az emlékezetes háborús-, és szankciós infláció fogalmakkal, amelyek szintén az árulást mutatják nekünk, amikor a hívek számára a saját szarukat arra a közösségre kenik, amely közösség – mint már emlegettük – a jólétét és biztonságát szavatolják. Mégis ellene végeznek aljas aknamunkát. Ezt pedig valahogyan el kell magyarázni azoknak, akiktől a hatalomban maradást remélik, tehát a hülye szavazótáboruknak. Erre szolgál a Fidesz újbeszélje, amely azonban korrelál Orwelléval.
 
A háború: béke”, „A szabadság: szolgaság”, „A tudatlanság: erő”. Íme, előttünk áll a Fidesz filozófiája, bármennyire is lehangoló ez, de íme a hatalom megtartásának módja és kulcsa. Most azonban, amikor ezt a tébolyt egyre nehezebb eladni, ki is terjesztik, elárulva Európát, a szabad világot és a civilizációt, így veszélybe sodorva az országot, és ez már egyáltalán nem tréfadolog. Ez hazaárulás, és sajátos módon annál hangosabban visítanak, minél egyértelműbb a bűnük. Olyan útra léptek, ami az ország vesztét okozza, viszont momentán nem látni azt az erőt, amely ezt a haláltáncot megállítaná. El vagyunk veszve, azt hiszem.
 
 

atv.hu / videó
Az ellenzéki pártok jelzésértékűnek tartják az amerkai nagykövet sajtótájékoztatóját / 2023. április. 12.
A Momentum szerint: a magyar és nem az amerikai kormány feladata lenne a kémbanknak tartott Nemzetközi Befektetési Bank eltakarítása Magyarországról. Az MSZP-s Tóth Bertalan szégyennek tartja, hogy egy magyar is érintett az amerikai szankciókban.

atv.hu / videó
Hova vezet a Magyarország és az Egyesült Államok közötti feszült viszony? / 2023. április. 12.
Skype-on kapcsoljuk Simonyi Andrást, Magyarország volt washingtoni nagykövetét.

David Pressmann: a Kreml irányította orosz bank magyarországi jelenléte komoly veszélyt jelent Magyarországra, Európára és a NATO-ra - 2023.04.12. - Az Egyesült Államok szankciós listára tette a budapesti orosz beruházási bank három vezetőjét, köztük egy magyar bankárt – jelentette be a budapesti amerikai nagykövet. David Pressmann a Kreml irányította orosz bank magyarországi jelenlétének veszélyére többször is felhívta a magyar kormány figyelmét, de az Orbán-kabinet nem vett erről tudomást. - Link: //rtl.hu/hirado/2023/04/12/david-pressmann-orosz-bank-magyarorszag-nato

 

Kapcsolódó cikkeink:

hazaffyHalkan sírogat / Készült: 2022.10.30
Eddig sem volt habostorta, de most szintet lépett a bokacsattogtatós kreténségben a dupla nemesi nevű kaszinós hadügyminiszterünk. Bár aki parádés fogattal megy megtekinteni a katonalovak hogylétét és kedves egészségét, attól sok jót ne várjon az ember. Így ez a mostani felhívása, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé a halottak napja közeledvén, miszerint a magyari temetőbe látogatók a saját sírjukon vagy sírjaikon kívül látogassanak meg csak úgy hazaffyságból egy hősi emlékművet vagy hadisírt is, minden pénzt megér. Amúgy meg elvagyunk a MasterCarddal.

vgy_bohocEgy bohóc nézetei / Készült: 2022.03.28
– Nézd csak – mutatott körbe a dombon ülve a bohóc a nagy, piros orrával és esetlen, hatalmas cipőjével, átölelve az öltönyös ember vállát magyarázó szeretettel a hangjában –, nézd csak az alábukó napot a hegyek orma fölött. Ahogyan melegen ontja a fényt, koronája lobog, mint egy koldus haja a téren, aki üres tenyerét tartja feléd egy falatot kérve csak, és a nap melegétől olvadozó aszfalton van a batyuja, ami a háza, a szeme megtört és esengő. Nézd a hegyek sörényét, a szikrázó ormokat, ahogyan a sziklák alatt a moha nő, aztán a fenyvesek és majd a drága tölgyesek alább, és nézd a csermelyeket, amik ott csak csobognak, de itt már szétterülve hozzák az életet, benne a halak és mindenféle rákok eljutva az óceánig, dübögve ott a habjai vagy elsimulva gyönyörűn.

ovikPeresztrojka / Készült: 2021.04.21
A CÖF nemzeti ünneppé nyilváníttatná június 19-ét, mikor is 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Önmagában ezzel különösebb baj nincs, csak ne feledjenek el szólni Putyinnak is, mert már a Moszkva tér átnevezésével is csak a baj volt. Sőt, azóta van ez a keleti nyitás is érthetetlen tartalommal. No most, a CÖF azt mondja, hogy “Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet”. Helyezzük ezt abba a kontextusba, hogy a kínaiak már a spájzban vannak, és továbbá, hogy emlékeim szerint ugyancsak a CÖF tálalásában mi Brüsszel gyarmataként sínylődünk Akkor viszont az elalélós nemzeti ünnep létjogosultságát veszíti, így ott vagyunk, ahol a part szakad.

tunelOrosz rádió, török iskola, meg az alagút / Készült: 2019.11.30
Tollas a hátunk. Madarak vagyunk. Annak néznek minket. Egy napja megy a hiszti, hogy alagutat találtak az atombiztos kerítésünk alatt, kettőt, amelyeken át egész terrorista hadosztályok özönölhettek kies hazánkba, ott délen már se kereszténység, se szűzlányok, se magyar kultúra nincsen egyáltalán. Munkáról nem is beszélve. Mi lesz velünk, nagymama? Kérdezheti Bakondi biztonságpolitikai szaktanácsadó, holott még az is lehet, Kovács őrvezető fúrta unalmában a lukat, vagy épp utasításra, hogy legyen mit mutogatni.

d_kos2019050Szele Tamás: Miért nem mentem Washingtonba / Készült: 2019.05.14
Kérem, én tartozom egy vallomással: nem voltam tegnap Washingtonban. Magam sem értem, hogy kerülhettem el az amerikai fővárost, mikor egyébként mindenki odament, szerintem jövő héttől kiviszik odáig a négyes metrót is: ott volt Orbán, Szijjártó, Kumin, Habony, Lánczi, de még Márki-Zay és Kész Zoltán is. Nem fogják elhinni: a Trump és a Pence is ott volt!