Hírek

Anyánk tyúkja

vgy0315Március 15-én Kiskőrösön, Petőfi szülőházánál fog óbégatni Orbán doktorminiszter urunk. Már látjuk a TEK-et, az elkerített, hermetikusan lezárt környéket, ahová pár tucat átvilágított, leellenőrzött és lekáderezett vendég érkezhet hallgatni az útmutatásokat, talán plusz még Nagyferó vagy Gáspárgyőzi. Nem a kajánság tételezteti velünk ezt a forgatókönyvet, hanem a lehangoló tapasztalat, hiszen október 23-án is már Zalaegerszegen adta elő az egyszemélyes pörformanszt doktorminiszter urunk, s habár a házi-köztelevíziója és sk-lapjai úgy számoltak be az akkori hőbörgésről, mint valami nagyszabású eseményről, az ott lakó egerszegiek készítettek pár kéretlen fotót.

Ezeken pedig látszott, bizony, bizony, pár tucat elvetemült organizmusnak szónokolt ott doktorminiszter urunk, amiről mondhatnánk, hogy így múlik el a világ dicsősége, de ilyen soha nem is volt. Csupán a helyükre kerülnek a dolgok. Mindemellett nem tételezzük, hogyha akarná a rezsim, egybe tudna terelni párezer birkát közönségnek – kivéve a lengyelek, akik már nem igazán jönnek -, ez az elvonulás, a szűk körben hadoválás tehát mást jelent, és megfejteni ugyan nem tudjuk, de sejtjük, hogy mit. OV soha nem volt az a merész fajta, illetve inkább mindig is beszari volt, és úgy tűnik, ez az állapot elhatalmasodik rajta. Illetve még a kor, és az ország állapota, a maffia képe.
 
Orbán öregszik, a diktatúra pedig úgy-ahogy működik, már nincs szükség hatalmas lelkesítésekre. A kétmillió stabilan hülye szavazó mindenképp megvan, a kétharmad így vagy úgy, de mindenhogyan biztosított, az ország kirabolva, lefosztva, javai zsebre téve, illetve elajándékozva a haveroknak. Ez a NER orma, innen fölfelé út már nem vezet, s ha ez így van, márpedig így, akkor az egész kóceráj doktorminiszter urunkat már nem is érdekli, mert nincs benne kihívás és nincsen benne harc. Elérte, amit el lehet, azt csinál, amit csak akar, ha úgy szottyan kedve, akkor röpcsit rendel, hogy az asszonnyal Firenzében és Velencében sétálgasson, mint most is. Mert teheti, nincs mitől tartania.

Csak félni talán. Kiskőrösre menni március 15-én ezt jelenti elsősorban, és nem is csupán azért, amit fentebb tételeztünk, hogy a nagy tömegektől volna rettegnivaló, mert azt a karhatalom lerendezi és kordában tartja, hanem a beszéd. A szólás maga. Március 15. az, ami, ezt nem lehet kitekerni és megschmidtmáriázni Dózsa László 1942-őkkel, itt nem lehet komcsizni, itt Budapesten arról lehetne és kellene beszélni, hogy Petőfi királyokat akar akasztatni, majd bejönnek az oroszok vérbe fojtani mindent. Ebből jól kijönni sehogyan sem lehet. Mi marad akkor a kiskőrösi háznál, maximum az anyám tyúkjára való emlékezés, ami nem egy nagy, közös nemzeti látomás és álom, és ezért odautazni tán fölösleges is.
 
Ha belegondolunk, Petőfi igaz valójában minden, ami azt tagadja, amit a NER képvisel, s ha míg a fiatal Orbán és a kezdeti liberális gúnyája még illett valahogyan hozzá, ma már egyáltalán nem. Mára olyan állapotba került – és ebből látszik, nem a forradalom szelleme változott, hanem ő -, hogy az a költő, akinek a szülőházához megy páváskodva bemocskolni azt, leginkább már őt akarná fölkötni. A feladat tehát, hogy valamit is mondjon róla, elég nehéz és testes, de a beszédírók majd megoldják, hogy úgy legyenek forgatva a szavak, innen is el lehessen jutni Brüsszelig és Gyurcsányig. Egy oldalvágással még tán az is elérhető, hogy Soros egyik őse szúrja a pikát a költőbe bele. Csak reméljük, hogy idáig nem jutunk.
 
De még lehet. Mindebből azonban kitűnik az a bágyadt őszi napsütés, ami doktorminiszter urunkra jellemző immár, abban az évben, amikor betölti a hatvanat, ahol útja, ha nem is ér véget, mert viszi az összeszedett lendület, viszont nem vezet sehová. Maximum a semmibe. Orbán fél, de ez nem nóvum, ha az oviba is páncélingben jár. Orbán kifogyott a szuflából. Mondanivalója nincs, hacsak nem az, mint nóvum legutóbb egy svájci lapnak, hogy a földön kívül is van élet, ami arra utal, hogy már rég elszakadt a valóságtól. Hogy mit tagad le Petőfi szellemiségéből a szülőházánál, az majd kiderül, de héroszi feladat lesz, lévén, ha nem maga ellen akar beszélni, akkor leginkább hallgatnia kellene. Maximum a tyúk. Ez még belefér.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

41843572_63mTelekép / Készült: 2022.03.18
Mária néni hajnalban kelt, úgy, hogy nem is aludt igazán. Csupán csatakosan forgolódott szokás szerint a dunna alatt, mert hasogatott a bütyke, nyilallott a dereka és beszéltek a fejében a hangok: rezsi, prüsszelsoros és ilyenek kavarogtak benne súgva-búgva, ami ellen a bádogbános szapora imádságokat rendelt gyógyászati segédeszközül. És olykor szenteltvíz kortyolgatását szobahőmérsékleten csakis, mert a hűtés megfagyasztja benne az örökkévaló lelket. Amikor Mária néni legutóbb a kultúrban járt krumpliért, a fess fiatalember arra hívta fel a figyelmét, hogy a reggeli imádság után vagy a vasárnapi misét követően nézze a televíziót szorgalmasan, és akkor az idők végezetéig lesz krumpli és farhát is egészen olcsón.

vgy_bekamenIsten, tévé, békemenet / Készült: 2022.03.15
Valami különös ok miatt Orbán Viktor – így a Fidesz és mind a sajtója – békemenet-lázban ég most nagyon. Soha ekkora felhajtást nem csináltak, ilyen ordenáré hírverést és agitációt, mint ezen a tavaszon, ami azt mutatja nekünk, hogy tele van a gatya, trottyog az arsch. Ez nem újdonság és nem is érdekes különösebben, hanem a dolgok együttállása valami sajátos feelinget ad a történéseknek. Ahogyan diktatúrák együtt mozognak a televíziójukban, ami olyasmi nekik korunkban, mint Goebbelsnek volt a rádiója olyan készülékekkel árasztva el a birodalmat, amelyen technikailag oldották meg a gyártók, hogy csak az ő adójukat lehessen fogni.

vm_m15Kokárdák a réten / Készült: 2021.03.15
Az lesz majd a szép és felemelő, midőn ‘álamelnök et. is elmondja majd máma az ő magvas gondolatait szemöldjeit összehúzva, mellette-mögötte mutogatva a néni mindezeket a képződményeket, hogy senki hibát ne szenvedjen azok befogadásában, és lélekben mintegy meggazdagodva induljon a rétekre kokárdát szedegetni, ahol halomban nőnek azok. Ezt a csodát pedig minielnök et. még magvasabb, már egyenesen krumplis (bár az gumó) eszemenéséből tudhattuk meg, ami delíriumokat levélbe foglalt a világ valamennyi magyarja számára, éljenek bár itt, vagy fokföldön vagy Ázsiába’.