Hírek

A Jó Király hátradőlhet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csudálatos kis ország, valahol az üveghegyek között, Európától jobbra. Nem kicsit, nagyon jobbra. Ebben az országban egy nagyhatalmú uralkodó kormányozta az ő istenadta népét. Megtett mindent, hogy alattvalói szeressék, és boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. A röghöz kötötteknek még közmunkaprogramot is adott, hogy ne kelljen elhagyniuk az országot, mert a hanyatló Nyugaton csak rosszat tanulnának. Jó szívvel biztosította nekik a 47 ezer forintot , ami a megélhetéshez kellett, igaz, az ezen felül még szükséges kecskéről maguknak kellett gondoskodniuk. Ő maga és bölcs tanácsadói nagy házakban éltek, jókat ettek-ittak, mindezt persze a nép érdekében, hisz' Orwell és az állatfarm óta tudjuk, hogy aki felsőbbrendű munkát végez, annak ennyi jár./ Nagypál Anikó újságíró

Egy napon aztán azt jelentették az uralkodónak, hogy a fiatalok valamiért egyre kevesebben élnek a Code Orbán-ban megálmodott klasszikus családmodell kötelékeiben. Nosza, összedugták hát a fejüket a tanácsadók, és kisütötték, hogy ennek csak egyetlen oka lehet: a fiataloknak nincsen módjuk az ismerkedésre. A jó uralkodó szíve legott összeszorult, amint a sok, házasságot nem ismerő fiatal üres életére gondolt, hiszen ő maga is öt porontyot nevelgetett, éppúgy, mint egy réges-régi barátja. Igaz, annak asszony is akadt az öt gyerekhez bőségesen, dehát az is rendben lett volna, hisz' végülis elvette mindet az istenadta!
Kidoboltatták tehát, hogy Pünkösd havában az uralkodó áldásával megrendezésre kerül a Táncválasztó-párválasztó címet viselő népi ünnepély, ahol minden házasodó korban lévő legény, és minden eladósorban lévő leány köteles megjelenni, és ott a helyi elöljáró színe előtt párt találni, majd azzal azon melegében összekötni az életét, és még azon az éjjelen el is kezdhetnek munkálkodni a következő kenyérpusztító nemzedéken...

Cikk: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=643703