Hírek

Pocakos tábornokok és a kétfarkúak sapkája

o1g1Pár nappal azután, hogy megjelent a rendelet – törvény, utasítás, falragasz, ki tudja már ebben a kuplerájban – arról, hogy a katonaságtól elküldhetik a negyvenöt évnél idősebb, huszonöt évet szolgált embereket, már kiderült, hogy több mint százhetven tábornokot, tisztet, miegyebet rúgtak ki. Kell a hely a fiataloknak, meg az új technika kezeléséhez – mondják -, ami azt mutatja, a negyvenhat éves már nem alkalmas, mert lehet, hogy pocakos, és még egy sms-t sem tud elküldeni. Pedig ez igazából a legfelsőbb kedves vezetőre igaz, aki úgy kerül a képbe, hogy ebben az országban semmi nem történik a tudta vagy akarata nélkül.

Mindenesetre fura ez a nagy, fiatalításnak álcázott tisztogatási buzgalom, ami a kivégzőosztagok nélkül arra hajaz, mint amikor Sztálin fejezte le a tábornoki karát, következésképp a nácik majdnem elfoglalták Moszkvát. Elgondolkodott népünk azon, mi lehet az ok és indok, és egyrészt arra jutottak, hogy a katonaság vezetésében épp nátótlanítás zajlik, másrészről, és ezt csak én teszem hozzá, tán azért a kirugdosás, mert épp lecserélik a tiszteket a végletekig lojális egyedekere, nehogy valami baj történhessék a hadsereg felől. De ez már tényleg kalandfilmbe vagy Dél-amerikai banánköztársaságok nívójára való.
 
Ésszerű indoka nem látszik, csak hatalmi, mert nem a tábornokok kezelik az űrtechnikát, nem ők vezetik a három Gripenünket és négy tankunkat, úgyhogy az aktus minimum fura, de legalábbis kétségeket ébresztő. Főleg, ha belegondolunk, a főparancsnok Novák nacsasszony, a hadügyminiszter meg a soknevű, parádés kocsis kaszinós. Nos, ha a sereg élén is ilyen minőségi cserék lesznek, akkor annak harckészsége bizonyára az egekbe emelkedik. De nem vagyok én sem katonai, sem semmilyen szakértő, csak azt látom, hogy a katonaság az, ahol eddig még – talán – nem kontraszelektált csicskák ültek. De majd most.
 
Különben is, vannak más buzgalmak is. Például a Kutyák permanes szívatása szintén megalapozódott a napokban. Kifejezetten Polt Péter kérésére a Kúria hozott egy határozatot ugyanis minden bíróság számára kötelező érvénnyel, hogy ha van sapka az MKKP-n akkor azért, ha nincs rajta akkor amiatt kell megbüntetni. Ha festegeti a betont, buszállót újít fel, vagy akármit is csinál, aminek színekhez, lélekhez köze van. Ennek az amúgy a jogálammal köszönő viszonyban sem lévő intézkedésnek is félelem szaga van, és nem ártana Navracsics tárgyaló elvtársnak utasításba adni, hogy erről is számoljon be a messzi Brüsszelben.
 
Összefoglalva azt tartalmazza az ukáz, bármit is csinálnak a kutyák, az rongálás. Nem a levegőbe beszélek, íme itt a lista, amit a párt (MKKP) gyűjtött nekünk össze további szíves felhasználásra: Valójában egy szívecskés matrica is falfirka. A „fal” értelmezését kiterjesztették minden „idegen vagyontárgyra”, például a plakátokra is. A tett akkor sem számít politikai véleménynyilvánításnak, ha politikai plakáton elhelyezett véleménynyilvánítás. Akkor is bűncselekmény, ha nem haladja meg a szabálysértési értékhatárt (50 ezer forint). – Ugye, hogy nem a levegőbe beszéltem, amikor a Kétfarkúak sapkája jutott eszembe.
 
Bár bemutathattam volna a nyuszi szűrős vagy szűrő nélküli cigijével is a dolgot. Ha ideteszem az amúgy borzasztóan megfogalmazott kúriai szöveget, meglátják, mire is gondoltam: „falfirkáról kell beszélni minden esetben, amikor bármely köz- vagy magántulajdoban lévő idegen vagyontárgy felületén engedély nélkül hoznak létre változást, és a falfirka esetében közömbös a vagyontárgyra felvitt ábrázolás tartalma, mibenléte, célja”, hiszen „önmagában a vagyontárgy felületén való elhelyezés ténye képez minősített esetet”. Ezen kívül pedig minden „állagsérelemnek” számít, amit csak anyagi ráfordítás során eltávolítani.
 
Hogy ne legyen félreértés, a Kúria tényszerűen felsorolja a Kutyák tizenöt olyan esetét, amikor a föstögetésükkel akarták romba dönteni a hazát. Sok mindent lehetne erről még mesélni esztétikumról, közösségért munkálkodásról, szürkeségről és színekről, de nem igazán érdemes. Kitetszik ugyanis, hogy ennek semmi egyéb célja nincs, kizárólag a megfélemlítés, és az is látszik, hogy a hatalom kezd olyan stádiumába jutni, amikor a legkisebb kilengést sem nézi el. A lojális katonaság kialakítása csak egy félelmetes adalék mindehhez. És mi mit csinálunk? Lopkodjuk a vármegyetáblákat. Nem vagyunk egy súlycsoportban.
 
 

Hofi Géza: Állatmese

444.hu
Zacher: Ahelyett, hogy példát mutatna, egy snájdig miniszterelnök mellett ott van a nagyon kövér, elhízott magyar miniszterelnökünk / 2023.01.21.
"Ha az ország egyik vezető személyisége keményen elhízva kiállna az emberek elé, és azt mondaná: emberek, fogyjunk le 25 kilót egy év alatt, annak lenne népegészségügyi haszna."

atv.hu / videó
Mi lesz a 45 év feletti katonákkal? / 2023. január. 19.
Az Egyenes Beszéd vendége Vadai Ágnes alelnök, honvédelmi árnyékminiszter, DK.

 

Kapcsolódó cikkeink:

c35_sv5Vitézek, ispánok, vármegyék / Készült: 2023.01.20
Tegnap történt akármi is a világban amúgy, a magyar híreket egy vármegyetábla ellopása vezette. Mindenféle kommentár nélkül adta hírül majd’ minden portál, hozzá téve azt, ezért a gazemberségért három év börtön is kapható a közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt, ami vád nézőpontunk szerint nem áll meg. A közlekedés biztonságát épp a tábla megléte jelenti, ahogyan a hírekben tájékozatlan autós futrohan a géperejű járművével a magyari úton, majd rácsodálkozik a feliratból előindázó középkorra, és úgy elbambul, hogy puff, máris föltekeredik egy fára. Ha nincs tábla, bambulás sincs, és a sofőr vígan élhet tovább.