Hírek

A tankerület hülyének nézi a tanárokat

taplo_tanker50 ezer forintot ígért év végére a hatvani tankerület egy Gyöngyös melletti iskola 23 tanárának. Fejenként alig több mint kétezer forintról lett volna szó, ám a tankerület utóbb ezt a megalázó jutalmat is visszavonta, az indoklás szerint azért, mert elismerésre nem futja a keretükből. Nemrég azonban kiderült, hogy a hatvani tankerület vezetője tavaly év végén 2,2 millió forint jutalmat kapott, az idei motivációs elismerés összege egyelőre még ismeretlen.

A pedagógusok – és a velük szolidáris diákok, szülők, valamint mások – azért tüntetnek már hetek óta, mert tudják, hogy mi a kormány véleménye róluk. Beárazta őket a hatalom, nemcsak a megalázóan alacsony fizetésükkel, a huszonegyedik századhoz méltatlan munkakörülményekkel, a korszerűtlen, versenyképtelen oktatással, hanem a hazugságok sorozatával is. E hazugságok egyik fő vonulata, hogy akkor emelkedhet érezhetően a tanárok bére, ha Brüsszel feloldja a zárolásokat, és küldi a pénzt, amelyért a magyar kormány hónapok óta kuncsorog.
 
Nem erről volt szó annak idején. A dicsőséges fülkeforradalom hajnalán, a Hoffmann Rózsa – van-e ki e névre még emlékszik? – által vezényelt oktatáspolitika (jobb szó híján nevezzük így) életpályamodellel kábította a pedagógusokat. Azzal, hogy minden jobb lesz, jut majd pénz krétára, tankönyvre, tanárra, digitális oktatásra, mindenre, ami a diákok tanításához szükséges. 
 
Akkor még nem beszélt a kormány a brüsszeli bürokraták által visszatartott pénzekről, senkiben nem merült fel, hogy a külföldi adófizetőktől kunyerált pénzből kellene fizetni a magyar pedagógusokat és normális pályára állítani a magyar oktatást. Még nem volt háború, a forint a mostaninál jóval többet ért, ebből kifolyólag az árak is majdhogynem elviselhetők voltak.
 
Most meg itt van ez a nevetséges ötvenezer forint, amit 23 pedagógus között osztottak volna szét. Ennél már az is hasznosabb volna, ha ezt a hatalmas összeget egyenesen elutalnák Orbán Viktor számlájára. Szegény miniszterelnök épp most tudta meg a feleségétől, hogy háromszorosára emelkedett az otthoni rezsiköltségük. Nehogy már Orbán emiatt frusztrált legyen, és még jobban lenézze a tudást, mint most!
 
Üzent ezzel az ötvenezer forinttal a kormány a pedagógusoknak: ennyit értek, ennyire tartunk benneteket. Nekünk nem tanult emberekre, hanem képzetlen, könnyen megvezethető és megvehető tömegekre van szükségünk. Csápoljatok csak az utcán, tanítsatok a rosszul fűtött tantermekben, eszünk ágában sincs változtatni azon, ami nekünk így is jó. 
 
 

444.hu
Kirúgták három budapesti gimnázium nyolc tanárát / 2022.11.30.
A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók - a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve - december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát - közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

szabadeuropa.hu
Sokkolták az EP-képviselőket a magyar oktatási közállapotok és a rendszer működése / 2022.11.30.
A magyar oktatási rendszer állapotáról, a tanárok és a diákok mozgalmáról tájékoztattak európai döntéshozókat az érintettek Brüsszelben. Az uniós politikusok egyúttal azzal is szembesülhettek, hogy milyen hátrány éri azokat, akik a hatalommal szemben foglalnak állást, és ennek hangot is adnak. - Még el sem kezdődött az esemény, máris mélységesen megdöbbentek azok az európai parlamenti politikusok, akik magyar tanárok, diákok, szakszervezeti vezetők meghallgatásán vettek rész az EP-ben, Brüsszelben. A magyar vendégek ugyanis azt kérték, hogy ne legyen nyilvános az esemény, sőt róluk se készítsenek kép- vagy hangfelvételt, mert félnek a retorzióktól …

nepszava.hu
„Ránk nézni sem mertek” – Nem hagyta megszólalni a diákok és a tanárok képviselőit a Fidesz a parlament kulturális bizottságában / 2022.11.29.
Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának többségben lévő kormánypárti tagjai leszavazták, hogy a bizottság keddi ülésén a Tanítanék Mozgalom képviselője, Törley Katalin középiskolai tanár, valamint az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom képviselői, Gajzágó József és Schermann Fruzsina szót kaphassanak és az oktatás problémáiról, megoldási javaslataikról beszélhessenek. Tóth Endre, a Momentum parlamenti képviselője hívta meg őket, miután a politikus határozati javaslatként nyújtotta be azt a kilenc pontos követeléslistát, amely az elmúlt hetek tanár-diák-szülő megmozdulásai során jött létre a közoktatás problémáinak megoldása érdekében …

atv.hu / videó
Szinte minden területen rosszabbul teljesít a magyar oktatás, mint az uniós átlag / 2022. november. 25.
Lényegében elégtelenre értékelte az Európai Bizottság tanulmánya a magyar oktatás helyzetét. A friss uniós országjelentés szerint lesújtó állapotok vannak az oktatásban. Míg uniós szinten nőttek, Magyarországon összességében csökkentek az oktatásra fordított kiadások, nőtt a rosszul teljesítő diákok száma, és a korai iskolaelhagyók száma is meghaladja az uniós átlagot.

youtube / videó
Tizenkét éve azt mondjuk, hogy nem lehet lejjebb süllyedni, de aztán mindig sikerül  / 2022.10.04.

 

Kapcsolódó cikkeink:

semjA hittantanárok béremelése / Készült: 2022.11.26
A hitoktatóknak nem kell Brüsszelre várniuk, mint annyi más (minden) kollégájuknak a béremelés kapcsán, pártunk és kormányunk gondoskodik róla, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Szinte eldugott hírként jelent meg tegnap az a költségvetési törvényben szereplő passzus, hogy kiegészítő támogatást nyújt az egyházaknak a kormány, hogy ki tudják fizetni a hittantanárok béremelését. Pedig, ha jól emlékszünk, ők nem is mentek az utcára ezt követelve, hanem a maguk módján csendesen szolgálták Orbán Viktort. Lám, meg is lett az eredménye, januártól több lesz a borítékban, míg a többiek csak leshetnek.