Hírek

Orbán a saját farkába harapott

vgy_becsapvaNe tessenek túlságos vizualitásba esni, mert rossz vége lesz a dolognak. Történetünk a magyar abszurd, illetve szürreál újabb esete csupán, amikor a valóság kifordul önmagából, hogy visszatérve ugyanoda teljesedjék be a sors. Mint tudjuk – de nem mindannyian egy felmérés szerint –, Orbán Viktor megszavazta az Oroszország elleni szankciókat mind egy szálig, majd önmagának ezt az egy menekülőutat találva, azzal a lendülettel kiáltotta ki őket az ország nyomorának felelőséül is. Holott az ő. Ám, hogy a népharag ne forduljon ellene, a propaganda elkezdte a terelést, ami a nemzeti konzultációban csúcsosodik ki.

Nemzeti konzultációnak értelme soha nem volt, ez viszont az összes fölösleges aljasság közül is kiemelkedik azzal, hogy már az alapállításai is hazugságok, igaz felelet ebből fakadóan ezekre nem születhet egyáltalán. A legszebb a történetben azonban az, hogy Orbán Viktor, a mimagyarok örökös miniszterelnöke ugyanazzal a duci kis kezével, amellyel megszavazta a szankciókat, tegnap egyszersmind el is ítélte őket, amikor a Facebook-oldalán közzé tette a nagy eseményt, miszerint nemzeti konzultáció kitöltve, magyarok megvédve. Ez volt az a pont, amikor a saját farkába harapott, és ezért kértem azt, ne tessenek képileg ábrándolni róla.
 
Nehéz is volna a fizikai korlátok miatt, megállapításunk tehát csak eszmei, mintegy a szellemvilágban mozog, mint Orbán minden megnyilvánulása immár, amelyek az anyagi valót nélkülözik, ekképp csúsznak bele a szellem messzeringó trágyadombjába (a képet levédetem). Mindeme gyönyöreinkben azonban a legnagyobb, hogy mint följebb már utaltam rá, kies hazánk lakosainak túlnyomó része – és nem csak a mimagyarok – úgy véli és tudja, hogy mindez a színjáték, amelynek ő is az egyik bábja, valóságos és igaz. Jelesül, hogy Orbán nem szavazta meg azokat a nyüves szankciókat, így minden rendben van.

vgy_max

Az is, hogy a Facebookon adja hírül hülyén vigyorogva, hogy immár saját magát is pofánköpte, szeme sem rebben, ahogyan a köpet ring a szempilláján, hogy mi is hovatovább felkiáltunk önkéntelen, miszerint Orbán Viktor álávjú. Nincsenek viszont ezzel így a világ más részein, a cseheknek konkrétan tele van a töke Orbánnal és a bandájával, ami undort úgy fejeztek ki, hogy lefújták a V4-ek házelnökeinek találkozóját, kifejtve, hogy ők – Orbán és bandája – Oroszország trójai falova, és jelzést kell nekik küldeni, hogy ez elfogadhatatlan. Kövér pedellus tehát nem megy V4-ezni, Ománban azonban járt, ott szívesen fogadták.
 
Az a baj azonban, hogy egyre messzebbre kell röpködniük, hogy szóba álljanak velük egyáltalán, marad tehát a mimagyarok hülyítése itthon, mint biztos terep a diadalhoz. Gulyás miniszter is, a kormányinfón azzal kérkedett, hogy mindjárt itt az uniós pénz, aztán egy lakossági fórumon lebolondokházázta az Európai Parlamentet, így jött is a válasz, hogy lehet várni a pénzre tovább türelmesen. Ilyen kilátásokkal a felelősség eltolása még nagyobb és erőteljesebb lesz, bár ennél messzebb, hogy Orbán saját magát köpi le, nem biztos, hogy lehet menni. Bár az elaljasodásnak ismeretlenek a mélységei egyelőre, ha a Fideszről van szó.
 
Orbán második kormányzásának eddig eltelt tizenkét és fél évében hazánk gazdasági, szellemi és morális állapota folyamatosan és megállíthatatlanul romlott. Mindezt úgy-ahogy elfedte a pénzbőség, amikor a kiszemelt rétegeknek lehetett osztogatni, és a haverok zsebét tömni. Mára csak ez az utóbbi maradt, megelőzendő a belső lázadást, a közembereknek azonban immár semmi nem jut. Ígéret sem, ezért kell a szankciókra kenni a kormányzás nyomorát, ami a Fidesz és Orbán szempontjából még logikus és érthető, de el nem nézhető. Nevezzük ezt önvédelemnek, mert valamit csak tenni kell, hogy ne végezzék a lámpavason.
 
Ugyanakkor ami ép ésszel egyáltalán nem felfogható, az az, hogy minden tény és tapasztalat, a valóság minden egyes eleme ellenére – amelyek arra mutatnak, hogy Orbánnak és bandájának takarodnia kell, ha az ország és az alattvaló élni akar -, mégis debil vigyorral nézik, ahogyan a kedves vezető immár azt is megengedi magának, hogy saját magából csinál hülyét. Érthetetlen, mert ilyen nép nincs még egy az Univerzumban az bizonyos, ebből pedig az fakad, hogy akinek még pislákol a józan eszéből valami cafat, meneküljön innen, amíg lehet. Mert ezek után itt a dolgok el fognak durvulni. Még ennél is jobban.
 
 

Az ellenzék egyszerűen lehazugozta Orbánt, aki a szakértő szerint még annyira sem lépett fel a szankciók ellen, mint a belga kormány - 2022.11.18. - Magyarország nem szavazta meg az Oroszország elleni uniós szankciókat – ezt mondta péntek reggel az állami rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ők csak elengedték ezeket. Az ellenzéki pártok szerint Orbán Viktor nyíltan hazudott, mert minden szankciót elfogadott. Az RTL Híradónak nyilatkozó uniós szakértő szerint Orbán Viktor még annyira sem lépett fel a szankciók ellen, mint a belga kormány. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/11/18/szakerto-orban-viktor-oroszorszag-elleni-unios-szankciok-politika

hvg.hu
Orbán csúsztatott, amikor a szankciókról beszélt a rádióban / 2022.11.18.
Kreatívan formálja a szavakat a miniszterelnök.
"Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket"
– állította Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A valóság ezzel szemben az, hogy minden Oroszországot sújtó uniós szankciót megszavazott Orbán, igaz, energetikai ügyekben kiharcolt mentességet Magyarország számára …

444.hu
Orbán megszavazta a szankciókat az EU-ban, aztán nemet mondott rá, amikor kitöltötte a nemzeti konzultációt / 2022.11.17.
Nehéz lehet, hogy a miniszterelnök nem ért egyet saját magával.

- Népnyomorító szankciók Brüsszelben meg: szavazva.
- Nemzeti konzultáció szuverén módon ki: töltve.
- Középső ujj az EU-nak be: mutatva.

 

Kapcsolódó cikkeink:

tonyo33A tudatmódosítás ára / Készült: 2022.11.15
A rendeleti kormányzásban az a megható, hogy a fiúk (élükön Orbánnal) azt csinálnak, amit csak akarnak. Ha valami csont van a működésben, titkosítják, ha sürgősen szükség van egy jogszabályra, hogy törvényesnek tűnjön az, amit délután csinálni óhajtanak, akkor éjjel benyújtják a javaslatot, délelőtt megszavazzák, és kész. Továbbá a pénzünkkel is úgy bánnak, mint a rossz háziasszony. Mi például egészségügyre, oktatásra és más haszontalan dolgokra adnánk, de inkább propagandára költik iszonyú mennyiségben. Kis túlzással többet költenek arra, hogy elmagyarázzák miért nem kapnak béremelést a tanárok, mintha valóban megemelnék a fizetésüket.

konzultÖrök konzultáció / Készült: 2020.08.09
Orbán Viktor e heti szeánszán a Kossuthon kihirdette a nemzeti konzultáció meghosszabbítását augusztus 31-ig, akárha a kisvasutat Bicskéig, a migrációs vészhelyzetet pedig záróráig. Ebbe az utóbbi buliba beszállt Müller Nyunyóka is megjelenvén a kerítésnél, aki így végleg elvesztette a jogát a tiszteletre, de ami ennél is rosszabb, azt, hogy komolyan lehessen venni. Müller Nyunyókát is meghosszabbította Orbán a kaspójától a határig, valószínűleg őt is a szabadságolásokra tekintettel, mert a konzultációt névleg azért. Mivel az összes magyarok a Balatonnál vannak, vagy egyszer látják épp a tengert, hacsak nem elfogyott a büdös csirkelábuk.

74799Nemzeti konzultáció a nyunyókáról / Készült: 2020.06.01
Kedves Honfitársam! Magyarország miniszterelnökeként ismét Önhöz fordulok, mert fontos számomra a véleménye. Mint bizonyára tudja, szeretem azt a látszatot kelteni, mintha érdekelne az Ön véleménye. Ezért arra kérem, mondja el, hogy mit gondol arról, amiről Ön is tudja, hogy úgyis az lesz, amit én akarok. Ezúttal a koronavírusról osztom meg Önnel – kérdések formájában – a gondolataimat a gazdaság újraindításáról, valamint Soros György újabb tervéről.

pd383eb8a2b4Víruskonzultáció / Készült: 2020.03.11
Mint tudjuk, ugyanis ezt mondta egy államtitkár, mindjárt kezdődik a konzultáció a nemzettel, mert állítólag március közepén indul útjára a gyönyör, ez pedig vészesen közelít. Mindjárt kopog az ajtón. Azt is tudjuk, mert azt is mondták, hogy azért van égető szükség erre – és innen szó szerint –, mert „a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén”.

d__as2013400Rétvári nemzeti konzultációja / Készült: 2019.10.25
Közel húszezren vettek részt abban a nemzeti konzultációban, amelyet Rétvári krumplihuszár indított útjára a Facebookon, és amely Hadházy lófaszos pörformanszát volt hivatott értékelni. A választási lehetőségek, amelyet a krumplihuszár fölkínált a jómunkásemberek számára a következők voltak: a.) Ez így rendben van b.) Adja vissza a mandátumát (magyarán, monnyon le). – Úgymint Hadházy.

sorosnemzko4Soros György tételesen cáfolta a nemzeti konzultáció pontjait / Készült: 2017.11.22
Hogy mi igaz az ún. nemzeti konzultáció Soros Györggyel kapcsolatos állításaiból, azt legjobban vélhetőleg maga Soros György tudja. Nos, a magyar származású amerikai üzletember most tételesen cáfolta a magyar “kormány” gyűlöletkeltés és félrevezetés céljából indított kampányát, melyre az adófizetők rengeteg pénzét herdálták el. A szöveget szó szerint idézzük: