Hírek
Egy óvodás naplója 33. – Őtözzünk, gyerekek
- Részletek
- Készült: 2022. szeptember 15. csütörtök, 09:51
- Találatok: 1444
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap gyerekek, na mit? De senkise tutta, hogy micsinálunk, mert nem mondta az Ibojnéni, ezér a Kisböske, a Pityu is, meg mind az összes gyerekek is nészték, hogy na mit. Láccott az Ibojnénin, hogy mondaná, de nem tudja mondani, hogy mit is fogunk csinálni holnap, asztán egyszer csak nagy nehezen kibökte, hogy öltözködni fogunk gyerekek, tanulunk melegen öltözködni, mer jön az ősz meg jön a tél, és hideg lesz nagyon, de legalábbis bisztosan, mer télen mindig hideg szok lenni rend szerint.
Kérdeszte a Pityu akkor, hogy mit hozzunk magunkkal az öltözésre, miféle ruhákat, és az Ibojnéni montaneki, hogy meleg ruhákat sokat, hogy tuggyuk gyakorolni az öltözést rétegessen meg vastagon, ha majd jön a tél, hogy akkor már menjen, mer füttés az nem bisztos, hogy lesz az oviba, úgyhogy gyerekek, tapsolt a kezével vidáman meg boldogan, hozzatok sok meleg ruhákat. A dadus furán nézett erre az ajtóba, ahogyan törölt el egy tányérot, de nem monta neki most mint a múltkor, hogy nem lesz ez kicsit korán Iboj? 
Otthon mondtam az anyunak, hogy meleg ruhát kell vinni sokat holnap az oviba, mer a téli öltözködést tanuljuk már most, és az anyu, bár régebben ilyet nem nagyon csinált, monta, kiáltotta az apunak, hogy Lajos, gyere be, és az apu bejött, hogy mi a bajj már megin, és az anyu elmonta nekihogy, eszt hallgasd meg Lajos, a gyerek öltözködni tanul holnap az oviba, mireaszt hittem, hogy az apu csúnyát mond, ahogy szok, és az anyu mondja nekimajd, hogy ne a gyerek előtt Lajos, de az apu semmit nem mondott, hanem sarkon fordult és kiment.
Reggel mentünk az oviba, az anyu egy nagy szatyorba rakodott meleg ruhát, pulóvert meg ilyeneket, de a kapuba láttuk, hogy mások sokkal többet hosztak, volt, aki kullóval húszta maga után a sok ruhát, hogy az emberek az utcán az ablakokhoz jöttek, hogy mi van itt, zsibvásár, vagy ki költözik meg hova, de montuk nekik, hogy öltözködni tanulunk, ha jön a tél, mer ki tuggyahogy lessz e füttés az oviba, meg mennyi és hány fokok, aszt senkise tudja, tehát nem árt a gyakorolás. És az emberek bólogattak, hogy az sose árthat.
Bevittük mind a gyerekek a sok ruhákat a szobánkba, hogy alig is lehetett mozdulni tölle, mer minden tele volt, a fogasok, a székek, még a földön is csak a ruhák hevertek mind, lépni se lehetett egyáltalán. A dadus benézett és fogta a fejét, hogy mi van itt Iboj, mire az Ibojnéni montahogy semmise, nincsen itt baj semennyi, de láccott, hogy kezd baj lenni, mer a gyerekek nekiátak dobálni szét a sok ruhákat, hogy csak úgy röpűt, hogy az Ibojnéni kiabáthogy csönd legyen, de a dadus monta nekihogy csak te kiabálsz Iboj egyedül magadba.
De lett egy kis rend azér, hogy az Ibojnéni is elnyugodott, és tutta mondani, hogy na, akkor őtözzünk, gyerekek, hogy ki tud mihamarabb sokkal több meleg ruhát fölvenni, hogy aki győz, az kap egy kakaót, ugye dadus? Eszt kérdeszte, de a dadus már seholse volt, úgyhogy nem tuttuk, hogy kape kakót, aki győz, de mégis mindenki úgy nekiát őtözni, mintha hajtaná őket valaki. Vették a sok ruhákat sorba föl, sokuknak már lilult a feje, és látszott, hogy nem lesz ennek jó vége, de az Ibojnéni csak tapsóthogy gyorsan sokat, gyerekek.
Gondoltam, hogy a Kisböskével lesz a baj, mert vele mindig szok lenni, nomeg azért, mert neki volt lila a feje a legjobban. Úgyhogy neikát lecibálni a sok ruhát magáról gyorsan, hogy beakadt a feje neki az egyikbe és sikoltozott, hogy elkapta őtet a pulóver, a gyerekek meg azér, mer ott rohangát a kisböske fej nélkül és mégis sikittott, tehát nekiát mindenki ordittani meg futkorászni, hogy csak a dadus nevetett az ajtóba, de úgy, hogy csapkotta a térdét meg potyogtak a könnyei is neki, tehát gondótam énis hogy na, vára dömperemmegyek