Hírek

Ideje van az osztaléknak

vgy_profitA nap süt, a fű zöld, a NER-ben lopnak nagyjaink. Olyan örök igazságok ezek, amelyek immár kőbe vésettek, mégpedig sokkal alaposabban, mint a gránit szilárdságú alapbigyó, ami voltaképp arra született, hogy a tolvajlások zavartalanok lehessenek. A tavasz vége az osztalékfizetések ideje, a NER lovagok és lovaginák úgy aratnak a pénz világában, akárha a paraszt a mezőn, kinek mi jut, gabona oder százmilliók, veríték vagy némi apró. Az ember néz, hogy Szijártóné, Mészárosné, vőmuram és valahány név a nertárban úgy veszi ki a pénzeket a forgalom nélküli gazdasági társaságából, akárha varázsló a nyulat a cilinderből.

Minden további értesítés helyett Szijjártóné 285 (kettőszáznyolcvanöt) milliót, Mészárosné 295 (kettőszázkilencvenöt) milliót, vőmuram meg milliárdot, és a kedves vezető apukája a kőbányájával még nem is nyilatkozott, de ő sem szokta elaprózni. Akiket megemlítettünk, ők csak a fecsegő felszín, aki most épp elibénk jött a lapokon, de sorolhatnánk addig a mélyet, hogy az oldal betelne csurig, de mégsem lennénk közöttük soha. A NER-ben, aki a tűzhöz kicsit is közel ül, nagykanállal lapátolja ki a lóvét. A rendszer erről szól, erre lett kitalálva a keresztény pátoszával és tömjénszagával együtt. Minden más csak cafrang, minden egyéb hazugság.
 
Ami jó volna, ami az egyedül üdvözítő lehetne az ország jövőjére nézvést, ha minderről a bávatagok tudomást szereznének. Illetve, ha ez megtörténik, mint ahogy gyakorta, akkor ne azzal a metódussal legyintsenek rá, mint az közkeletű, hogy legalább magyar kézben marad, illetve, hogy a másikak is tolvajok voltak. Őket már elnyelte a történelem, míg azonban emezek éppen most tobzódnak, s mint a számokból is kitetszik, sokkal nagyobb pályán, szinte elképzelhetetlenül hatalmason. Mert gondoljunk bele csak, mennyi sok évig, az élete végéig kell dolgoznia mondjuk egy tanárnak, hogy összegyűjtsön annyit, amennyit ezek egy év alatt bezsebelnek.
 
Tudtuk ezt eddig is, csak minden tavasszal, a nagy pénzkivevések idején látjuk újra szomorúan, hogy valami varázslat okán, különös ihletből fakadóan, aki nertárs, az egyből vállalkozói és pénzügyi zsenivé válik, hogy ezek a szarból is aranyat csinálnak, tévedni és melléfogni egyszerűen képtelenek. Úgy burjánoznak a tehetséges üzletasszonyok mint a dudva és muhar, szíjják el és ki az ország vérét, viszik a pénzeket ismeretlen, távoli számlákra. Szerencse kell és szorgalom, valamint a jóisten segedelme, ahogyan minden vállalkozók atyja, maga a nagy Mészáros Lőrinc, a Cukkerberginél is okosabb előadta a sikerek titkát minekünk, akik buták vagyunk.
 
Bár a kedves vezető jóindulata sem mellékes, de ezt is tudtuk. Új a nap alatt nincsen egyáltalán, ez a tavasz és ez az osztalék azonban jobban fáj mint az eddigiek, aminek a titka és magyarázata április harmadikában rejtezik és leledzik. Mert míg eddig a hosszú tizenkét évek alatt volt valami halovány remény, hogy valamiképp ezeket a pénzeket vissza lehet szerezni, a körmükre lehet nézni ezeknek, most már ilyen lehetőség nincs, és nem is lesz soha már. Pedig a kampányban – mint emlékezhetünk – micsoda lendületek és elszánások voltak az elszámoltatásra, pörgött a bádogdob veszettül, aztán zutty, jött a kétharmad, és ezek röhögnek a pofánkba bele.
 
Polttal a hátuk megett, ezt se feledjük. A legenda és álmaink oda, és már nem is fájna igazán, ha nem hangoznának el szavak. Itt a köreinkben, a panelporlik, a NER-nek amúgy idealizált családok tagjai, beosztottak és alkalmazottak nyüszítenek, hogy kevés a pénz, éhen fogunk dögleni, drága elvtársak, mire a tanárok a képükbe kapják, hogy négykor minden nap hazamehetnek, a tűzoltóknak pedig ott van az adrenalin. Még nem hangzott el, hogy szopogassanak ilyet, ha éhesek, de közel állunk hozzá, és akkor tessenek Mészárosné húszmilliós órájára gondolni erősen. Hogy demagóg vagyok, nem tagadom, de ebben vannak a remények.
 
Mert április harmadikán ezek vesztek el egészen, azok az ábrándok és képzelődések, hogy honfitársainkat valamivel is ki lehet mozdítani az apátiából, és kiderült, nem. Semmi sem érdekes, az AE Bizottság tánczenekar szavaival „dagdugó varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ”. És mindezek után, hogy elmeséltem az életünket az elkövetkező hetekben várom, mit szólnak a tanárok a délutáni hazamenetelhez, a tűzoltók az adrenalinjukhoz, de nagy valószínűséggel semmit sem. Sóhajtoznak – ha egyáltalán -, mennyi sok milliót visznek haza a szerencsések, de föl nem fogják, hogy tőlük lopták el. Így fogunk megdögleni egy hokedlin ülve. Kirielejszon.
 
 

g7.hu
Rejtély, honnan jöttek Tiborcz István milliárdjai / 2022.06.02.
Nagyjából 9,3 milliárd forint osztalék eredetét fedi homály Tiborcz István központi cégénél, a BDPST Zrt.-nél. Ahogy múlt héten megírtuk, a vállalat 2021-ben nagyobb nyereséget ért el, mint története korábbi éveiben összesen. Miután a cég lényegében vagyonkezelőként működik, bevételeinek nagy része más társaságoktól kapott osztalékokból származott. Azt azonban az osztalékjövedelem nagy részénél nem igazán lehet visszafejteni, hogy melyektől, és ebben BDPST Zrt. sem segítettet nekünk eligazodni …

12 milliárdos profitja volt a Postapalotát felújító cégnek - 2022.06.02. - 12 milliárd forint nyereséget termelt tavaly az a cég, amelyik a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő Postapalota felújítását végezte. A cég tulajdonosa a jegybankelnök Matolcsy György fiának a barátja. A társaság újabb megbízást kapott az MNB-től, most a jegybank központi épületének felújításán dolgoznak, több mint 50 milliárd forintért. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/06/02/12-milliardos-profit-postapalota-felujito-ceg

nepszava.hu
Orbán Viktornak hivatalosan továbbra sincs megtakarítása / 2022.06.02.
A vagyonnyilatkozat lényegében alig van kitöltve, így majdhogynem egy szerény körülmények közt élő politikus képe bontakozik ki előttünk. 

444.hu
Rákay Philip tanácsai 300 millió forint osztalékot értek / 2022.06.02.
A legfőbb kormányzati influenszer beszállt az ingatlanos piacba a Széchenyi-hegyen. - Kiemelkedő eredményességgel működik Rákay Philip Norton Consulting Zrt. nevű tanácsadó cége, ugyanis a 2017 szeptemberében alapított társaságból 4 év alatt 900 millió forint osztalékot vehetett ki a Fidesz nagygyűlések egykori házigazdája. A szakember 2021-ben is nagyon jó tanácsokat adhatott: míg 2020-ban 540 millió forintos árbevétellel és 392 milliós eredménnyel zárt, addig tavaly 519 millió forintos forgalmat bonyolított és 367 millió forintos profit jött össze, amiből 300 milliót vett ki osztalékként. Az elmúlt 3 évben 600 milliós osztalékot fizetett a cég, így a mostani 300 millióval már közel a milliárdos határ …

g7.hu
Az Orbán-bányáknál bőven van extraprofit, de azt nem veszi el a kormány / 2022.06.01.
Az előző hat évben az iparági átlagos nyereségrátával Orbán Győző cége 5 milliárd forinttal kisebb profitot ért volna el, mint amennyit ténylegesen összehozott. - Több mint 950 millió forintos osztalékjövedelme volt a miniszterelnök édesapjának a család legnagyobb bányászati érdekeltségéből, a Dolomit Kft.-ből. Bár az elmúlt években előfordult már, hogy ennél is több pénzt vehetett ki a vállalatból Orbán Győző, 2021 így is kiemelkedően jó éve volt a cégnek. Ebben pedig komoly szerepet játszott, hogy a társaság hihetetlenül magas profitrátával működik. - Kétszer annyit keresnek, mint az iparági átlag …

Nem csak Mészáros Lőrinc, felesége is aratott, Várkonyi Andrea 295 millió forintot vett fel cégéből - 2022.06.01. - Majdnem kétmilliárd forint osztalékot fizetett most benyújtott beszámolója alapján a miniszterelnök édesapja tulajdonában álló bényacég. Több vezető politikus családtagjának vállalkozása is jól teljesített a tavalyi évben. A közpénzek átláthatóságáért küzdő Trasnparency International szerint jól bevált recept alapján jutnak állami pénzből származó bevételhez a NER-közeli cégek. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/06/01/gazdasag-meszaros-lorinc-varkonyi-andrea-orban-gaspar

444.hu
Van egy cég, amelyik odaadta Rogán Antalnak a komplett éves bevétele több mint felét / 2022.06.01.
A Mobilsign 5 éve megvett egy találmányt, amit Rogán két másik feltalálóval jegyez. Azóta minden évben fizetnek a miniszternek: öt év alatt már több mint 830 milliót kapott.

444.hu
Rekordprofit jött össze Novák Katalin államfő édesapjának Aranyklinikáján / 2022.06.01.
Harcoltak a járvány ellen. - Jó évet zárt 2021-ben Novák Katalin államfő édesapja, Novák Zoltán szegedi magánklinikája - derül ki a céges beszámolóból. Bár az Aranyklinika Kft. nem közli az éves forgalmát, az biztos, hogy 83 millió forintos profitot értek el, ami rekord, mert eddig a 10-30 millió forintos sávban mozogtak. Az osztalék pedig 124 millió forint lett, amit ki is fizetnek.

444.hu
10 milliárdos profit mellé is százmilliós állami bértámogatást kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter kaszinós cége / 2022.05.31.
Sikerült megvédeni a munkahelyeket a budapesti kaszinókban, így semmi akadálya nem volt a 30 milliárd forintos forgalomnak. - A nyereség sorsa még nem látszik, ugyanis Andy Vajna egykori cégének, az LVC Diamondnak két tulajdonosa van: Garancsi István, a kormányfő barátjának 60 százalékos és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek 40 százalékos részesedése van a céghálók végén található Garinvest és London Capital Zrt.-ken keresztül. Az osztalék szépen vándorol egyik cégből a másikba, de például a London Capital beszámolója még nem ismert …

nepszava.hu
Jött egy kis extraprofit, csaknem egymilliárd forintos osztalékot vettek ki a tulajdonosok a Fidesz kedvenc őrző-védő cégéből / 2022.05.30.
A Valton-Sec tulajdonosait, részben Sarka Kata férjét meg sem érinti a gazdasági válság. - Több mint 70 százalékkal magasabb, 14 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétellel zárta a 2021-es évét a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.; a Fidesz kedvenc őrző-védőjeként elhíresült cégnek több mint a kétszeresére nőtt egy év alatt a nyeresége – írja az mfor.hu, kiemelve: az 1,7 milliárdos profitból a két tulajdonos, Sarka Kata férje, Bessenyei István és tulajdonostársa összesen 950 milliót vett ki osztalékként …

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgyozovics1Az élet szép / Készült: 2022.05.12
Bő egy hónappal a választás után kies hazánkban a többség úgy érzi, jó irányba mennek a dolgok. Elsőként az a meghökkentő, ha a választás előtt azok voltak többen, akik szerint Orbán útja nem megfelelő, miért győzött mégis a Fidesz, de erről többen értekeztek már eddig is köteteket, és mégsem lettünk okosabbak semennyivel. De az az igazi mesébe illő fordulat, hogy a választás után nem történt semmi az ég egy világon, amitől az ember úgy érezhetné, hogy a feje fölött kevésbé van borulat, és mégis úgy érzi, másképpen süt rá a nap.