Hírek

Megkésett ítélet

1340416zMagyarország, illetve a NER, közelebbről annak kormánya, így végül is Orbán Viktor – nem először – pert veszített az Unió ellen, mégpedig az ítélethirdetést élő televíziós adásban közvetítve. Ez unikális dolog volt, ami azt mutatta, a luxemburgi bíróság is mennyire fontosnak tartotta azt, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt történjen a dolog. Ebből viszont az következett, hogy a burgenlandi traktoroslegény ugyan tudja, mi is történt, magyar kollégája azonban nem, mert neki az M1 és a Kossuth jut. A magyar traktoroslegény és összeszerelő rabszolga Fidesz tálalásban ismerheti meg az Unió életében mérföldkőnek számító bulit, következésképp az igazat soha.

Vázolom hozzávetőleg, mi várható a kampány végéig: Szijjártó őrjöngve kéreti be Brüsszelt, Kovács Zoltán egy dörgedelmes twitter üzenetben kijelenti, hogy Soros és LMBTQ, Deutsch halkan Gyurcsányozni kezd, Varga Judit pedig újra beleájul a jogállam rejtelmeibe boszorkányüldözést kiabálva. Mások is szólanak még, mert mindenki szólni akar hűségét bizonyítandó, és a fideszhitűek körében elterjed, hogy Brüsszel, gyarmat, megvédeni, családok, haza, kereszténység. Hangzavar lesz, hogy Mária néni is megértse azt, csak akkor maradhat életben, majszolhat olcsónak mondott farhátat és menekül meg a migráncsok farkaitól, ha Orbánra szavaz.
 
Ez az ítélet, mivel folyományaként a választásig történni semmi nem fog, csak újabb kampányelemet ad a Fidesz kezébe, amit ki is fognak használni. Olyan visítás lesz itt, amit még nem hallottunk soha, csak bírjuk ki. Ehhez képest ellenzékünk boldog az ítélettől, Gyurcsány csendben megkérte Orbánt, hogy mindezek után fáradjon el a nuniba, mintha hallgatna rá, Jakab pedig újólag megállapította, hogy Orbán tolvaj, aki épp most lopott el a magyaroktól hatezer milliárdot. Mintha eddig nem lopta volna el a többszörösét, ilyen megállapítások tehát sehová sem vezetnek, ezeknek újságértékük nincs, az ítéletnek napi haszna akkor lenne, ha azonnal leállítanák a pénzesőt.
 
Nem fogják, s ha még leállítanák is, Orbán már fél lábon kibírja a választásig, s ha újra nyer, a bosszúállás olyan cunamiját szabadítja el, amibe bele fog rokkanni az ország, de ne legyen így. Más szemszögből pedig már belerokkant, és ebben a zűrzavarban lennénk arra kíváncsiak, hogy Orbán a cikkcakkjaiban hová jut. Mert etette már a nyáját azzal, jól megvagyunk az Unió pénze nélkül is, máskor, hogy az a pénz nekünk jár, és ő kiveri Brüsszelből, illetve hallottunk már politikai dzsihádról, amit ellene folytatnak, de úgy lett előadva mégis, hogy Brüsszel a mimagyarokra támad.
 
Igaz, a baloldal is permanensen a nemzetére tör, ilyképp sajnálatosan teljesen mindegy, Orbán miket beszél, de sajnálatosan az is, hogy Gyurcsány mit. Minden elkésett, ez az ítélet is, mint ahogyan az a határozat úgyszintén, hogy a jövőben az önkormányzatok közvetlenül is pályázhatnak uniós pénzekre, amikor most már ott tartanak, hogy minden vagyontárgyukat eladják, hogy működtetni tudják a városokat. Az unió lomha és lassú. Igaz, viszont ezért megróni nem igazán lehet, mert nem arra találták ki, és nem olyan a működési mechanizmusa, hogy lator államokat kelljen kordában tartania, pedig ez az ítélet most éppen erről szól. Ekképp tehát a szégyenük.
 
Illetve Orbán szégyene, de neki erkölcsi aggályai soha nem voltak, nincsenek és nem is lesznek, ha elbukik is, jellegéből és jelleméből fakadóan világméretű, ellene és a népe ellen szőtt összeesküvés lesz a bűnös, mint ahogyan kommunikációjában most is az. A bajok, amelyek az országot rajta keresztül és miatta érik, csak és kizárólag a liberális-kommunista ármányok következménye, így ez az ítélet is annak lesz beállítva egészen addig, amíg a népek az urnákhoz járulnak, hogy átöblített agyal rá szavazzanak. Vagy, ha nem, úgy monyákolja meg a dolgokat, hogy a végeredmény ilyennek tűnjék. És itt jutunk el a homokos és vizes síkra.
 
Most, hogy a bíróság kimondta, amit már rég kellett volna neki, eshetnénk abba a hibába is, hogy az Uniót ostorozzuk, mert magunkra hagyott minket mindezideig. Ha így is volna, vagy van is, mégsem róhatjuk meg ezért, mert míg egyrészt, mint föntebb kiderült, nincs arra berendezkedve, hogy az őt szétverni óhajtó államokat visszaterelje a klubba, de legfőképp, amire végleg alkalmatlan, de a világ egyetlen alakulata sem lenne képes erre, semmilyen ember és Isten, hogy egy népet saját magától védjen meg, ha az nem akarja. Velünk pedig voltaképp ezt kellene tennie, ami nem megy. Orbán és szavazói biztosan viszik a semmibe az országot. Ez az ítélet ennek egy stációja.
 
 

klubradio.hu
Varga Judit hülyeségeket beszél – mondja az EU magyarországi raportőre / 2022.02.18.
Varga Judit hülyeségeket beszél - fogalmazott az Európai Unió magyarországi jelentéstevője, aki szerint még a láthatáron sem volt az úgynevezett gyermekvédelmi törvény, az LMBTQ-közösségeket diszkrimináló törvény, amikor a jogállami mechanizmus ellen keresetet nyújtott be a Fidesz-kormány az Európai Bíróságra. Csernyánszky Judit interjúja Gwendoline Delbos-Corfielddel az Európai Bíróság minapi, Magyarországot elutasító ítéletéről …

atv.hu / videó
Jogállamiság: Milyen következményekkel járhat az Európai Unió bíróságának döntése? / 2022. február. 16.
Az Egyenes Beszéd vendégei Gergely Márton a HVG.hu felelős szerkesztője és Dull Szabolcs a Telex főszerkesztője.

atv.hu / videó
MSZP: Korszakhatár az Európai Bíróság döntése / 2022. február. 16.
Az Egyenes Beszéd vendége Ujhelyi István EP-képviselő, MSZP (Skype-on).

Orbán Viktor bukásaként értelmezik az ellenzéki pártok az Európai Bíróság döntését - 2022.02.16. - Az ellenzék szerint a miniszterelnök tehet arról, hogy az Európai Bíróság Magyarország ellen döntött, mert ellopják az uniós pénzeket. 6 ezer milliárd forinttól eshet el így az ország, amit az Európai Unió egyebek között a magyar bérek és nyugdíjak rendezésére adott volna. A Fidesz szerint azonban bosszúhadjárat folyik Magyarország ellen, amiért kiálltak a gyerekeket célzó LMBTQ- propaganda ellen. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/02/16/jogallamisagi-mechanizmus-ellenzek-reakcio-europai-birosag

Elbukta a jogállamisági mechanizmus miatt indított pert a magyar kormány - 2022.02.16. - Elbukta a jogállamisági mechanizmus miatt indított pert Magyarország és Lengyelország az Európai Bíróságon. A pert a két ország azért indította, mert az uniós támogatások kifizetését jogállamisági elvek teljesüléséhez kötötték. A bíróság ítéletében kimondta: igenis egyértelműen meghatározhatók a jogállamisági elvek, amiket be kell tartani. A kormány szerint a bíróság politikai döntést hozott és az Unió valódi problémája az úgynevezett pedofiltörvény elfogadása. A döntést üdvözölte az Európai Bizottság és az Európai Parlament is. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/02/16/elbukta-a-jogallamisagi-mechanizmus-miatt-inditott-pert-a-magyar-kormany

444.hu
Nem a jogállamiság, a gyermekvédelmi törvény az Európai Bíróság problémája, mondta Varga Judit, majd eliszkolt a Kormányinfóról / 2022.02.16.
Az igazságügyi miniszter a kormányinfó elején nagyon sokszor elmondta, hogy gyermekvédelmi törvény, majd elviharzott, mielőtt bárki is kérdéseket tehetett volna föl neki.

nepszava.hu
Döntött az Európai Unió Bírósága, győzött Brüsszel, veszített az Orbán-kormány / 2022.02.16.
A testület elutasította a jogállamisági mechanizmus ellen benyújtott magyar és lengyel  keresetet. Most már nincs kibúvó, elindulhatnak az első jogállamisági eljárások az uniós pénzeket lenyúló és az igazságszolgáltatási rendszert kisajátító kormányok ellen.