Hírek

Puncsminyon

vgy_pandDoktorminiszterelnök et. tegnap egy cukrászdában nyüzsizett kampányilag, holott csak februártól gyúr a szavazatokra, mint mondta előtte. Ám, mint tudjuk, azzal nem nagyon kell foglalkozni ami a száján kijön, hanem inkább az a mérvadó, amit teszcsinál. Mostanában zabál. De nem is ez. Hanem emlékszünk arra a sztorira, amikor egy buszsofőrt az egyik kedves utas gyengéden agyba-főbe vert, mert arra kérte őt, tegye fel a maszkot, és ez a kérés a bájos utazót erősen felzaklatta. Nem tudni, ontológiai volt-e a baj, a szabadság tobzódása az utazó lelkében, miszerint nekem te nem mutogatol, vagy egyéb héroszi maskara az egyéniség védelmében a tömeglét ellen, de ez a reakció akkor sem komilfó.

Doktorminiszterelnök úr az ő filozófiájában, amely zavaros ugyan, de fasiszta mindenképp, az egyént alárendeli a közösségnek, a nemzet fontosabb mint a szaros élet, a haza mint a család, a család mint én, a párt mint a haverok, és Isten mint a feleség, de legfőképp a nemzetvezető mint a teremtő. A porbafingó organizmus minden percét az a közösség szabályozza amit társadalomnak hívunk, a társadalom életét regulák írják elő, ezeket viszont a kedves vezető és decens csapata találja ki, és teszi oly igen kötelezővé, hogy keményen büntet is megszegésük esetén. A buszsofőr is ezért mondta a dúvad utazónak a maszkfelvételt, ami miatt – mint emlékezhetünk – kapott a képére visszatérve a szabadság jelszavához, miszerint nekem te nem mutogatol.
 
Más aspektusból pofád befogod. No most, doktorminiszterelnök et. a cukrászdában, ahol puncsminyont kért elvitelre, egy olyan pult tartalmát bámulta guvadt szemekkel a képek tanúsága szerint, amely pultra nagy betűkkel volt srejbolva, miszerint a maszk használata kötelező. Doktorminiszterelnök et. azonban csupasz pofával tobzódik a boltban, ő az utas a buszon, a szabályszegő ember, holott, mint kicsivel elébb levezettük társadalmunk működését, ezeket a szabályokat ő hozza. Ha maga sem tartja be, kinek szólnak akkor ezek, vagy esetünk netán vallástörténeti aktus, mikor is a teremtő alászáll a halandók közé megmutatva az ő testét, ám jelezve mégis másneműségét, miszerint rá a földi előírások egyáltalán nem vonatkoznak.
 
Még így is lehet. Vagy pedig úgy, hogy miként az utas a buszon, akinek a szabadságába bezavart a sofőr a szabályaival, és emiatt őt ütlegelte gyengéden, utcai harcosunk is így tett volna a cukrásszal, ha az általa hozott szabályok betartására szólítják esetleg fel. De ilyen veszélyek rá nem leselkednek. Orbán a burokban, amelyben anyagi létét tengeti, kívül él az általunk ismert és használt téren és időn, amerre jár-kel, csak gravitációs hullámok jelzik testi valóját, ahogy elérnek mihozzánk, akikkel szóba nem kell már állnia. Jeleket küld csupán. Ippon: ennyit mond egy disznó teteme mellől. Van kérdés?: üzen a fasiszta nagygyűlésről mikrofonok erdejéből. És erre szólal meg Márki-Zay, aki már régen kihívta vitára, hogy aszondja: Nekem lenne pár.
 
De válasz nélkül marad. Márki-Zaynak nincsen puncsos minyonja, ha lenne neki, akkor kaphatna pár szót, így azonban esélytelen. Tudjuk ezt már Gyurcsány óta, voltaképp mindent tudunk évtizede, és azt is látjuk, hogyan épül le doktorminiszter et., ahogyan zabálja, föl őtet az idő, a hatalom, annak akarásának szélgörcsei most is, hogy nemkampány van, csak zabálás. Lángos, kalbász, puncsminyon, amiben tán a leglehangolóbb, hogy ennyi a mondanivaló, és egy kicsivel sem több. Azon a szinten, ahová doktorminiszterelnök et. lesüllyedt vonva maga után a hívőket és rajongókat, ma már semmi más nincsen. Zsigerek és belsőségek rímelve a velős pacalra, kisüstire vőmurammal. Ösztönélet. (Kényszerélet.)
 
Viszont, mint kitetszik, jó populistaként érzi – vagy tudja – igény erre van, nem szabadságra vagy Homéroszra, voltaképp Orbán szellemi züllésével hanyatlik az ország a zsíros szájú böfögő létbe. Valamint bő gatya. Mert, hogy visszatérjünk Márki-Zayira, miszerint neki volna pár kérdése doktorminiszterelnök et.-hoz esetleg nagy nyilvánosság előtt, vágya és óhaja válasz nélkül maradt, mert hogy is lehetne másként. Amit látunk itt hetek, hónapok – évek – óta, hogy bezabálja magát mintegy az emberek szívébe a nemzet vezetője, és az alkata is arra utal immár, hogy ezt mily gyakorta és mily alaposan kell tennie. Rámegy az élete, rámegy az életünk, de kit érdekel ez, ha van a pultban puncsminyon, mint amikor kisodobos, úttörő vagy KISZ-es volt. Éppen úgy.
 
 

lakmusz.hu
Orbán Viktornak évek óta egy fillér megtakarítása sincs, apja eközben milliárdokat gyűjtött  - Lakmusz / 2022.01.31.
Orbán Viktor már három éve egy forintot sem tud félretenni, lakáshitelét több mint tíz év alatt sikerült kifizetnie. Eközben édesapjának cégei milliárdos állami projektekből gazdagodtak. - "Újra kell indítani a gazdaságot, mert azért megviselt bennünket, nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk – én is közéjük tartozom –, szóval bennünket is megviselt ez a járvány" - jelentette ki Orbán Viktor egy tavaly májusi rádióinterjúban. Arról, hogy ez a nehéz időszak pénzügyileg mit jelentett a miniszterelnök számára, a legfrissebb vagyonnyilatkozatában adott számot: 2021-ben egy fillér megtakarítása sem volt.

444.hu
Márki-Zay szerint Orbán úgy viselkedik, mintha "egy diétaellenes mozgalom nagykövete lenne" / 2022.01.31.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán azért posztol lángosozásról, minyonozásról, disznóvágásról, mert "bármiről szívesebben beszél, mint az ország állapotáról".

Orbán Viktor helyben fogyasztott, ezért nem vonatkozott rá a maszkviselési kötelezettség - 2022.01.31. - Nem viselt maszkot Orbán Viktor, miközben egy cukrászdában vásárolt a hétvégén – derült ki a miniszterelnök közösségi oldalán megjelent videóból. A kormányfő sajtófőnöke a Híradónak azt írta, Orbán Viktor helyben fogyasztott, ezért nem vonatkozott rá a maszkviselési kötelezettség. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint egy vendéglátóhelyen akkor sem kell maszkot hordani, ha valaki nem helyben fogyaszt. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/01/31/orban-viktor-cukraszda-maszkviseles

444.hu
Orbán Viktor maszk nélkül kért elvitelre két puncsminyont a tábla előtt, amire azt írták: Maszk használata kötelező! / 2022.01.30.
Sapka sem volt rajta! - Orbán Viktor már a harmadik olyan videót posztolta ki, amelyben Menczer Tamással turnézza végig azokat a Buda környéki helyeket, ahol szénhidrátdús ételeket lehet kapni. A miniszterelnök először Budakeszin lángosozott az államtitkárral, aztán átmentek egy pátyi cukrászdába.