Hírek

Alapfarhát asztala

vgy_szarnyvegNem tudom, értesültünk-e róla, de, ha eddig nem, akkor ezek olvastán tessenek nekilátni csűrdöngölni, hogy a hivatalos listán, amelyen a rögzített áru csirkealkatrészeket sorolják, a szárnyvég is rajta van. Most már tényleg nem eshet semmi bajunk, ha a Párt velünk, ki ellenünk. Ezt, hogy a szárny vége is nap mint nap az asztalunkra kerülhet őkegyelmessége jóvoltából, azokról a plakátokról lehet megtudni, amelyeket a boltok kötelesek kifüggesztvén a vásárlók képibe tolni, hogy rögzüljön a tudatalattiban, mindezt a temérdek jóságot kinek köszönheti a farhátzabáló porbafingó. És hát, a Fidesznek, következésképp az örökös elnökúrnak.

Hogy lógatni kell a tacepaót a jótéteményről, az állítólag Rogán Antal minisztériumának ötlete és utasítása, így mindezek után, bár nem tudom, miniszterúrnak élnek-e a kedves szülei, de érdeklődnék náluk, hogy szégyellik-e már a kicsi kis fiukat. Vagy, ha erre nevelték, akkor semmisnek lehet venni a kíváncsiságomat, és ennyit a gyalázat személyi vonzatairól, hogy jöjjön most az eszme és idea. A Fidesz, mint egyház folyamatosan nagy gondot fordít arra, hogy a hívek fejébe verje saját elcseszett ideológiája mellett azt is, mi mindent köszönhet neki a talpasjobbágy. Azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy Orbán képét látván a nyugdíjas pavlovi kutyaként kezdene nyáladzani.
 
Most pedig még inkább, amikor a félisten arcát látva a farhát és szárnyvég andalító ízei idéződnek föl benne, mert a játék erre fut ki, feltételes reflexekre a zemberekben, hogy a szavazófülkében csak a gombot kelljen megnyomi rajtuk, és a varázslat legott, működik. Egyébként a NER indulása óta folyik ez a dresszírozás, a Fidesz mindent kifüggesztet, kiplakátoltat, szájba rág, hülye szimbólumokat alkot, amelyektől az embernek elmegy a maradék életkedve is, de a nyájnak megfelel. Annak idején csodálkoztunk, és néhány tisztán látó honfitársban tojásdobáló gerjedelmeket okozott a NENYI (nemzeti együttműködés nyilatkozata), vagy az alaptörvény asztala például.

vajf

Az ilyenektől az emberben okádhatnék támad. A fejlődés ívét azonban jól mutatja, hogy a pátoszos emelkedettségtől mára a zsigerekig jutottak, az űrben lebegő nemzettől a gyomorig. Összefoglalván: nekem a képemről sülne le a bőr, ha tizenkét év – ami közül tíz, mint tudjuk, a legsikeresebb volt – a farhát, és, mint látjuk, a csirke szárnyvég árával kellene kampányolnom. De a jelek szerint ezeknek borítás nincsen az arcszerkezetükön, így nincs ami lángra kapjon. Mindez azonban évtizede tudott, és évtizede nézzük csupán tátott szájjal, ahogyan az életünk egy abszurd drámává változott, amelyben a szereplők tehetetlen lények, sorsuk a passzivitás, a vegetatív szintű lét, amelyből kitörni nem lehet.
 
Éljen Ionesco és Genet, valamint éljen és virágozzék a megbonthatatlan magyar-orosz barátság is. De letértünk a megszabott ösvényről, ahol az következnék, hogy föltesszük a kérdést, miszerint Rogán – akiről nem tudjuk, kellően szégyellik-e a szülei – egyre inkább belekeveredve a Schadl-Völner ügybe, miként van olyan helyzetben, hogy a boltokat ilyen plakátok kifüggesztésére utasítsa. Sőt, tovább haladva az ösvényen eljutunk Varga Judithoz, akiről szintén nem tudjuk, momentán miért Brüsszelből posztolgat hasábkrumplis képeket, és nem a kis motyóját csomagolja a munkahelyén lehajtott fejű távoztában. És itt érünk el a gyökerekhez.
 
Hogy ugyanis ez a dolgok két, de mégis szorosan összetartozó vége, a gátlástalanság mindkét irányban. A népek totális hülyítése a lopás status quójának fenntartása érdekében, hogy míg a talpasokat a rögzített áru farháttal kábítják, azt tegyenek a színfalak mögött, amit csak akarnak. Hogy míg a nyáj a NENYI-re és csirkealkatrészekre nyáladzik, megfelelő irányban mozogjanak a milliárdok. Voltaképp a képlet ennyire egyszerű, és nem is lenne rajta mit ragozni, ha nem tolnák minden nap az ember képibe. De tolják, cseszmeg. És senki sincs a nyolcvanezres feribátyámék közül, aki egyszer is kimondaná, öreg és szegény vagyok, de nem hülye.
 
Fordítva van: hülye vagyok, és örülök a farhátnak. A szárnyvégnek meg pláne. Kies hazánk így suhan a végtelen űrben a nihil felé gyorsulva egyre, együtt mozogva az univerzum tágulásával mintegy. Világosítsd fel gyermeked, a haramiák emberek – sikította hajdan J. A. polgártárs, s utána, mintegy az ő nyomán volna illő és nagyon kívánatos ezt a munkát feribátyámékon is elvégezni valakinek, mert, ha ez elmarad, zsíros farhátat zabálva döglünk meg, ha ez nem történt meg már, és csak élünk a NER-ben, mint annak zombijai. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy utat találjunk kifelé az iszapból, és már az én izmaim is lazulnak.
 
 

Egy pécsi üzlet arra kéri a vásárlóit, ne vegyenek a hatósági áras termékekből - 2022.01.30. - Ne vegyenek a hatósági áras termékekből - kéri vevőitől egy pécsi üzlet. Kedden lép életbe az árstop, azaz néhány alapvető élelmiszer három hónapon át annyiba kerül majd, mint tavaly október 15-én. A pécsi vállalkozót felháborítja a kormány döntése, mert a termékek többségét állítása szerint a beszerzési árnál olcsóbban kell árulnia. Az egyik nagy áruházlánc viszont még az előírtnál is olcsóbbá teszi ezeket az árukat, viszont korlátozza a megvásárolható mennyiséget. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/01/30/pecsi-bolt-hatosagi-aru-elelmiszer-arstop

444.hu
Kövér László nem engedte, hogy a farhátvásárlós órájáról kérdezzék Varga Juditot / 2022.01.27.
Nem tartja kormányzati feladatkörnek a másfél milliós órát. - Az LMP-s Ungár Péter arra akart rákérdezni írásban az igazságügyi miniszternél, hogy „nem tartja-e tiszteletlenségnek, hogy miközben sokaknak az alapvető élelmiszerek megvásárlása is problémát jelent, még a maximált áron is, Ön egy másfél millió forintos órával pózol?” A miniszter ugyanis egy Cartier Clé de Cartier órát villantva próbálta népszerűsíteni a sertéscomb és a csirkefarhát árának befagyasztását az oldalán. Azonban Varga Judit válaszát egyelőre nem ismerhetjük meg, mert Kövér László házelnök visszadobta Ungár kérdését. Az elutasítás első mondatából kiderült, hogy Völner Pál utódja, Répássy Róbert panaszkodott Kövérnek …

mfor.hu
Rogán Antal megtervezte az Árstop-táblát / 2022.01.27.
Ezt fogjuk nézni a boltokban február 1-től, a kormany.hu-n rögtön hiba is került a szövegbe.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovi_tel1Farhátkormány / Készült: 2022.01.14
Elvtársak, elvtársak, de hol marad a csirkefarhát, a farhát kimaradt, nyüszíthetett föl valaki a propaganda-minisztériumban csütörtökön reggel, amikor állították össze a sorvezetőt Gulyás miniszternek a kormányinfóra. Ez az az aktus és alkalom, mint tudvalévő, amelyen Gulyás miniszter előadja azon ötletek halmazát, amelyeket szavazatmaximalizálási szempontból a legjobbnak tartanak, aztán később majd rendeletbe foglalnak. Ezt nevezik kormányzásnak, voltaképp az orrunk előtt kormányoznak a fiúk, toldozgatják a rendszerüket, hogy szét ne essen egészen, de már meglehetősen inog.

Fdc7ebe729adTábori konyha / Készült: 2021.02.11
Már nem a Gundel főz a Karmelitákban, hanem a honvédség. A magyar katonaság univerzális, van neki röpcsije, amivel meccsre lehet járni meg egzotikus helyekre, s mint kiderült díjnyertes mesterszakácsai, mestercukrászai is vannak, akik most átveszik Orbán etetésének gondját, de nem tudjuk, miért. A kedves vezető koviubit érlel ugyanis a lefestett freskók mellett-alatt a nagy földgömbjénél, továbbá piros fazokakat posztol, ami a vacsoráját rejti, kolbászt tölt és sonkát főz, disznót öl, önellátó tehát már, és mindenevő.

324_50922162Csirkelábfilé cikóriaöntettel / Készült: 2020.10.13
Főzőverseny volt Felcsúton, a budi tövében. Magyarország étele volt a címe, témája pedig a nemzeti összetartozás, ami abban nyilvánult meg, hogy kötelező volt használni piros, fehér és zöld alapanyagokat. Akkor most abban a dedóban vagyunk, amelyik kollektíven nyalja a kedves vezető valagát, de meglehetősen ötlettelenül. Piros, fehér, zöld alapanyagok, ilyet mindenki tud, ha én szerveztem volna, külön előírom, hogy sózni kizárólag a Trianonért hullajtott könnyekkel szabad az ételt.

2016-11-02_7Magyarságtudat teszt / Készült: 2019.11.25
Gondosan és megfelelő körültekintéssel összeállított tesztünk segítségével néhány perc alatt kiderítheti, hogy mi magyarnak tartjuk-e Önt, valamint képet kaphat arról is, hogy százalékban mérve mennyi magyarságtudatot tartalmaz és milyen mértékben buzog föl Önben a hazafias nemzeti érzés.