Hírek

Orbán, az uszító ember

Vm-4xOrbán nagyvezír azt mondta a rádiójában (Kossuth), hogy „a felnőttek szabadon élhetik meg szexualitásukat Magyarországon, ez jól van így, ezért harcoltunk a kommunizmus idején.” Nem tudjuk, mire gondolt a költő, hacsaknem arra, hogy kies hazánkban 1961. december 15-én fogadta el az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt, amely megszüntette a férfiak közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat büntethetőségét. Derekas harc előzhette meg, főleg Orbán részéről.

Leginkább, ha tudjuk, őszentsége 1963-ban született, ebből fakadóan már mínusz két évesen ütötte a komcsikat, az oroszokat pedig csak azért nem zavarta ki akkor, mert még nem találták fel a mikrofont. És mégsem ez a legnagyobb trip, ami tegnap hallható volt ez éterben, mert és ugyanis a felszopó mikrofonállvány gondoskodott róla, hogy messzebbre is tekintsen a csillagokkal kacérkodó horizont. Nagy Katalinnak hívják az állványt, ezt soha ne feledjük, csak azért, ha a rendszerváltás után újságírói munkára jelentkezne valahol.
 
Nagy Katalin iskolai foglalkozásokkal, transzvesztiták előadásaival hergelte beszélgetőpartnerét, minden valószínűséggel azért, mert ez volt a papírjára írva feladatként. A kegyelmes úr pedig hergelődött is, és e lélekfolyamat során nekilátott összemosni a pedofíliát a homoszexualitással, ami amellett, hogy nem igaz, tehát hazugság, másrészről nettó uszítás a társadalom egy rétege ellen, ami miatt a kedves vezetőt jámboran föl kellene jelenteni valami olyan grémium előtt, amelyik hajlandó őt számon is kérni. Tehát Polt és csapata most sem játszik.
 
Az uszító ember „bizonyos szexuális szokásokról beszélt, és azon dilemmázott, hogy „van egy nagyon nagy vita” arról, hogy ezek a „bizonyos szexuális szokások” elvezetnek-e a pedofíliához. Nem, nincsen ilyen vita sehol és semmilyen körben, ezt Orbán az ujjából szopta, illetve neki is úgy írták le, hogy az uszító gyűlölködés kiteljesedhessen. Megtörtént. Orbán Viktor nagy nyilvánosság előtt aljas indokból (szavazatszerzés), előre megfontolt szándékkal, és nem erős felindulásból követte el a bűncselekményt, így most várjuk, mi fog történni vele.
 
Leginkább semmi. Mindemellett a nem létező vita tárgyában tanácsot kérhetne országos cimborájától, az alaptörvény fogalmazójától, hogy miközben ereszen csúszva menekült a melegorgiáról, mindaközben nem pedofilodott-e meg, vagy egyáltalán hogyan is van ez akkor a génekkel. Ugyanakkor mindebből az is kitetszik, hogy a Fidesz nem gyermekvédelem, hanem a homofób uszítás ügyében tart majd népszavazást a Kúria szentesítésével, ráadásul a választásokkal együtt. Ezen a ponton emlékezzünk Orbán tavalyi hazugságára, miszerint ő védi a melegek jogait.
 
És ugyanitt idézzük ide megint az előbbieket, amikor már – számítások szerint – mínusz két évesen is ugyanezt tette. Ugyanakkor, hogy kicsit világosabban lássuk, Orbán nagyvezír miként harcol a melegek jogaiért, elevenítsük fel azt, amiben jelenleg élünk: például egyes műsorok késő esti idősávba kényszerítése, az az országos kampány, amit a melegek ellen folytatnak, és akkor a közmédiában rendszerint feltűnő, a melegséget betegségként beállító, azt gyógyítani akaró műsorokról nem is beszéltünk, de nem is kell, nem nekünk szól ugyanis.
 
Akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja, akinek lelke is van, érzi. Azok pedig, akiknek ez az egész színjáték szól, fogják a furkósbotjukat, és elmennek melegekre vadászni. Kaleta helyében nem lennénk mindezek után, akinek papírja is van a bajáról, arról, hogy meleg sohasem volt, pedofil viszont igen. De az ő pedofiljuk jó pedofil, mint ahogyan a kommunistáik is egészen másfajták, mint a másokéi. Viszont ezt – is – számon fogjuk kérni, mint ahogyan nagyon sok mindent, hogy felsorolni is bajos Isten és ember mely sok törvényének megsértése miatt.
 
Az a dilemma most épp ebben az esetben, hogy Orbán akkor hazudott-e, amikor azt mondta, hogy nem szólnak bele felnőtt emberek magánéletébe, amit ím, megcáfolt, vagy most hazudik, amikor úgy szól bele a homoszexuálisok életébe, hogy igyekszik kriminalizálni őket. Vagy pedig permanensen hazudik, és délután már nem tudja, délelőtt mit lódított, és ezért van az, olybá tűnik, összevissza beszél ez az ember. Ül a homokozóban, és mondja, ami a száján kijön. Mert azt hiszi, nem lesznek következményei, pedig dehogynem. A karma is kérlelhetetlen, sőt, mi is.
 
 

klubradio.hu
Háttér Társaság Orbán mondatáról: A zsigeri félelmekre akar hatni / 2022.01.14.
A miniszterelnök pénteken azt mondta: "A homoszexualitás is jelen van a világban, aztán, hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita." Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője közölte: ilyen vita természetesen nincs, a miniszterelnök a zsigeri félelmekre akar hatni az ilyen állításokkal. Ez egy stratégia része, amelynek lényege, hogy a pedofíliával szembeni jogos félelmeket akarják ráhúzni a meleg és leszbikus emberekre. Így akarják elérni, hogy a választási kampány ne a korrupcióról vagy a covid-helyzetről, hanem előítéletekről szóljon …

Több jogvédő szervezet szerint szándékosan összemosta a melegeket és a pedofilokat a miniszterelnök - 2022.01.14. - Szándékosan összemosta a melegeket és a pedofilokat Orbán Viktor péntek reggel az állami rádióban – ezt állítja az LMP-s Ungár Péter és több jogvédő szervezet is. A miniszterelnököt a közelgő népszavazásról kérdezték, amikor arra utalt, hogy szerinte nagy vita van arról, hogy a szexuális másság elvezethet-e a pedofíliához. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/01/14/orban-viktor-jogvedo-szervezetek-ungar-peter-melegek-pedofilok-osszemosas

 

Kapcsolódó cikkeink:

mimagyariAgytörzsi kampány / Készült: 2022.01.07
Mészáros és folyományai ötmilliárdért építenek zászlórudat a Citadellán. Ilyen hírek olvastán az ember elégedetten csettint, miszerint a világ nem hasonlott meg, a lopás a nehézségek ellenére zavartalan. És ez még akkor is így van, ha aztán nem győztek helyesbíteni a fiúk, hogy a rúd maga csak százhat millió, a többi pénz egyéb munkákra kell, de nem világos egészen mire is. Minden elképzelhető, az is, hogy rakétakilövőt építenek az oromra, mert emlékszünk Fantomasra, aki a film végén a vártoronyból fölszálló űrhajóval menekül, miközben Louis des Funes idegesen és bambán figyeli, hogy a manus meglógott.

1337138Heti abszurd: Az eresz most sem ereszt / Készült: 2022.01.02
Aligha várhatnánk izgatottabban az újévet, mióta Varga Judit a Facebookon bejelentette, bepereli az a róla valótlan állításokat tevő Az ördög ügyvédje oldalt, és szükség esetén az oldal hazugságait tovább terjesztő sajtóorgánumokat is. A Borkai szexvideót közzétevő titokzatos szivárogtató januárra újabb felvételeket ígért, emellett előre is bocsánatot kért „Tündétől és Timitől”. Amíg nem tudtuk pontosabban, hogy ők Sz. Tünde és N. Tímea, akár azt is hihettük volna, hogy egy édeshármas lesz a felvételeken, Handó Tündével és Vajna Tímeával, Zámbó Árpy Egyszer élünk című örökbecsű slágerére, miközben Völner eddig eltitkolt jachtján korrupciós pénztekercsekkel szippantják a porított citrompótlót, amivel a PornHub közönségére nagyobb csapást mérnének, mint a már csak Bayer Zsolt által védelmezett, utolsó cérnaszálon függő fideszes keresztény erkölcsökre. Persze fel lehetne idézni, ki kezdte a buzizást, ami miatt a magyar közbeszéd tartósan egy óvodai homokozó intellektuális szintje alatt marad – bár ezzel megsértenénk a még fejlődésben lévő ovisokat –, csakhogy így jár, aki bumeránggal nevez be az éppen zajló dartsvilágbajnokságra. Még hogy egy Fidesz–KDNP-tagot korrupciós vagy melegvád érhet! nepszava

plakat-696x464Erős bástya a mi hazánk / Készült: 2021.12.27
Tetszenek tudni ki az a Cem Özdemir? Ő a német szövetségi kormány mezőgazdasági minisztere, a deutsch Nagy István, aki ahelyett, hogy mindenféle német műtrágyagyárosokat fenyegetne, hazájabéli Bigéket, a fiatalokat arra inti, hogy „senkinek nem kell szétszívnia az agyát”. Mindemellett annak örvendezik, hogy „a német mezőgazdaság is termeszteni fogja ezt a haszonnövényt, és ezt nem tilthatja meg többé a Kereszténydemokrata Unió (CDU)”. – A kenderről beszél, a kannabiszról, amelynek fogyasztását az új német kormány engedélyzeni óhajtja az ottani fiataloknak, akik ettől minden bizonnyal el fognak kárhozni, mert ők nem ismerik a szabad pálinkafőzés boldogságát.

31517577_2emHeteró-e a pedofil? / Készült: 2020.02.11
No most, a fentebbi dilemma, miszerint heteró-e egy pedofil organizmus, esszenciálisnak bizonyul, ha Niedermüller polgártársra, a Fideszre és bizonyos Kaleta Gáborra egyszerre gondolunk, ha nem is egy halmaznak képzeljük őket Niedermüller polgártárs jó hírének megőrzése végett. Hogy nem akarjuk őt dehumanizálni, pedig az esnék meg vele, ha csak úgy közös nevezőre hoznánk a másik kettővel, viszont az elbeszélés szempontjából alakja szükséges, ezért odatesszük őt a lap szélére, vagy aljára inkább, mint tudományos dolgozatokban a hivatkozásokat szokás.