Hírek

Kati néni intelmei

812864_novanÖrvendezett módfelett tegnap Novák Kati néni családügyi ablakpucoló mind a magyari fiatalok bősége felett, hogy elengedi nekik a gazda a tizedet ezentúl. Hogy nem adóznak ők, és élhetnek, mint Márton Hevesen, ha akarnak. De ki a rosseb tudja, hogy a magyari fiatalok mit is óhajtanak igazán, milyen dévaj életet, hedonizmust meg romkocsmát, csajokat, ilyenek. Novák Kati néni rég volt fiatal, nem emlékszik ő semmire, csak úgy tesz. Novák Kati nénit fölzabálta a rendszer, vagy ő maga az, ami fölzabál. Erre is juthatunk, ha látjuk, hogy amikor bejelenti csillogó szemekkel – akárha az ő érdeme volna –, miszerint a huszonöt év alattiak az új esztendőben nem fizetnek személyes jövedelemadót, akkor legott neki is lát tanácsokat adni.

Intelmeket mintegy, hogy a panelproli mit tegyen az állam által neki juttatott jótéteménnyel. Nem, hogy futszalad a keresztény magyari fiatal, és elissza a fölös pénzét vagy rollert vesz, ami régi vágya neki. A keresztény magyari fiatalnak az állam által tetszőn kell felhasználni a pénzt, amit állítólag tőle kap, mert Novák Kati néni, úgy is, mint családügyi ablakpucoló fölemeli intőn az ujját, és azt mondja a fiatalnak: “Arra szeretnénk biztatni a fiatalokat, hogy dolgozzanak, minél többet tegyenek félre, hogy amikor családalapításra kerül a sor, erre és a családtámogatásokra támaszkodva tudják elkezdeni valakivel a közös életüket – És ha nem? Ha nem akarok én közös életet senkivel, hanem csak malmozni az ujjaimmal?
 
Fütyörészni, szórni a pénzt vagy koldust etetni belőle netán? Vannak ilyenek, de, hogy Kati nénit fölzabálta az idő és a rendszer, kitetszik mindabból, hogy a horizontja megrekedt a konyhán a kirántott hús fölött, a szaros pelusnál – vö. ablakpucolás –, mint ami ténykedésekre a nemzetnek szüksége van csakis. Én nem vagyok fiatal, ilyképp kedvezményezett és az államtól tenyészállatnak remélt organizmus, ámde lehetnék, és akkor én erősen kikérném magamnak Kati néni intelmeit, hogy ahogyan azt sem szeretem, ha a bugyogómban matat, azt szintúgy kiváltképp nem, ha a pénztárcámban vagy a fejemben, a gondolataimban. És szívesen mondanám neki, cseszd meg a pénzedet kisanyám, pucolgasd az ablakodat magadnak.

vgy_santa

Másrészről azt is tudnám, hogy mindez a dörgölőzés hozzám a pénztárcámon keresztül csak választási, osztogató furmány, hogy ez sem örökös kegy. Mert majd később, ha Novák Kati néni pártja győz, és a számok nem úgy alakulnak, minden visszacsinálódik, mégpedig azért, mert pillanatnyi hatalmi kényszerek alapján vezetik az országot, víziójuk a jövőről nincs, oda szórják a pénzt, ahonnan szavazatot remélnek. És ezen a ponton föl is horgadok, de most már nem képzelt, hanem a valós magam, hogy én meg akkor dögöljek meg, mert sem nyugdíjas nem vagyok, a gyerekeim már kirepültek, így azt vonom le mindezekből az üzenetekből, hogy rám ebben az országban szükség nincsen egyáltalán. És még sok másokra sem.
 
Ilyen országra viszont nekem sincs semennyire, és ez nem panasz, hanem tényközlés, mert rosszul érzem magam benne. És mégsem megyek el belőle, mert ez a hazám. Ez csak kis személyes, érzelmes kitekintés volt lelkem bozontjaiba, ami nem érdekes egyáltalán. Viszont érthető, ha látom ezt, hogy pár hete maga a nagyvezír ment oda egy tétova öreghez, hogy akkor novemberben jön nyolcvan Feri bátyám, még jó, hogy ő nem kapott felhasználási tanácsot, hogy vegyen belőle alapvető élelmiszert vagy moslékot a disznónak. Mint kitetszik, nem szeretem ezt a leereszkedő, atyáskodó vagy anyáskodó stílust, hogy kapsz pénzt, de rakd félre családi kuckóra. Nem szeretem, ha idióta óvodásnak nézik az embert. Mások viszont erősen.
 
Az öregebbje megtanulta a Kádártól függést, hogy majd elintézi, a maiak meg most szoknak bele az Orbán függőségbe, aki atyuskaként oszt, s mint kitetszik, a krampuszai azt is elmesélik, mire kell költeni azt a kis pénzecskét. És senki nem mondja Novák Kati néninek, eridjen melegebb vidékre a tanácsaival, hogy ki a rosseb akar a kis pénzecskéjére, amit kegyesen nála hagynak, még CSOK-ot pakolni, emiatt szülni a hazának, és a hatalomnak tetsző, jámbor, ostoba keresztényi életet élni. Mert Kati néni intelmeinek ez az üzenete. Értem én, csak bele nem nyugodhatok, hogyha nagy kegyesen nem rabol ki az állam, azt jótéteménynek tünteti fel, és hálát remél érte, miért kell a képünkbe mázolni minduntalan. És ennyi az egész voltaképp.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_keccsolMaffiakampány / Készült: 2021.10.10
Nem tudom, emlékszünk-e még az általam régebben oly sokszor és olyan nagy szeretettel megénekelt Józsi szomszédra, akit elriasztásul szoktam a nagyközönség elé tárni, miszerint mivé lesz az ember, ha nem használja az eszét. Feltéve, ha van neki. Nos, ő jutott eszembe tegnap, mert már nem vagyunk szomszédok, és az ember ellágyulva gondol olykor az együtt eltöltött csudálatos időkre, ha nem is voltak felhőtlenek. De a múlt mindig gyönyörű, a jelen kiábrándító, a jövő pediglen félelmetes. Józsi szomszédot Orbán juttatta eszembe, illetve az ő rendszere, de a kettő egy és ugyanaz, a gonosz birodalma és a romlás maga.

ov22_novakBolsevista trükkök / Készült: 2021.08.04
Hogy Novák Katalin orbános sapkában megy nyaralni, az az ő baja. Hogy aztán ebben – meg a gyerekével – szelfizget, és az így készült műalkotással telefossa a közösségi teret, az pedig a miénk. Volt neki régebben fideszes fülönfüggője is, ahhoz képest ez a sapka egy gusztusos darabnak mondható, és mégsem esztétikáról lesz szó az alábbiakban, csak egy kicsit. Novák Katalin, ha tetszik ez nekünk, ha nem (nem), miniszter, tehát közszolga, ha ezzel önmaga nincs is tisztában, hanem úgy véli, miniszternek lenni az valami levitáció. Feredőzés a gazda bűvkörében, közel lehetni hozzá permanens orgazmikus állapotban, amitől, mint a fiziológiából azt tudjuk, a tudat beszűkül és ködök ülik meg az agyat.

Orban_vikto2Minden hülyéből lehet miniszter / Készült: 2021.05.31
Én nem tudom, Gulyás Gergely honnan gondolja, hogy az őt kérdező gyerek, aki aziránt érdeklődött, a minisztereknek milyen volt a bizonyítványuk, miniszter akar lenni, és nem mondjuk tűzoltó vagy katona. Vadakat terelő juhász esetleg. Mindenesetre Gulyás megnyugtatta a gyereket, mindegy, milyen a bizonyítványa, ő is lehet miniszter, ergo, nem baj, ha hülye vagy, legfeljebb olyan leszel, mint én – sugallta. Hogy ki terelgette a szerencsétlen gyerekeket minisztereket és pláne a kedves vezetőt kérdezgetni a rendkívüli kormányinfón gyereknap alkalmából, vagy ki találta ki ezt a borzalmat, azt én nem tudom. De óvatos volt, mert tizenhárom évben húzta meg a kérdezési korhatárt.

812864_novanNemzeti nászajándék / Készült: 2021.03.07
Az emberben él ilyen kategorizálási hajlam, hogy jelzőket aggat a történésekre. Így bódult szerelmesek életük legszebb napjának szokták nevezni az esküvőét, később ki megmarad emellett, ki pedig épp ellenkezőleg, mert nem vagyunk egyformák, csak a NER hiszi és szeretné azt. Viszont ha minősítő cafrangot akarunk aggatni a jegyespár egybekelésére, az intimet találhatjuk megfelelőnek. Köröttük minden csak díszlet a násznéptől a anyakönyvvezetőig és a papig, épp elég elviselni őket, így okkal mondható, hogy ebben az aktusban sem a NER-nek, Novák Katalinnak meg pláne nincs helye és szerepe. Viszont ezután így lesz.

baltas_nNovák keresztanyu / Készült: 2021.03.02
Eddig csak elborzadva röhögött az ember, hogy Novák Katalin – aki papírzsepivel is tud ablakot pucolni – mennyire otthon van a bugyogók, boxerek, spermiumok és petesejtek, nászéjszakák meg válások világában. Erről a területről szokott diadalmi jelentéseket közzé tenni, emlékszünk, ahogyan csattogtak a budapesti hidakon a családok évének zászlajai. Tudjuk, hány milliárd maradt a családok zsebében, mennyi csokos autót vásároltak, egy nagy, szocreál mosolygás a magyar család. Anyu főz, apu meccset néz, a kisdedek a napon vannak, vasárnap misére mennek, hét közben lövészklubba, jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a Füles mára.

baltas_nBöfiszagú nőnap / Készült: 2020.03.09
Novák államtitkár azzal hencegett tegnap, hogy nőnapkor ő nem kap semmit. Se virágot, se seggrepacsit, mert az, hogy nő, az mellékes, bezzeg viszont anyák napján kinyalja a família az ő becses valagát. Sikerült hát a nőiséget elválasztani az anyaságtól, ami így első ránézésre filozófiai, teológiai, kibernetikai és gépészeti dilemmákat vet fel, vagy evolúciós kérdéseket. Mert épp ezzel párhuzamosan lehetett olvasni, hogy egy komodói varánuszlánynak sikerült fiú nélkül is teherebe esnie, pedig nem is ács volt a férje.