Hírek

Zord bűnös, azt hiszem

Orban_vikto2Hétszázezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott Erna Solberg norvég miniszterelnök a koronavírus-járvány miatti korlátozó szabályok megsértése miatt. Solberg ugyanis február végén egy hegyi üdülőhelyen tizenhárom fős családi összejövetelt szervezett a 60. születésnapja alkalmából, miközben éppen kormánya tiltotta be korábban a tízfősnél nagyobb rendezvényeket. Több hasonló szabálysértés is történt az országban, de a rendőrség a legtöbb esetben nem szabott ki pénzbüntetést, a kormányfő azonban a korlátozások betartatásának frontvonalában dolgozik, ezért példát kell mutatnia, nem esik azonos megítélés alá az átlagpolgárral – mondta Ole Saeverud országos rendőrfőkapitány.

Ilyenkor ez ember elábrándozik Pintér Sándoron mint belügyminiszteren, a magyari rendőrök főnökén, Varga Juditra gondol, mint az igazságügyek urára Neriában, és persze Orbán Viktorra magára. Ez utóbbira ebben a kontextusban akképp, hogy hányszor láttuk a malacképét maszk nélkül például az előírások ellenére, ahogyan ő is példát mutatott az ő népének. Varga Judit dekázós alakja azért sejlik fel, mert nem bírt még megbirkózni a jogállamiság definíciójával, egyfolytában az Uniót kérdezgeti, azt hogyan lehetne meghatározni. Nem kell, ez a norvég eset mutatja: abban például a törvények mindenkire vonatkoznak, s hogy ilyen eset fordul elő a fjordok népével, s ezen mi csodálkozunk, jelzi, milyen állapotban van ez mifelénk.
 
Nyomai sincsenek. Másrészt ilyen mértékű büntetést a mi minielnökünkre ki sem lehetne szabni, hétszázezret nem bírna kifizetni, lévén teljesen vagyontalan. Mehetne közmunkára, mint a dudálás bűntettét elkövető Széll Bernadett. Az a tizennyolc éves lány viszont, akinek az esete a Facebookon került elém, gond nélkül kiperkálja azt a százezret, amit a kijárási tilalom megszegése miatt rótt ki rá a magyar rendőrség, mert este nyolc után túl messzire ment a szülei házától. Mint kiinduló tételünk mutatja, a norvégok a köznépet nem büntetik halálra, ha járványbűnözik, ellenben a miniszterelnököt igen. Elképesztő egy ország lehet, Erna Solbergnek valószínűleg még egy nyavalyás erkélye sincs, nem is lesz soha Európa ura.
 
Európa – illetve az egész nyüves Univerzum – vezére csakis olyasvalaki lehet, aki kívül esik a közemberek számára fenntartott téren és időn, a természet, a társadalom és Isten törvényei rá nem vonatkoznak, így be sem kell tartania azokat. Csakis így lehet ez, mert és ugyanis Orbán nagyvezér ezek közül már annyit megszegett, hogyha a Karma felől nézzük, nincs olyan alacsony létforma, amelyben újjá tudna születni, mert ilyen mocskos lélek még egy papucsállatkának is sok, kilöki magából azt a matéria. Ám Sziddhartha felől nézve ez maga volna a beteljesülés, hiszen újjászületés híján Orbán a Nirvánába jutna, ami viszont buddhaságot tételez. No most, tudjuk, hogy minielnök elvtárs és a megvilágosodott egymástól távolabb nem is állhatnának.
 
Főleg azért, mert ez a mi organizmusunk kereszténynek mondja magát. Mondani sok mindent lehet, de az Orbán névre hallgató sejthalmaz ilyen ismertetőjegyekkel nem rendelkezik, ugyanis akkor volna lelke, ami a jelek szerint nincs neki. Ezt is be tudom bizonyítani. Ha volna neki ilyenje, összeroskadna az elkövetett bűnök súlya alatt, mint Shakespeare elborult agyú gyilkosai, akiknek a bűntudat veszi el az eszét. De hozhatnánk példának Ágnes asszonyt és az ő véres lepedőjét is, ám jól láthatóan Orbán nem mosogat a patakparton, se nem diskurál boszorkányokkal, s ami a legfőbb, egyáltalán nem fél semmilyen büntetéstől. Illetve lehet, hogy retteg, de azt a TEK és a kevlár eltakarja, és véreres szemeiben sem látunk nyüszítést, csak végtelen ürességet.
 
Azon kell elmerengenünk viszont bűn és bűnhődés dialektikus, viszonyában, hogyha Isten valóban meghalt Nietzsche óta, s ebből fakadólag nincsen sem pokol, sem Gyehenna tüze, de még Nirvána sem, s ha földi hatalom sem képes – vagy akarja – ezt a mi bűnösünket, akinek a záloga a kezünkben van, számon kérni és kiróni rá a megérdemelt büntetését, sőt, lelkiismeret híján annak ítélőszéke elé sem kell állnia, szóval, lehetséges-e az, hogy mindama galádság, aminek pedig a tanúi voltunk a saját szemünkkel és fülünkkel, büntetlen marad? Minden jel arra utal, hogy igen, mert ez a világ rosszul van berendezve. Hacsak nem jön Fekete-Győr királyfi a fehér lován, s ha mint ígéri, végrehajtja az elszámoltatásnak nevezett programját. Ez nem kampány a Momentum mellett, hanem a lélek alapvető parancsa.