Hírek

Még egy csepp a pohárban

pngtree-a-d0Tatán mától nem lehet szakrendelésre menni, mert a fülészek, szülészek és mindenféle specialisták Covidot gyógyítanak Tatabányán. Bő egy hete, amikor nagyjából ötezer egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott, az országos kórház-főigazgató csűrdöngölt a propaganda oldallá züllesztett koronavirus.gov.hu tudósítása szerint: „Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt. A betegellátás tehát biztosított.

Jegyezzük meg, hogy Jenei Zoltánnak hívják ezt a csinovnyikot, aki még azt is kijelentette a magyar egészségügy Mohácsánál, hogy „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is”. Ezt talán nem kellett volna, mert most itt állunk azzal, hogy Tatán nincs orvos, mert a tatabányai Szent Borbála Kórházban létszámhiány alakult ki, miután többen nem voltak hajlandóak a múlt hét eleji határidőig aláírni új szerződésüket. Tehát itt van Jenei elvtárs örömtánca, másfelől egy hét múlva a valóság, ami megint másképpen alakult, mint a Fidesz-álmok.
 
Ha orvos nincs, piócás ember még lehet, sőt, javasasszonyok és eret vágó borbélyok is előkerülhetnek a turulfosos magyar világban. Ezt a Jeneit, ha nem vetnénk meg, mert az arcát adja a gyalázathoz és egy fogaskerék a gépezetben, még sajnálhatnánk is, mert ő is csak áldozat. Orbán áldozata, aki embernek egyáltalán nincsenek víziói az őt körülvevő világról, ez most már teljesen bizonyos. Annyi ideája van, hogy váltakozó jelszavak mögé bújva lopja szét az országot, gyalulja le, rombol szét mindent, s aki ezt akár csak szóvá is teszi, ellenség. Ennyi Orbán műve, s hogy ez mit eredményez, az most jól látszik az egészségügyön, amely képtelen teljesíteni, mert romokban van.
 
Ahogyan az egész ország is. Ami most történik, csak látványos, és az adott pillanatban tragikus. Ezúttal épp az egészségügy összeomlását tapasztalja az ország. Korábban az oktatás, a kultúra elpusztítását kellett végignéznünk, előtte a szociális ellátás eltaposását, az öregek és az állam gondoskodására szoruló kisgyerekek életminőségét, kilátásait meghatározó dúlást. Szinte mindenkit megrövidítettek és megaláztak, munkást, tanárt, tűzoltót, nyugdíjast, egyetemistát, romákat, melegeket, más vallásúakat, ateistákat, nincs a társadalomnak olyan szelete, amelyik ne szenvedett volna helyrehozhatatlan vagy nehezen gyógyítható károkat, és mindenki hallgatott, amikor a másik volt soron.
 
És ezúttal, hogy életről-halálról van szó, most is mindenki jámboran nézi, ahogyan a képébe dörgölik a sikereiket. Tatán nincs orvos. Mindenhol bekövetkezhet ez, mindenki sorra kerülhet, te is. “Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás”. – mondta még kórház-főigazgató elvtárs az ominózus napon. Látjuk. Megvédjük a nyugdíjakat. Tapasztaltuk. Jobban teljesít. Érezzük. Gyurcsány. Tudjuk, tíz éve cseppenként telik türelmünk pohara, de soha nem csordult ki. Most is került bele egy, hullámot is alig vert, de most már szinte mindegy is a totálisan letarolt országban. Csak elvagyunk, míg meg nem fulladunk csendben.
 
Napra nap jelentik be, hogy hány krónikus betegségben szenvedő idős ember halt meg. Egy éve ezzel a mondatnyi eposzi jelzővel födik el a gyalázatukat, gyártják a hamis számokat, lassan az az ember benyomása, hogy maga a nagyságos operatív törzs sem tudja, mi folyik a járványügyben. Minden kicsúszott a kezükből, megbuktak. Ennek sok felelőse van, de az egyszemélyi az maga Orbán Viktor. Így amikor mostantól a tatai betegeknek Tatabányára kell bumlizniuk akármilyen bajukkal, gondoljanak rá teljes szívükkel. S ugyanígy mindenki, aki tíz év alatt az út szélére került, és a jelszavak ellenére ott hagyták. Van ilyen hét-nyolcmillió honfitárs, és mind hallgat.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

78uwt3k7awmLe vagyok győzve / Készült: 2020.10.31
Ment, mendegélt a poros úton a vírus szomorkásan a májusi langymelegben. Aranyos vírus volt, ilyen kis szőrös, koronás, aki ott fütyörészett, akárha madárka volna. Csattogtak a lábai, mert egy kis lúdtalpa volt. Fütyörészett tehát, és azt dúdolgatta, hogy lesz maga juszt is az enyém. Nem lehetett tudni, mire gondolt, mert, mint mondtam, május volt, pünkösd hava vagy másképp zöldönös, reszketett a szerelem a levegőben, nyílt az orgona, és a lányok egy szál pólóban jártak már. Mindezek ellenére szomorkodott a kis vírus, lógatta a szőrös fejét mentében, meg legyintgetett a szőrös kis karjaival, mint egy idióta, éppen úgy.