Hírek

Kemény döntést hozott Varga Judit

100448Meg kell a szívnek szakadni, olyan szép ez a történet. Adott egy háromgyermekes család, ahol az anya nő, és nem mellesleg miniszter, az apa férfi, és vezérigazgató. Már itt abbahagyhatnánk, anélkül, hogy tudnánk, kikről van szó, mert így is egész ez a sztori. Hanem hát, tudjuk, hogy kik ennek a történetnek a főszereplői: Varga Judit igazságügyi miniszter asszonyságról van szó, és férjéről, Magyar Péterről, akik éveken keresztül Brüsszelben dolgoztak, majd úgy adódott, hogy hazatérnek.

Az volt minden vágyuk, hogy Brüsszel után Balatonhenyén telepednek le. Ez egy kis falu a Balaton-felvidéken, 150-nél kevesebben lakják, ideális hely egy magasan képzett, fontos beosztásokhoz szokott házaspár és három, nyilván jó iskolai képzésben részesülő gyermekük számára. Annyira beleélték magukat abba, hogy Balatonhenyén fognak letelepedni, hogy ottani házukra 2017-ben 10 millió forint csok (családi otthonteremtési kedvezmény) támogatást vettek igénybe. Családbarát kormányunk jóvoltából ilyen támogatás minden magyar családnak jár, de csak abban az esetben, ha a család tíz éven keresztül életvitelszerűen abban a házban lakik, amelyre a támogatást igénybe veszik. Nyaralóra, üdülőre nem adható csok, de van egy kiskapu: ha a család vállalja, hogy öt éven belül életvitelszerűen odaköltözik, akkor jogszerűvé válik, ami különben nem az.
 
A Varga Juditot soraiban tudó Igazságügyi Minisztérium most úgy nyilatkozott, hogy a miniszter asszonyság és férje, valamint a gyermekeik úgy tervezték, hogy Brüsszelből hazaköltözve, a Balatonhenye nevű kis faluban valósítják meg önmagukat. Tiszta levegő, kakaskukorékolás, parasztromantika, amerre a szem ellát. Country life, ahogyan Lázár János egy nemrégiben megjelent interjúban fogalmazott.
 
Csak hát az élet más forgatókönyvet írt a fiatal pár és gyermekeik számára: mindketten állást kaptak Budapesten. Az anya, aki nő, történetesen miniszter lett, az apa, aki férfi, vezérigazgató. Nem Balatonhenyén, mert ott ilyesfajta titulusokba ritkán botlik az ember, hanem a bűnös városban, Budapesten.
 
Vettek is rögvest néhány lakást a fővárosban, 200 millió forintért, ehhez 192 millió forint bankhitelt is igénybe vettek. Nyilván azért költöttek ilyen sok pénzt lakásokra a főváros egyik legdrágább, XII. kerületében, mert Balatonhenyén kívánták leélni hátralévő éveiket.
 
Most, hogy kiderült a 10 milliós támogatás, azt üzenték a minisztériumon keresztül, hogy ha esetleg mégsem költöznének életvitelszerűen Balatonhenyére, akkor kamatostul visszafizetik a nekik nem járó pénzt. Lefordítjuk magyarra, hogy az egyszeri adófizető polgár is megértse: kapjátok be, ahányan csak vagytok!
 
Amúgy meg, szép és nemes gesztus, tényleg megkönnyezzük. Mert a miniszter asszonyság azt is megtehetné, hogy visszamenőlegesen törvényt alkottat a parlamenttel, amelyet a 133 bátor ember csukott szemmel is megszavaz. Olyan törvényt, hogy nyaralóra is lehessen csok támogatást kapni, abban az esetben, ha az egyik házastárs miniszter, a másik pedig vezérigazgató.
 
Megnyugodhatunk, a jogállamiság ezúttal sem sérült, sőt, fényesebben csillog, mint valaha. A miniszter, ha kiderül, hogy lopáson kapták, visszaviszi a kiflit a budaörsi TESCO-ba, sőt, még egy zsemlét is tesz hozzá.
 
Pardon, az egykori kiflitolvaj nem Varga Judit volt, hanem egy másik bátor asszonyság.
 
 

444.hu
Fiatal, háromgyerekes nemzetközi jogász pár falura költözne / 2021.01.29.
Jól érzi Varga Judit, nem a jogról van szó, hanem az erkölcsről. És mégis hogy gondolhatta, hogy ezt az egész önsajnáltató hülyeséget bárki beveszi? - "A hazugságoknak, a szándékos ferdítéseknek azonban úgy gondolom, hogy a gyermekeim és a családom tisztességére tekintettel még egy közszereplő elleni összehangolt és gusztustalan rágalomhadjáratban is vannak etikai határai." - írja Varga. Egyrészt nehéz minősíteni, amikor egy felnőtt ember a családja, pláne a gyerekei mögé bújik: senki egy pillanatig nem gondolta, hogy az egészhez Vargáék három gyerekének bármi köze lenne. A gyerekeit most és maga a miniszter keverte bele ebbe a történetbe, hogy sajnáltassa magát. Aztán ott van az is, hogy 2021-ben az Orbán-kormány igazságügyi minisztere a hazugságok és ferdítések, a gusztustalan rágalomhadjáratok etikai határátlépései miatt nyafog. AZ elmúlt években hol volt Varga Judit érzékenysége az etikai határokra, amikor a kormánysajtó válogatás nélkül ment bele bárkibe, politikusba, újságíróba, diáklányba, civilekbe, és terjesztett róluk undorító hazugságokat …

hirklikk.hu
„Varga Judit másfél évnyi miniszterség alatt jutott el a teljes erkölcsi csődig" / 2021.01.29.
A Momentum EP-képviselője szerint az igazságügyi miniszter kijátszotta Magyarország törvényeit, amikor falusi csok-támogatás igénybevételével épített újjá egy régi balatoni házat. -Donáth Anna arról ír Facebook-oldalán: miközben igazságügyi miniszterként a jogszabályok őrének kéne lennie, Varga Judit azzal van elfoglalva, hogy miként játssza ki saját kormányának törvényeit, hogy jogosult maradjon a nyaralójára felvett csok-ra, és szerezzen mellé még egy 200 millió forintos társasházat. „Varga Judit másfél évnyi miniszterség alatt jutott el a teljes erkölcsi csődig. Varga Juditnak le kell mondania! Egy csok-kal csaló miniszter nem képviselheti tovább hazánkat az Európai Unióban, és nem vehet részt többet a magyar törvények megalkotásában, amiket pénzért kijátszott" – áll a bejegyzésben.

Több ellenzéki párt is Varga Judit lemondását követeli - 2021.01.28. - Több ellenzéki párt is Varga Judit lemondását követeli, miután kiderült: az igazságügyi miniszter CSOK támogatással építette családja balatonhenyei házát, amelybe végül nem költöztek be. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ma azt mondta: Varga Judit mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt, amikor öt éves felmentést kért a beköltözési kötelezettség alól. Az igazságügyi miniszter már tegnap közölte: ha a határidő lejártáig sem költöznek be, visszafizetik a támogatást. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/tobb-ellenzeki-part-is-varga-judit-lemondasat-koveteli-csok-balatonhenyei-haz

10 milliós CSOK támogatással építette újjá balatonhenyei házát az igazságügyi miniszter és férje - 2021.01.27. - Visszafizeti a tízmilliós CSOK támogatást az igazságügyi miniszter, ha a jogszabályban előírt határidőre sem költözik be családjával a Balatonhenyén épített házukba. A Telex.hu írta meg, hogy a miniszter CSOK támogatással építette újjá a régi házat, ám a támogatás nyaralóra nem jár, csak családi házra, azzal a feltétellel, ha abban legalább 10 évig gyermekeivel együtt él a támogatást igénylő család. A tárca ma azt közölte: a miniszter és családja 2017 után életvitelszerűen ott akart élni, ebben a megbízatásaik akadályozták meg őket. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/varga-judit-csok-tamogatas-balatonhenye-visszafizeti-1

444.hu
Ha kell, kamatostul visszafizeti a nyaralóra fölvett csokot Varga Judit / 2021.01.27.
Azt kérték a banktól, hogy a csok felvétele után még öt évig ne kelljen leköltözniük Balatonhenyére, de ha utána sem fognak ott lakni, visszaadják a pénzt Vargáék. - Halleluja (a szerk.)

444.hu
Csok-támogatásból újította föl balatoni nyaralóját Varga Judit / 2021.01.27.
Ami persze nem nyaralóként szerepel a miniszter vagyonnyilatkozatában, mert arra nem lehet fölvenni a csokot. - Tegnap írtunk róla, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként dolgozó Magyar Péter Orbán Viktor budapesti otthonától pár percnyi autóútnyira vett magának egy új, 270 négyzetméteres lakást 200 millió forintért, jóval a környékbeli ingatlanárak alatt. Ma a Telex.hu a miniszter és férje egy másik ingatlanügyéről számol be, arról, hogy a miniszer 2017-ben a három gyerek után járó 10 milliós csok-támogatást lehívva újított föl egy házat Balatonhenyén. Mindez azért érdekes, mert a kormány otthonteremtési támogatását csak olyan házra lehet fölvenni, ahol az ember életvitelszerűen tervez lakni, nyaralókra, egyebekre nem.

Nem számít a kiadott lakásuk? - 2019.06.29. - Havi 300 ezer forint közpénzt vesz fel lakhatási támogatásként a leendő igazságügyi miniszter, miközben férje budapesti lakásával évente milliókat keresnek. Erről a G7 portál írt. A kormány szerint a turistáknak kiadott lakás túl kicsi Varga Juditnak és családjának, ezért jogosan kap támogatást. A DK szerint viszont valójában nem jár neki. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/nem-szamit-a-kiadott-lakasuk-gazdasag-2019

 

Kapcsolódó cikkeink:

istenem_vmÚj felvilágosodás / Készült: 2020.11.07
Ha majd egyszer, amikor ez az egész rossz álom véget ér, amiben jelenleg csatakosan forgolódunk, fel kell tenni a kérdést csak úgy magunknak okozóiról, és nem Orbánra kell mutatnunk tanulságképp. Egy diktátor, egy diktatúra sem működhet a kiszolgáló, végrehajtó személyzet nélkül, a párttagok, miniszterek, csinovnyikok, rendőrök és katonák is személyiségből vannak állítólag. S habár determinisztikus világban élünk, minden embernek van szabad akarata, így ő dönti el, gazember lesz-e, a gonoszt szolgálja vagy nem. Mindenkinek megvan az indoka is, ha elaljasul.

16057217_50mÖnélzetesek a kis latlok / Készült: 2020.05.06
Tegnap Varga Judit igazságügyis fölriadt fél szendergéséből, és úgy, kótyagos-álmatagon sértve érezte magát. Üzenni kellene Brüsszelnek, a liberálisok képibe kellene vágni a virtust meg az igazat, a büszke magyar sorsot. Ezt gondolta, belebikázott a labdájába, ami azért volt az ágya mellett, hogy dekázhasson, ha unja magát, szóval belebikázott a bőrbe, amitől olyan lett, mint a főnöke az erkélyen ilyen imázsfilmekben, és megszületett benne a gondolat, hogy mit kell tenni, ha sértve érzi magát. Bekapcsolta a telóját, és a Facebookra írta, hogy elvárjuk a bocsánatkérést.

08vargajudiiVarga Judit esete Könyves Kálmánnal / Készült: 2019.12.14
Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum hullattya a könnyeit, hogy boszorkányüldözés folyik sokat szenvedett hazánk ellen mindig ezután es. Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum tévedésben leledzik. Ha boszorkányt, mint olyat üldöz akárki is, az nem hazánk a magasból, hanem ő maga, a főnöke, tehát Orbán Viktor Mihály, valamint összefoglaló néven a gonosz, azaz, a Fidesz, illetve folyománya a KDNP, s így együttesen e kettő a néven nem nevezhető, csak rámutatásos sóhajtással meghatározható izé. Bigyó valamint.

varga_979_70Varga Judit harcban áll / Készült: 2019.07.26
Dobrev Klára azt mondta tegnap az ATV-ben, hogy a nagyságos Néppárt tagjai azzal lobbiznak Trócsányi László biztosi kinevezése mellett, hogy ő nem is Fidesz-tag. Mért ne hinnénk Dobrevnek, ilyet nem talál ki az ember, pláne, ha már Járóka megválasztása után is azzal védekeztek némely rászavazók, hogy nem tudták, a nacsasszony Orbán kompániájához tartozik.

varga_judit0Uniós csaták az albérletből / Készült: 2019.07.05
Tegnap meghallgatták a leendő, már majdnem igazságügyi miniszter Varga Juditot, hogyan képzeli az életet meg a halált, mit gondol erkölcsről és igazságról, egyáltalán, mi a jó francot akar csinálni, mint Orbán százhuszonharmadik csicskása, és nem kellett csalódnunk a nacsasszonyban. Ő már most ilyen NER által legyártott robot, beprogramozták és nyílegyenesen, lélek nélkül működik azzal a szépséghibával, hogy nem rakták bele a robotika első törvényét, miszerint: “A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

varga_979_70Az igazság, meg az ügy / Készült: 2019.06.27
Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor Mihály. Az örömhírt Havasi Bertalan (valamilyen Fidesz efendi) osztotta meg a nagyvilággal. Mondtam is magamban, jól van, nagymama, akkor már baj nem érhet minket, ő pedig vigyorgott a felhők fölött. Viszont ezt az igazságos ügyet sem sikerült hazugság nélkül megosztani, mert Havasi efendi azt is mondta, az előző igazságosat, bizonyos Trócsányi nevűt a magyar választók példátlan, egybehangzó akarata röpítette Brüsszelig, ahol is esélyes egy biztosi tisztségre.