Hírek

Semjén stiklijei

semjen_zsol0Úgy általában: Semjén ül hosszú méla lesben, és várja, hogy jőjenek a kereszténység ellenségei, akik, illetve amik (a tuggyukkik, összeesküvések, sorosok és rézfaszú baglyok) támadják a vérbő hívőket mindig is és egyfolytában. Neria maga a pokol a keresztények számára, mint tudjuk. Semjén ontológiailag keresztény vadász, akinek vannak stiklijei. Például helikopterről puffantja le más keresztények házi rénszarvasát, s ha ez szóba kerül, akkor vértanúnak képzeli magát, akit Gyurcsány épp az oroszlánok elé vet. Semjénhez képest Micimackó a tiszta ész bajnoka, és magunk közt szólván csinosabb is.

A KDNP frakciója Máriapócson zarándokolt a napokban, ahol is a párttagok nem Isten, hanem Semjén Zsolt felé fordultak figyelmükkel, szellemükkel, aki erkölcsi útmutatót tartott-adott nekik, egyben felhívva a figyelmet a mindenütt jelen lévő ellenségre is. Szónoklatában (prédikációjában) arra hívta fel Krisztusban testvéreit, ha egy kereszténydemokrata politikusnak vannak stiklijei, akkor az nemcsak a pártjának, de magának az evangelizációnak, az evangéliumnak, a kereszténységnek is árt. De nem tudjuk, mit ért stikli alatt a pártelnök, miniszterelnök-helyettes, ilyképp azt sem tudjuk, ő árt-e a pártjának.
 
Nekünk mindenképp. Apró kis stikli, hogy Semjén Zsolt, amikor a parlamentben tárgyalták a trafikmutyi 2.0 törvényt, Orbánnal együtt fölzabálták az esdeklő tüntetők csokiját, velük, kéréseikkel nem törődtek, a törvényt megszavazták, szabad utat adva a lopásnak. Ha mindezt szóvá teszi az ember, támadja a keresztényeket, mert Semjén a zarándoklaton megemlítette tettestársainak, “az, hogy valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt jelenti, hogy annyira hatékonyan képviseli a keresztény értékeket, hogy a kereszténység ellenségei ellenségnek tekintik, és ezért támadják.”
 
Megtudtuk egyébként, hogy a sajtó mindenféle kitalált dolgokkal molesztálja a szent életűeket. Ilyen volt az is, amikor pár éve hivatalosan a KDNP két politikusa Oroszországban járt, a delegáció azonban öt tagból állt: Semjén Zsolt, Semjénné Menus Erzsébet Gabriella, Harrach Péter, Harrach Péterné Nagy Csilla, Ujvári Sándor. A családi kirándulást közpénzből finanszírozták, amennyiben a konzul pénze, amit a „delegációnak” adott, közpénz. Az, csak elpárolgott efféle jellege. Nem tudjuk, ez stikli-e, vagy csak a kereszténygyilkosok szerint elítélendő cselekedet.
 
Illetve bizonytalan, hogy szintén a keresztények ellenségei tekintik ellenségnek Borkait és Kaletát, vagy csak a tetteiket ítélik el, azok is stiklik-e, vagy sem, ordenáré immoralitások vagy játszási csupán. Bűnösök-e ők akkor vagy ártatlan bárányok, akiket a kereszténygyűlölők pécéztek ki maguknak és találták ki a róluk szóló históriákat. Nem ártana megvizsgálni Isten előtti jóságukat akképp, ahogyan a Gyalog galoppban állapítódik meg a bűn boszorkány, fa, kacsa kontextusban, s hogy mi lebeg a vízen. Ekkor kiderülhet, hogy kitalált dolog-e a stikli vagy sem. Ilyen egyszerű az eljárás, ősrégi és megbízható.
 
Viszont a szent életű bevetette párttársainak a nagyágyút, miszerint “Isten előtt tisztességesnek kell maradni egy keresztény politikusnak”. Semjén téved, Isten előtt en bloc minden embernek tisztességesnek kell, kellene maradni, különben elkárhozik a veszendő lélek, de a legjobb, ha maga előtt marad az, amit a köznapokban úgy hívnak, bele tud nézni a tükörbe. „Mint elárvult pipere-asztal, mint falnak fordított tükör, olyan a lelkünk, kér, marasztal, valakit, ki már nincs velünk…” – írta a hitetlen istenhívő Ady Lédának, amikor szakított vele (Valaki útravált belőlünk). Csak úgy képként ide Isten, tükör, kép összefüggésekben.
 
Hogy Semjén Istent és a tisztességet egy lapon említi, abból a tetteit nézve folyományok fakadnak, úgymint: vagy hitetlen, vagy tisztességtelen, vagy pedig nem keresztény. Vagy mindhárom egyszerre. Régen – vagy soha – nem volt olyan, hogy Semjén pártelnök, miniszterelnök-helyettes értelmeset mondott volna, de ez a mostani a bokréta a hülyeség kalapján, ezzel a keresztények ellenségeinek az ellenségeivel, ami már majdnem dialektika. De nem a nemesebb fajtából. Egészen köznapi szavakkal is tudnék ítéletet és értékelést adni róla, de akkor meg azt mondaná a publikum, hogy mocskos a szájam, és igaza is lenne. Ezért az átkokat ráhagyom a nyájas olvasóra.
 
 

ezalenyeg.hu
Semjén Zsolt 5 főbűne / 2020.05.10.
A leginkább vadászatairól elhíresül Semjén, ahhoz képest, hogy milyen jellegtelen karakter, sok kárt okozott már Magyarországnak. Nézzük meg, mit művelt az évek során ez a csúszómászó. - Semmilyen Zsolt papíron miniszterelnök-helyettes. Valójában csak Orbán egyik legalávalóbb csicskása. Ennek ellenére sok bűnt követett el a magyarok, sőt saját párja, a KDNP ellen is. Ezeket gyűjtöttük most össze …

 

Kapcsolódó cikkeink:

semjen_szar2Zsolti, a komisz / Készült: 2020.08.31
Semjén Zsolt Magyarország (nem köztársaság) miniszterelnök-helyettese. Amit itt majd előadok, ha a múzsa cserben nem hagy, ennek tükrében, ennek nagy súlyával olvasandó, hogy a végére jutván ítéletünk megfontolt, bölcs és alapos legyen, házelőnket véletlenül se érje elhamarkodottság, előítéletesség – és uram ne hagyj el – koncepciózusság vádja. Mert a balliberális seregek, aki vagyok, csak tobzódik itt az elrendelésekben, hogy eleve-e, meg lehet-e venni a lélek üdvét, vagy az az izé van, a szuperdetermináció, amit azért találtak ki eszement fizikusok, hogy a fotonok különösségét megmagyarázzák, de akkor meg úgyis teljesen mindegy.

19757773_12mDoktor Semjén / Készült: 2020.03.12
Ha a vírus miatt minden közösségi ténykedést lefújnak és megtiltanak, akkor tartsunk több misét a templomokban. – Így véli doktor Semjén miniszterelnök-helyettes, akinek a címe azt mutatja, ha a kedves vezetővel valami történnék – elvinné őtet a rézfaszú bagoly-, akkor rá lenne bízva az ország sorsa. Nem irigylem magunkat, de őt sem. Nehéz lehet két neuronnal leélni az életet, amelyek közül az egyik azt mondja, Isten, a másik pedig azt, puska, és ezzel készen is van doktor Semjén egész elcseszett élete.

reflejo_almaSemjén pelenkája és más történetek / Készült: 2019.08.15
Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.

inkvizicio-5Semjén szerint azért égett le a Notre Dame, mert nincs francia inkvizíció / Készült: 2019.04.17
A francia katolikus egyház máglyákkal ékesített dicső történetét, az állam és az egyház összefonódását, az inkvizíció működését, a katharok és a valdensek kegyetlen legyilkolását hiányolja Semjén Zsolt, aki ezzel hozta összefüggésbe a párizsi Notre Dame leégését. Semjén ugyanis azt rótta fel a franciáknak, hogy több évszázados üldözés, gyilkolás és pogromok után szétválasztották az egyházat és az államot.

8929659_70cmSemjén szerint a világ / Készült: 2017.10.09
Nagyot ment Semjén Zsolt a Vasárnapi Újság című műsorban a Kossuthon, bizonyára sok tömjént szívott a misén, viszont ilyen állapotban nem kéne osztani az igét. De mégis megtette, delirálásában pedig eljutott a szabadkőművesekig meg az égő külvárosokig, ami, valljuk meg, új szint a NER tébolydájában.

semjen_takarodjAki aprópénzre váltja a keresztény hitet - Semjén Zsolt politikai pályája / Készült: 2012.12.10
Egyenesen a teológiáról küldték a KDNP alapítói közé, pár évvel később pedig 35 évesen már az egyház jelöltje volt a párt élére. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a Fidesz sokáig túl szabadelvű volt, inkább az MDF-fel lépett volna frigyre, de aztán mégis Orbánnal kötött szövetséget, akihez a 2006-os választási vereség után is hűséges maradt. A KDNP elnöke fő feladatának a kereszténység politikai képviseletét tartja, de ma már nem egyértelmű, hogy képes-e erre./ Kovács Áron