Hírek

Mátyás Győző: Az üldözött főkurátor

elefantNemrég fejeztem be az Omertá-t, Tompa Andrea súlyos regényét. Érdekes szerkezetű, négy belső monológban megelevenített történet az ötvenes évek Romániájából. Kétségkívül nem egy skandináv krimi, mégis feszültséggel teli, artisztikus mű. Azt viszont nem tudtam, hogy a szerző mellesleg egy “nagy nemzetközi hálózat” része, „a liberális kör tagja, amelyik folyamatosan lejáratja a hazánkat”.  Ami nyilván azt is jelenti a jobboldali szóhasználatban, hogy az amúgy nem éppen rémisztő kinézetű hölgy egyben véleményterrorista, valószínűleg szabadkőműves is (mostanában a hivatalos sajtóban azok sem állnak túl jól) és persze Soros-ügynök is.

Merthogy Vidnyánszky Attila szerint ő meg Csáki Judit, az ismert kritikus „elintézte azt, hogy nem kívánatos személlyé váltam Strasbourgban, ahol tanítottam volna. A beregszászi társulatom előadásai egy pillanat alatt nemkívánatosak lettek”. Szóval ezek a hölgyek ekkora hatalommal bírnak, mert összeesküsznek, békanyálba mártott őrölt kígyófarokkal mételyezik a nemzetközi szakmát és elintézik a nagy direktort. Mondjuk ehhez talán annyit, hogy elintézni történetesen Vidnyánszky Attila intézte el Csáki Juditot, amikor odaejtőernyőzték a kaposvári egyetem élére, és rövidesen kirúgta Csákit, a színházi tanszék vezetőjét. Kettejüket illetően erről a konkrét elintézésről tudunk.

Vidnyánszky Attila, úgyis mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának frissen kinevezett elnöke adott két interjút (Origo, Kossuth Rádió), és ezek tekintélyes részében Gyurcsány bődületesen ostoba megjegyzését frappírozza a rendező úr. Kihagyhatatlan ziccer, Vidnyánszky ki is használja, rendben. Csakhogy a szokásos csúsztatással egybekötve. Egyszerűen nem igaz, hogy Gyurcsány antidemokratikus, még inkább: badar megszólalására ne hördült volna fel mindenki, aki egyébként brutális einstandnak tartja az SZFE „modellváltását”. A foglalók még akkor is hazudnak, amikor akár igazat is mondhatnának. 168ora_logo
 
Vidnyánszky az interjúk további részében egyfelől hazaárulózza és félelemkeltéssel vádolja a színházi szakma tekintélyes részét, másfelől pedig a sérelmeit és üldöztetését emlegeti. Erre az utóbbira jól figyeljünk, mert ez általános kurzusjelenség. Nincs már olyan terület a kultúrában, tudományban, amelynek intézményeit a rezsim el nem foglalta vagy meg nem semmisítette volna, és lám, a hatalmi pozícióból mégis mindig a sértettség hangja hallatszik, hogy itten a jobboldal a liberális megfélemlítő terrorbrigádok zsarnokságának ártatlan áldozata. Értjük ugye: ha akarnak (és látjuk: akarnak) beszüntetnek újságot (Népszabadság), elüldöznek nemzetközi hírű egyetemet(!), einstandolnak kutatóintézeti hálózatot, elfoglalják a művészképzés egyik fellegvárát, és közben egyfolytában panaszkodnak. Ami nevetséges és borzasztóan képmutató, egyetlen szempontból azonban bíztató: azok, akik állítólag elnyomják őket, már csak egyetlen eszközzel rendelkeznek, a tehetségükkel. És ezzel is képesek az intézményekben trónolók fölé kerekedni?
 
Úgy lehet, mert például Dörner már elég régóta igazgatja az Új Színházat, Balázs Péter Szolnokot, de valahogy nem sikerült európai színvonalú műhelyeket létrehozniuk. Pedig ugye pénz, paripa, fegyver. És hát a Nemzetit sem véletlenül kell vattaemberekkel feltölteni.
 
Szóval a panaszosság mögött kisebbrendűség érzés acsarog. Ami viszont borzasztóan veszélyes tud lenni.  Vidnyánszky szép szavaival: „egy klikk, egy bagázs” irányít itt mindent szerinte, és most ők, az elnyomottak – nyilván a „most mi jövünk” jegyében – elhozzák a szabad szellemet. Hát van humorérzéke a rendező úrnak.
 
A másik vád, ami folytonosan visszaköszön a térfoglalók monológjaiban, hogy az úgynevezett balliberális oldal politikai kérdést csinál a szakmaiból. Klasszikus esete annak, amikor azzal vádolják meg az ellenfelet, amit maguk követnek el. Ascher Tamás egyenesen valamiféle politikai machinátor lenne, aki „a nemzetközi háttérhatalom” ügynökeként zavarja össze a hallgatók tudatát, hogy ekként vegye át a hatalmat. Nem torzítok, az eredeti interjúban sincs sokkal több értelme Vidnyánszky mondandójának. 
 
A legárulkodóbb része az interjúk egyikének, amikor (ez meglepetés) megkérdezik Vidnyánszkyt, hogy miért nem választottak be senkit a kuratóriumba az egyetem szenátusa és a HÖK által ajánlott személyek közül. Vidnyánszky egyszerűen kitér, mert tényleg megválaszolhatatlan, hogy teszem azt Udvaros Dorottya vagy Eötvös Péter helyett miért csupa olajos ember ül a testületben. Értjük persze, de nem mondjuk.
 
 Szóval érdekes és a jövőre nézve nem túl bíztató tanulsága az interjúknak, hogy a kuratórium elnöke a párbeszéd hívének mondva magát folyamatosan hazaárulózza, Soros-ügynöközi azokat, akikkel dialógust kellene folytatnia.
 
 

444.hu
Itt a vége: Vidnyánszkyék kézi vezérléssel irányíthatják az SZFE-t / 2020.08.29.
Ilyet még egyetemmel nem csináltak Magyarországon: az egységes tiltakozás ellenére elvettek minden fontos jogot a szenátustól. - Az eredmény még a pesszimista várakozásaikat is alulmúlta: „az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé
  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe,
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.”
Ezek a jogok a Vidnyánszky vezette kuratóriumot illetik meg a jövőben …

www.atv.hu / videó
Rendkívüli szenátusi ülésre hívta a Színművészeti Egyetem a kuratórium tagjait / 2020.08.27.
Egyeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztériumban a Színház és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma, és a Színművészeti kancellárja. A megbeszélésre meghívták Upor Lászlót is, ám ő végül nem vett részt az egyeztetésen.

444.hu
Nemcsák Károly bekerült az SZFE felügyelőbizottságába, az egyetem jelöltjei nem / 2020.08.26.
A fideszes színházigazgatón kívül két MNB-s vezető ellenőrzi majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumát. - Az SZFE javaslatokat tett a felügyelőbizottság tagjaira is, és ahogy a kuratóriumba, úgy ide is jelölte az egyetemi közösség egy elismert tagját, de a kormány figyelmébe ajánlotta például Csóti Józsefet, az Alkotmánybíróság gazdasági főigazgatóját, korábban több színház gazdasági vezetőjét; illetve Havas Ágnest, a Vajna-féle Filmalap vezérigazgatóját. Palkovics minisztériuma azonban ezeket a neveket is figyelmen kívül hagyta

www.atv.hu / videó
Több színművész is megszólalt az SZFE kapcsán / 2020.08.25.
Miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet? Ezt kérdezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa Vidnyánszky Attilától. A leendő kuratóriumi elnök korábban kijelentette, hogy tárgyalásra és együttműködésre törekszik a szenátussal és a hallgatókkal.

Újabb bírálatok Vidnyánszky Attila kinevezése miatt - 2020.08.25. - Cserhalmi György a Klubrádióban, Szinetár Miklós pedig a válaszonline-nak mondta el véleményét a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökéről. Az egyetem szenátusa pedig azt kérdezi tőle, hogyan képzeli el a kölcsönös tiszteleten alapuló szakmai párbeszédet. Vidnyánszky Attilát hiába kerestük. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/ujabb-biralatok-vidnyanszky-attila-kinevezese-miatt

 

Kapcsolódó cikkeink:

Actual_vm2xAnyád / Készült: 2020.08.22
Péntek volt megint, s mint tudjuk, ez az a nap, amelyen miniszterügynök elvtárs az éteren keresztül megosztja velünk végtelen bölcsességét, és útmutatást ad arról, hogyan kell látnunk a világot. Nincs ez így rendjén, mégis így van, miniszterügynök elvtárs azonban mintha belefáradt volna a feladatba, rendszerint hülyeségeket beszél. Megesik az ilyesmi olyannal, aki előtt kontroll nincsen, én magam is így járnék, ha a kertben szónokolnék rigóknak, macskának, mindennapos az ilyen. Ha és viszont önkontroll sincs az organizmusban, ez sajátos elegyet alkot, amit vizsgálva az ember arra a következtetésre jut – és kizárólag miniszterügynök elvtárs elmebéli és emberi minőségét vizsgálva –, hogy ez egy degenerált barom, fasiszta briganti.

64c1e-01vid0Három színművészetis / Készült: 2020.08.01
Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. Nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ez szinte borítékolható volt, miután a bátrak és dicsőségesek megszavazták az iskola szétveréséről szóló törvényt, amit eufemisztikusan modellváltásnak neveznek. A lipsik, vö. libernyákok hiába visítoztak ellene, jótevő egyetlen atyánk elvitte őket a hátukon messzire, hogy mára szavuk se halljék. Vidnyánszky valamikor jó rendező volt, hogy a NER-rel érintkezvén mindez tovaszálljon, mert az ideológia legyőzte az ihletet, a sötétség a világosságot, a halál az életet.

vm_harcGyászbeszéd a kultúra fölött / Készült: 2020.06.24
Az a baj, hogy Orbán temetni sem tud igazán, mint ahogyan semmit sem. Ha kikerül a csatatérről, ami a köznapok, akkor is füstölgő ágyúcsövek közt lófrál. Orbán nem tudja díszbe öltöztetni a szívét, nem tud érdekek nélkül nézni semmire, Orbán halottai is sakkfigurák, az Isten óvjon meg mindenkit attól, hogy a hullája fölött gyászbeszédet tartson. Bár biztosan akad olyan, aki már csak azért is érdemesnek tartaná a kínhalált, hogy vele ez megtörténhessék, mert nem vagyunk egyformák egyáltalán és pláne.