Hírek

Parizeres zsömle

2cd6987771eeCsűrdöngölőst jár Orbán ezer újságja a világra szóló diadaltól, amit a gazdájuk Brüsszelben aratott, hogy mindent és mindenkit legyűrve mentette meg a nemzetet, illetve legfőképpen annak büszkeségét. Büszkeségünk forrása most éppen az, hogy bár jobban teljesít, reálértéket véd meg, valamint, hogy a KSH szerint az átlagjövedelmek percről percre kúsznak fölfelé de úgy, hogy kilukasztják a papír tetejét a grafikon nyilával ahogyan törnek a magasba, aztán mégis csak a lakosság egyharmada él az uniós szint ötven százaléka alatt. A kecskepásztorok nívóján mondjuk, habár a szegénység is eltűnt kies hazánkból már évek óta.

Illetve a lexika a minisztériumi szókészletekből, mert azért néha hallatszik a vár erkélyén a mélyből jövő gyomorkorgás, ezt azonban elnyomja a hegedű hangja meg Nagy Feró danászása. Viszont ez mindegy. Orbán ezer újságja azonban annak örül, hogy három milliárd euróval többet kap az ország. Viszont ezért. Felzárkóztatási forrásnak nevezik a lóvét, amit ezek lobogtatnak, amire olyan rohadt büszkének nem kellene lenni. Felzárkóztatásit eddig is kaptunk, mégsem jutott előbbre senki egy tapodtat sem, mert a pénzecske stadionra, szavazatra ment el, vagy a sógor-koma-cimboraság zsebében landolt. S ha valaki ellenőrizni akarja a felhasználást, akkor ő kommunista.
 
De gondolhatunk Farkas Flóriánra vagy a régen látott Hegedűs Zsuzsára is. Sok mindenkire gondolhatunk, egy valamire azonban nem, hogy erre rohadt büszkének kéne lenni. Hazudni viszont tudni kell, és ez a képesség bőven buzog a NER-ben, ez az éltető eleme meg az uniós pénzek. Amire Orbán és a csürhéje most olyannyira büszke, azt tarhálásnak hívják hozzáértő körökben. Ismerjük azt a fajta kéregetőt, aki éhenveszés ellen kéri a pénzünket, viszont, ha megkapja azonmód issza el, ami ellen nekem a mindennapokban nincsen kifogásom. Mindenkit más tart életben, van, akit az alkohol. De állami szinten művelni ezt illetlenség. Vagy bűncselekmény, ha más a főügyész.
 
Orbán és bandája most arra büszke, hogy kapott egy kis aprót parizeres zsömlére emberi gesztusból, viszont azt előadni, hogy kiverte belőlük, nagyfokú pofátlanságra utal. De az is, hogy Brüsszelben koldulok, itthon viszont azt sulykolom, soha ilyen jól még nem éltünk, sőt továbbá, itthon még teli pofával szidom is a jótevőmet, és még ráadásként a zsömlére kapott pénzt el is iszom. Ez a hazugságok hálója és az aljasságok szövevénye, de, mint kitetszik, ebből meg lehet élni, sőt, egészen jól. Viszont most nem lennék a dicsőséges 133(2) helyében, mert ugyanis számon kellene kérni a gazdát, miért nem azt tette, amivel ők megbízták, mert nem azt tette.
 
Aláírt egy olyan dokumentumot, amely nem leállítja, hanem felgyorsítja a hetes cikkely végrehajtását, mégis csak benne van az ördögtől való jogállamiság, sőt, a civilek is kaphatnak pénzt. Pedig ez a három volt az, amivel a 133(2)-ak megbízták szavazatukkal, hogy mindent lehet, csak ezt a hármat nem. No most, ehhez képest lehetett. Orbán tehát pofán köpte őket, a választókat, akik mégis csak odaküldték a 133(2)-at, az országgyűlést, az országot és végeredményben saját magát. Csorog az arcukon a lé, eközben idvezülten mosolyognak, s ahelyett, hogy valagba rúgnák a kedves vezetőt, mert nem azt tette, amit megbeszéltek, csűrdöngölnek boldogságukban, mint már jeleztem.
 
Csak úgy összefoglalnám azért a tényállást. Hazudtunk a választónak, hogy jól él. Azt mondtuk az Uniónak, mégis szarul. Nagy kegyesen kapunk pénzt, hogy éhen ne dögöljünk. Erre azt mondjuk, legyőztük. A pénzt ellopjuk, ha ezért számon kérnek, kommunistázunk. Semmit be nem tartottunk, amivel minket odaküldtek, ám hazatérvén emiatt számon nem kérnek minket, hanem fényesre nyalják a valagunkat. Ilyen ország nincs, és mégis van, és ami van, azt csak Virág elvtárs szavaival tudom hűen megmutatni: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó…A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén” – És ennyi.
 
 

www.atv.hu / videó
Mindenki nyert a megállapodással? / 2020.07.22.
Az Egyenes Beszéd vendége Szent-Iványi István külpolitikai szakértő.

www.atv.hu / videó
Újabb támadásra készül a kormány / 2020.07.22.
Az Egyenes Beszéd vendége Lendvai Ildikó az MSZP korábbi elnöke és Komlódi Gábor ügyvéd.

Megvonnák a demokráciát leépítő tagállamoktól az uniós támogatásokat - 2020.07.22. - Közös nyilatkozatban kritizálta az Európai Parlament öt nagy frakciója az uniós költségvetésről és mentőcsomagról szóló megállapodást. A képviselőcsoportok - köztük az Európai Néppárt - kiálltak amellett, hogy a demokráciát leépítő tagállamoktól megvonhassák az uniós támogatásokat. A kormány szerint Orbán Viktor az eredetileg tervezettnél több pénzt szerzett, a DK azonban a Parlament rendkívüli ülésén hallgatná meg a miniszterelnököt az uniós csúcsról. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/megvonnak-a-demokraciat-leepito-tagallamoktol-az-unios-tamogatasokat

hvg.hu
A kormánystratégia „nemzeti sajátosságokhoz igazodó” korrupciómérés bevezetését javasolja / 2020.07.22.
Papíron szépen mutat a kormány új korrupcióellenes stratégiája, de a legbeszédesebb az, ami kimaradt belőle. Például a konkrét korrupciós botrányok és azok tanulságai. - A kormány friss, középtávú korrupcióellenes stratégiáját olvasva úgy tűnhet: Magyarországon nincs korrupció, az eminensen szigorú kormány pedig a morzsái ellen is zéró toleranciát hirdetett. A kormánynak 2015 és 2018 között még nem stratégiája, hanem programja volt a korrupció elleni küzdelemhez. Az még tett valamiféle kísérletet a szembenézésre, legalább megemlítette a Transparency International korrupcióérzékelési felmérését, amely komoly problémákat azonosított Magyarországon. A mostani stratégiában viszont már szó sem esik arról, hogy a januárban publikált eredmények szerint Magyarország újabb hat helyet rontott a vizsgált országok rangsorában, az EU-n belül csak Bulgáriában rosszabb a helyzet.

 

Kapcsolódó cikkeink:

bound_to_bi0Okinawa / Készült: 2020.07.18
Orbán Viktor a V4-ekkel összefogva indul csatába Brüsszelben. – Így ismerteti a hadi helyzetet a hátországgal a 888 nevű bigyó, s az egész így egy kupacban olyan érzeteket kelt az emberben, mint amikor Svejk utazott a frontra a fogdavagonban. Ugyanaz a térdcsapkodásba ojtott ógörög tragédia. Mert ugyanis az egész mélységesen röhejes, ugyanakkor egyáltalán nem nevetséges, mint az egész, tíz éve hömbölgő magyar abszurd. A 888 nincs egyedül ezzel a hangnemmel, több száz KESMA orgánum harsogja ugyanezt és ugyanúgy, mást azonban nem tehetnek. Hiszen közkeletűen állunk hadban évtizede már az egész nyüves világgal, amely azért fogott össze ellenünk, hogy keresztény kultúránkat eltapossa, szüzeinket megerőszakolja és elvegye a munkánkat.