Hírek

Anyák és fiúk

parent_childOrbán atyuska megnyugtatott mindenkit, hogy anyák napjára, illetve napján nyitva lesznek a virágboltok, a hálás gyermekek tehát vihetik a szülejüknek a vírusos csokrokat, a halál rózsáit és az elmúlás tulipánjait, szerencsésebb esetben a tüdőgyulladás szegfűit, vagy ki mit szeret. Orbán atyuska nem olvas Marquezt, mert, ha olvasna, akkor emlékezne rá, nála még José Arcadio Buendia is rájött arra, hogy az álmatlansági kórt – amitől elvesznek az emlékek és széthull a delikvens tudata – az asszonyok által gyártott nyalókák terjesztik, betiltotta hát az árusításukat, az idegenek nyakába pedig kolompot akasztott, hogy a Macondo lakosai ne közelítsenek hozzájuk.

Olykor tényleg nem árt, ha olvas az ember. De Orbán atyuskával és a cimboráival még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy nem tesznek ilyesmit, hanem, hogy ennek híján meglehetősen eltorzult az illékony tudatuk, amit a kocsmákban úgy nyugtáz a közönség, bunkó ez, cseszmeg. Egy embernek a nőkhöz való viszonya bonyolult dolog, ahogyan az anyukájához is sajátos kötődés fűzi. A NER-ben Novák elvtársnő színre lépése óta annak a szónak, hogy anya, amúgy is különös zamata van, böfi és pelenkaszaga. A NER-ben egy nő vagy terhes, vagy szoptat, vagy CSOK-ért áll sorba a bankban, illetve mos, főz, takarít, valamint kielégíti az ura vágyait, ha már a kurvák nem tudják.

 
A NER-ben az anya egy szocreál szobor, Orbán atyuska azt látta otthon gyerekként, amit most Novák elvtársnő szuggerál a lányokba, asszonyokba. A suttyó Viktorka azt tapasztalta, hogy anyukája mos, főz, takarít, keni neki a zsírosdeszkát, végzi azt rabszolgamunkát, amit egy nőideálnak el kell végeznie, úgyhogy a suttyó Viktorka és az összes hasonszőrű haverja így szocializálódott. Anya főz, anya krumplit főz. Aztán egy évben egy napra elönti őket a pátosz, fölveszik a szép ruhájukat, és körbeünneplik az összes fellelhető anyát, mert ezt követeli a konvenció. Május első vasárnapja előtt vagy után eszükbe nem jutna kivenni a kezükből a porszívót, játszani a gyerekkel vagy elmenni a boltba.
 
Valami különös módon a fidesztudatúakban különválik az anyaság és a nőség fogalma, amitől viszonyuk a másik nemhez beteges lesz. Az anya megszűnik nő lenni, szoborrá vagy a magasban lebegő fogalommá merevedik, a nőnek viszont lehet füttyögni az utcán, beszólni neki, ami viselkedésminta az ótvar bunkóké, de ezek ilyenek. Viszont az anyában is csak a sajátjukat tisztelik, mert mi más indokolta volna Kövér pedellus kijelentését, miszerint “Szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma kettővel kezdődik.” Eszerint Kövér pedellus anyukájának nem kettessel kezdődik a személyi száma.
 
Akkor viszont ő földönkívüli, ami mindjárt érthetővé teszi Pataky Attila irántuk való megmagyarázhatatlan vonzódását. Most nem mennék végig újra azon, hogy Ákos dalszerzőtől kezdve a többi degeneráltig miket mondtak a nőiség lényegéről, csupán azt nézném meg, az anyukájukhoz is hasonképp viszonyulnak-e. Mert, ha igen, akkor baj van, ha pedig nem, akkor is, mert megint eljutunk oda, hogy nem tudják összekapcsolni az anya és a nő fogalmát. Egyébként az ilyenek szoktak hőzöngeni az utcán, hogy mi van, szidtad az anyámat, és verik is ki a delikvens fogát. Közben pedig mások anyukáját kurvázzák.
 
Mert hogyan is lehetne másképpen érteni az Orbán atyuska egyik sajtótermékében megjelenteket, miszerint az ellenzéki hölgyek ribancok. Csak azok lehetnek, mert nekik vannak futtatóik, akik pedig liberális férgek. Ilyenek láttak napvilágot a jobb sorsra érdemes Magyar Nemzetben. Most úgy tűnhet, hogy elkanyarodtunk az anyukák és a drága kisfiuk témakörétől, mégsem így van, hanem egészen megérkeztünk hozzá. Mert megkérdezhetjük, hogy ezzel a mosdatlan szájjal csókolják-e meg az anyjukat, hogy mindenki másé kurva csak az övék szent, és akkor eljutottunk egy végtelen, mocsaras vidékhez, ami trutyiban így is, úgy is elmerül az ember.
 
Illetve föltehetnénk a kérdést kötekedve, hogy az ő köreikben meg arra való az anyuka, hogy disznótelepet vegyünk a nevére, de ez megint rohadt messzire vezetne. El egészen a gyerek nevére vett lakásig, házig, el a nagy családig, aminek maffia a neve, és ebben a képződményben is rohadtul védték a berkeken belül lévő nők becsületét, miközben meg kurváztak és kurvákat futtattak. És eszünkbe is jut a már majdnem feledett Borkai fideszista meg az ügyei mindenféle rendű és rangú lányokkal. Ilyenek ugranak be, amikor hallja az örömöt a vasárnap nyitva lévő virágosokról, és konstatálja azon a napon, hogy minden egyes szó, ami elhangzik majd nagy pátoszokkal nőkről és anyákról, hazugság lesz. Illetve az is az lesz, mint minden.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

ovm_dnsJános vitéz / Készült: 2020.01.15
Egy mexikói hülye, mert egy harminc éves nővel akart lefeküdni, és mivel nem bízott isten adta képességeiben, bevett egy tenyészbikáknak szánt ajzószert, amitől olyan kitartó erekciója lett, hogy a harmadik napon kórházba kellett szállítani, hogy ott lohasszák le a bazi nagy férfiasságát. Arról nem érkeztek hírek, hogy a mutatvány megérte-e, megkapta-e a nőt, tudott-e emlékezeteset produkálni az ágyban, s vágyainak tárgya én édes bikámnak nevezte hancúr közben, amitől minden értelmet nyert volna egyszerre.

43380292Gyerekszag / Készült: 2019.09.07
Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?

gfg-lokal.h0Buzik és hazafiak / Készült: 2018.11.13
Azt hittem, én hülye, hogy ez a hétvége lájtos lesz, senki nem váltja meg a világot és nem is lesz vége, se nem eleje éppen. Szóval, hogy mélán heverészve írok egy mesét valami soha nem is volt hétfejű szódaszifonról és az ő kalandjairól a sarki kocsmában, egy rövidke verset hexameterben, vagy egy zeneművet kávéscsészére és kiskanalakra hangszerelve, esetleg egy népszínművet, de cseszhetem az egészet.

orban-nokPara-Kovács Imre: Nőügyek / Készült: 2018.04.27
Mindenki eltévedt, zavarodott és olyan apró-cseprő dolgokkal foglalkozik, mint hogy a kormány konkrétan ellopja az országot, hogy a csodálatos választási siker hatására újabb 500 000 fiatal fog lelépni innen, hogy a szabadságjogok az azeri szintet közelítik és a szabad sajtó helyzete kétségbeejtő, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnának, miszerint Orbán Viktor bejelentette: a magyar nőkkel fog konzultálni.

2d97516f80aTóta W.: A Soros György Által Meggyilkolt Anyák Napja / Készült: 2017.05.06
Milyen döntést várunk attól a közösségtől, ami ezt a szart eszi?