Hírek

Orbán mindent is tud

94b12143d58fInterjút adott Balog tiszteletes. Régebben miniszter, mostanában miniszterelnöki megbízott, és, mint a tűztől távolodó napkeleti bölcs, mesélt volt, jelenlegi és örök főnökéről, aki maga Orbán Viktor (megkövezés terhe nélkül RBNVKTR). Elkezdett belőle népmesei hőst, legendás királyt és mindent látó kiskondást farigcsálni egyben, s mivel azért még elég közel van a fazékhoz, felszopta őtet, hogy jusson is, maradjon is. “A miniszterelnök ebben mindig világbajnok volt. Ha kell, a kislánya iskolájának a portásától, alternatív elemző csoportoktól, a roma barátaitól, a főorvostól, egy óvónőtől, a házukon dolgozó kőművestől vagy akár a feleségétől, de mindig begyűjti az információkat.

Ezt mondta Balog tiszteletes, és máris előttünk áll a kép, midőn Orbán Viktor információkat gyűjt a házán dolgozó kőművestől. Gumicsizmában vagy trottyos gatyában egyként elképzelhetjük őt, amint a nép egyszerű fia érdeklődik a nép másik egyszerű fiánál, hogy no, szakikám jó életed van-e neked, mindeközben kitüremkedik a kevlár a kockás ing alól, és a körötte álló fogdmegek ráerősítenek, hogy jó-e- jó-e. A nép malteros egyszerű fia pedig földig hajol, előtte kezet csókol, és mondja, soha jobb sorsot, instálom, méltóságos úr, egyem meg a szívét. És Orbán Viktor szügyig telve a sok információval, szíve csordultig szeretettel elindul törvényt alkotni visszamenőlegesen ennek a kőművesnek az adómentességéről, és gondoskodik, hogy két kupa pálinkát kapjon ebédre.

 
Mindezt elképzelhetjük és eljátszhatjuk a Balog által emlegetett összes szereplővel portástól óvónőig, főorvostól feleségig, sőt, ami új elem a legendáriumban és Gyöngyöspata után különösen pikáns, a roma barátokig. Ők Farkas Flórián lehetnek csakis. De érdekes az az idea így összefoglalólag, hogy Orbán Viktor hiteles információkat gyűjt be a két hétig szervezett spontán becsöngetések során, vagy, amikor kamerák kereszttüzében malacot látogat meg az óljában, és szervusz röfivel üdvözli őt is, esetleg, midőn a Kossuthon kap kőkemény kérdéseket péntekenként nyáltól csöpögve, amihöz képest Balog tiszteletes felszopása babazsúr csupán. Tudjuk ezt, mindenki tudja.
 
Eleinte Orbán is sejtette, de, ahogyan hermetikusan elzárta magát a világtól, önmagát pedig például ilyen balogokkal vette körül, semjénekkel és más nótatársakkal, a valóság huss, elszelelt, és ott maradt a buborék. Diktátorok gyakran esnek ilyen hibába, többek között ez is okozza a bukásukat, vagy az, hogy a balogok konc híján elárulják őket. Momentán azonban az orrunk előtt faragnak belőle Mátyás királyt és Kádár Jánost egy személyben, az egyikből a nép között elvegyülő igazságos toposzát, a másikból pedig, a ha ezt ő tudná, hogy mit csinálnak az alkirályai, nem hagyná biztosan képét aggatják rá. De nem vegyül el, sőt, tudja és hagyja is.
 
Hogy hogyan születnek a legendák, arról órákat lehetne mesélni. De szerepet játszik benne a néplélek, Jung kollektív tudatalattija, Krúdy álmai, az organizmusok infantilis késztetései, de nem utolsó sorban a népmesék mindent tudó és mindent feloldozó naivsága, mert hinni jó, gondolkozni macerás, a legenda pedig elringatóbb a valóságnál. Ezért iszik az ember meg füvezik, hogy eljusson az álmok feloldozó birodalmába, ott ringjon a felhőkön, míg odalenn füstöt okádnak a kémények. Ilyen ködökben ringatózik Orbán sajtója a permanens győzelmi jelentésekkel, harci kürtökkel meg a többivel, de Balog olvasatában nem innen ismeri meg az igazat.
 
Az ő információjának forrásai a portás, a roma haverok, a főorvos, óvónő és a kőműves – mondja Balog -, ami álom már önagában is népmesei elem. Kegyvesztett és száműzött fideszesek tudnának mesélni, hogyan van az, mi történik, ha a józanság hangját megengedik a permanens harci delíriumban lebegő vezérrel szemben, a kőműves és az óvónő, vagy pláne a portás pedig biztosan a képébe vágja a tutit. Ezeknek az egyszerű népeknek csak a bábjait ismeri, amelyeket direkt neki faragnak, de a jelek szerint Balog is egy már közülük. Hazudik, hogy élhessen. Ez személyes motívumként érthető, de hiteles forrásként nem értelmezhető, viszont ez legyen az ő bajuk.
 
Az autokratáknak, diktátoroknak és másfajta narcisztikus, egoista és hatalommániás őrülteknek típushibája ez, hogy a végén nem látják a világot, és akik körötte vannak, nem is mernek neki mesélni róla. Az ilyen rezsimek mindig elbuknak, és többnyire füstölgő romokat hagynak maguk mögött, ahogyan velünk is történni fog. Orbán sorsa, amikor erre az ösvényre lépett, eleve elrendeltetett (predesztináció Szent Ágoston óta), az ilyen balogok viszont tudatosan vágják maguk alatt a fát, bűnük tehát ebből fakadólag nagyobb. Mi, mint izgága Jézusok, lemondóan de nem megbocsátóan megállapíthatjuk Orbánról, hogy nem tudja, mit cselekszik, Balog viszont elmegy a francba.
 
 

kolozsvaros.com
Orbán naplója / 2020.02.05.
Tisztelt Naplóm!Írhattam volna „kedves naplóm”-at is, de én mindenkinek megadom a tiszteletet, akinek jár. A naplómnak jár, mert az nem pofázik vissza.Történelmi jelentőségű nap volt ez a mai. Nehézkes volt az ébredés, mert a baloldali médiafölény megint lerúgta a vesémet, de mi magyarok harcos nemzet vagyunk: ha lerúgják az egyik vesénket, mi bátran odatartjuk a másikat is. Azt írta az ellenség újságja, hogy fordítva ülünk a dakota lovon, a szolgáink meg két fél dísztökkel produkálják a lódobogást. Turulszárnyfesztávolságnyira vannak lemaradva az igazságtól, mert mi már rég átnyergeltünk kipcsak lovakra és azokkal húzzuk Európa zászlóshajójának gazdasági motorját. Követhetetlen számukra a szédítő pávatánc, de én nem lankadhatok. De nem volt több idő a rossz nyelvekkel foglalkozni, kihúztam a gatyámat Nárcisz kutya szájából, föltettem a nemzeti szemüvegemet, mert az nem csak öltöztet, hanem én mindig azon keresztül nézek mindent, és már készen is álltam, hogy elinduljak a csatába.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovm_piramisAz élet értelme / Készült: 2019.11.16
Kimondva vagy kimondatlanul, bevallva vagy eltitkoltan, de voltaképp ezért az estéért volt minden. Bármi vagy akármi történik ezután, Orbán Viktor életében fényesebb nap, nagyobb boldogság és kétes dicsőség nem jöhet, élete beteljesedett. Ott van a saját maga által kijelölt zeniten, ha ez félelmetes, nevetséges vagy gyerekes is, neki, nekünk ennyi jutott, a suttyó parasztgyerek avas szagú álmai. Elkészült a piramisa, s amiként az ókorban nem is igazán hatalmi, hanem vallási és szakrális építmények voltak ezek, a halál és újjászületés, az örök élet gyakorlati kellékei, úgy ez is az. Tegnap a futball hivatalosan is vallássá vált, aminek a nevében és amiért minden megengedett és semmi áldozat sem drága.

bazingaBazinga / Készült: 2019.05.15
A nyugat-európai elitnek kell egy ellenségkép, amelytől meg lehet menteni Európát, és sokan úgy gondolják, hogy ez a magyar nemzetállam, ami részben nevetséges, részben pedig szomorú, hiszen éppen arról terelik el a figyelmet, amit ők rosszul csinálnak.” – Ezt a szépet Balog páter mondta egy pódiumbeszélgetésen, amelyet az erős vezető mítoszáról tartottak a Körber Alapítvány szervezésében. Szóval ezt mondta, és nem tette hozzá, bazinga, ami kifejezés Sheldon óta azt takarja, hogy ami előtte elhangzott, viccnek minősül.

ovm_dnsIlle István: Orbán szerint a világ / Készült: 2019.05.08
Orbán, attól tartok, teljesen elveszítette a kapcsolatot a való világgal. Korábban is voltak téveszméi. Pl. azt képzelte, hogy ő Magyarország, no meg a magyar emberek, de ez eltörpül a mellett, hogy manapság jóformán Istennek képzeli magát, de legalábbis, fárosznak, követendő fénynek Európa sötét és viharos tengerén.

balog_paterCizellált emberek / Készült: 2018.10.31
Balog Zoltán, amint kikerült a gonosz közvetlen vonzásából, rögtön megvilágosodott, és más színben látja a kajla világot. Az összes hajdani Orbán-bábu így van ezzel. Ahogyan nincs a nyakukon a kés, mindjárt színesebb lesz minden, és ezt nem győzik hangsúlyozni, mintha attól kevésbé lennének bűnösök, ha a rendszer fogaskerekéből besúgóvá, provokátorrá és kollaboránssá alakulnak. Szenvedő alanyai soha nem voltak, így akármennyire kaparnak is a körön kívül, soha nem lesznek feloldozva.

kornai-jano8Látlelet a szinte leválthatatlan Orbánról / Készült: 2017.11.10
Kornai János szerint azonban a rezsim felkészült a lázadásra is. - A HVG-nek Kornai János azt mondja, Látlelet című könyve tárgyilagos, csak az előszó szubjektív, mert valóban dühös. Nemcsak azokra haragszik, „akik a rosszat művelik, hanem azokra is, akik eltűrik, hallgatnak, lapulnak”.

Zotyo1A tékozló pásztor – Már csak tamburmajorminiszterként funkcionál Balog Zoltán / Készült: 2017.07.15
Ő az egyik legnagyobb barátvesztő politikus. Szép lassan eltünedeztek mellőle mindazok, akik évtizedeken át közel álltak hozzá, miközben az Orbán Viktorhoz fűződő barátsága fokozatosan egyoldalú imádattá alakult. Öt éve vezeti az emberminisztériumot, látszólag karrierje csúcsán van, miközben napról napra veszít politikai súlyából. Ma már inkább csak akkor figyelnek rá, ha épp mosolyt fakaszt valamelyik közszereplése alkalmával. Egykori barátainak az fáj a legjobban, hogy botcsinálta, sőt kártékony politikus lett egy hajdan nagy reményekkel induló, művelt és intelligens teológusból. Balog Zoltán portréja.

bz-2Így legalább érthető, miért Balog Zoltán az izéminiszter / Készült: 2016.09.26
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere – egyébként valaki elgondolkodott már azon, mi a fenét takarhat ez a fogalom, hogy emberi erőforrások? amihez ráadásul egy református lelkész ért a legjobban szerte e hazában – nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak. Nyilván a migrációról, mert szerencsére ehhez is nagyon ért, mindjárt az emberi és az erőforrások után.