Hírek

Külügy

baltas_nÚgy tűnik, olyan hírek lengedeznek, hogy februártól Novák Katalin lesz a külügyér, mert a jelek szerint ezt is tudja, mint mindent is. Ennek folyományaként azonban Szijártó nem futsalozni megy vissza, hanem ilyen kancelláriás lesz, hogy Gulyással, aki férfiasan titkolja a fájdalmait, akkor mi történik, még nem tudni, de kit érdekel, éhen nem fog halni. Hogy Novák hiányában ki fog a családokról, szaporodásról és szaros pelenkákról főállásban óbégatni, az se tudható momentán, de ez is mindegy a végkifejlet szempontjából.

Meglesz a megfelelő ember a feladatokra, majd valamelyik oviból kiemelnek egy stramm kislányt kék szemekkel és copfokkal, törvényt módosítanak, és már kész is. Viszont dolgok nem történnek ok nélkül. Hogy Novákból külügyminiszter lesz, azt a fideszcsürhe működését belülről és jobban ismerő hozzáértők azzal magyarázzák, hogy jelenleg ő a legfőbb hazai összekötő az amerikai ultrakonzervatív, neoprotestáns fundamentalista szervezetek felé. Az ilyenektől óvakodik az ember, ezeknek Ku-Klux-Klan szaga van, mi pedig köröttük sunnyogunk.
 
Ezek a neoprotestánsok állítólag a Családok Világkongresszusa hálózatain keresztül átláthatatlanul költenek dollármilliókat európai – köztük magyar – szélsőjobboldaliak és „családvédők” sztárolására. Ez Putyinnal, és Erdogannal megfejelve olyan elegyet alkot, amellyel könnyen a gyalázatos nemzetek közt találhatjuk magunkat, ha már nem vagyunk ott most is. Ehhez még hozzá jön, hogy jelenleg úgy tűnik, Orbán kilépteti a Fideszt a Néppártból, és az olasz fasisztákhoz dörgölőzik, volt már ordibáló díszvendég náluk.
 
Ez is megerősíti Novák külügyérségét az emlegetett kondíciókkal, mi pedig, valamint a lomha Unió tátott szájjal figyel, illetve figyelünk, mi van itt, mi történik. Szijjártó kiismerhető külügyér volt, mindenkinek leordította a fejét, elkönyvelték, hogy bunkó ez, de tervezhető volt a működése. Nagyköveti raport, tisztelet követelése megfejelve néhány Kovács levéllel, és ment minden a maga kitaposott, gyalázatos útján. Novák azonban új szint, vagy leginkább más stílus és taktika. Hiéna helyett kígyó, vicsorgás helyett álságos mosoly.

 
A nőktől eddig leginkább ódzkodó Orbán egyre szívesebben nyúl a másik nemhez, ami nem irányváltás, hanem módszertani újítás. Ezt leginkább azzal lehetne érzékeltetni, hogy a kriminalisztikában elerjedt nézet, miszerint, ha valahol méreggel ölnek, az leginkább nő lehet. A férfi beleállítja a kaszát a delikvens fejébe, a nő mérgezett teával kínálja, és ezt le lehet fordítani politikára is. Szijjártó ráborítja az asztalt román kollégájára, Novák megnemtámadási szerződést köt vele, majd egy hajnalon Németh Szilárd lerohanja Erdélyt a tankjaival.
 
Nincsenek jó kilátásaink tehát, igaz, eddig sem sok volt. Orbán sosem volt egy grál lovag, az sem volt igaz, amit kérdezett, viszont most a sunyiság, a totális aljasság korszakába lépett, amit mutat a színháztörvény éjszakai módosítása, hátha nem veszik észre, Karácsonnyal is kiegyezett az atlétikai világbajnokság ügyében, kíváncsian várom, mikor szegi meg az adott szavát. Novák is külügyérként majd bájosan mosolyog, miközben senki nem veszi észre a fülében laffogó malomkeréknyi Fidesz-függőt.
 
Pedig van olyanja. És aki ilyet visel, attól semmi jó nem várható, annál a Párt mindennél előrébb való. Novákról is kiderült már ez, Varga igazságügyesről is, ennek valami kapcsolata lehet az anyai ösztönnel, hogy hiába gyilkos a gyerek, foggal tépik szét a foglárt, kiskanállal vájnak lukat a szabadulásáért, itt észérvek nem számítanak, csak az ösztönök. Velük, mondhatni a Fidesz belépett az agytörzsi működés korszakába. Németh Szilárddal is ott volt, de az ő elszánását meggyengítette olykor a velőspacal szaga.
 
Novák és Varga szemében másfajta téboly csillog, mint az övében, összetettebb és alattomosabb, ők már babarcú gyilkosok, ha ezzel Solskjaert meg nem sértem. Így fejlődik a NER, így büfögi föl magból a mind elvakultabb és elvetemültebb egyedeket, és a tempó gyorsul, a fluktuáció szaporább lesz, az ilyen Novákoknak már szavatosságuk sincs. Orbán kifacsarja őket, és szemétbe hajítja a héjukat. Jön helyettük más, még elvtelenebb és még elszántabb, viszont minket, akik szenvedő részesei vagyunk ennek a fokozódó tébolynak, az vigasztalhat, hogy az ilyesmi már a vég kezdete. Vagy a kezdet vége.
 
 

privatbankar.hu
Orbán és az olasz fasizmus – februárban új korszak kezdődhet hazánkban / 2020.01.03.
Információink szerint februártól Novák Katalin lehet hazánk új külügyminisztere. Novák a legfőbb hazai összekötő az amerikai ultrakonzervatív, neoprotestáns fundamentalista szervezetek felé, amelyek a Családok Világkongresszusa hálózatain keresztül átláthatatlanul költenek dollármilliókat európai – köztük magyar – szélsőjobboldaliak és „családvédők” sztárolására. - Értesülésünk szerint a magyar miniszterelnök jelenleg afelé hajlik, hogy heteken belül kilépteti a Fideszt az Európai Néppártból (EPP). Valóban, az osztrák Die Presse napilap már tavaly novemberben jelentette: a Néppártban sokan arra számítanak, a Fidesz még a bölcsek jelentésének nyilvánosságra hozatala előtt kilép a pártcsaládból.

 

Kapcsolódó cikkeink:

43380292Gyerekszag / Készült: 2019.09.07
Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?

d_mtz2017106A Novák-életérzés / Készült: 2019.08.17
Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó “Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka “komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

varga_979_70Varga Judit harcban áll / Készült: 2019.07.26
Dobrev Klára azt mondta tegnap az ATV-ben, hogy a nagyságos Néppárt tagjai azzal lobbiznak Trócsányi László biztosi kinevezése mellett, hogy ő nem is Fidesz-tag. Mért ne hinnénk Dobrevnek, ilyet nem talál ki az ember, pláne, ha már Járóka megválasztása után is azzal védekeztek némely rászavazók, hogy nem tudták, a nacsasszony Orbán kompániájához tartozik.

varga_judit0Uniós csaták az albérletből / Készült: 2019.07.05
Tegnap meghallgatták a leendő, már majdnem igazságügyi miniszter Varga Juditot, hogyan képzeli az életet meg a halált, mit gondol erkölcsről és igazságról, egyáltalán, mi a jó francot akar csinálni, mint Orbán százhuszonharmadik csicskása, és nem kellett csalódnunk a nacsasszonyban. Ő már most ilyen NER által legyártott robot, beprogramozták és nyílegyenesen, lélek nélkül működik azzal a szépséghibával, hogy nem rakták bele a robotika első törvényét, miszerint: “A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

gfg-lokal.h0Buzik és hazafiak / Készült: 2018.11.13
Azt hittem, én hülye, hogy ez a hétvége lájtos lesz, senki nem váltja meg a világot és nem is lesz vége, se nem eleje éppen. Szóval, hogy mélán heverészve írok egy mesét valami soha nem is volt hétfejű szódaszifonról és az ő kalandjairól a sarki kocsmában, egy rövidke verset hexameterben, vagy egy zeneművet kávéscsészére és kiskanalakra hangszerelve, esetleg egy népszínművet, de cseszhetem az egészet.