Hírek

Jézus beájulna

9835099_915lA budapesti Jézus Szíve-templomban bankkártyával is le lehet rendezni a perselypénzt, ami már önmagában is anakronizmus, röhejes és lehangoló. Oda lehet fáradni a templomi terminálhoz, behelyezni a plasztikot és adakozni, mert ez a XXI. század, meg a robotika és a lélek vége is egyben. S még csak nem is telhetetlen a templom, ötszáz, ezer vagy háromezer forintos tarifák vannak, és ennyit tényleg nehéz volna apróban odaadni, mert az újító tarhálás oka, és állítólag áldásos következménye, hogy a szentmisék legfontosabb pillanataiban megszűnik a pénzcsörgés, vagy legalábbis csökken a zajszint.

Íme, Krisztusban testvéreim, így kell bankfiókká változtatni Isten házát. Kiegészítésként idetoldom Máté evangéliuma egy bekezdését (21.12): “Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” A próféta már azt sem nézte volna jó szemmel, ami gyerekkoromban folyt, hogy a hosszú nyelű, bíborszínű, arany fityegős perselyt toligálják a hívek orra alá, hogy adakozzanak, ettől a bankkártyástól viszont elhányná magát.

 
Az üldözött (a komcsik kora) egyház idején még talán érthető és elnézhető volt a kalapozás, bár jézusilag akkor is védhetetlen. Ma viszont, amikor a NER tejben-vajban füröszti a papságot meg állam az államban intézményrendszerüket, ez a tarhálás már a telhetetlenség ékes bizonyítéka. Mert tudjuk, az állami apanázs mellett még hányféle címen nyúlják le a híveket – adó, keresztelő, esküvő, temetés és a kiskutya farka -, sőt, a gépesített perselypénz még azt az élményt is elveszi a kevésbé tehetős hívektől, hogy adjanak egy húszast, de azt őszintén és igazán jó szívvel. A szegények hite sem kell már, igaz, nem is látják őket szívesen a templomoknál.
 
Emlékezhetünk, nem is oly rég milyen felháborodást váltott ki az egyik templom falára kiszögezett istentelen felirat, amely minden krisztusi értéket tagadott: “A templom békéje és tisztelete érdekében kérjük a koldulni kényszerülő szegény testvéreket, hogy a templomban és annak környékén ne kéregessenek. Kérjük templomunk híveit, hogy a templomon belül és annak környezetében ne támogassák a kéregetőket.” – Idetehetném Lukácstól (16.19) a példabeszédet Lázárról (nem erről a miénkről) a palota előtti szegényről, a gazdagságról és üdvözülésről, a lényeg mégsem ez, hanem a hit elkurvulása. Bár, ahol egy Orbán cifrálkodik benne, ott nincs mit tenni, csodálkozni pedig fölösleges.
 
Aztán szólhatna itt egy bekezdés úgy amblokk a hit avíttá válásáról, hit és vallás, hit és egyház, vallás és civilizáció, egyház és állam viszonyáról, de ez itt nem az ateizmus dicsőítése, hanem az istentelenség siratása. Hogy Jézus máma karikás ustorral kergetné ki a papjait a nevével fémjelzett épületekből, de, hogy ne maradjunk szűken a názáretinél, például Sziddhartha herceg is elsírná magát, ha a hinajana és mahajana tanokat olvasná, és meglátná a dagadt óvodásra emlékeztető szobrait. Azt zokogná, hogy ez nem ő, és semmi köze nincs hozzá. A baj tehát nem magyar, hanem világméretű, hogy mindenféle egyházak a cirkusz maga, mi viszont és ellenben most építjük a kereszténydemokráciát, viszont istentelenül.
 
Mert mire vélhetnénk, hogy a magyar katolikus anyaszentegyház nem a szegényekkel, elesettekkel, üldözöttekkel, betegekkel foglalkozik, hanem politikai agitációt folytat a saját pápája ellen – aki minden hibája ellenére a kereszténység gyökerei felé hajlik -, templomaiban pedig nem az Urat, hanem Orbánt dicsérik. Hogy az adakozást gépesítették, azt rá lehet fogni az űrkorszakra, de, hogy a vallás lényegét is meggyalázzák, és ezzel pofán köpik a hitet, azt már nehéz szó nélkül hagyni. Még Jézus is, aki pedig a történetek szerint elég hirtelen haragú manus lehetett, ezt látván csak legyintene, fölülne a szamarára és elporoszkálna. És azt hiszem, tényleg el is hagyott már minket.
 
 

444.hu
Orbán keresztényre mázolta idegenellenességét / 2019.07.14.
Ezzel sokat javított megítélésén a republikánus párt keresztény szélsőjobboldalán, és kultúrharcnak tudja beállítani a jogállamot védő civilek elleni küzdelmét. - "Európa megpróbálhat nem tudomást venni róla, vagy akár tagadhatja is harcát saját identitásával és keresztény gyökereivel, De ha így tesz, öngyilkosságot követ el" - magyarázta Shaun Walkernek, a Guardian budapesti tudósítójának Kiss-Rigó László szeged-csanádi pöspök Budapest felé vezetve. A püspök, mint Walker írja, egymagában testesíti Orbán Viktor két mániáját, a régóta tartó futballőrületét és az újonnan felvett keresztény lovagét. A püspök ugyanis pont a másodosztályú szegedi focicsapat vadonatúj, milliárdos stadionjának avatóját szervezni tartott Budapestre.

 

Kapcsolódó cikkeink:

15316714936bMinél rosszabb mindenki másnak, az ájtatos műanyagkeresztényeknek annál jobb / Készült: 2019.06.23
Hát akkor dicsértessék a Jézus Krisztus meg a Negro-sötét nemzeti pusztaság! Végre megpihent az Úr, csak a hülyék anyja várandós folyamatosan. Ez természetesen nem függ össze semmivel, csak Edgar nyomán néha eszembe jut. Ha még ébren nem is vagyok, de magamhoz képest derékszögbe lendültem, úgyhogy gondoltam, elmesélem, mi a helyzet mostanság, mit tartok szóra érdemesnek abból, amihez szerencsénk van, ha akarjuk, ha nem.

kereszt1Bazári keresztekkel az álkereszténység mezsgyéjén / Készült: 2018.07.28
Évek óta téma, hogy micsoda keresztény ország vagyunk mi. A kormány retorikájának megfelelően az is hívő lett, aki eddig erről nem is tudott. Hirtelen elvárt lett hinni, ennek megfelelően pedig országszerte újulnak meg a templomok és épülnek Jézus szobrok. Ennek az agyatlan költekezésnek egy újabb lépése az a Baks községben frissen átadott 6 méteres világító kereszt, melyet az Áldott Kereszt Egyesület kezdeményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával mi fizettünk.

ovi_pope1A kereszténydemokrácia lett a fügefalevél, amely takarja Orbán illiberalizmusát / Készült: 2018.05.20
Alaposan rápiríthattak az Európai Néppárt vezetői Orbán Viktorra, aki hirtelen kiderítette, hogy nem illiberális, hanem kereszténydemokrata államot épít. Csakhogy ez nem igaz.

ovi_keresztGábor György: Keresztényvédelem – keresztényüldözőkkel / Készült: 2017.11.13
Miután a francia államtanács úgy határozott, hogy a bretagne‑i kisváros, Ploërmel főterén álló, II. János Pált ábrázoló szobor tetejéről el kell távolítani a keresztet, a magyar kormányzat rég nem látott bel- és külpolitikai aktivitásba kezdett. A kormány bejelentette, hogy – vállalva az összes felmerülő költséget, az adminisztrációs terheket és a szállítási nehézségeket – Magyarországra hozza a keresztet. A külügy már megtette a lépéseket, s immár csak azon folyik a vita, hogy egy budaörsi iskola, avagy Csepel legyen a befogadó.