Hírek

A magyar emberek többsége határozottan elutasítja. Azt, amiről meg sem kérdezték

szazadveg_mdKoncepciós eljárás, cenzúra, csalás, támadás, ordító migránssimogatás, kettős mérce, igazságtalanság, súlytalan, „IQ-hiányos EP-képviselők” rágalomhadjárata. Ha valamit kifelejtettem, majd úgy is jön a következő betanított papagáj és elszavalja. Addig is ma reggel Schmidt Mária közpénzalkalmazottja a Migráns1 kanálison hozta a néphülyítés hozzáadott, úgy értem, rá kiosztott értékét. Mert a paraszt hétvégén is hülyítve jó, nehogy keddig-szerdáig elfelejtse, mi háborítja fel.

Bizonyos Deák Dániel közpénzelemző, a Figyelő munkatársa becsörtetett az állami hazugsággyár stúdiójába, ahol fejhangon elszavalta a Sargentini-jelentés soros kimagyarázására, lényegének elhazudására kiosztott mantrát. Vagyis a műsorban arról csacsorásztak kedélyesen a felek, hogy a Századvég Alapítvány felmérése szerint a megkérdezett lakosok többsége elutasítja a Sargentini-jelentést. Kénytelen vagyok idézni:
 
Felkonf: Az egyik legfontosabb döntésére készül az Európai Parlament. Jövő héten szavaznak az úgynevezett Sargentini-jelentésről, vagyis Magyarországról. A Századvég ennek kapcsán megkérdezte az embereket, jön néhány állítás ebből a felmérésből:
  • 10-ből 7-en azt mondják, elutasítják a jelentésnek azt a részét, amely bírálja Magyarországot a kvóták elutasítása miatt.
  • A Sargentini-jelentés azt bírálja, hogy Magyarország bünteti a bevándorlás szervezését. A magyarok többsége ezzel a bírálattal sem ért egyet. Nagyjából 70%.
  • A jelentés szerint Brüsszelnek kellene megállapítania, hogy kik a menekültek és kik a gazdasági bevándorlók, és hogy erről Brüsszelben döntsenek, ne a tagállamokban. Ezt az emberek 80%-a utasítja el.
Mikrofonállvány: Az biztos, hogy minden kérdésben elutasítja a jelentés állításait a magyar lakosság. Ugye, összesen 5 kérdést tettek fel ebben a kutatásban:
 
Fidesz-elemző: A Századvég Alapítvány arra volt kíváncsi, hogy azokban a bevándorláspolitikai kérdésekben, amelyekben ez a jelentés különböző kritikákat tartalmaz, a magyar társadalom hogyan vélekedik, és az látszik, hogy a magyar társadalomnak a többsége minden egyes pontban azt mondja, hogy a kormány álláspontja helyes, és nem támogatja Judith Sargentininek a jelentésben foglalt állításait. Ezek között ugye a legfontosabb a kötelező kvóta, ennek elutasítottsága 70%-os jelen pillanatban a magyar társadalomban… És azt is elítélik a magyarok, hogy a Soros György által támogatott szervezetek különböző bevándorlást támogató tevékenységet folytatnak. Tehát látszik, hogy azok az intézkedések, és azok a menekültügyi kérelmet, illetve rendszert érintő kormányzati politikák (…) azok a magyar társadalom többségének álláspontját támogatja és osztja. És azt is látni kell, hogy annak ellenére, hogy ilyen komoly nemzetközi offenzíva indult a magyar kormányzat álláspontja ellen, annak ellenére, hogy Judith Sargentini most már hosszú hónapokon keresztül támadja a kormány álláspontját, ennek ellenére a magyarok pártokon átívelő konszenzust élveznek (sic!) ebben a kérdésben. 
 
Mikrofonállvány: Nagyon érdekes egyébként, hogy mekkora az aránya azoknak, akik nem tudják, hogy mit gondolnak erről a kérdésekről (így, höhö!), illetve nem válaszolnak. 6,7,8, 8 a legmagasabb. Amikor így előkerülnek pártpreferenciák, stb., azért egy olyan 20-30% szokott lenni a nem tudja-nem válaszol arány. Ez nagyon alacsony. Ez is azt mutatja talán, hogy mennyire foglalkoztatja a kérdés a magyar társadalmat, mennyire benne van a közvélemény, mennyire foglalkozik ezzel?
 
Fidesz-elemző: A napirendet mindenképpen uralja ez a téma és a magyaroknak világos álláspontja van ebben a kérdésben. Tehát szinte nincs olyan ember az országban, aki ne tudna véleményt nyilvánítani ezekről a kérdésekről. Jól mutatja az elutasítottságot, hogy párthovatartozástól függetlenül szinte minden magyarnak ez az álláspontja. Azt is mutatja, hogy még az ellenzéki szimpatizánsok is támogatják a kormány ezen intézkedéseit. (…) Ha bármelyik ellenzéki képviselő igennel szavaz és támogatja a jelentést, akkor azzal a saját szavazóikkal kerülnek szembe. 
 
Rögzítsük és ismételjük át a tényeket. Az alábbi 11 kérdésről, a Sargentini-jelentés gerincét adó állításokról a Századvég nem kérdezte meg az embereket, mintha azok nem is léteznének és nem képeznék tárgyát az Orbán-kormánnyal szembeni bírálatoknak. A drágajó magyar emberek pedig ennek ellenére határozottan elutasítják azt, amiről meg sem kérdezték őket:
 
  1. az alkotmányos és a választási rendszer működése;
  2. az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége, valamint a bírák jogai;
  3. a korrupció és az összeférhetetlenség;
  4. a magánélet védelme és az adatvédelem;
  5. a véleménynyilvánítás szabadsága;
  6. a tudományos élet szabadsága;
  7. a vallásszabadság;
  8. az egyesülési szabadság;
  9. az egyenlő bánásmódhoz való jog;
  10. a kisebbségekhez tartozó személyek – köztük a romák és a zsidók – jogai, valamint a kisebbségekkel szembeni gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelem;
  11. a gazdasági és szociális jogok.
 
Akkor hát összegezzük a hazugsággyár hétvégére időzített termésének tanulságait, ha már arra szórják a köz pénzét, hogy a köz szájába adjanak olyan evidenciákat, amelyekről előzőleg meg sem kérdezték:
 
A Sargentini jelentésben megfogalmazott 12 darab, a magyar jogállamiság állapotával összefüggő témakör kapcsán a Századvégbél feltett 5 kérdést, amiből hármat olyan módon kapcsoltak össze a migrációval, Sorossal és a kötelező kvótás rablómesével, ahogyan az még a végtelenben sem találkozik a kritikákkal. (Fogalmatlan fröcsögőknek ajánlom figyelmébe a 68 oldalas jelentés 24.-28. oldalait, és felkérem őket, hogy ennek alapján támasszák alá a fideszes arcátlan szekértoló abbéli hazugságát, hogy a Sargentini legfontosabb állítása a kötelező kvóta.)
 
A Sargentini jelentésben megfogalmazott 12 darab, a magyar jogállamiság állapotával szorosan és szervesen összefüggő témakör kapcsán további 11-ről elfelejtették megkérdezni a magyar embereket.
 
Az ilyetén tendenciózusan elferdített jelentésből önkényesen kiemelt hazugság alapján aztán levonták a következtetést: a magyar társadalom pártokon átívelő többsége elutasítja a Sargentini-jelentést. Teljes egészében. Úgy, hogy előzőleg egy félmondat erejéig, félszájjal elismerték: 10-ből 7-en a jelentés egy részét utasítják el. Azt az egyet, amiről állítólag megkérdezték.

Az MTI tálalásában ugyanaz a hazugság
 
Mestermunka a javából. Az embert a szégyenérzet kerülgeti, bármennyire is megszokott tempó ez. Egy egész országot ilyen sötét kreténnek tekinteni, ennyire semmibe venni, és ilyen álságos módon belehazudni az arcába, valóban kivételes. Itt már nem az a kérdés, hogy átmegy az a kurva jelentés a EP-n, vagy nem megy át, hogy lesz miért tovább óbégatni hosszú hónapokon át, hanem hogy a szakmaiság, tisztesség már foltokban sincs jelen az állampárt által uralt nyilvánosságban, és ebből az erkölcstelen sötétségből nemigen van kiút. Nem holnap, évtizedek múlva se.
 
 

merce.hu
A kormánypárti politológus leleplezte a Macron-Soros tengelyt, csak egy szava sem volt igaz / 2018.09.09.
A dilivonaton vasárnap sincsen fék. - Történt, hogy az MTI megszólaltatta Kiszelly Zoltán kormánypárti politológust a francia elnök, Emmanuel Macron és a Benelux-államok kormányfőinek csütörtöki találkozója kapcsán. A nyilatkozat aztán példás fegyelemmel végigpörgött a kormánypárti médián, a „közszolgálati” hírügynökségtől átvette a Fidesz-média apraja-nagyja az Origótól a Magyar Időkön át a PestiSrácokig.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Ovi_terSpiegel: a magyar kormánymédia folyamatosan „fake news-t” terjeszt / Készült: 2018.09.05
A német Spiegel internetes kiadása szerdán a magyar kormánymédiáról közölt cikket, melyben a szerző kifejti, a közmédia és a Fidesz-párti sajtótermékek következetesen csúsztatnak és hazudnak a németországi állapotokról annak érdekében, hogy a kormány bevándorlásellenes nézeteit alátámasszák. A cikk ezt számos példával alá is támasztja.