Hírek

Balavány: Most épp a hajléktalanokat gyűlöli a kormány

9c8d6a23091A NER tipikus megoldása az általa gerjesztett problémákra, hogy egyrészt letagadja, másrészt betiltja őket. Vélemény.

"Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti."
 ( Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 25/1.).


A hajléktalanok utoljára 2010-2011-ben voltak a NER célkeresztjében, akkor Pintér és Tarlós meg is honosította a hajléktalanbűnözés kifejezést. A budapesti főpolgár gyakran emelt szót a „konszolidált többség” védelmében; a Fidesz a főváros megtisztítását olyan – szociális értelemben közmondásosan érzékeny – személyre bízta, mint dr. Kocsis Máté (aki arról rendezett népszavazást, hogy elvigye-e az rendőr az utcalakókat, a józsefvárosiak meg hál' Istennek azt felelték, hogy ne).

Hát most újra elővették a hajléktalankártyát, olyannyira, hogy alkotmányos joggá emelik a hajléktalannélküliséget. Ennek a „konszolidált többségnek” joga lesz ahhoz, hogy ne kelljen húgyszagot éreznie az aluljáróban, valamint rissz-rossz matracokon fekvő emberek látványától borzadnia.

Egyébként tisztességeséknél a lakhatáshoz való jog a mindenkit megillető szociális alapjogok közé tartozik. Erről rendelkezik 1948 óta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az 1966-os Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, az 1989-es Egyezmény a Gyermekek jogairól – ez úgy jön ide, hogy a fedél nélküliek közt, Magyarországon is, igen sok a kiskorú –, az 1966-es Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint több mint ötven ország alkotmánya (még olyan haladó nyugati államokéi is, mint amilyen Oroszország vagy Banglades).

Ezek az egyezmények, megállapodások abból az elgondolásból erednek, hogy az államnak, amely legyen e tekintetben az állampolgárok közössége, van felelőssége a lecsúszott, bajba jutott tagjaiért. Nem, nem azt jelenti, hogy az ember nem felelős a saját sorsáért, és hogy a heréket majd eltartják a dolgozók. Csupán annyit jelent, hogy szorult belénk is annyi altruizmus, mint a fejlett emlősállatok zömébe, vagy más levezetésben, hogy a nyugati, állítólag keresztény civilizációban a hajléktalan nem ellenség, akitől meg kell magunkat védeni, hanem embertárs, akin segíteni kell.

Hogy a tényekre is vessünk egy futó pillantást: Magyarországon sokkal több a hajléktalan, mint a hajléktalanszálló-férőhely, és előbbiek száma a lakásárakkal egyenes arányban nő. Nem lehet egzaktul kilistázni, de valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy az összes szálló 11 100 férőhelyére körülbelül kétszer ennyi rászoruló jutna, de a bizonytalan lakhatású emberek száma több százezer is lehet. Az elmúlt húsz évben háromszorosára emelkedett a fedél nélküliek száma, és ez az emelkedés az elmúltnyolcévben gyorsult, miközben több tízezer üresen álló, többnyire önkormányzati lakás van országszerte, mert még nem utalták ki mindet, mélyen ár alatt, a saját embereiknek.

A NER tipikus megoldása az általa gerjesztett problémákra, hogy egyrészt letagadja, másrészt betiltja azokat, nem is ügyelve az ebben rejlő, ordító önellentmondásra. Gondolom, nemsokára nyilván tilos lesz a szegénység és a munkanélküliség is, hiszen nem zengi a rendszer dicsőségét. Sőt, ezzel az erővel betilthatják a betegséget is. (A betegszám növekedése durván ellentmond a Nagyszerű Igazságnak, miszerint a magyar egészségügy a létező egészségügyek legjobbika.)

Ami a „menjen dolgozni ahelyett, hogy kéregetne”, illetve „menjen hajléktalanszállóra ahelyett, hogy az utcán aludna” hozzáállást illeti: sem kéregetni, sem életvitelszerűen utcán tartózkodni nem jó dolog. Senki nem választja ezt, ha van jobb lehetősége.

A hajléktalanok azt mondják, nem szeretik a szállókat, mert nem biztonságosak és túlzsúfoltak, ami meg valamennyire elfogadható lenne, megtelik, mire odaérnének.

Persze, az jó cél, hogy mindenki dolgozzon. De az utcán élők zöme beteg, vagyis gyógyulásra, mentális és fizikai támaszra van először szüksége, arra, hogy lépésről lépésre visszasegítsék az emberhez méltó életbe.

Nem arra, hogy a rendőr inzultálja, hogy mint valami bűnözőt, felrángassák fel a földről vagy a padról, bilincsbe verjék és elvigyék. Márpedig most Orbán Viktor rendszerében ez készül. És ez minden magyar ember szégyene.

Cikk: http://hvg.hu/itthon/20180613_Balavany_Most_epp_a_hajlektalanokat_gyuloli_a_kormany

www.atv.hu / videó
Vecsei Miklós / 2018.06.15.
Alaptörvénnyel a hajléktalanok ellen

hirtv.hu /
Keresztény értékek - A kereszténység védelme is bekerülhet az Alaptörvénybe a hajléktalanság betiltásával együtt. Az utolsó pillanatban került a módosítások közé, de mi értelme ennek? Vadai Ágnes volt a vendégünk. / 2018.06.14.

"Tilos az utcán élni, és kötelező megvédeni a keresztény kultúrát" - 2018.06.14. - Utolsó pillanatban, de végül is bekerült a hetedik alaptörvény-módosításba, hogy tilos az utcán élni, és kötelező megvédeni a keresztény kultúrát. A szocialisták szerint szabálytalan, hogy a két javaslatot csak tegnap este nyújtották be, és ma már döntött is róluk a parlament törvényalkotási bizottsága. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/tilos-az-utcan-elni-es-kotelezo-megvedeni-a-kereszteny-kulturat

nepszava.hu
Jövő héten betiltja a Fidesz a hajléktalanságot / 2018.06.13.
Az állami szervek kötelesek megvédeni a keresztény kultúrát. - Sommásan és törvényt sértve írná át saját alaptörvény-módosító javaslatait a Fidesz: a frissen előkerült indítványok meglehetősen kirekesztő jellegűek. Például fellépnek a hajléktalanok ellen, de a szigorral nem párosul állami gondolkodás, illetve minden állami szervnek a kereszténység értékeit kellene védenie.

nepszava.us
Bartus László: Mi az az orbáni “keresztény kultúra”? / 2018.06.13.
A Fidesz az általa alkotott törvénytelen és illegitim Alaptörvényébe iktatja a “keresztény kultúra” védelmét. Ezt is éppen olyan önkényesen, legitim felhatalmazás nélkül, ahogyan eltörölte az utolsó demokratikus, törvényes Alkotmányt. A szöveg így szól: “Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” Kíváncsiak leszünk, hogyan fordítják ezt le a gyakorlati cselekvés nyelvére. - Már az is kérdés, mi “Magyarország önazonossága”, azt leszámítva, hogy Magyarországon született és magyar nyelvet beszélő polgárok közössége vagy valami hasonló. De nyilván arról van szó, hogy “Magyarország önazonosságát” a “kereszténységgel” kapcsolják össze, ahogy az már a Preambulumban is szerepel. Magyar az, aki keresztény, keresztény az, aki magyar.

varosikurir.hu
Én az irgalom nélküliséget tiltanám be! / 2018.06.13.
A segítők kriminalizálása megbukott, ezért a FIDESZ mindenhonnan a hajléktalanok kitiltását tervezi. De nézzük sorjában, miért kerül utcára sok ember! Hagyjuk fel az ostoba sztereotípiákkal, hogy minden hajléktalan alkoholista, vagy dologtalan! - Akikkel találkoztam az elmúlt sok-sok évben, azok többsége nem szenvedélybetegség miatt, vagy jószántából került az utcára. Volt és van köztük ilyen is, de mára már nem ez a jellemző. Rengetegen vannak volt állami gondozottak, családi és más tragédiák áldozatai, sérültek, fogyatékkal élők, eladósodottak, kilakoltatottak, és nem sorolom.

merce.hu
A hajléktalanság csökkentéséhez kőművesekre van szükség, nem rendőrökre / 2018.06.13.
A közterületi hajléktalanság csökkentése magától értetődő erkölcsi kötelesség és alapvető közérdek. Ehhez azonban szociálpolitikára és lakáspolitikára van szükség, nem pedig büntetőpolitikára. - Az mindenesetre önmagában is szomorú, hogy az immáron közel egy évtizede kormányon lévő Fidesznek lényegében nincsen más gondolata vagy üzenete az egyik legsúlyosabb szociális válsághelyzettel, az évről évre ezrek életét megnyomorító közterületi hajléktalansággal kapcsolatban, mint az, hogy az ilyesmi zavarja a többi városlakót, úgyhogy jobb volna hatósági úton fellépni ellene.

168ora.hu
Orbán Viktor ügyvédje szerint a hajléktalanok azért élnek az utcán, mert nem szeretik a szabályokat / 2018.06.13.
A volt erzsébetvárosi alpolgármester – aki Orbán Viktor és családja, így Tiborcz István és Orbán Ráhel jogi képviseletét is rendszeresen ellátja – az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában arról beszélt, hogy kéri a Fidesz a kormánytól: a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen a jelenlegi formában megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás. - Bajkai István a Fidesz terézvárosi-erzsébetvárosi képviselőjelöltje volt az április 8-i országgyűlési választásokon. Főleg az ételosztási akcióival és a Fásy Ádám mellett bemutatott zongorajátékával hívta fel magára a figyelmet. arról, hogy az ügyvédi irodája és a közbeszerzési tanácsadó cége is szétnyeri magát az állami megbízásokon, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

hirtv.hu /
Tarlós is elővenné a hajléktalanrendeletet / 2018.06.13 .