Hírek

Vallási alapú kapavágás ásóval

ader_orbanEzt is megértük. Áder János környezetvédő, horgász és hobbi-köztársasági elnök felkérte Orbán Viktor amatőr focistát és befejezetlen ügyvédet – akit onnan ismerhet a köznép, hogy ő az ország leggazdagabb emberének a szomszédja -, hogy legyen kedves és alakítson kormányt. Miután régi ismerősök ők ketten, Orbán Viktor hajlik a kérésre és alakít. Azt mondta – nyilván könnyek között, de én sajnos nem voltam rajta az eseményre meghívottak listáján, így csak a fantáziámat hívhatom segítségül -, hogy a kétharmados felhatalmazást a háromharmad érdekében fogja felhasználni. Na, itt a baj!

Mármint ott, hogy hanyatlik az oktatás színvonala. Orbán Győző bányatulajdonos és vállalkozófenomén kicsi fia nem tegnap koptatta az iskolapadot, mégis úgy tudja, hogy a kevesebb, mint fele valaminek azonos ugyanannak a valaminek a kétharmadával. Hogy a kevesebb mint fél az a többség. Pedig nem, de a matektanár alighanem elhanyagolta a feladatát. És az vagy 45 évvel ezelőtt történt, mára már sokkal drámaibb a helyzet. Mutatom azoknak, akiknek szintén gondjai vannak a számokkal, de a vizuális információkat képesek valamennyire befogadni. Olyanokat, mint például azok a szép nagy plakátok, amiken drótvágóval felszerelt rosszarcú illetők ácsorognak. Az is bejött, mert sokan megértették belőle, hogy támad az ellenség és meg kell védeni Mészáros Lőrinc vagyonát. Na, ilyen színes képeket mutatok én is.

Olvasni is tudóknak elmagyarázom, jó? A rendszerváltás előtt más volt az oktatási rendszer. Érettségit csak gimnáziumban lehetett szerezni, viszont gimnáziumba bejutni igen nehéz volt. A grafikon felső harmada ezt mutatja. Majd változott az oktatás rendszere, dinamikusan növekedni kezdett az érettségizők száma. Itt jegyzem meg, hogy a középiskolák jellemzően négy évesek, tehát aki mondjuk 2010-ban érettségizett, az 2006-ban kezdte az iskolát. Ez a középső harmadban figyelhető meg. Az utolsó, harmadik harmadban pedig az látható, hogy bár már szinte minden iskolatípusban lehet érettségit szerezni, az érettségizők száma folyamatosan csökken. Mégpedig az Orbán-kormány második, 2010-es eljövetele óta. Nézzük, mi a helyzet a felsőoktatással.

A 2007-2008-as visszaesés magyarázható a súlyos gazdasági válsággal és azzal, hogy Magyarország a 2006-2007-es tanévben tért át a bolognai rendszerre. A 2012-től kezdődő visszaesés egyáltalán semmivel nem magyarázható, ha csak azzal nem, hogy bár lelkesen mentek a népek a Fidesz vezetésével tüntetni a tandíj ellen, valahogy sikerült bevezetni azt, csak más néven és tízszer olyan mértékben, mint amit a második Gyurcsány-kormány be akart vezetni. Van ugyan bizonyos számban és bizonyos szakokon államilag finanszírozott képzés, de aki olyan szakmát választ, ahol nincs ilyen, vagy már nem fér bele a kormány által meghatározott keretszámokba, az súlyos áldozatok árán tud csak diplomához jutni.
Vagy még úgy sem, mert a diákhitel legfeljebb a nem-tandíjat fedezi, a lakhatási és egyéb költségeket nem és bizony nem mindenkinek van olyan családja, mint például Szijjártó Péternek, hogy csak zsebbe nyúl apuci és tolja a milliókat számolatlanul.
 
Összességében tehát ütemesen csökken mind az érettségizők, mind a diplomások száma. De ez nem baj, mert a számolni nem, de nemzeti konzultálni nagyon tudó Orbán nevű ember nem egy fejlődő, tudáslapú országot óhajt építeni, hanem egy munkaalapú keresztény izét.
 
Ezért aztán most az történik, hogy:
Katolikus templom épül Pusztaszeren, az első kapavágásokat Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Máté Gábor független polgármester és Antal Imre plébános hétfőn végezte el.
 
 A templom az önkormányzat által adományozott telken, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében, a kormány anyagi támogatásával épül fel – közölte a polgármester. (MTI)
Amúgy az első kapavágásokat egy ásóval hajtották végre, de ez nem annyira fontos. Nem kell mindenkinek ismerni azokat a szerszámokat, melyekkel munkát kell végezni. Elég lesz, ha azok tudnak különbséget tenni a kapa és ásó között, akik sem érettségit, sem diplomát nem tudnak szerezni, ellenben szorgosan járnak templomba és ott megtanulják, mi az ő feladatuk és jövőjük ebben az országban. Ők lesznek a valódi kétharmad, akik azért robotolnak egy életen át, hogy az uralkodó elitnek és kiszolgálóinak ne kelljen. Bizony.
 
 

hirtv.hu /
Egyre hátrébb kerülnek a magyar egyetemek / 2018.05.10 .

hvg.hu
Még saját pályájukon is csúnyán visszaestek a magyar egyetemek / 2018.05.09.
Az egyetemi rangsorairól ismert THE a feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeit hasonlította össze, mindössze egy magyar egyetem tudott javítani tavalyi helyezésén. - A legtöbb magyar egyetem rontott a helyezésén a Times Higher Education (THE) feltörekvő országok felsőoktatási intézményeit összehasonlító listáján. A rangsor érdekessége az, hogy gazdaságilag hasonló helyzetű államokat vet össze, vagyis a magyar intézményeknek itt nem például egy brit elitegyetemmel kell felvennie a versenyt, hanem egy kínaival vagy egy orosszal. Az eredmény azonban így is lehangoló: egyedül a Semmelweis Egyetemnek sikerült felkerülnie az első százba, mellesleg ez az egyetlen intézmény, amely javítani tudott a helyezésén. Tavaly még a 65. volt, idén a 61. A háromszázas listán szereplő többi intézmény azonban a tavalyinál rosszabb helyezést ért el, a Pécsi Tudományegyetem öt helyet rontva a 127., az ELTE a 131. a tavalyi 123. hely után, a Szegedi Tudományegyetem a 156. – tavaly még 27 hellyel előrébb volt, a legnagyobbat pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem zuhant: a tavalyi 154. hely után idén csak a 200. a rangsorban. A Debreceni Egyetem a 201-250. helyen, a Corvinus a 251-300. helyen van.

www.pupublogja.hu
A ló elpatkolt / 2018.05.08.
Mindegy, ezen is túl vagyunk, a nép egyszerű gyermeke kiordítozta magát, zengett a "diktátor", jóllehet az érintett nem diktátor, hanem az utolsó magyar szuverén, mellesleg a magyar szervezett bűnözés feje, ebbéli minőségében pedig eszébe sincs holmi bagatell társadalmi problémákkal foglalkozni, őt a pénz érdekli csupán, és ebben maradandót alkotott. Mikor meghallottam, hogy hivatalosan is Mészáros Viktor az ország leggazdagabb embere, elismerően csettintettem: ez az ember - nem Mészáros - a pofátlanság olyan csúcsaira jutott, hogy az már szinte esztétikai élmény. Ez úgy köpi szembe a társadalmat, hogy a szeme se rebben, a társadalom meg olyan alázattal tűri, hogy az szinte hihetetlen, még a csulát se törölgeti magáról.

444.hu
MTA: Túl keveset költünk oktatásra, a lemaradás nő / 2018.05.07.
Az oktatás szerkezete torz, nőnek a különbségek, a tankönyvek színvonala romlik, a tanárhiány katasztrofális. Határozatot fogadott el a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése. - Kemény kritikát fogalmazott meg a magyar oktatás helyzetéről a Magyar Tudományos Akadémia. A politikai természetű témáktól, pláne a konfliktusoktól tartózkodó testület közgyűlési határozatot fogadott el az oktatásügyről, és fölajánlotta a segítségét a kormányzatnak.

hirtv.hu /
Magyar tudósok álltak ki az oktatási reformokért / 2018.05.07 .