Hírek

Mit fogsz mondani akkor, amikor kiderül, hogy üres a kassza, ez itt az út vége, stadionok és temetők, ameddig a szem ellát?

muszlA Fideszre szavazókhoz szeretnék szólni. Aki most nem lapozott rögtön tovább, attól azt kérem, a továbbiakban is tartson ki! Ígérem, amennyire habitusom és a szituáció engedi, pártatlan leszek a véleményformálásban.

Tudom, hogy a tájékozottabb jobboldali szavazók között nagyjából 2 olyan érv járja, amely miatt a Fideszre szavaztok. A nincs más/jobb alternatíva az egyik ezek közül. Ez a nehezebbik téma, ezt később tárgyaljuk.
 
Elmúlt 8 év. Vagyis fideszes szabad fordításban: mindenről a Gyurcsány tehet. Nem fogom védeni Gyurcsány Ferencet. Nem látok bele olyan mélyen az elmúlt 16 év gazdaságpolitikájába, hogy véleményt tudjak formálni arról, miszerint Gyurcsány vagy az MSZP szakpolitikusai mennyire szúrták el a 2002-2010 közötti időszakot. Az olvasók többsége ugyanebben a helyzetben van, vagyis még ha ért is hozzá, nem elég bennfentes ahhoz, hogy ismerje a miérteket.
 
Tudod mit?! Nem is fogom bekezdéseken keresztül boncolgatni a témát. Az elmúlt 8 évben a Fidesz volt hatalmon. Minden esélyük megvolt rá, hogy rendbetegyék a dolgokat a 2/3-os „felhatalmazás” birtokában. Aki szerint még mindig a 2002-2010 közötti időszak a felelős – kizárólag –  a rossz dolgokért, annak javaslom, hogy menjen vissza még 4 évet az időben. Mert ha visszamehetünk 16 évet, akkor visszamehetünk 20-at is! A 2008-as válság pedig jó eséllyel minden kormányt földhöz vágott volna. Ez a téma ennyi, több szót nem érdemel. Legfeljebb annyit, hogy kíváncsi vagyok, hogyan tolják majd le a torkodon a vizitdíjat, ami többe fog kerülni, mint 300Ft, és persze nem is így fogják hívni. Mindezt azért, hogy valahogy még működjön az egészségügy, néhány napig, hétig.
 
Nincs más alternatíva?! 1998-ban a Fideszre szavaztam, aztán 2002-ben már azt is tudtam, hogy soha többé, mert addigra megértettem, mit értenek az ún. ’Fiatal Demokraták’ a politizáláson. Talán még emlékszel az Ezüsthajóra, az Orbán-bányákra és a székház eladási ügyre. Igen, ezt értik a politikán: miénk a vár, tiéd a lekvár. Persze, népszerű dolog Simicskát hibáztatni mindezekért. Csak éppen Simicska önállóan nem hozhatott ilyen horderejű döntéseket. Ezekre Orbán adta az utasítást, felhatalmazást.
 
Mostanra az a helyzet, hogy kormányzás helyett Orbán kizárólag azzal foglalkozik, hogyan igazgassa a maga köré gyűjtött rablóbandát, illetve hogyan illegesse magát külföldi hatalmasságok előtt. Semmi más nem érdekli, de nyugodtan kérd meg rá, hogy tegyen magára egy hazugságvizsgálót, vagy ad hoc végeztessen el egy vérvizsgálatot gyógyszerekre. Tudod, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Még egy nyilvános vitára sem hajlandó. Miért? Az én olvasatomban azért, mert nincs az a gyógyszer-mennyiség, amivel annyira helyre lehetne billenteni, hogy egy ilyen szituációban is megállja a helyét. Félő, hogy levetné a politikusi maszkot (ami már így is mállik az arcáról) és alatta csak a 40 rablót látnánk. Tudom, hogy te magad sem hiszel abban, hogy Mészáros csak egy későn érő aranyember. Tudom, hogy ha belegondolsz, akkor bosszant, hogy csupán attól lett felmérhetetlenül gazdag, mert ismeri Orbánt és elég buta, lojális. Ráadásul nincs egyedül. Ugye, jó helyen tapogatózom?
 
Most jön a kevésbé tényszerű rész, ami viszont minden magyar állampolgárhoz szól. Tudod milyen a Fidesz? Mint a rosszfiú, aki pofonvágja a másikat a zsebpénzért, aztán ad neki zsepit, hogy letörölje a vért a szája széléről, nehogy nyoma maradjon a pofonnak. És tudod te mit látsz ebből? Azt, ahogy a zsepit adja. Mit gondolsz? Hogy egy szent, aki törődik a másikkal. De ez csak manipuláció. Ha nem érted pontosan hogyan működik, legalább a wikis szócikket olvasd el. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy hogyha én lennék Orbán, te már nem csak templomban, de otthon a házioltárnál is hozzám, nem pedig értem imádkoznál! Külön adót fizetnél azért, hogy én legyek továbbra is a miniszterelnök, minden elsőszülött fiú a testőrségemet gyarapítaná, stb.

Ezzel arra akartam célozni, hogy a rosszfiú csinálja a dolgait, amik néha, véletlenül jól sülnek el. Átsegíti az öreg nénit a zebrán, mert pénzt vár érte. De te csak az átsegítést látod, mert ők úgy akarják. Ellenzéki szavazóknak: ezért jön ki a Fidesz jól még abból is, amiből nem kéne. Ezért gáz, hogy ők diktálják a tempót. Ők vezetnek: megmondják mi a téma, és rögtön interpretálják is úgy, ahogy nekik tetszik. Utána már hiába állsz bele a vitába a kormánypárti szavazóval, ő csak azt látja, amit láttatnak vele.
 
Mit tesz még a rosszfiú? Hát hazudik. Szinte mindig, mert

  1. nem vállalja a felelősséget a tetteiért, nem vállalja a büntetést,
  2. élvezi, hogy ő dirigál és befolyásolni tudja az embereket.


Te, aki ingyen trollkodsz a Facebookon, vagy felvonulsz ún. ’Békemenetben’, szerinted mit kapsz majd cserébe? Oké, most (és később is) ingyen gyűlölködhetsz, levezeted a frusztrációt, stb. Sajnos azt kell, hogy mondjam: tudom mit kapsz majd cserébe. Amennyiben nem vagy már most is a NER haszonélvezője, vagy nem állsz ehhez nagyon közel, akkor semmit. Hogy működik a rosszfiú? Nincsenek igazi barátai. Akit lehet, kihasznál. Elvesz tőle mindent, amit tud, aztán odébbáll. Te is pont így jársz majd. Nézheted ahogy a gyerekeid, unokáid külföldre mennek, mert ott van esély a normális életre+mérvadó egészségügyre, stb. Te pedig ülsz majd az SZTK-ban órákon át, talán megvizsgál egy orvos, talán kapsz egy beutalót. Talán a beutaló időpontja előtt meghalsz. Ahogy talán én is.

Mi van még? Ja, az elvtelenség. Ez végképp undorító. Kicsit talán sarkított, de elmondható: Orbán Soros pénzéből lett miniszterelnök. Nem zavar? De az zavar, hogy múlt hónapban te adtál kölcsön a szomszédnak a csőtörés miatt, és amikor neked kell, ő csak széttárja karjait: nincs pénzem?! Ugye bosszantó? Mit gondolsz magadban ilyenkor? Hogy milyen gerinctelen egy figura a szomszédod. Akkor Orbán micsoda is pontosan? Ezt csak te tudod megmondani. Mondhatod azt – még mindig -, hogy az ország megmentője. Mondhatod, hogy nem csapod be magad, hogy ez az igazság. De tudod, én egyet kérek: egyszer, még a választás előtt tégy mérlegre mindent.

 
Miért kell nekünk Paks 2? Miért fordulunk egy olyan despotához segítségért, hitelért, akiről biztosan tudni, hogy – mint az ördög – semmit nem ad ingyen? Szerinted Orbán egyenlő partnere Putyinnak? Vagy Putyin zsarolja, bedarálta (ahogy szokta mindenkivel, akit nem tud/akar megölteni), hogy eladjon egy technológiát, ami idejétmúlt, olyan áron és hitel-konstrukcióban, hogy még az unokáid is kijárnak a sírunkat köpködni!? Ezzel egy függési rendszert alakítson ki, mert a borzasztó törlesztőkkel bármelyik következő kormányt zsarolni tudja majd. Feltételezem, nem akarsz megint a legvidámabb barakk lenni az orosz befolyási övezetben?!
 
Elhiszem, hogy Lázár János okos ember, de vajon mire használja azt a rendkívüli intellektusát? Tudod, ő is a Fidesz tagja, meg még Németh Szilárd és Kósa Lajos is. Pedig őket nehéz lenne felülmúlni ostoba pojácáskodásban. Ha te vevő vagy erre, akkor oké.
 
A vicc az, hogy mindezeket nem is cáfolják kormányoldalról. Szerintük elég az, hogy véd- és dacszövetségben vannak Polttal és Pintérrel.
 
Még valami: felmerült bennem, hogy Orbánék tényleg jót akarnak nekünk, meg akarják menteni nemzetünket. Hagyjuk most azt, hogy mennyire szorulunk rá (bár kétségkívül fontos téma). Az én véleményem az, hogy bárki ment is meg minket, ne ők legyenek. Tudod miért? Mert olyanok, mint a rosszfiú, aki egyszer megakadályozza, hogy felpofozzon egy másik hasonló, de onnantól rádszáll, ugrik a zsebpénzed, csinálhatod a leckéjét, és a végén rájössz, hogy jobban jártál volna a pár pofonnal. Mert akkor lenne szabad akaratod, és lenne pár fitying a zsebedben.
 
Kérlek (és hidd el nem lesz sok ilyen, mert Orbánék érdeke, hogy növeljék a feszültséget a kormánypárti és ellenzéki szavazók között – ezért pontosan ez is fog történni; ők nem lesznek ott a tüntetők és ellentüntetők között, de téged szívesen odadobnának majd mártírként és koncként, legyél tüntető, vagy akár rendőr, ha azt diktálja az érdekük, számukra te nem jelentesz semmit, maximum egy statisztikai adatot, csak addig vagy fontos, amíg a megfelelő helyre X-elsz, és csak abban a pillanatban), ne fordítsd el az arcod az igazságtól. Semmibe sem kerül kicsit jobban körülnézni. Lehet, hogy kicsit fájdalmas lesz. Talán nem nekem van igazam, hanem az igazság a két nézőpont között van. De tudod, fura dolog le ’libsibolsizni’ példának okáért engem, amikor a Fidesz (és környezete) tagsága tele van ex- KISZ, MSZMP, Munkásőr, besúgó és egyéb kommunista pártfunkcionáriusokkal. Bizony, akik most a legjobban libsibolsiznak, azok vagy liberális politikusok voltak egykor, vagy ügynökök, vagy kollaboránsok az akkori rendszerrel. Akik most és akkor is azért csinálták ezt, mert ez garantálta a túlélésen túl a gyarapodásukat. Szerinted ez szemét dolog? Akkor nézz utána Bayer, Bencsik, Kövér és a hasonszőrűek múltjának. Szerinted egy ember egy életben hányszor válthat oldalt?
 
Bizony mondom, karakterekre szavazunk, nem pártokra. Ezért nem sikeres az ellenzék, mert ha van is köztük olyan, aki alkalmas lenne, sajnos nem őt építik. Ezért olyan hatékony a Fidesz kampánya: mert szinte kizárólag a karakter-gyilkolászásról szól.
 
Vegyél egy nagy levegőt és lapozz vissza egy évtizedet az időben, amikor a fidesz még ellenzékben volt. Hasonlítsd össze az akkori véleményüket, nyilatkozataikat (főleg Orbánét) a mostanival. Te tényleg rá(juk)bíznád egy ország irányítását? A többségük sosem látott még munkát közelről. Egy szavukat sem lehet elhinni. Orbánnak elég a 2 millió saját szavazó, de velük is csak szavak szintjén törődik. Igen, van aki jól jár, de nem te! Neked az egészből majd csak a gyűlölködés joga, a keserűség és a kilátástalanság marad.
 
Tudod, a stadionok, a Brüsszel-/Soros-ellenes kampányok nem fognak téged meggyógyítani, ha megtörténik a baj. Azt (mentő)orvosok, ápolók, beteghordók, nővérek teszik. Akik nagyrésze, ha még nem ment el, ezekben a percekben most is ezen gondolkozik.
 
Aki pedig azt gondolja, egy kerítés megállítja a terroristákat, az sürgősen keresse fel orvosát, gyógyszerészét, csontkovácsát, vagy egy könyvtárat.
 
A végére egy kérdés marad: mit fogsz mondani akkor, ha kiderül hogy minden (és még több is) igaz, amit most az ellenzékinek hívott sajtó megírt? Amikor kiderül, hogy üres a kassza, ez itt az út vége, stadionok és temetők, ameddig a szem ellát? Meddig fogod magad azzal hitegetni, hogy aki nincs velünk, az ellenünk? Esetleg azzal, hogy a liberalizmusnak hívott eszme csak a hanyatló nyugat ópiuma? Téged nem zavar mióta ígérgetik, hogy utolérjük Ausztriát, és lassan a tőlünk keletre elhelyezkedő országok is lehagynak ehelyett? Hány kezet fog Pokorni személyesen levágni?
 
Ha tudod a választ, akkor megnyugodtam. Akkor nincs baj. Ha viszont nem vagy biztos benne, akkor most még lesz egy esélyed újra átgondolni.
 
Ákos
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

parlamentfuÁprilis nyolcadika legfontosabb tétjei / Készült: 2018.02.20
Kevesebb mint két hónap múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon. Az eredményt előre lehet tudni: a Fidesz kapja majd a legtöbb szavazatot. De nagyon nem mindegy, hogy mennyivel és hogyan. Ezért minden rossz előjel ellenére is el kell menni szavazni – április 8-ának van tétje.

viktorkaOrbán demokráciája már a fideszeseknek is sok / Készült: 2017.06.15
Gyenge hármas alát adnak a magyar választók a demokrácia itthoni működésére. A tanulatlanokon és az időseken kívül még a fideszesek a legelégedettebbek, de náluk is egy teljes jegyben kifejezhető a hazai demokráciával kapcsolatos hiányérzet. Az Index és a Závecz Reserch reprezentatív közvélemény-kutatása arról, hogy mennyire demokratikus Magyarország az emberek szerint.