Hírek

Bástyák és aknák Orbán földjén

0a200792ff3Miközben a közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz népszerűbb, mint valaha, Balázs Péter egykori uniós biztos és külügyminiszter a rendszer külső és belső repedéseiről, s már a Fidesz utáni idők forgatókönyvéről beszél.

 
HVG: Mennyire látja reálisnak, hogy minden nyerhető választókerületben egyetlen ellenzéki jelölt álljon szembe a Fidesszel a választásokon?
 
Balázs Péter: Érik a pártokban a felismerés, hogy ez az egyetlen járható út, és vannak látható jelei is. Lehet bírálni a pártokat, de azért azt mindig el kell mondani, hogy nehezített pályán játszanak. Hiszen a ma is folyvást alakuló pártstruktúrában nagy szükség lenne az első fordulóra. Ezen a pártok begyűjthetnék a listás szavazatokat, az egyezkedést pedig – már a pontos eredmények ismeretében – a második fordulóra lehetne hagyni. Most azonban szinte a sötétben tapogatóznak.
 
Mit gondol, Karácsony Gergely képes lesz összefogni az ellenzék nagy részét?
 
Nagyon örülök, hogy vannak olyan fiatal politikusai az ellenzéknek, mint Karácsony. Jó párost alkot Kunhalmi Ágnessel. Személyük garancia arra, hogy nem ismételjük meg a múlt hibáit. Hasonlóan hiteles politikusokat látok az LMP élén is. Kár, hogy be vannak szorítva a választási törvény adta szűk mozgástérbe, és kénytelenek egymással konkurálni, ahelyett hogy minden erejüket a közös célra, a kormány leváltására összpontosítanák.
 

Orbán trükkjei nem hosszú életűek / © Fazekas István

 
Ön is szóba került ellenzéki miniszterelnök-jelöltként. Mit gondol, hárul még önre feladat a magyar belpolitikában?
 
Én most a minél nagyobb választói aktivitásért küzdő V18-ban látok a magam számára feladatot. Meg kell őriznünk azt a sikerünket, hogy a legkülönbözőbb politikai nézetű, egykor kormányzati felelősséget viselt embereknek sikerült egy asztalhoz ülni és közösen gondolkodni az ország jövőjéről.
 
Netán közös kormányzásra is készülnek?
 
Kormányra pártok készülhetnek, a V18 mögött nincs párt. De a Fidesz bukása utáni átmeneti időben a jövőbe mutató fiatal erőknek szükségük lehet a tapasztalatunkra.
 
Van önök közül valaki, méghozzá az egykori szocialista miniszter, Lévai Katalin, aki nem az összefogásban gondolkodik. Mit szól ahhoz, hogy új pártja minden körzetben indítana jelöltet?
 
Minden ilyen csak ront a helyzeten. Lévai Katalin lépése szembemegy azzal, amit a V18 célul tűzött ki, ezért közös megegyezéssel kivált a körünkből.
 

© Fazekas István

 
 
Sokan vélekednek úgy, talán nem alaptalanul, hogy Orbánt nem ez az ellenzék fogja leváltani, s Orbán a jelenlegi ellenzékével együtt tűnik majd el, ha eljön az ideje.
 
Egyelőre egyik ellenzéki párt sem képes arra, hogy, miként a Fidesz, begyűjtse a saját oldalának emblematikus pártjait és azok szavazóit. Talán nem is baj. Ha egy párt túl nagyra nő, elkezd hasadozni. Ez látszik a Fideszen is. Számos régi frontember, olyanok, akikben volt műveltség, ízlés és humor, Martonyi Jánostól Rockenbauer Zoltánig, szép csendben eltűntek.
 
Nem természetes lemorzsolódásról van szó? Hiszen nem alkottak belső ellenzéket.
 
Ők valóban a jobbra csúszó Fidesz másik szélére kerültek. De Orbán hiába épít bástyákat saját hatalmának védelmére, ezek nem örök életűek, a belső vagy a nemzetközi helyzet váratlan változásai egy pillanat alatt ledönthetik. Két ciklusban ráadásul még a legjobb kormány is megfárad, hát még a rossz, mint Orbáné.
 
Pedig jól feltalálják magukat a kül- és belpolitikai konfliktusokban is.
 
Az eseményekre adott rövid távú válaszaik – számukra – többnyire hasznosak. Ezt hívják populizmusnak, megérteni, hogy abban a pillanatban mit akar hallani a választó.
 
Nem ez maga a politika?
 
Az én fogalmaim szerint a politikai felelősség leginkább a szülői szerephez hasonlítható. Nehezebb iskolába íratom a gyereket, sportoltatom, nyelvekre tanítom, egyszóval felkészítem az életre, még ha ez néha konfliktusokkal jár is. A rossz szülő olyan, mint a csak vasárnapi apuka, aki a gyerek pillanatnyi szeretetét akarja megnyerni, nem a jövőjét építeni. Orbán trükkjei nem hosszú életűek. Bukásra ítélt az a gazdaságpolitika, amely kiiktatja a versenyt. A kivételezett cégek elkényelmesednek, a nemzetközi porondon labdába sem rúgnak, közben pedig agyonnyomják azt a magyar közép- és kisvállalkozói réteget, amiből ki kellene nőniük a nagyobb innovatív vállalkozásoknak, mint például Finnországban a Nokia.
 

© Fazekas István

 
A szocialista–liberális kormányzás alatt sem nőtt ki a magyar Nokia, akkor sem volt tiszta a közbeszerzés, talán ezért nincs elemi erejű felháborodás a Fidesszel szemben.
 
Egy szóval sem dicsértem a korábbi „elmúltnyolcévet”, akkor sem, ha némi részem nekem is volt benne. A Medgyessy- vagy a Bajnai-kormányban azonban megvolt az igény a leszámolásra a korrupt gyakorlattal, de egyiknek sem adatott rá elég idő. A fő gond, hogy egyik rendszerváltás utáni kormány sem volt képes össznemzeti program alkotására arról, mit is akarunk kezdeni az uniós tagsággal. Milyen irányokban fejlesszünk, mire költsük el a leghatékonyabban az uniós milliárdokat? Ma nemcsak a gazdaság csúszik lefelé a lejtőn, hanem a társadalom is robog a katasztrófa felé, mégpedig a humán tőke felelőtlen elpusztítása miatt. A radikális forráskivonás az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika területéről, összekapcsolódva a foglalkoztatási és megélhetési gondok miatti elvándorlással, időzített bombaként ketyeg.
 
Nem láttunk még diktatúrát megdőlni a rossz egészségügy miatt, vagy mert egyentankönyvből kellett tanulni. Egyébként pedig számos térségbeli országban hasonló az elvándorlás.
 
A szocializmus évtizedeiben valóban sok minden eltűréséhez hozzászoktunk. De vajon hány embernek kell még meghalnia a sürgősségin, hogy a társadalom azt mondja, elég? Ez egyszer bekövetkezik. Az elvándorlás mérete már a háborús emberveszteségekhez hasonlítható, és leginkább az Orbán-kormány idején lódult meg. Aminek a verseny kiiktatása és a humán tőke elpusztítása mellett a harmadik legfőbb bűne, hogy nemzetközi elszigeteltségbe kormányozta az országot.
 
Még az EU-n belül is vannak Orbánnak szövetségesei, így a visegrádi 4-ek.
 
A V4-ek olyan baráti klub, amelynek nincs struktúrája, költségvetése, intézményei. A működése ezért attól függ, vannak-e olyan témák, amelyekben az aktuális miniszterelnökök egyetértenek. Jelenleg Lengyelország tekinthető Magyarország szövetségesének, a szlovákok és csehek bölcsebbek, nem rajonganak az izolacionista elképzelésekért. Orbán politikája modellválasztás is, méghozzá a nyugati helyett a keleti modellé, az átláthatatlan közéleté, az oligarchákra támaszkodó gazdaságé.
 
Orbán gondolatai azért Európa több demokratikus államában sem számítanak eretnekségnek. Nem egy nagy nemzetközi trend előfutára?
 
Tény, hogy Trumpot megválasztották, többséget kapott a Brexit, az AfD bekerült a német szövetségi parlamentbe, erősödik a francia Nemzeti Front. Csakhogy eddig kevés helyen jutott hatalomra az efféle politika, és ahol meg is történt, például Ausztriában vagy az Egyesült Államokban, azt látjuk, hogy az intézmények normái nem engedik kibontakozni őket. Trump veszélyes tanácsadóit például egymás után tették lapátra. Magyarországon viszont nem gyökeresedett meg a demokrácia önvédelmi rendszere. Be kell vallanom, nem gondoltam volna, hogy a magyar társadalom ilyen könnyen engedi el a szabadságát. Ideje felébredni!
 
 

www.youtube.com / Templom Egerei / videó
Bemelegítés a Kedves Vezető 2018-es évértekelőjére.  / Közzététel: 2014. febr. 17.

Gyurcsány és Szél is beszélt - 2018.02.17. - Az ellenzéki pártok egy része nem is vesztegette az időt: a DK és az LMP rögtön a kampány első napján országértékelő és kampánynyitó rendezvényeket tartott. A Fidesz viszont nem rendez külön kampánynyitót, Orbán Viktor vasárnap tartja évértékelő beszédét. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/gyurcsany-es-szel-is-beszelt

www.pupublogja.hu
A DK tizenkét ígérete / 2018.02.17.
Gyurcsány Ferenc ígért néhány dolgot az ellenzék választási győzelme esetére, mindjárt az első napra. Nem véletlen, hogy a médiában ezekról csak általánosságban esik szó, ugyanis csupa-csupa demokrata választó számára fontos és vonzó programpontról van szó, nemmellesleg végre elég konkrét formában.

nepszava.hu
A Fidesz altatja a bizonytalanokat / 2018.02.17.
A demokratikus ellenzéknek szerencsés volna nem egymás szavazóira vadászni. - Hónapok óta alig mozdulnak a pártpreferenciák, és nincs ez nagyon másként a bizonytalanok között sem. A pártoktól távolságot tartó, a választókorú népesség 34-35 százalékát jelentő táborban azonban van egy aktív mag, 500-600 ezer ember, akinek a szavazata, különösképpen az egyéni körzetekben, sorsdöntő lehet.

hvg.hu
Összerántaná az ellenzéket március 15-én Karácsony Gergely / 2018.02.17.
Az MSZP-Párbeszéd Szövetség miniszterelnök-jelöltje nyílt levélben kérte az ellenzéki pártokat, hogy ünnepeljenek közösen március 15-én. - A vélemények és elképzelések különbözősége nem akadályozhatja meg azt, hogy az ellenzéki pártok közösen álljanak ki a közös értékeik, a szabadság, a demokrácia és a változás szükségessége mellett – ez a gondolat késztette Karácsony Gergelyt arra, hogy nyílt levélben szólítsa fel az ellenzéki pártok listavezetőit a közös ünneplésre március 15-én.

 

Kapcsolódó cikkeink:

00340220Eljátszottuk az uniós pénzek adta történelmi esélyt a felzárkózásra - Inotai András / Készült: 2018.02.16
A jövedelem polarizáció, a milliókat érintő szegénység következményeként olyan társadalmi és belpolitikai feszültségek jöhetnek létre, amik a magyar és a külföldi tőkét egyaránt távozásra kényszeríthetik - ezt Inotai András közgazdász mondta a Klubrádiónak adott interjújában. Az MTA Világgazdasági Intézetének professzora szerint az uniós források történelmi esélyt adtak a felzárkózásra, ezt az esélyt azonban eljátszottuk.

ai-vr-3-8109A magyar nemzet vesztésre áll a világban / Készült: 2018.02.10
A történelem menetét, nemzetek és birodalmak felemelkedését és eltűnését hosszabb távon egyetlen tényező dönti el: a technológiai fejlettségük. Az ezt lehetővé tevő közösségi tanulás, mozgósítóerő és forráshatékonyság pedig meghatározza, hogy kié lesz a domináns technológia: szinte kivétel nélkül az aktuálisan hatékonyabb politikai alakulatoké.

00559153Inotai András: Nem lesz több esély 2018 után! / Készült: 2018.02.05
Magyarország nem áll a saját lábán – nyilatkozta egyebek mellett a Népszavának Inotai András közgazdász. Szerinte 2018. április 8. az utolsó alkalom, hogy leválható legyen a Fidesz-hatalom.

169e9f82b79Seres: Legyünk önzők, menjünk szavazni! / Készült: 2018.01.30
Az állam az orosz típusú adminisztratív ellehetetlenítés, fenyegetés és kirekesztés útjára lépett, vetélytársainak alapjogait fenyegeti, magyar állampolgárok kitoloncolását helyezi kilátásba. Vélemény.