Hírek

Hangfelvétel: az ügyintéző elismeri Hadházynak, hogy sokkal kevesebb nemzeti konzultációs kérdőívet küldtek vissza, mint amennyivel a kormány dicsekszik

kamu_konzHadházy Ákos és Szél Bernadett LMP-s képviselők egy hónapos küzdelemmel elérték, hogy a betekinthessenek a kormánynak visszaküldött nemzeti konzultációs ívekbe. A kormány szerint már "1,7 millióan mondtak véleményt a Soros-tervről", és ezzel a minden kérdésében kamuzó kérdőív lett minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja. De erről nem volt eddig semmilyen elérhető adatbázis.

 
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nagyon igyekezett, hogy ne legyen átlátható a konzultációs ívek kezelése. Tegnap alig másfél órát adott Hadházynak, hogy a délutáni csúcsforgalomban három különböző budapesti helyszínen betekinthessen a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásába, a médiát pedig kizárták mindenhonnan. De azért így is kiderült pár dolog:
  • A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egyik VIII. kerületi telephelyén elismerték, hogy nincs nyilvántartás a beérkező nemzeti konzultációs ívekről. 
  • A második meglátogatott telephelyen szintén nem tudtak nyilvántartást mutatni, viszont Hadházyék azt látták, hogy ha valaki akar, akkor könnyen babrálhat az ívekkel.
  • Végül a konzultációs ívek számítógépes feldolgozását végző Kopint Datorg Kft. irodájába mentek, ahol szintén nem volt nyilvántartás.
Hadházy mindezek után azt mondta, kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy kamu a kormány által bemondott szám, és nincs 1,7 millió a visszaküldött ívek száma. „Ha a dobozok számát nézem, és tényleg valódi ívek voltak bennük, akkor lehet, hogy láttam 900 ezer ívet. Rendkívül zavarba ejtő volt, hogy az egyik helyszínen sem volt egyetlenegy kockás papír vagy valamilyen nyilvántartás.”
 
A HírTV péntek este lejátszott egy hangfelvételt, amin Hadházy az egyik ügyintézővel beszélget. A férfi azt mondja, hogy november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be, miközben a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én azt posztolta a Facebookra, hogy egészen pontosan 1.125.318 kérdőívet kaptak. 

Részlet a hangfelvételen elhangzott beszélgetésből

A hangfelvételen végül az ügyintéző is elismeri az adatok közti eltérést, de azt mondja, hogy biztos az online kitöltött kérdőívek adják ki a különbséget. Csakhogy korábban maga Tuzson Bence szóvivő állította azt, hogy az eddigi nemzeti konzultációkon a beérkező válaszok mindössze 5 százalékát kaptán az interneten keresztül. Ugyanazon a sajtótájékoztatón azt is elismerte, hogy a neten annyiszor tölti ki valaki a kérdőívet, ahányszor akarja.
 
A Rogán-minisztérium közleménye szerint az LMP-sek "a sajtónak azt mondták el, amit Ron Werber előre megírt nekik", és ezzel "abba a közel kétmillió emberbe rúgtak bele, akik már kitöltötték és visszaküldték a konzultációs íveket", és "miközben meg akarják akadályozni, hogy a magyarok elmondják véleményüket, Brüsszelben az LMP támogatja a betelepítési terveket."

Szél, Hadházy, dobozolás - Fotó: kormany.hu

A kormányzati kommunikáció másik reakciója az volt, hogy elküldték a kormany.hu fotósát, aki minden más lap fotsával szemben kísérhette Hadházyt, hogy megmutassa, milyen sok doboz, vagyis milyen sok kérdőív van a raktárban. Az Origo képaláírása elmésen rá is mutatott az ellentmondásra:
"Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Kormány.hu által közreadott fotón. A háttérben a nemzeti konzultációs íveketet 500-ával gyűjtő dobozok. Az LMP elnöke mégis azt nyilatkozta, hogy az egész konzultáció kamu, nyilvántartás nincs, még egy kockás papír se."
Csakhogy Hadházy az Indexnek elmondta, hogy "a mögötte a falhoz felstócolt dobozok mind üresek voltak. Egészen konkrétan még rá is kérdezett ott, hogy akkor ezek a dobozok mik, és mondták neki, hogy ezek üresek. Mellette látható is, egy részük már vagy még lapra össze voltak hajtva."
 
Mindenestre tegnap, Hadházy vizsgálódásával egyidőben a kormány bejelentette, hogy december 1-ig meghosszabbítják a nemzeti konzultáció határidejét. 
 
 

hirtv.hu /
Ki hazudik? - A kormány szerint Hadházy Ákos direkt hazugságokat terjeszt a konzultációról, ezért pert indítanak ellene. Az LMP-s képviselő viszont azt mondja: a kormány kamuzik a számokról, örül a pernek, mert így kiderülhet az igazság. Itt volt Hadházy Ákos. / 2017.11.27.

hirtv.hu /
A Fidesz tovább emeli a tétet, már 1 900 000 konzultációs kérdőívről beszél / 2017.11.25.

huppa.hu
Most akkor hány konzultációs ívet küldtek is vissza? - Huppa.hu / 2017.11.25.
Szigetvári Viktor közérdekű adatigényléssel tárja fel, pontosan hány darab nemzeti konzultációs ívet küldtek vissza. - Az Együtt választmányának elnöke az elmúlt napokban felmerült gyanú alapján közérdekű adatigényléssel fordul a Miniszterelnökséghez, a Magyar Postához és a Belügyminisztériumhoz annak érdekében, hogy megtudja, egészen pontosan hány darab nemzeti konzultációs válaszborítékot adtak postára a magyar állampolgárok a jelenleg folyó nemzeti konzultáció során.

hirtv.hu /
Hangfelvétel bizonyítja, túloz a Fidesz-kommunikáció / 2017.11.24.

168ora.hu
Hadházyék várhatóan feljelentést tesznek a nemzeti konzultáció miatt, okirathamisítás vagy hűtlen kezelés a gyanú / 2017.11.24.
Azután kérdeztük meg az LMP társelnökét az esetleges jogi lépésekről, hogy a Hír Tv Célpont című műsorának ajánlójából kiderült, ma este 20.30-kor bemutatnak egy hangfelvételt, amely bizonyítja, hogy „kamuzik” az Orbán-kormány propagandája a nemzeti konzultációról. Az oknyomozó műsor ma esti riportja szerint ugyanis közel sem érkezett vissza annyi nemzeti konzultációs kérdőív, mint amennyit a kormány állít. A Célpont birtokába került hangfelvételen a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásának magas beosztású résztvevője beszél arról, hogy ők csak 400 ezer ívvel találkoztak november 13-ig. Addig a dátumig, amikor Dömötör Csaba Fidesz - főpropagandista már egymillió visszaküldött ívről beszélt.

Hadházy: kevesebb lehet a válasz - 2017.11.24. - Hiába kért, nem kapott hivatalos nyilvántartást a beérkezett nemzeti konzultációs ívekről Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Miután csütörtökön betekinthettek az ívek feldolgozásának folyamatába, azt mondták: semmi sem támasztja alá a kormány kijelentését, amely szerint már 1,7 millióan visszaküldték az íveket. A Fidesz és a kormány szerint viszont minden szabályos, az LMP csak hitelteleníteni akarja a konzultációt. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/hadhazy-kevesebb-lehet-a-valasz

nepszava.hu
Ferenc pápa: politikai okokból terjesztik a migránsokkal szembeni félelmet / 2017.11.24.
A migránsoknak és menekülteknek szenteli a Vatikán a béke világnapját. - A dokumentum hangsúlyozza, hogy több országban elterjedt a "retorika, amely a nemzetbiztonság veszélyeztetését vagy az újonnan érkezők befogadásának terheit hangsúlyozza, lenézve az emberi méltóságot, amelyet mindenkivel szemben el kell ismerni (...) a migránsokkal szembeni félelmet gerjesztik, esetleg politikai célból, ahelyett, hogy békét építenének, erőszakot, faji diszkriminációt hintenek el".

hirtv.hu /
Szűkre szabott idő: „Rogánék biztos azt hitték helikopterrel járunk” / 2017.11.23.

 

Kapcsolódó cikkeink:

sorosnemzko4Soros György tételesen cáfolta a nemzeti konzultáció pontjait / Készült: 2017.11.22
Hogy mi igaz az ún. nemzeti konzultáció Soros Györggyel kapcsolatos állításaiból, azt legjobban vélhetőleg maga Soros György tudja. Nos, a magyar származású amerikai üzletember most tételesen cáfolta a magyar “kormány” gyűlöletkeltés és félrevezetés céljából indított kampányát, melyre az adófizetők rengeteg pénzét herdálták el. A szöveget szó szerint idézzük: