Hírek

Választójog, kockázat nélkül

orbanistanGyurcsány persze tudta - valahol nyilatkozta is, - hogy legújabb kezdeményezéséért fog kapni hideget-meleget, hazaárulónak fogják nyilvánítani, ha nem lesz szerencséje, még le is köpik, de nem érdekelte. Igaza van.

 
Aláírásgyüjtést hirdetett a külföldön élő magyarok szavazati joga ellen, és itt nem azokra gondolt, akik gazdasági migránsok nyugaton, és megélhetési kényszerből, vagy/és a magyarországi minősíthetetlen közállapotok miatt mosogatnak Londonban, hanem azokra, aki soha nem éltek életvitelszerűen Magyarországon, más államok állampolgárai.
Annak idején Orbán nem másért, szavazatszerzési céllal adta meg az állampolgárságot nekik, mint ezt a Nemzet Orvosa, Mikola István ki is fecsegte, mikor azt hitte magáról, hogy valaki.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de a nemzet egyesítése egy tapodtat sem haladt előre - sőt.
 
Hajdan, Ceausescu alatt a magyar, ha átjött hozzánk, hát hazajött.
Szerettük őket, olyanok voltak, mint amikor a rég nem látott kedves rokonok jöttek Pusztaszabolcsról, örültünk nekik, próbáltunk segíteni, és volt egy kegyelmi pillanat, amikor a diktátor ellen lázadó román nép is elhitte, hogy élhetünk egymással barátságban, békességben.
Nem tartott az öröm sokáig, mikor elkezdtek a romániai magyarok tömegével jönni, és kapták a lakásokat meg a támogatásokat, akkor a magyarországi szegényben természetes irigység támadt: hát másodrendű állampolgár vagyok én a saját hazámban?
Ehhez jött aztán az állampolgárság megadása, a szavazati joggal együtt.
Ha úgy kapják meg az állampolgárságot, hogy korlátozzák szavazati jogukat, mindenki elégedett lett volna, hiszen ez abban az időben, mikor Románia még nem volt uniós tagország, valós segítséget jelentett az erdélyi magyaroknak, megkönnyítette mozgásukat a világban, de mára ez az előny eltünt. Nem is költözik ide azóta senki, mennek tovább, értelmesebb országok felé.
Az elv, hogy az szavazhasson, aki a döntése következményeit is viselni fogja, ésszerű és igazságos, mert a mai helyzet ahhoz hasonlít, mintha átmennék az öcsém lakásába és beleszólnék, hogy jövőre mire költse a keresetét, meg, hogy számomra biztosítson mindenféle jogcímeken támogatást, mert az nekem jár.
 
Amikor az erdélyi magyarok sértett képpel járnak fel-alá, akkor gondoljanak arra is, hogy mi az oka, hogy "lerománozzák" őket, és jusson eszükbe az is, hogy egyesek közülük milyen gusztustalanul  követelőztek áttelepülésük után.
És jussanak eszükbe nacionalista hőbörgéseik, meg a "székely szarta a magyart" típusú bölcsességeik, meg az is, hogy a magyar parlamenten az uniós zászló helyett a sosemvolt székely zászló lengedezik, jóllehet Erdély nem csak a székelyekről szól, voltak ott mások is, ha jól emlékszem.
A hatalom gátlástalanul tolta és tolja bele a pénzt a nacionalizmusba.
Ami ebből az országból 1989 óta aktatáskában és állami támogatásként, meg álvállalkozásként  kivándorolt - nem csak Erdélybe, de Ukrajnába, Szlovákiába, Szerbiába is -  többnyire emberi minőségüket tekintve ócska, tolvaj nemzetiségi politikusokhoz -, abból le lehetne nyomni Mészáros Lőrincet is, pedig ő aztán olyan tehetséges, mint még senki más, inkluzíve Zuckerberget is...
Orbánék azt hiszik, hogy a magyar választó ezt nem látja, hogy nem dühíti, hogy a gyerekének a poros folyosón kell tornáznia, miközben zúdul kifelé a pénz haszontalan futballakadémiákra, igaz, cserébe jön a szavazat ellenőrizhetetlenül, miközben a külöldön dolgozó belföldiek számára gyakorlatilag lehetetlenné teszik a választásokon való részvételt.
 
Természetesen Gyurcsány a hibás, nem pedig a teljesen hibbant magyar politika.
Az uniós tagsággal egyidejűleg megszűnt minden támogatási kényszer, és megnyílt a lehetőség a határokon átívelő gazdasági tevékenységek előtt.
 
A régiók Európájában minden nemzet és nemzetiség szabadon ápolhatja nyelvét, kultúráját, tanulhat anyanyelvén, dolgozhat ott, ahol akar.
Mit akarhatunk ennél többet?
Baszkok akarunk lenni, vagy katalánok?
Ha valaki képtelen együtt élni a többségi nemzet tagjaival, hát szedje össze a betyárbútort és költözzön Magyarországra, dolgozzon és politizáljon az országért, fizessen adót és vállalja döntései következményeit.
Tamás Gáspár Miklós írt egy cikket erről, melyben kézzel-lábbal bizonygatja, hogy a kezdeményezés a szavazati jogról arról szól, hogy a határontúli választók nem szeretik a baloldali magyar pártokat.
Már maga ez a meghatározás is nevetséges, ugyanis a mai politikai paletta nem bal-jobbra oszlik, hanem diktatúrára és demokráciára, de hát TGM-nek ez természetesen mindegy, ő abból él, hogy hülyeségeket beszél és hazugságokból csinál ideológiát.
Ő dolga, lelke rajta, de talán elgondolkodhatna azon is, hogy a magyarországi magyarok is szeretnének normálisan élni, születtek bár Lúdváron vagy Székelyudvarhelyen.
TGM ettől az országtól eddig még csak kapott, ne is mélyedjünk belem hogy mit és mennyit, de azért az elvárható lenne, hogy ne csak a gyarmatosítók, hanem a bennszülöttek szemszögéből is értékelje a dolgokat.
 
Igaza van a DK-nak, helyre kell pakolni ezt a kérdést, méghozzá mielőbb.
TGM dicséri a Momentum kezdeményezését, akik feltalálták a melegvizet, mondván, hogy inkább az ideiglenesen külföldön munkát vállalók részére is biztosítani kellene a levélben szavazás lehetőségét.
Momentum még az apukák zacsijában utazott, mikor ezt már sacc/kb ötszázan felvetettük.
Hát persze, ezt majd el lehet dönteni a választások után, és bevezetésre kerülhetne 2022-ben.
Addig persze még annyi minden történhet, kiléphetünk az Unióból, csatlakozhatunk a FÁK -hoz, megdögölhet az emír meg a szamár is, mi, meg sok kicsi Naszreddin Hodzsa, kényeztethetjük a szamár csúnyáját - szájjal.
Orbán meg röhög majd a Vár teraszán ezen a búvalb@szott bandán, aztán megigazgatja a fején Szent István koronáját...
 
Szóval, csak bátran, támogatni kell ezt a kezdeményezést, ez legalább valódi problémával foglalkozik és nem is kerül annyiba, mint a Nemzeti Inzultáció a nemlétező migránsokról...
 
 

mandiner.hu
Érzelmes videóval szólít fel a szavazati jog megvonására Gyurcsány / 2017.11.07.
„2014-ben például azért lett a Fidesznek kétharmada pontosan egy mandátummal, mert az az egy mandátum a határon túli szavazatokól jött. Vajon nem ez állítja-e éppen szembe a magyart a magyarral, nem ez-e a táptalaja a velünk szemben gyakran hangoztatott gyűlöletkeltésnek? Nem joggal vetik-e fel azt az itthon élők megértést kérve és akár szeretet is mutatva a határon túli magyaroknak, hogy nézzétek, drága barátaim, ez a mi életünk, mi nem szavazunk Marosvásárhelyen, mi nem szavazunk Kolozsváron, mert nem ott élünk?” – teszi fel a kérdést Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt új videójában, szavait pedig az Életrevalók című film érzelmes zenéje kíséri. A hatás garantált.

hirtv.hu /
Rossz ötlet - Önzés és kicsinyesség csak azért megvonni a határon túli magyarok szavazati jogát, mert korábban nagyrészt a Fideszre szavaztak – mondja a Kolozsváron született filozófus, közíró. Itt volt Tamás Gáspár Miklós. / 2017.11.06.

hirtv.hu /
Szavazójog - Össztűz zúdul a DK elnökére, mert megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát. Mire jó ez a kezdeményezés? Vendégünk volt Gyurcsány Ferenc. / 2017.11.06.

www.atv.hu / videó
Ara-Kovács Attila / 2017.11.03.
A műsorvezető Krug Emília.

b1.blog.hu
Egyszerre zseniális és rettenetes húzás Gyurcsánytól a határon túliak szavazati jogának elvétele / 2017.11.03.
A DK ezzel a húzással sok szavazót állíthat maga mellé, beleszáll a Fideszbe és egyértelműen kitűnhet a többi ellenzéki párt közül. Nem csoda, hogy mindenki nekitámadt Gyurcsányéknak. Viszont a javaslatnak vannak hátulütői is.

www.sztarklikk.hu
Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyarok / 2017.11.03.
Pár egyszerű kérdés és állítás a DK aláírásgyűjtő kampánya kapcsán. - Gyurcsány Ferenc a héten kampányt indított a határon túli magyarok választójoga ellen. A téma és a főszereplő okán is hatalmas zaj keletkezett a politizáló nyilvánosságban. Lenne pár kérdésem, illetve állításom nekem is.

karvalyokfoldje.blog.hu
Aki nem viseli a következményeit, az ne szavazzon? / 2017.11.03.
Vajon politikai öngyilkosság vagy jogos követelés Gyurcsány Ferenc „ne szavazzanak a határainkon túliak” kérdése? Vagy egyszerre mind a kettő? Netalán csak egy mazochista politikus hattyúdalának vagyunk szemtanúi? - Ugyan nem népszavazási kezdeményezés keretében, hanem csak úgy magában, de igazi darázsfészkes tabutémában érdeklődik volt miniszterelnökünk az átlagemberek véleménye iránt: „egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”

gepnarancs.hu
“Én akkor is szavazok a határon túlról, és belepofázok az életedbe!!!” / 2017.11.03.
“Még hogy megvonják a szavazati jogom? Nekem Orbán Viktor adta meg az állampolgárságot, persze hogy rá szavazok. Ne hogy már bárki is megmondja nekem mit csináljak a szavazatommal. Mert nem ott élek? És? Én akkor is szavazok a határon túlról, és belepofázok az életedbe! - Engem nem érdekel Orbán Viktor mit művel a nagy hazában. Nekem itt jó életem van, a medve bejár a házba, az asszonyt néha megverem, vagy fordítva, de a szavazatom akkor is le fogom adni ha bele is döglesz. És tudod kire? Hát Orbán Viktorra, mert ő az isten, ő a haza, és ő küldi a lóvét nekem az iskolára, focira, kórházra. Mit érdekel engem, hogy te ott megdöglesz …

Gyurcsány: ne szavazzanak a határon túliak - 2017.11.01. - Elvenné a határon túl élő kettős állampolgárok szavazati jogát a DK. Ezt Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke jelentette be. Szerintük csak azoknak szabadna beleszólni a választások eredményébe, akik döntésük következményit is viselik. Az LMP élesen bírálta a párt javaslatát, mert szerintük azzal csak a Fidesz újabb kétharmados többségét segítik. A kormány azt mondja, Gyurcsány Ferenc gyűlöletkampányt indít a magyarok ellen. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/gyurcsany-ne-szavazzanak-a-hataron-tuliak