Hírek

Hétköznapi Orbán – fasizmus

ovi_naciAz utóbbi időben bebizonyosodott, hogy az Orbán – kormány egyre kendőzetlenebbül mutatja ki foga fehérjét. A kormányhivatalok és az erőszakszervezetek immár nyíltan az állampárt érdekeit szolgálják és utasításait hajtják végre. Mi ez, ha nem maga a fasizmus előszobája?

 

Fasiszta rezsimekről általában

Semmi jóval nem kecsegtet az sem, hogy adóhatóságunk élén is immár pártpolitikus áll. A kormány egyre nyíltabban és erőszakosabban próbálja elhallgattatni az ellenzéki hangokat. Ne gondoljuk azonban, hogy ez az evolúciós folyamat itt megáll. A jelenlegi rendszer egyre több jelét mutatja a Dr. Lawrence Britt politológus által feltárt fasiszta rezsimek ismérveinek.
 
Erőteljes és túláradó nacionalizmus
 
A fasiszta rezsimek szeretik a nemzeti zászlókat hazafias szlogeneket és szimbólumokat. A ruháktól kezdve a közterekig mindenhol zászlók vannak.
 
  1. Az emberi jogok semmibevétele
    Azt hiszem ehhez nem kell kommentár, a jelen rendszer szándékosan hagyja figyelmen kívül a hazai és nemzetközi emberi normákat, üldözi a hajléktalanokat, megalázza a fogyatékkal élőket.
  2. Bűnbakképzés és ellenségkép kreálása
    A fasiszta rezsimek úgy próbálják a társadalmat egyesíteni és a rezsim oldalára állítani, hogy kijelölnek egy „közös ellenséget”, akit lehet gyűlölni, aki ellen lehet küzdeni. A rezsim gyűlöletpropagandával hergeli a csőcselékét a kiválasztott sérülékeny csoportok ellen. Ezek a bűnbakká tett csoportok lehetnek eltérő vallású emberek, etnikai és faji csoportok, szocialisták, liberálisok, kommunisták… Bárki célponttá válhat, aki sérti a hatalmon lévők érdekeit.
  3. Militarizmus, a katonaság túlzott támogatása/tisztelete
    Tudjuk, hogy az Orbán kormány meglehetősen militarista. Minden lépésükkel a katonaságot akarják fejleszteni. Nagy hangsúlyt fektetnek a sport népszerűsítésére a háborúhoz nélkülözhetetlen fizikai erő fejlesztése érdekében. Öles léptekkel fejlesztik a tartalékos haderőt és a gyerekeket igyekeznek az erőszakra nevelni, lőtereket akarnak telepíteni az iskolákba.
  4. Túltengő, elburjánzó szexizmus
    A fasiszta rezsimekre a férfiuralom jellemző. A fasiszta rezsim igyekszik a „tradícionális” családot és nemi szerepeket mindenkire rákényszeríteni. A homoszexuálisok elnyomatása mindennapos, a rezsim nem tiszteli a hagyományostól eltérő életformákat.
  5. Irányított tömegmédia
    Előfordul, hogy az állam a médiát közvetlen módon birtokolja és irányítja. Sok esetben azonban – felvásárlás után – a saját embereiket nevezik ki felső vezetőnek a már meglévő médiumok élére. A médiát különböző jogszabályokkal is gúzsba köthetik, irányíthatják. A cenzúra a fasiszta rezsim alatt nagyon gyakori, kiváltképp háborús viszonyok alatt.
 

Összefonódások és szétesések

  1. A nemzetbiztonság pánikszerű, megszállott védelme
    A rezsim a – külső/belső veszélytől való – félelem révén uralja a tömegeket.
  2. Az egyház és az államhatalom összefonódása
    Közismert, hogy a Fidesz-kormány a lakosság egybehangzó akarata ellenére az egyházi iskolákat preferálja a világiakkal szemben. A prostituáltak államhatalmi – és időnként jogellenes – üldözése is javarészt a KDNP-s politikusok lobbimunkájának köszönhető.
  3. Vállalati hatalom védelme
    A fasiszta rezsimet saját vállalati- és oligarcharétege segíti kormányra és tartja hatalomban. Az állam támogatja a fasiszta oligarcharéteget és fordítva; így egy kölcsönösen előnyös, támogató viszony alakul ki közöttük.
  4. A dolgozókat és a munkásszerveződéseket elnyomják
    A dolgozók öntudatos és szervezett tömege jelenti az egyetlen igazi veszélyt a fasiszta állam számára, ezért igyekszik a hatalom csorbítani a dolgozók és szerveződéseik jogait. Bár a Fidesz kormány – nagyon helyesen – támogatta a Tesco dolgozók sztrájkját, a saját gazdasági érdekszférájában – oligarchák vállalkozásai, közhivatalok, egészségügy – méginkább éhbérért, rabszolgaként dolgoztat. Mindemellett a Fidesz kormány többször tett már kísérletet a Munka Törvénykönyvének oly módon történő módosítására, hogy az a mukavállalók számára kedvezőtlen legyen. Erősen valószínűsíthető, hogy a Tesco-s sztrájkot is csak azért támogatták, hogy gyengítsék a saját vállalkozói rétegük külföldi vetélytársait.
  5. Az értelmiségiek és a művészek megvetése
    A fasiszta állam nyíltan ellenségesen viselkedik az értelmiségiekkel és a felsőoktatás cenzúrájára törekszik. Előfordul, hogy értelmiségieket tartóztatnak le, vagy a művészi kifejezés szabadságát elnyomással korlátozzák.
  6. A fasiszta rezsim a bűn és bűnhődés témájának megszállotja
    A fasiszta állam rendőrsége folyamatos jogsértéseket követ el, nem jogszabályok alapján intézkedik, ahogyan egy jogállamban szokás, hanem sokszor a saját kénye-kedve szerint. Az ilyen rezsimekben a rendőrségnek szinte korlátlan hatalmat adnak, az általuk elkövetett jogsértésekért, visszaélésekért nem lehet őket törvényesen felelősségre vonni. A társadalom a „hazafiasság” nevében mindezek felett szemet huny, sőt saját szabadságjogaikat is képesek minden további nélkül feladni. A fasiszta országokban gyakran olyan nemzeti hatáskörű rendőrség működik, melynek gyakorlatilag korlátlan hatalma és jogosítványai vannak.
  7. Eluralkodó korrupció és uram-bátyám világ
    Ehhez sem szükséges bővebb kommentár, állami szektorban eluralkodó nepotizmus stb.
  8. Választási csalások
    A fasiszta állam gyakran jogi-adminisztratív eszközöket használ a választási rendszer – saját érdekei szerinti – irányítására és manipulálására, de előfordul, hogy a választási rendszer teljesen manipulációkon és csalásokon alapszik, ergo csak az államhatalom bebetonozására szolgál. A rezsim az ellenzéki politikusokat karaktergyilkossággal és rágalmakkal próbálja ellehetetleníteni súlyosabb esetben nem riadnak vissza a valós testi erőszaktól és a politikai orgyilkosságtól sem.
 

Most és itt

A jelen történéseket könnyű azzal elbagatellizálni, hogy valakik már megint a fasizmus rémével riogatnak. Az igazság azonban az, hogy a szemünk előtt kezd testet ölteni egy fasiszta állam. A jelenlegi hatalom aktívan törekszik a társadalom refeudalizációjára, tehát egy olyan érinthetetlen vállalkozói, ha úgy tetszik „nemesi” réteg kialakítására, melynek egy jogfosztott jobbágyréteg robotol. Ehhez társul az, hogy a jelenlegi vezetői réteg magát – a hamis szociáldarwinizmus talaján állva – egy genetikailag fejlettebb, tehetségesebb rétegnek képzeli. A jelen hatalom megveti az alapvető emberi jogokat és ideológiai alapon tagadja az emberek közötti egyenlőséget és elgáncsolja a társadalom elesettebb tagjait. Tehát az emberhez méltó élet csak a vagyonosokat és a kiváltságosokat illeti meg. A dolgozói rétegek aktív ellenállása a jelenleg helyzetben elengedhetetlen a hőn áhított szabadsághoz!
 
 

kolozsvaros.com
Az egyház lehajtott fejjel, ájtatosan kussol / 2017.10.04.
Leszögezhetjük az utókor számára a nyilvánvalót: a Térdre, csuhások! szindrómából kigyógyult Orbán Viktor és nemzeti kormánya számára a kereszténység és a baráti egyházak szoknyája mögé bújás, a baráti egyházak tenyérből etetése tehát stratégiai fontossággal bír egy újabb mandátum megszerzéséhez. Értjük.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ocsenyA gyűlölet gőzhengerét Orbán Viktor indította el, és esze ágában sincs megállítani / Készült: 2017.10.01
Tusnádfürdő, Kötcse, Őcsény. Kicsi települések, akárcsak Felcsút, ahonnan a magyar miniszterelnök származik. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének korlátoltságát, pitiánerségét mégis ez a négy falu jelzi a legjobban. Ilyen parányi településekről küldi ugyanis egyre szélsőségesebb üzeneteit Orbán Viktor a nagyvilág felé azt a látszatot keltve, hogy minden magyar gyűlöli a menekülteket, ellenséges az idegen kultúrákkal és a segítségre szorulókkal szemben. A kormányfő minden magyar nevében akar rasszista lenni, ugyanakkor azzal áltatja magát, hogy a közösen felépített demokráciánk értékeit is az egyetértésünkkel rombolhatja le.