Hírek

Ferde kép

gorbetukor„Ha a kép, amit itt felvázolok nem ferde, akkor…” - mondta szombati tusványosi beszédében Orbán Viktor. Amin elcsodálkoztunk, mert eddig nem hallottunk a kormányfőtől olyat, ami akár csak retorikai fogásként is kétségbe vonta volna az ő világképének helyességét. A gond pedig éppen a kép ferdeségével van.

 
Annak a képnek a ferdeségével, amelyet 2009-es kötcsei beszédével kezdődően mind részletesebben kimunkál és a magyar társadalmi-politikai-gazdasági berendezkedés átépítésével valósággá tesz. Hogy a kép mennyire ferde, azt beszédének utolsó, összegző mondata igazolja: „27 éve azt hittük, Európa a jövőnk, most pedig azt érezzük, mi vagyunk Európa jövője”. Amiben egyszerre van benne az a szilárd meggyőződés, hogy ő maga testesíti meg egyedül Magyarország állami és nemzeti létét és az a túlhevült személyes ambíció, amely a nemzeti keretek közül kibuggyanó hitet európaivá tenné.
 
Ez az ambíció agyaglábakon áll. Nem is csak arra gondolunk itt, hogy a „magyarországi Soros-kérdést” tragikomikus generális európaivá fújja azzal, hogy Európa jövőjéhez egyenesen alapkövetelményként jelöli meg, hogy az Unió nyerje vissza szuverenitását a Soros-birodalommal szemben. Nem is csak arra gondolunk, hogy a magyar kormány által 28 uniós tagállamban végzett, általunk eddig nem ismert és kétkedéssel hírül vett közvélemény-kutatásra hivatkozva kimutatja: az európai emberek 51 százaléka a nemzetállamok erősödését akarja, míg Brüsszelét csak 36. S még csak nem is arra, hogy a civilizációk összecsapásának kissé elnagyolt fukuyamai elméletét interpretálva, azt mondja: a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európaival, a kettő kizárja egymást. Annyira, hogy az Unió átszervezésének egyik központi teendője nem csak a határok – a „keresztény bennszülöttek” - megvédése, hanem a migránsok hazatoloncolása lenne. (Élénk taps.) Ha ezt összekötjük azzal, hogy Orbán szerint a szolidaritás nem célja az európai kultúrának, hanem csak eszköze a béke, a szabadság és a biztonság megőrzésének, akkor eljutunk az Európát – az Unióig önmagát marcangoló politikai-gazdasági és zsidó-keresztény kulturális egységként megteremtő felvilágosodás megtagadásáig. Amelynek nem eszköze, hanem alapértéke a szolidaritás. Ezzel ő maga számolja fel kereszténységet, amivel az Uniós politikai inkvizítorokat vádolja. Ők ugyanis a „kevert összetételű jövőért” adják el magukat Soros Györgynek. Mi ez, ha nem az európai szupranacionalizmus, felsőbbrendűség agyrémének meghirdetése?
 
A kormányfő kérdése: európai marad-e Európa, magyar-e Magyarország, német-e Németország, olasz-e Olaszország. Ki győz: a globalista elit, vagy a hazafias érzelmű – valójában nacionalista, jobboldali - nemzetállami gondolat, amelynek jegyében, korát megelőzve, 2010 óta Orbán is dolgozik.
A kérdés valójában az: melyik nemzetállam, milyen szövetségben, mit tehet a megállíthatatlan gazdasági globalizmus olyan keretek között tartásával, amelyek a közjót szolgálják.
Érdemes-e a múltba visszalökni az Uniót, amint Orbán javasolja, vagy csak előre van jövője? Gyanítjuk, kiabálhatja a sötétedés erdejében a visegrádiak egységét Orbán, az meglehetősen bizonytalan, miközben a tények hétévnyi kormányzásának hazai sikerességét sem bizonyítják. Meglehet Varsó, Prága, Pozsony és Budapest ma egy hangon beszél, de nem biztos, hogy a jövő Uniójának francia-német terveit látván, az uniszónó nem törik meg éppen a hosszú távú nemzeti érdekeken. nepszava
 
Tényleg: komolyan gondolja a kormányfő, hogy ezt a ferde képet magukévá teszik franciák, hollandok, németek? Már azok, akik a választásokon és nem a magyar kormány kérdezőbiztosainak mondanak véleményt. Vagy inkább úgy gondolják, az a fajta Európa, amit Orbán lefest, maradjon csak az övé. Meg azoké, akik 2018-ban is hatalmon tartják.
 
Friss Róbert
 

hirtv.hu /
Orbán szerint - Magyarország erős nemzet, mert nem más pénzén él, a növekedés pedig kétszer akkora, mint az EU-ban. Ezeket mondta Orbán a gazdaságról Tusnádfürdőn. Mennyire fedik a valóságot a hangzatos kijelentések? Vendégünk volt Vértes András, a GKI elnöke. / 2017. július 25.

hirtv.hu /
Soros hálójában - Soros-tervet vizionált a miniszterelnök Tusnádfürdőn. Orbán Viktor szerint ennek lényege a migránsok betelepítése, pénzelése és szétosztása az unióban. De miért csak a miniszterelnök tud ezekről a tervekről? Kéri László politológus volt a vendégünk. / 2017. július 24.

hirtv.hu /
2018 - Káoszt és rombolást vizionált Orbán jövőre Magyarországon, ha nem a Fidesz nyeri a választásokat. Az ellenzék szerint a kormányfő már teljesen elveszítette kapcsolatát a magyar valósággal. Itt volt Vadai Ágnes, a DK alelnöke. / 2017. július 24.

www.atv.hu / videó
Bangóné Borbély Ildikó / 2017.07.24.
A műsorvezető Rónai Egon

www.atv.hu / videó
Nagy Bandó András / 2017.07.24.
A műsorvezető Rónai Egon.

hvg.hu
Financial Times: Orbán miatt heves konfrontáció várható / 2017.07.23.
A lap szerint a miniszterelnök Tusványoson elmélyítette a Kelet- és Nyugat-Európa közötti megosztottságot. - A Financial Times internetes kiadásában vasárnap megjelent cikk azt emelte ki: Orbán Viktor beszédében "megfogadta", hogy megvédi Lengyelországot az Európai Unió szankcióival szemben. A magyar miniszterelnök kijelentésével elmélyítette a Kelet- és Nyugat-Európa közötti megosztottságot. A szerkesztőségi véleménycikk szerint Orbán Viktor a lengyel igazságügyi reformot védelmébe vevő megjegyzései nyomán valószínűsíthető, hogy a közép- és kelet-európai miniszterelnökök, valamint nyugati kollégáik között heves konfrontáció várható.

gepnarancs.hu
„Árpád hazájában, jaj annak, aki nem úr és nem bitang”
Hónapokon keresztül, lépten-nyomon azt láthattuk a Fidesz plakáterdején, hogy hazánk milyen erős és büszke ország. A fene megette, ha az emberek nem saját maguk érzik, hogy jobb lett az életük, biztosnak látszik a jövőjük. A kék plakátok csak a milliárdokat vitték, a haverok zsebébe.

168ora.hu
Orbán: Még lehetünk keményebbek - 168 óra / 2017.07.22.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Orbán Viktor úgy emlékezett: mindig ugyanazt mondta. Az 1990-es első erdélyi szabadegyetemre a „bőrledobó vedléssel” szembeni lázadás aktusaként emlékszik. A fideszesek már akkor sem akartak nyugati bőrt növeszteni, mert „szabadságharcosként” úgy gondolták, nekik is lehet mondanivalójuk a nyugatnak. A Tusványos történetéről fellelhető források nem éppen a nyugatnak üzengetés, hanem a magyar-magyar és a román-magyar párbeszéd nemes céljait említik az indulás okaiként. Orbánnak most viszont egészen bizonyosan van mondandója a nyugat számára, olyannyira, hogy beszéde végén azt a konklúziót vonta le: ma már nem Európa a jövőnk, hanem mi vagyunk Európa jövője. Azt már a megfigyelő teszi hozzá, hogy aztán majd a fal – vagy a kerítés – adja másikat.

privatbankar.hu
Ellenzéki reakciók Orbán tusványosi beszédére / 2017.07.22.
Gyorsan reagáltak az ellenzéki pártok a miniszterelnök beszédére, ami nem is csoda, hisz az gyakorlatilag a választási kampány nyitányának tűnt.

Orbán 3 ellenfélről beszélt - 2017.07.22. - A jövő évi választás tétje Orbán Viktor szerint, hogy az ellenzék ne rombolja szét a 2010 óta elért eredményeket. A miniszterelnök erről Tusnádfürdőn beszélt. Úgy látja, hogy a valódi ellenzéket a brüsszeli bürokraták és Soros György hálózata jelenti, nem pedig a hazai pártok. Az MSZP szerint viszont a jövő évi választás tétje, hogy Magyarország Európához, vagy Oroszországhoz tartozik.  - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/orban-3-ellenfelrol-beszelt

 

Kapcsolódó cikkeink:

gg2017Alulfizetett tanárok, rosszul működő egészségügy: lesújtó kép az OECD-től / Készült: 2017.07.21
Mire költi az állam a rendelkezésére álló pénzt? És milyen eredménnyel teszi? Ezt vizsgálja friss tanulmányában az OECD. A majdnem 300 oldalas elemzés lesújtó képet fest Magyarországról, pedig az is kiderül belőle: nem a pénzhiány az akadály.

ovi_posvanyosMarkó Beáta: Tusványos / Készült: 2017.07.18
Már csak négyet kell aludni, és sor kerül az év legnagyobb politikai és kulturális eseményére, melyet szokás szerint a szomszédos Romániában rendeznek meg. A magyar miniszterelnöki székben pöffeszkedő ember nem a magyar nép legfontosabb házában (demokráciákban értsd: parlamentjében), hanem egy idegen ország úgynevezett nyári szabadegyetemén szokta felvázolni lázálmait (értsd: jövőképét), a nyolc éve tartó országromboló projektjének következő etapjait.

f0d7fe2d614Ennyit a dübörgő gazdaságról: előttünk a szlovákok, zárkóznak a románok / Készült: 2017.07.06
Amíg mi csak sóvárogtunk Ausztria után, a szlovákok léptek is abba az irányba, újabban pedig már a románok is elkezdtek felzárkózni ránk.

17031_eu_ovÖnmagáról árulkodó vezér / Készült: 2017.07.04
Orbán, a miniszterelnöknek álcázott vezér a nemzeti konzultációt záró beszédében, 2017. június 27-én minden eddigi retorikai rohamát felülmúlta. Azóta többen megírták, hogy igazi, szárnyaló uszítást művelt. Mint aki közeledik pályafutásának zenitje felé, és egyre „jobb” lesz.