Hírek

Felcsúti bankjátékok több porondon

mkb_lorincMég nem ért véget az a per, ami az MKB tulajdonosi szerkezetének tisztázása érdekében indult, de a bank már más kézbe kerül. A háttérben a nemzet gázszerelője, Mészáros Lőrinc tűnik fel. Közben azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a felcsúti polgármester az FHB Banknál is játékban van. Lehet viszont, hogy ott pont ellenkező előjellel.

Gyors ütemben terjeszkedik Mészáros Lőrinc a hazai bankszektorban. Ezúttal a tavasszal az érdekeltségébe került Konzum Nyrt. jelentette be, hogy a Konzum Befektetési Alapkezelő átveszi a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től, amely az MKB 45 százalékának tulajdonosa. Ezzel az új alapkezelőnek közvetve 45 százalékos részesedése lesz a negyedik legnagyobb bankban. Emellett kezdeményezték egy új befektetési alap, a Metis II. Magántőkealap létrehozását is, amely további 4 százalékot szándékozik venni az MKB-ban.

Már tavaly feltűnést keltett, hogy két igencsak bizonytalan hátterű, frissen létrehozott befektetési alap szerzett meghatározó részesedést, a korábban az állam kezébe került bankban. Miközben – egyebek mellett távol-keleti befektetőket is emlegettek - a Figyelő tavalyi információi szerint a Metis Magántőkealap mögötti egyik nagy magánbefektető a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa, Szíjj László lehet, akit a hírek szerint több szál is fűz Mészáros Lőrinc építőipari vállalkozásaihoz.

Nyilvánosság van, csak éppen nem úgy...

A Transparency International Magyarország és a Magyar Narancs újságírója által indított perben a Fővárosi Ítélőtábla márciusban jogerősen úgy döntött, hogy 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni, kik is vették meg az MKB-t. Az MNB, mint azt közleményben is tudatta a döntés ellen a Kúriához fordult, így a nyilvánosságra hozatal egyelőre nem történt meg.

A Konzum kezelésébe most éppen ezek az alapok kerültek – és így már egyértelművé vált Mészárosék szerepe. Mint a Világgazdaságnak Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója azonban hangsúlyozta, a tranzakció a Metis Magántőkealap kezelésének átvételéről szól, amely az MKB Bank 45 százaléka fölötti befolyás megszerzését jelenti, és nem a tulajdonának a megvásárlását. Ez valóban fontos különbség, az viszont bizonyos, hogy az MKB jövőbeni üzleti politikájára az új kezelőnek lesz lényegében ellenállhatatlan hatása.

A Mészáros-csoport nemrég az FHB-ba is betette a lábát. A Konzum Nyrt. 5,96 százalékos közvetett részesedést vásárolt a bankban. A csoporthoz tartozó KZF vagyonkezelő így a BÉT április 28 -iki frissítésű adatai szerint 9,79 százalékot birtokolt.

Érdekes fejlemények az FHB-nál

Nem sokkal ezt követően az FHB azonban rendkívüli tájékoztatás keretében bejelentette, hogy fő részvényese, a Takarékbank és további huszonegy, a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz tartozó részvényese között úgynevezett összehangolási megállapodás jött létre. A megállapodást a pénzintézet közgyűlése április végén tartott közgyűlésén előzetesen már jóváhagyta, egyben azt is kinyilvánította, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának stratégiai célja, hogy a társaság és az integráció hitelintézet tagjai az FHB Jelzálogbank 100 százalékos tulajdonosai legyenek.

Ennek következtében a jogszabályok szerint nyilvános vételi ajánlatot kell tenniük a bank többi részvényeire, ami eszerint a Mészárosék tulajdonában levő részvényekre is vonatkozik. Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója ugyanis a HVG-nek adott interjúban határozottan kijelentette, hogy „sem Mészáros Lőrinc, sem a családja, sem a cége nem tulajdonosa, tisztségviselője a takarékszövetkezeti integráció egyik tagjának sem...”, s ha így van, nem részese az összehangoltan eljáró tulajdonosoknak. azenpenzem.hu

A Takarékbank részesedésszerzést engedélyező határozatát az MNB már jóvá is hagyta, amit a teljes magyar sajtó – közte mi is – úgy értelmezett, hogy a kivásárlási ajánlatra is vonatkozik. Ezt pénteken igazította helyre rendkívüli tájékoztatás keretében a pénzintézet. Eszerint a kisbefektetők számára tett vételi ajánlat még engedélyezés alatt áll. A félreértést az okozta, hogy – mint a szerdai közlemény írta – a jóváhagyást a bank beépítette a vételi ajánlatba, aminek mellékletként teljes szövegét is teljes terjedelmében csatolta a közleményhez.

Lenkei Gábor

Cikk: http://azenpenzem.hu/cikkek/felcsuti-bankjatekok-tobb-porondon/4090/

Matolcsy ismét puccskísérletről beszélt - 2017.06.07. - Ismét egy kormány elleni puccskísérletre utalt a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy Györgyöt arról kérdezte egy szocialista politikus, hogyan szereztek tulajdonrészt az MKB Bankban kormányközeli vállalkozók. Matolcsy György a válaszában azt kifogásolta, hogy nem a kormányváltási kísérletről kérdezik - amihez szerinte az amerikai ügyvivőnek is köze volt. Az amerikai nagykövetség szerint Matolcsy György állításai hiteltelenek. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/matolcsy-ismet-puccskiserletrol-beszelt

hirtv.hu /
Kié az MKB? - A Fidesz létrehozta a családi bankját, amelynek két tulajdonosa, strómanokon keresztül, Matolcsy György és Orbán Viktor. Ezt olvasta a jegybankelnök fejére egy MSZP-s képviselő. Mesterházy Attila volt a vendégünk. / 2017. június 6.

444.hu
Matolcsynak már akkor is az amerikai puccskísérlet jut eszébe, amikor teljesen másról kérdezik / 2017.06.06.
Arról kérdezték, hogy került fideszesek érdekeltségébe az egyik legnagyobb magyar bank. Válasz helyett inkább felemlegette újra az összeesküvés-elméletét az amerikai támadásról. - A jegybank elnökét az MSZP-s Mesterházy Attila kérdezte a parlamentben az MKB Bank tulajdonosváltásáról. Nemrég derült ki ugyanis, hogy az államosított, majd a kevésbé értékes részleteitől megtisztított bank végül Mészáros Lőrinc, valamint Matolcsy unokatestvére, valamint jobbkeze Szemerey Tamás és Balog Ádám érdekeltségébe került.

www.youtube.com / ATVzrt / videó
Bokros Lajos az orosz bankpánikhoz hasonlította a veszélyt  / Közzététel: 2017. jún. 5. - Normális országban magánszemély nem szerezhet lényeges, úgynevezett ellenőrző pakettel rendelkező tulajdont kereskedelmi bankban, mert a banknak a betétesek pénzét kell őriznie és azt minden körülmények között vissza kell fizetnie, olyankor is, amikor esetleg a saját hitelei nem működő hitelek, vagy veszteséget termelnek a pénzintézet számára – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Bokros Lajos.