Hírek

Tóta W.: Mozdítsuk meg Brüsszelt

23d56fc635bSzabad Európa Rádió azért volt, mert a közleményeket nem hozta le a Szabad Nép.

Fontos fejlődési szakaszba jutott el az Európai Unió. Kicsit lassan tanul, az embergyermekek például kettő-hároméves koruk körül kezdenek beszélni. De éppen európai polgárként tanultuk meg, hogy legyünk türelemmel, és becsüljünk meg mindenkit, ha pedig figyelemzavart, hiperaktivitást, autizmust vagy bármi egyéb problémát észlelünk, akkor próbáljunk segíteni.

Mégiscsak nagy dolog, hogy végre megszólalt. Már mindenki lemondott róla, és elkönyvelte, hogy idehaza úgy kurvaanyázzuk Európát, ahogy a fülünknek kedves, ő meg ujját szopva, édesdeden hallgat. Úgyhogy divattá is vált a brüsszelezés, választást lehet nyerni vele, vagy ami több, akkora történelmi léptékű öntökönszúrást elkövetni, mint a Brexit.

De most az alvó óriás kinyitotta a szemét, megigazította a pelenkáját, és olyan letölthető PDF-et tett közzé a népszerű http://ec.europa.eu honlapon, hogy abba beleremeg a... hát egyelőre csak a pelus, de kezdetnek nem rossz.

Nem lennék most Orbán helyében. Tele minden utcasarok a felemelt, viszkető tenyérrel, miszerint állítsuk meg Brüsszelt, elhangzik naponta minden lenyúlt és rabolt csatornán, hárommillió direktmarketinges levélben csusszan be névre szólóan a hazugságária. És mindhiába, mert ott a PDF, bárki megnézheti, és akkor automatikusan győz az igazság.

Hát, némi reménye azért lehet az így leoltott miniszterelnöknek, hogy mégsem jut el túl sokakhoz a gyújtó hangú európai válasz. A saját médiája például leginkább említést sem tesz róla, nemhogy a tartalmát ismertetnék két brüsszentés között. Igen, a megmaradt független média ad róla hírt, meg belinkeli, de hát éppen az az egyik fő csapásirány, hogy ilyen média lehetőleg ne legyen.

Ehhez a törekvéshez eddig nem szólt hozzá érdemben az Unió, illetve a Bizottság, többek közt ezért is hatástalan, ha kiad egy állásfoglalást. Nem jut el ugyanis a címzetthez, így még annyi hatása sincs, mint a Szabad Európa Rádiónak, amíg létezett. Amúgy az azért jött létre, mert az akkori szabad Európa (és Amerika) még nem volt ennyire töketlen, és rájött, hogy direktben kell kommunikálnia a magyarokkal, mert a Szabad Nép ugyan nem fogja lehozni a közleményeket, vagy ha mégis, akkor imperialista ármányként.

Van ott valaki?

Az Európai Bizottság szóvivője ezzel szemben határozottan kijelentette, kampányt nem óhajtanak indítani, ezzel a részükről megtették a tétjeiket. A többi a magyarok dolga, ők mossák kezeiket.

Hát mi tagadás, valami tényleg bűzlik Európában, ha ennyire képes. Ez valóban elég hervadt, dekadens reakció. Az EU mégiscsak egy államszövetség lenne, amelynek kommunikálnia és érvényesítenie kell legalább az alapelveit a felségterületén. Enélkül még sose sikerült egyben tartani egy birodalmat. Sőt ennél több kell: közös kultúra, amelynek el kell jutnia a tömegekhez. Tudták ezt a szovjetek meg a jugoszlávok is. Az Unió ezekkel szemben önkéntes szövetség, amiből ki lehet lépni békével. Tehát nincs is más eszköze a tagállamok megtartására, mint az, ha felveszi a harcot a sunyi, és amúgy nem túl ügyesen megkonstruált Brüsszel-ellenes uszítással.

A szabad magyar média haldoklik, holott az az utolsó csatornája a külvilágnak, hogy saját szavaival, torzítás nélkül lehessen jelen a magyar közéletben. És Magyarország talán nem túl fontos, de a fertőzés már megindult. A Kelet-Európában formálódó autokráciák mind azon dolgoznak, hogy a szabad sajtó finanszírozását elvágják.

Magyarországon elesett már a legnagyobb napilap, a legnagyobb hírportál és a második legnézettebb tévé. És ez az egész néhány milliárdon múlt, ami hiányzott a hirdetési piacról, megvolt viszont a közpénzből eltérített feketekasszában.

Aljas hazugságokat hirdető reklámokkal teleszórt, és ezáltal százmilliókkal kitömött fospumpa-médiumok az egyik oldalon, gondosan elapasztott finanszírozás, hatósági zaklatás és agresszív felvásárlás a másikon. A folyamat nem áll meg magától, a vége pedig nyilvánvalóan az, hogy a kutya se fogja letölteni azt a PDF-et, mert nem is tud róla.

Ennek elegáns megoldása, ha bizony az Unió fizetett hirdetésekben, ne adja Isten PR-cikkekben is megpróbálja kifejezni magát. Sőt pályázatot is írhat ki az üzeneteihez, hátha van hatékonyabb, jobb és szexibb megoldás. Így nemcsak eljut a formálódó autokráciák maradék ellenzékéhez, hanem életben is tartja azt. Nudge-nudge, win-win. Kétségtelenül jól jönne az utolsó tartalékait felélő, vagy oligarchák szárnya alá húzódó liberális médiának, ha lenne olyan stabil hirdetője, amely nem függ a magyar kormánytól.

Ráadásul az elevenébe is vágna az olcsó demagógiával operáló rosszfiúknak. Kénytelenek lennének beletörődni, hogy nem tudják lenyelni a komplett médiát. Hiszen épp ez a bajuk Sorossal is: életben tart egy nyilvános teret, amelyet nem tud felvásárolni Mészáros Lőrinc, sem Andy Vajna. Mert nem eladó. És amíg ilyen nyilvánosság létezik, addig egy zsarnok sem nyújtózhat ki kényelmesen. Addig nem mondhatja az értelmiségi hátország, hogy ők erről nem tudtak, és csak parancsot teljesítettek. Soros György többet tett ezért, mint az Unió. És ez elég siralmas bizonyítvány Brüsszelnek, ami azt illeti, kezd nekem is tele lenni velük a tököm.

Természetesen ha az EU kampányba kezd, akkor nemcsak az ellenzéki média a célterület, hanem az a buborék is, amit a juhai köré épített a kormánypárt. Azt azért megnézném, ahogy az MTV visszautasítja az Európai Bizottság reklámfilmjét. Ha mégis megteszi, ma még van hol leadni azzal, hogy ezt nem merték Önnek megmutatni. Itt százezrek nem találkoztak mással már évek óta, mint alternatív tényekkel. Lehet, hogy megmenti őket, ha csak arról értesülnek, hogy többféle vélemény létezik.

Nincs Európa közös kommunikációs tér nélkül, mert szétszedik a sötétben zavartalanul hemzsegő kártevők. Viszont még őket is fegyelmezi, ha tudják, hogy nem mindig övék az utolsó szó. Az Európai Unió ma néma gyerek, akinek anyja sem érti a szavát. Ezen lehet változtatni, sőt nincs is más út.

De azért értékeljük a tétova, letölthető gügyögést. A Bizottság kiadta első enciklikáját. Még fel kellene nőni a feladathoz, mert igazat írni a pápa is tud, de azt legalább felolvassák a templomokban. Megszólalt. Most már csak fel kéne állnia.

Cikk: http://hvg.hu/itthon/20170428_Mozditsuk_meg_Brusszelt

Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra by HVG_Online on Scribd

hvg.hu
Tudta, hogy ellentüntetők is voltak Győrben? Igyekeztek, hogy ne tudja senki / 2017.04.28.
Egy kisebb tüntető csoport várta a miniszterelnök távozását a győri városházáról. Ám az elvonulási útvonalnál a rendőrség azt mondta, nem tüntethetnek táblával – állítja az egyik tüntető.

hvg.hu
Üzenjük Brüsszelnek: nőtt az EU-tagságot támogató magyarok aránya / 2017.04.28.
Növekszik az Európai Unióban lakók közül azoknak a száma, akik szerint az Európai Unióhoz (EU) tartozni jó dolog – közölte az Európai Parlament az Eurobarometer közvélemény-kutatási eredményeit ismertetve.

hirtv.hu /
Freedom House: Folytatódik a sajtószabadság leépülése  / 2017. április 28.

444.hu
Újabb listán szorultunk Románia és Bulgária mögé: kijött a jelentés a sajtó szabadságáról / 2017.04.28.
Egy éven belül négy pontot romlott a sajtószabadság helyzete, és csak részben szabad a sajtó a Freedom House jelentése szerint.

444.hu
Böröcz László megmutatta: vissza fogjuk még sírni Kósa Lajos sajtótájékoztatóit / 2017.04.28.
Nem hittük volna, hogy lehetséges, de már látni: fogjuk még hiányolni Németh Szilárdot. A Fidelitas elnöke ezzel a produkcióval elintézte, hogy miniszter legyen a következő Fidesz-kormányban.

www.atv.hu / videó
Bencsik Gábor / 2017.04.28.
A műsorvezető Rónai Egon.

www.atv.hu / videó
A nap híre - 2017.04.28. / 2017.04.28.
A műsor vendégei Papp Réka Kinga újságíró, Misetics Bálint szociológus és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő.