Hírek

A 89 forintos lecsókolbász országa

Részletek: Készült: 2017. március 04. szombat, 03:19
Print; Találatok: 1730

pingvin_lecso Óriásplakát terpeszkedik a hipermarketet is rejtő plázával szemben, rajta egy bolthálózat reklámja bujtogat, hogy most vásároljak náluk. Tíz deka lecsókolbászt adnak 89 forintért.

Ilyenkor rohadt nehéz büszkének lenni bármire, irgalmatlanul nehéz nem mások helyett is szégyenkezni.

Minden Egyes Eleme a plakátnak az üvölti, hogy ELRONTOTTUK! Eleve az a termék, ami ott satnyul a plakáton, ugye. Ez a szemétszafaládé, ez a hulladékhurka, ez a furcsán narancssárga, bizonytalan összetételű féregnyúlvány-nyesedék, ez egy kollektív szégyen. A híres magyar gasztronómia, a pompás magyar alapanyagok, mi? Miféle maradék izékből lehet összerakva, ha kilóját 890 forintért legyártották, elszállították a boltba, és még plakátra is tették; ja, és 27% áfát is belekalkuláltak?

A kekeckedők kedvéért: igen, lehet ehető lecsókolbászt csinálni. De nem ennyiből. Száz éve a virsli és a parizer is prémium ételnek számítottak, de akkor azokat még nem takonyból (hivatalos nevén mechanikusan szeparált húspépből) készítették.

Ma viszont esetleg a hulladék lecsókolbásszal (illetve a mögötte álló, tömeges szegénységgel, összetöpörödéssel) is foglalkozhatna a magyar kormány, mielőtt azon hupákol már féltucat miniszter és államtitkár, hogy a nemzetközi mogyorókrém az ugyanolyan kellemes textúrával bír-e Budapesten, mint Nápolyban, meg hogy milyen sört tiltsanak be Hódmezővásárhelyen a romániai sörgyártásra reagálva.

Ugyanis, és ez a másik szégyen, hogy ma egyre többen vannak, akiknek rohadtul mindegy ám, hogy a márkás mogyorókrém meg a csokitábla milyen összetevőkből áll, hiszen se így, se úgy nem érinti, mivel nincs rá pénze.

Ahogy se csíki, se csillagos sörre. Dobozos sörimitátumra, pillepalackos, alsópolcos műborra, meg lecsókolbászra van. A 89 forintosra. És figyeljünk minden elemre: a hirdető a tízdekás árat írja ki a plakátra, nem a kilósat - ez pedig azért fontos, mert gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy tudja, ebből az olcsó borzalomból is csak tízdekánként vásárol az átlagmagyar. Az, akivel ezermilliárdokat akartak kifizettetni olimpiára, ne feledjük. Az, akit halszagú Magyarország-dáridóval győzködtek arról, hogy micsoda győzelmet és felemelkedést hozott 2010 fülkeforradalma. Az, aki milliárdos üveghidat kell finanszírozzon a semmi közepén.

Itt az ideje beismerni, hogy ezt elrontottuk. Eltagadhatatlan a hét éve kormányzó társaság kiemelt felelőssége, de ne mentsük fel magunkat, magyarokat azzal, hogy egy szűk bűnözői kör kizárólagos hibájává hazudjuk a közelmúlt történelmét. Pláne, hogy ha egy poszt-Polt időszakban majd eljár a hatóság velük szemben, a pártucat döntéshozónak kiosztott szabadságvesztések után is itt fogunk állni mintegy kétmillió olyan honfitársunkkal, akik többször is ezt választották. Szóval ez egy közös ügy. Mind hibásak vagyunk, hogy az éhhalálhoz sok, de az emberhez méltó élethez kevés közmunka is kiváltsággá lett, hogy evidencia a romlás, a visszacsúszás, hogy amikor kirakják a lecsókolbász mellé a másik plakátot, miszerint Magyarország erősödik, akkor mind hiányoljuk a kiegészítést, hogy "korrupcióban".

Az óriásplakátra rakott, 89 forintos lecsókolbász országa lettünk. Erre pedig nem válasz az, hogy Orbán, takarodj. Hogyne, a kormányváltás szükséges előfeltétele a változásnak - de pont ez a változás nem fog bekövetkezni, ha céllá tesszük az eszközt. Milliók vágyakoznak arra (és mondok egy meglepőt: a beborultan szektás, és/vagy a húsosfazék közvetlen közelében állókat kivéve még a fideszesek is), hogy legyen végre JÓ. Hadd érezzük és tapasztaljuk végre, hogy ma jobb élni, mint tegnap volt.

Húsz éve azon a plakáton a legdrágább mobiltelefonokat hirdették, az épp elindult kereskedelmi tévékben a műsort megszakító reklámokban jól szabott öltönyös vállalkozóknak árulták a friss piacgazdaság presztízstermékeit. Ma meg szomorú, lepattant, vesztes alakokat tükröznek vissza az "átlagembert" megjelenítő hirdetések. Megint csak: a kormány hazudhat szép és jó világot, de a reklámozónak tudnia kell, hogy milyenek valójában azok, akiknek eladná a terméket.

Értem én, hogy az aktív, fanatizált szavazóközönség mozgásban tartása, lojalitásának megőrzése végett hatékonyabb eszköznek tűnik arról beszélni, hogy mást miért utálunk, hogyan harcolunk vele, hogyan ártunk majd neki. Brüsszel, a menekültek, a civilek az egyik oldalon, és a kormánypárt a másikon - a téma mindig az, hogy az említettek mitől emberalatti miazmák, míg arról szó nem esik, hogy nekünk mitől, mikor és hogyan lesz jó. Ez egy nyomorult vírusa a magyar politikának, ami a legrégebbi szereplőket és a legfrissebb belépőket egyaránt azonnal megfertőzi. Közben meg a zöm szomorúan veszi az arasznyi lecsókolbászt.

Dühe jogos, csalódottsága érhető, de megoldást, felemelkedést nem az hoz, ha kizárólag azzal traktáljuk, hogy kit gyűlöljön a helyzete miatt. Jöjjön már végre az az időszak, amikor arról is beszél valaki, hogy mitől lesz itt végre jó élni! És ez stratégiailag nem az ingyenes tankönyvet, a rezsicsökkentést meg az alamizsna-menzát jelenti, hanem azt az életet, ahol a szülőnek a fizetése elég arra, hogy a gyerekét normálisan etesse, öltöztesse, taníttassa, és mindenki ki tudja fizetni az általa elfogyasztott energia valódi árát.

Boldogabb országokban (és ezek nyugatra vannak, nem Putyin hóna alatt) ez a műfaj, a 89 forintos lecsókolbász nem is létezik. Ha meg valami perverz piaci defekt valahol mégis megalkotná őket, akkor sem kerülnének óriásplakátra. Én azt akarom hallani azoktól, akik Magyarország vezetésére kérnek tőlem bizalmat, hogy hogyan lesz megint jó. Hogyan tűnik el a szegények gasztrohulladéka a plakátról, majd a hűtőpultból is. Azt akarom végre hallani, hogy mitől, hogyan, milyen lépésekben lesz ez újra egy békés, élhető, fejlődő ország.

Ceglédi Zoltán

Cikk: http://sztarklikk.hu/cegledi_zoltan_blogja/a-89-forintos-lecsokolbasz-orszaga/321482