"Nagyon szomorú lenne kimondani, hogy ennek az országnak nincs perspektívája” – interjú Dobó Mátyással

Részletek

Készült: 2016. július 11. hétfő, 21:19

Print 

Találatok: 1653

Az informatikushiány már most is probléma, de abból halmozottan hátrányosan jöhet ki az ország, ha a digitális írás tanítása és alkotói szintű elsajátítása nem válik az iskolai tananyag szerves részévé. A miértekről és a kilátásokról kérdeztük az egyik legismertebb digitális trendbloggert, szolgáltatásfejlesztőt, Dobó Mátyást – alias Doranskyt.

hvg.hu: Lassan másfél évtizede, hogy webes, illetve digitális trendekkel, szolgáltatásfejlesztéssel és oktatással foglalkozik. Nemrég egy blogbejegyzésében azt fejtegette, hogy az iskolák és iskolások számára a kódolás, a programozás olyan alapkövetelmény lesz a nagybetűs életben való boldoguláshoz, mint amilyen ma az idegennyelv-ismeret. Miből következik ez?

Dobó Mátyás: Először is tisztázzunk egy dolgot. A programozáson vagy kódoláson nem azt értem, hogy valaki ért különböző, speciális kódnyelveken, hanem azt a képességet, hogy a különböző digitális rendszerek működését befolyásolni tudó eszközökön keresztül – akár szkripteléssel, akár programozással – az illető az adott cég rendszerének (vagy egy-egy rendszerelemének) működését javítani tudja.

Érdekes megnézni, hová tartanak bizonyos iparágak; hogy ahol korábban bizonyos képességekre volt szükség, ott most milyen irányú elmozdulásokat látunk. Mára egyértelművé vált a munkaadók azon igénye, hogy minél több alkalmazottnak meglegyen ez a képessége, és ez a fizetési csekkeken is világosan látszódik. Jó példa erre a pénzügyi szolgáltatások piaca, ahol, ha szétnézünk, azt látjuk, hogy a tranzakciók jelentős részét ma már nem emberek végzik, mint korábban, hanem alprogramok, algoritmusok. Azok keresnek jól ebben az ágazatban, akik ezeket az algoritmusokat menedzselni, fejleszteni tudják.

Olyan irányba halad a civilizált világ, hogy a ma emberek által végzett tevékenységek jelentős részét hasonló módon átveszik majd különböző algoritmusok, programok és automata eszközök. Nincsenek apokaliptikus elképzeléseim erről a jövőről, de azt látom, hogy a hangsúlyok ennek megfelelően úgy tolódnak el, hogy a gépeket, automatizált rendszereket irányítani, tanítani, kódolni tudó emberekre jelentkezik igény majd a mai értelemben vett szakmunkás és pláne a betanított munkás helyett.

hvg.hu: Lehet-e ezt a vízióját úgy lefordítani, hogy nem elég, ha a gyerekek ma gyorsan megtanulják, hogyan kell az okostelefonon, tableten a videomegosztót vagy a közösségi oldalakat használni és elérni az aktuális játékokat?

Nulláról százra, pénz nélkül: itt sok hasznos alkalmazást és weboldat talál, ahol ingyen, otthonról, akár még szórakozva is megtanulhat programozni

D. M.: Óriási veszélyforrásnak érzem, hogy a digitális eszközök használata kimerül az „olvasásban”. Mert ami ma a gyerekek számára vonzóvá teszi ezeket az eszközöket, az valójában nem azokat a képességeket fejleszti, amitől ők felnőttként jobban fognak tudni boldogulni. Attól, hogy megtanulják interaktív eszközökön nézni a mesét, valójában még mindig csak a tartalomfogyasztást tanulják. Ami fontos ugyan, és egyben egy jó belépési pont is a digitális világba, de ez csak az első lépés. Az, hogy ezen keresztül kommunikálsz, szocializálódsz, olvasol, szerzel ismereteket, és építed fel a saját univerzumodat, az maholnap a belépő szint lesz, amivel önmagában addig lehet eljutni, hogy az ember jó fogyasztó lehessen. De ennyi tudásból nem vezet út a karrierépítés felé. Ahhoz szükség van a digitális írástudásra is.

hvg.hu: Az amerikai és angol elitiskoláktól a dél-koreai oktatási rendszeren át biztosan találnánk legalább egy tucat országot, ahol a kódolást ma, de legkésőbb holnap reggel az elemi tudás részévé teszik. De mi történik, ha nálunk ez nem holnapután, hanem 5-10 év múlva se lesz realitás?

D. M.: Nagy bajban leszünk. Annak a magabiztosságát, hogy befolyásolni tudjuk a minket körülvevő dolgokat, azt egészen kis korban el lehet – sőt: kell! – kezdeni tanítani. Azt, hogy milyen a digitális tér, ugyanúgy el kell sajátítania a gyerekeknek, mint a késsel-villával evést. Már ma is sok játékos kísérlet van erre – említhetném a Magyar Telekom Legyél te is informatikus programját, vagy például a gondolkodásmód elsajátításában már egészen korai gyerekkorban segítő, magyar fejlesztésű Codie robotot. Fontos megjegyezni azt is, hogy az ilyesmi nem igazán a pénzen múlik, ezekhez nem szükséges elérhetetlenül költséges befektetés.

hvg.hu: Az oktatási rendszerben feljebb lépve elviekben több oldalról is érkezhetnek a szakmai szervezetek által egyre nagyobb mértékben hiányolt kódolni tudó szakemberek. Például gépészeti „programozó” lehet egy gépészmérnök diplomával rendelkező emberből is, de ugyanilyen pozícióban lyukadhat ki egy gépészet felé forduló informatikus. De mi történik azzal, aki egyik irányból sem tudja megközelíteni a hasonló szakmákat?

D. M.: Az csak fogyasztó lesz. Ha ez a jelenség egy egész régiót érint, akkor az történik majd, hogy elkerülik a régiót (vagy akár az egész országot) azok a projektek, melyek a termelésben a magas hozzáadott értéket jelentik – mert azoknak ez a tudás már a szerves része. De azzal is jár majd, hogy elviszik az automatizálható munkákat, ezáltal kiszolgáltatottabbá válnak a kimaradó régiók. Mivel nem lesznek benne a körforgásban, az utánpótlás-termelésben sem tudnak részt venni.

Az oktatási rendszereknek – valamint a családoknak is – ezért elemi szintű felelősségük, hogy a gyerekeket, mire be kell lépniük a munkaerőpiacra, eljuttassák a lehető legmagasabb szinte. Mert ha ez a tanulási ív nem elég magas, ha nincs mögötte erős támogatás, akkor a képzési rendszer olyan szintre juttatja csak el a gyerekeket, ahonnan esélyük sem lesz arra, hogy bekerüljenek a jövő termelő erőinek piacára. Ez a folyamat egyébként már elkezdődött: a magas hozzáadott értékű szakmákban már ma is iszonyatosan magasak a munkaerővel szembeni elvárások.

Az a legnagyobb félelmem, hogy mindez nem a jövő tudósairól, vagy elitjéről szól, hanem a jövő szakmunkásairól. Ha a kódolás nem épül be az általános tudásba, akkor az alacsony hozzáadott értékű munkaerő tömeges képződése nem stagnálást eredményez, hanem leszakadást. Mert ahogyan erősödik az automatizáció, úgy romlanak az esélyei a mai tudással rendelkező szakmunkásnak; a szinten tartáshoz is egyre inkább szükség lesz a pluszképességekre, tudásra. E nélkül csak veszteni lehet, kitermelni egy olyan vesztes generációt, mely még alulról is csak messziről láthatja, hogy milyen elvárásoknak kellene megfelelni, de azt nem képes elérni. És én ebben a frusztrációban nagyon komoly gondot látok.

hvg.hu: Ez elég apokaliptikusan hangzik. Kérdés, hogy mennyire kell és/vagy lehet ezt a feladatot kizárólag az iskolákra hárítani?

D. M.: Az nem kérdés, hogy ez a változás az iskolákra kötelező feladatokat ró. Lehetséges, hogy a városokban, a magasabb vásárlóerővel bíró, illetve képzettebb szülők számára a felismerés gyorsabban megtörténik, és így megoldáskeresés is hamarabb tudatosul a családokban. De a leszakadó, elmaradott kistérségben, ott, ahol a szülőknek még biztos kontextusa sincs ahhoz, hogy megértsék már magát a kihívást is, ott az iskola – és mögötte az állam – szerepvállalása kell, hogy álljon. Az ilyen térségekben a gyerekeket ki kell mozgatni a saját közegükből, és ezt nem tudja más véghezvinni, mint az iskola. Meg kell nyitni számukra a lehetőségeket, különben nemcsak az egyenlőtlenség termelődik újra, hanem arra se lesz esély, hogy az még fenntartható szinten termelődjön újra.

hvg.hu: Olyan politikus nincs is, aki ne mondta volna már, hogy az ország felemelkedése, gazdagodása számára az oktatás a legeslegjobb befektetés. A realitás viszont az, hogy mégse tettek eddig érte soha eleget. Meddig lehet ezt „elsumákolni”?

D. M.: Nagyon szomorú lenne kimondani, hogy ennek az országnak nincs perspektívája. Be kell látni: csak előre lehet menni, mert ha nem tanítjuk meg a rendszert, hogy vállalkozói szemlélettel, magas hozzáadott értékkel, magasabb profittal működő üzleteket generálva jut előbbre ez az ország, akkor kívülről fogjuk nézni, ahogy a körülöttünk lévő országok is szárnyra kapnak, és elvész, amit eddig elértünk, sőt a jövőnk is eltűnik.

Én nem akarom ezt elfogadni. Az, hogy változtatnunk kell, nem döntési-, hanem kényszerhelyzet. Az, hogy e kényszerre mikor és hogyan fogunk reagálni, hogy tudunk-e a régióhoz képest jobban fejlődni vagy sem, vagy hogy mi a helyzet e téren Nyugat-Európával összevetve, ahol anyagilag jobbak a lehetőségek, azt most nem lehet konkretizálni. De most egyáltalán nem állunk jól ebben a kérdésben.

hvg.hu: Mi lehetne az első lépés?

D. M.: Ahhoz, hogy egy dolgot meg tudj változtatni, benne kell élned. Ha a lakosság jelentős része digitális közegben él, akkor abból nagyobb valószínűséggel bukkannak elő azok a személyek, csoportok és igények, melyek képesek manipulálni új tartalmakat, projekteket, képzéseket, és irányokat mutatni, kijelölni. Ez végül kormányzati lépéseket is kikényszeríthet – ez az út nyitva áll előttünk.

Cikk: http://hvg.hu/tudomany/20160711_doransky_dobo_matyas_interju_kodolas_programozas

Akkora hiány van informatikusból, hogy a cégek maguk képeznek ki embereket
A kormány új stratégiai partnere a szegedi és a debreceni egyetemen száll be a duális képzésbe. - Főleg informatikusokat, informatikus mérnököket, ezen belül is szoftverfejlesztőket keres az Epam Systems Kft. Szegedre és Debrecenbe, ahova 2018 végéig összesen 365 munkavállalót terveznek felvenni - tudta meg az Index a cégtől.

 

• Előző
• Tovább