Hírek

A köztársaság állapota

Részletek: Készült: 2016. február 06. szombat, 18:47
Print; Találatok: 1875

Barom2 S mit úgy hívtunk: köztársaság, az nincsen. Utolsó avas morzsáit rágjuk – ezzel a József Attila-parafrázissal kezdeném. És egy napi hírrel folytatnám: a magyar urak ellopták a korrupcióellenes küzdelemre küldött pénzeket (is). Ha a történelem színpadi vagy általában irodalmi mű lenne, azt mondanánk, ez a végjáték, innen nincs tovább. Ez már bruhaha, komédia.

De hát ismerjük el, mi mást is tehettek volna? A dilemma így szólt: visszaküldeni azt a pénzt az Európai Uniónak, vagy ellopni. És hát visszaadni még sokkal-sokkal kínosabb, mint ellopni! Hiszen Lánczi András, valamikori haverom nemrégiben pontosan megmondta, „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Mégsem végjátékozom, mert tudom, hogy régen oda az igazság, ez még nem a végjáték, és ha mégis, akkor a bő évszázada tartó, és ki tudja, mikor ér majd tényleg véget. Igazából – és ez, tudom, nem visszaélés a holtak némaságával – Ady Endre mai szavaira lennék kíváncsi, mert erről nála ékesszólóbban senki nem szólhatna. Elsőként talán megkérdezné, hogy Ugyan, magyarjaim, mit csináltatok az elmúlt százhúsz évben, ha itt tartotok? Neki már újsütetű debreceni hírlapíróként is az volt a véleménye, hogy Magyarország helyén rövidesen fehér folt lesz a térképen ezzel a felirattal: „Magyarország volt, de ellopták". És a máról talán így is szólhatna: „Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb" – de ha ezt mondaná, tévedne. Mi, ha okosabbak nem is, de biztosan tájékozottabbak vagyunk nála, mert látjuk, mi minden történt azóta, hogy ő nincs. Van ennél is lejjebb.

Mert röviddel ezelőttig sokunk számára értelmes gondolatnak tűnt a Nemzeti Együttműködés Rendszerére úgy tekinteni, mint valami provizóriumra, olyan elhajlásra, amellyel bűneinkért büntetett Orbán bombasztikus kedvence, a „Történelem Ura", és amelyen, ha nehezen is, de túllendülünk az első alkalmas pillanatban, de mindenképpen rövidesen.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy a NER konszolidációs szakaszához érkezett. Nem tudhatjuk persze, hogy a konszolidációban meddig jut el, de e dolgát megkönnyíti, hogy nincs kihívója. Lehetséges ellenfelei pedig alapvetően talán jóravaló emberek, úgyszintén kiváló magyar urak, akik persze a bukás pillanatában majd ellene fordulnak, de most tán fintorogva kompromisszumot kötnek a létezővel.

Továbbá az is biztosnak látszik, hogy távol vagyunk még a miniszterelnök által elérni vágyott végponttól, azaz a nemzeti együttműködés fejlődése korántsem zárult le, az állítólagos székely mondást átírva elmondhatjuk róla, hogy „ez valami és mén is valahová". Beszélhetnék éppen arról is, hova tart, de ez mindig bizonytalan terep, mert amint erre Kossuth rámutatott: „A politika az exigenciák művészete", és erről még Orbán is hallott, de ha nem hallott volna, akkor is tudja. Terveit, ha időlegesen is, alárendeli a lehetőségnek. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy az általa vágyott végpontban – legyünk bár szocialisták, liberálisok, bázisdemokraták, konzervatívok, NER-esek vagy neonácik – mindannyiunk élete nehezebb és bizonytalanabb lesz, annál is, mint amilyen most.

Az ellenzéki pártok és politikusok megszédülve a Fidesz pillanatnyi népszerűségétől és szenvedve saját fantáziátlanságuktól kicsiny sajkájukat a Fidesz nagy hajójának farvizén billegtetve – legyen szó menekültügyről, terrorveszélyről, olimpiáról vagy akár csak az Arcfelismerő Központi Hivatalról, az erkölcsi megalapozás minimumát is feledve – meddő, a választópolgár számára értelmezhetetlen kompetenciavitákba bonyolódnak. Magyarul, szerintük ők ugyanazt valamivel jobban csinálnák. Noha ehelyett kardozni kellene, ellenvéleményt kellene harsogni. Amit tesznek, sem nem helyes, sem nem erkölcsös, sem nem hiteles ellenzéki beszéd megalapozása.
hirdetés

A baloldali és/vagy liberális közgazdászok, akik pedig nem árulták el eszményeiket, folyamatosan az ész cselének áldozatai. Az elmúlt években, természetesen helyesen, rámutattak a NER gazdaságpolitikájának tarthatatlanságára és fenntarthatatlanságára. És kimondták vagy sejtették, hogy ebből hamarosan gazdasági összeomlás, káosz következik. Csakhogy van itt egy halk kérdés: a világ kb. kétszáz országából vajon hány rendelkezik kompetens, a nemzet érdekeivel számot vető, előretekintő és bölcs gazdaságpolitikával? Valószínűleg túlzó számot mondunk, ha azt állítjuk, hogy hatvan. És milyen gyakori az államcsőd? Évente nulla vagy egy-kettő. Egész földrészeket tudunk mondani, ahol csak nagyítóval lehet, ha egyáltalán, jó gazdaságpolitikára példát találni. Vagyis az inkompetens, rabló, csoportérdekeknek alárendelt, „fenntarthatatlan" gazdaságpolitika akár hosszabb ideig is létezni tud.

A társadalompolitikában sincsen ez másképp. A történelemre tekintő kínai bölcs szerint: Kínában ekkor elviselhetetlen viszonyok uralkodtak. És ezek a viszonyok négyszáz évig álltak fenn. Mi is ismerjük ezt a helyzetet. Hasonlóan fogalmaztak a százötven év török hódoltságról a hazai történészek.

És nem kell túl messzire mennünk. Például a Horthy-rendszer európai perspektívában, ha Bethlen István révén volt is némi modernizációs kapacitása, azért csak merő anakronizmus volt. Viszont egyúttal kifejezetten stabil is.

Mindezt nem azért hoztam fel, hogy elkeserítsem honfitársaimat. Hanem azért, hogy ne a Történelem Néma Urától vagy a nyugati felmentő erőktől várjuk a megoldást. Hanem alapvetően a mi cselekedeteink formálják saját jövőnket.

De hogyan tegyük és hogyan ne? A baloldal szeret fennálló egzisztenciális és strukturális problémái megoldása helyett pótcselekvésekhez menekülni, holott napnál világosabb, hogy új szervezet(ek)re és mindenekelőtt új eszményekre lenne szüksége. Például ez a folyamatos és széllelbélelt miniszterelnök-casting, valljuk be végre, nevetséges. És ez valóban olyan, mintha házat szeretnénk, de nincsen még se telkünk, se téglánk, mi mégis azzal hergelnénk egymást, milyen képet akasszunk majd ki a nappaliban. Ami persze fontos lesz, csak nem most...

Teljes cikk: http://nol.hu/velemeny/a-koztarsasag-allapota-1600145

ORBÁN DIABOLIKUS JÁTSZMÁJA – CSAK SZÓLOK
Na, jó, ezúttal megengedő leszek, és nem fasisztázom le csípőből egyetlenünket, pedig mennyire, hogy megtehetném. Azt viszont senki emberfia nem veri ki a fejemből már sohasem, hogy hatalomépítése és koncentrálása, az ellenzék le-, oder bedarálása olyannyira hajaz az A. H. névre hallgató elsőáldozóéhoz, akárha tükör előtt folynának a történések röpke hetven-nyolcvan év eltolódással, csupán némi térbeli ugrással, amelyet bízvást nevezhetünk csodának, de diabolikus szublimációnak mindenképp. Ide, helybe materializálódott nekünk valami időkapun át, teleportálódott úgymond a szépemlékű piktor, efelől csöppnyi kétségünk sincs immár. Persze ez nem most kezdődött, hanem a hajdanvolt cseresznyés József idején...

Bokros 500 napos programot hirdetett
Nagy lendületben van a Moma-vezér Bokros Lajos: két hete még a Kossuth térre szervezett demonstrációt az Alaptörvény-módosítás ellen, ahol még az alkotmányozó nemzetgyűlést is beígérte, ha sikerül megbuktatni a kormányt, most pedig már viszonylag konkrét ötleteket vázolt fel a kormánybuktatásra, de úgy, hogy ellenzéki politikusokat, politológust és újságírót kért fel arra, hogy véleményezzék, kritizálják azt. De leginkább mondjanak jobbat. Mondtak is, Tóta W. konkrétan elintézte Czunyinét.

Hogyan lehet legyőzni a Fideszt és helyreállítani a demokráciát? – ezt a szerény kérdést tette fel a Bokros Lajos vezette Szabadság és Reform Intézet Alapítvány Mondj Jobbat! című szombati rendezvénye. A kérdést pedig Bokros Lajos Moma-elnök, Szelényi Zsuzsa, az Együtt politikusa, Tóta W. Árpád újságíró, Kész Zoltán független országgyűlési képviselő és Kéri László politológus próbálták megválaszolni.

Már a korrupció elleni pénzeket is elcsalták Magyarországon?
Fennáll a gyanú, hogy a magyar ellenőrök megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket – állítja az Európai Csalás Elleni Hivatal.

Polt Péter legfőbb ügyész tud, Tállai András nemzetgazdasági államtitkár viszont nem tud arról a nyomozásról, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya folytat. Ez azért is különös, mert a NAV Tállai fennhatósága tartozik, ráadásul az ügy sem éppen hétköznapi. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata alapján korrupciós gyanú merült fel, éspedig a magyar pénzosztó apparátus csúcsaira vezető szálakkal. E szerint még a Brüsszel által a közbeszerzések ellenőrzésére adott pénzeket is megcsapolták. Az uniós forrásokat menedzselő csúcsszervnek, az egykori Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek dolgozó tanácsadó konzorcium alvállalkozói körében az OLAF fiktív számlákra, készpénzes kifizetésekre bukkant.