Hírek

Erdő Péter háromszor tagadta meg a migránsozást

erdoA Várkert Bazárban felsorakozott a magyar keresztény konzervatív szellemi hátország, hogy az esztergomi érsek segítségével spirituálisan és teológiailag rendezzék összekuszálódott soraikat.

Annyit ideszpojlerezek, hogy a hívek kemény próba elé lettek állítva, és a teológiai kálvária után sem távozhattak nyugodt lélekkel.

Fekete György, Kerényi Imre, Csizmadia László, Schmit Mária, Rétvári Bence, Kulin Ferenc, Stumpf István és a többiek azért gyűltek össze, hogy Erdő Péter bíboros szenteltvizet öntsön a pohárba, és feloldja végre az ország lelkiismeretét hónapok óta feszítő ellentmondást.

Hogy hivatkozhatunk napra nap kersztény kultúránkra és gyökereinkre, ha közben szembe megyünk mindennel, amit krisztusinak hívnak?

Hogyan lehet Európa keleti fele a kereszténység végvára, ha pont az ellenkezőjét teszi, mint, amit Ferenc pápa hétről hétre megkövetel nyájától? Hogy lehetünk mi a kereszténység acélpajzsa, miközben a határainkon, a tereinken hetekig menekültek, gyerekek, családok fagyoskodtak, és mi nem voltunk hajlandók segíteni rajtuk?  Mi több a magyar állam büszkén deklarálta, hogy egyetlen egy menekültnek, bevándorlónak, migránsnak sem hajlandó segítő kezet nyújtani, de a normális, emberi bánásmódot és az empátiát az együttérzést is megtagadta tőlük.

Az Evangélium útján

A feloldhatatlannak tűnő paradoxon nem csak a hívő emberekben, hanem az egyházakon belül is feszültségekhez vezetett. Emlékezzünk vissza, mikor ősszel Erdő Péter előbb úgy nyilatkozott, hogy ha a katolikus egyház kinyitná kapuit a menekültek előtt, akkor embercsempésszé válna.

Majd miután Ferenc pápa egyértelmű irányt mutatott, már ezt írta a legfőbb magyar egyházi méltóság:

„A menekültek befogadásáról és segítéséről szóló felhívását készséggel és örömmel követjük. Szavai nagy erősítést és bátorítást jelentenek a megkezdett munkában.

Köszönjük, hogy előttünk jár az Evangélium útján, és megjelöli a cselekvés helyes irányát!”

A XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett Eötvös-est témája a következő volt:

„A világ változásainak átfogó értelmezésére a szervezők neves hazai és külföldi gondolkodókat hívnak meg. Vendégeink – Erdő Péter bíboros úr és Balog Zoltán miniszter úr – ezúttal a kereszténységet érő 21. századi kihívásokról tartanak előadást.”

Nem ÚGY liberális

Tehát a két felszólalótól azt várták, hogy teológiailag is megtámasszák a keresztény feltámadás kormányzati politikáját. Gulyás Gergely felvezetőjében be is mutatta, hogyan képzelik ezt a gyakorlatban. Egy bravúros szemantikai trükkel feloldotta azt az ellentmondást, hogy a nagy liberális gondolkodó, író és politikus Eötvös Józsefről nevezték el a rendezvénysorozatukat.

Gulyás szerint az a liberalizmus nem olyan liberalizmus volt, mint a mai liberalizmus, és az a liberális Eötvös József a mai liberálisoknak bizony nagyon nem tetszene.

ENNYI, ÍGY KELL EZT! NEM NEHÉZ.

De a híresen óvatos és diplomatikus Erdő Péterrel meggyűlt a baja a Várkert Bazárban összegyűlt nyájnak. Ugyanis egyórás kőkemény teológiai, filozófia értekezésében a liberalizmusról, a hanyatló nyugatról, az újkori népvándorlásról, az iszlámról még csak szőrmentén sem volt hajlandó beszélni. Egy büdös szót sem. Erdő Péter menekültügyi állásfoglalására a rendezvény végéig várni kellett, és akkor sem hozta a várva várt megnyugvást.

Teljes cikk: http://444.hu/2016/01/15/erdo-peter-haromszor-tagadta-meg-a-migransozast

Erdő Péter háromszor tagadta meg a migránsozást
Erdő Péter szerint a diverzitás jó. A növényeknél is jó és az embereknél is jó.

bpaterFedezzük fel a keresztény értékeket!
Szó szerint ezt proponálta Balog Zoltán református tiszteletes, emberminiszter csütörtöki előadásán, a budapesti Várkert Bazárban, a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén. És rögtön ízelítőt is adott abból, hogyan képzeli ő a keresztényi szeretetet – speciel menekültügyben.