Hírek

Az állam a korrupció fogságába esett

ovi_munkaA magyar gazdasággal szemben nincs bizalom. Oszkó Péternek győzködnie kell a partnereket, hogy a hazai vállalkozók betartják a megállapodásokat, lehet velük dolgozni, és ne a hivatalban lévő kormány alapján ítéljenek az országról. A volt pénzügyminiszter, az OXO Labs Kft. alapító-tulajdonosa szerint az elmúlt öt évben Magyarországon a korrupciós problémák mérhetetlenül súlyossá váltak, minden független vizsgálat azt támasztja alá, hogy drámai romlás következett be, de az alapvető állami funkciók iránya, működése is a közpénzek magánpénzzé átalakítását szolgálja.

- Mint a kárelhárító Bajnai-kormány pénzügyminisztere nem irigykedik egy kicsit? Hiszen a mai kabinettől tudjuk, a reformok működnek, Magyarország jobban teljesít, megalapozták a fenntartható fejlődést, Varga Mihály szerint pedig sikeres évet zárt a gazdaság 2015-ben.

- Boldog lennék, ha valóban minden rendben lenne. Mint magyar állampolgár és mint itt élő és dolgozó üzletember. Én valóban pont akkor voltam egy évig
pénzügyminiszter, amikor a legnehezebb munkát kellett elvégezni. Túl sok köszönet nem volt benne. Irigység azonban ettől még nincs bennem.

- Az irigységfaktort tehát elvethetjük, de mi a véleménye a sikertörténetről?

- Hogy Magyarország jobban teljesítene, szerintem kétséges, persze az a kérdés, hogy mihez képest. Ha az elmúlt öt évet vesszük alapul, Magyarország évente átlagosan 1,3 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést produkált. Ha ebből kivonjuk az uniós források gyorsított lehívásának egyszeri hatását, akkor nem volt növekedés. Ezt nehéz sikertörténetnek tekinteni. Fontos megemlíteni, hogy az államigazgatásnak az uniós források kihelyezését kezelő része hatékonyan tartotta a tempót, nem érzek kényszert, hogy ezt a teljesítményt elvitassam. Az más kérdés, hogy ez a folyamat mennyire volt
átlátható, célszerű, és mennyire volt mentes a korrupciótól. Az pedig erősen vitatható, hogy 2010 óta tartós, strukturálisan fenntartható fejlődést alapoztak volna meg az Orbán-kormányok. A külső forrásból finanszírozott tavalyi növekedés idén már nem valószínű, hogy tartható. Én lassulásra számítok. Másrészről, ha a pénzügyi stabilitást, az államadósság mértékét és az ennek érdekében tett intézkedéseket nézzük, akkor elsőre megint csak azt mondhatjuk, hogy a 2015-ös költségvetés jó eredménnyel zárt. Ám ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez milyen egyszeri intézkedéseknek köszönhető, ide
értve például a magán-nyugdíjpénztárak államosításának máig tartó hatását, a szektorális különadókat, akkor már nem olyan megnyugtató a költségvetés egyenlege.

Az államadósság pedig érdemben alig csökkent, pláne ahhoz képest, amilyen mennyiségben a kormány felélte a költségvetés és a gazdaság nem csak meglévő, de jövőbeni tartalékait is.

A Fidesz-kormányzás kezdetéhez képest persze jobbak a számok, hiszen a verítékes válságkezelés után az Orbán-kabinet lényegében maga döngölte földbe az országot, a gazdaságot és a növekedést, ebben az összehasonlításban most mindenképpen jobban állunk. De Magyarország a lehetőségeihez képest sokkal jobban is teljesíthetett volna, a költségvetés szerkezete és strukturális egyenlege sokkal jobban is állhatna, a gazdaság növekedési képessége és tartalékai pedig kategóriákkal jobbak is lehetnének. Nem beszélve ráadásul az olyan területekről, mint az oktatás vagy egészségügy, amire sok más területtel szemben nem csak pénz nincs, de működési szerkezetében is olyan mértékű rombolást végzett az akarnok kormányzás, amit évtizedek alatt lehet csak kiheverni és generációk lesznek a kárvallottai.

Az elmúlt öt évben annyi történt, hogy a kormány minden elérhető pénzre rátette a kezét és besöpörte a költségvetésbe, ehhez képest alig tudta csökkenteni az államadósságot, csak ideiglenes, nem fenntartható intézkedésekkel tudta stabilizálni a költségvetési egyenleget és megölte a nemzetgazdaság növekedési képességét, amit most szintén korlátos ideig használható uniós források felpörgetett elköltésével ellensúlyoz. De ez az állapot nem maradhat így hosszabb távon, mert kizárólag átmeneti, idővel megszűnő elemekből építkezik.

- A Transparency International tanulmánya szerint Magyarországon a közbeszerzések több mint 90 százalékánál erős a gyanú a korrupcióra. Egy államtitkár szerint egy hét alatt készítenek egy tanulmányt, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Ennyire egyszerű?

- Ez beismerő vallomásként is értelmezhető. Ha a kormány által megrendelt tanulmányok így készülnek és az erre elköltött közpénzek így hasznosulnak, az önmagáért beszél. Szerintem az elmúlt öt évben Magyarországon a korrupciós problémák mérhetetlenül súlyossá váltak, minden független vizsgálat azt támasztja alá, hogy drámai romlás következett be. Ezen a kamu tanulmányok sem változtathatnak. Ráadásul a napokban a kormányközeli kutatóintézet vezetője magabiztos nyilatkozatot tett, hogy ez a kormányzat legfőbb politikája. Vagyis a hazai vállalkozók támogatásának álcájával tudatosan és bevallottan politikai klientúrát épít a Fidesz. Ez azt jelenti, hogy van korrupció, csak másképpen hívjuk, és közben szemérmetlenül még hivatalos politikát is csinálunk belőle. Emiatt Magyarországon a tartós gazdasági növekedést eleve csak korlátozottan támogatni képes pályázati pénzköltés hatásfoka még rosszabb volt.

- A nokiás dobozok helyét átvette a minden lopás mellé egy törvény gyakorlata. Ez a minőségi ugrás gátolja a reálgazdaságot is?

- Mára elértük azt a szintet, amikor az állam már a korrupció fogságába esett. Az alapvető állami funkciók iránya, működése a közpénzek magánpénzzé átalakítását szolgálja. Így fordulhat elő, hogy jogalkotási eszközökkel is támogatnak átláthatatlan és vitatható gazdasági praktikákat. Ez újabb fokozata annak a veszélyes tendenciának, amely a magyar gazdaságra nézve romboló hatással bír.

- A Fidesz egyik frontembere szerint 2016 jó éve lesz Magyarországnak. Fellélegezhetünk?

- Bizonyos körre ez az előrejelzés igaz lehet, de a növekedési számok félrevezetőek. A rezsim kedvezményezettjei, a pályázatok nyertesei jól élnek, de a nagy többség pocsékul. Ahová ezek a források eljutnak, ott - úgy tűnik - növekedés van, de a gazdaság többi része szenved és forráshiányos...

Teljes cikk: http://nepszava.hu/cikk/1081798-az-allam-a-korrupcio-fogsagaba-esett

ti15Korrupció - Lista "azelmúlt5év” lopásalapú kormányzásáról
Nem lehet dicsekedni azzal, hogy Magyarország nem lóg ki a régiós korrupciós listából, de mégis a korrupció elleni világnapon nagyjából ez volt az egyetlen "pozitívum". A közbeszerzéseknél rendkívül magas a korrupciós kockázat, és aggodalomra ad okot, hogy afrikai mintára a törvényhozás tovább tágítja a teret a kétes ügyletek előtt. Az amerikai nagykövet szerint könnyen elvesztheti az az ország a bizalmat, amelyben az állam részrehajlóan közreműködik abban, hogy hogyan használják fel a közpénzeket.


Mészáros több földet vett a megengedettnél - 2016.01.08. - A megengedettnél 100 hektárral több, összesen 400 hektár állami földet vásárolt magának Mészáros Lőrinc. Ez derül ki a most nyilvánosságra hozott hivatalos árverési jegyzőkönyvekből. - Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/meszaros-tobb-foldet-vett-a-megengedettnel